Újságírókat vertek meg Kézdivásárhelyen, mert magyarul beszéltek

[ 2010. május 19., 00:52 ] [1291]

Szombaton hajnali négy óra körül a Függetlenség utcában hat

marosvásárhelyi fiatalt bántalmaztak zömében berecki ittas fiatalok.

Nagy Botond és Benedek István, a marosvásárhelyi Népújság újságírója,

Árendás István, a rádió munkatársa, a negyedik megvert személy Nemes
Attila. A verésből Nagy Botond huszonhárom éves barátnőjének is jutott,
őt ököllel ütötték meg.

Nagy Botond elmondása szerint szálláshelyük felé tartottak, amikor
szembejött velük két ismeretlen, egy román és egy magyar fiatal. A
román azért kötött bele a marosvásárhelyiekbe, mert egymás között
magyarul beszéltek. Egy harmadik személy közben bement a Sziklaszív
vendéglőbe, ahonnan tíz-tizenegy fős csoportot hívott ki, és ezzel
elkezdődött a tömegverekedés.

Váratlanul, hátulról támadtak a hatos csoportra. A túlerőben levők
agyba-főbe verték a hat marosvásárhelyit, a lányokat sem kímélték. Nagy
Botond hat-hét nap között, Nemes Attila nyolc-kilenc nap között
gyógyuló sebekről kapott törvényszéki orvosi igazolást. Benedek
Istvánnak a karját sebezték meg rúgásokkal, de ő nem jelentkezett a
törvényszéki orvosnál. A rádiós Árendás István agyrázkódást szenvedett.
A bereckiek verekedés közben azt kiabálták, hogy ne beszéljenek
magyarul — mondotta érdeklődésünkre telefonon Nagy Botond.

Mivel valamennyi bántalmazott motoros, már hajnalban riasztották a
kézdivásárhelyi motorosokat, akik valóságos hajtóvadászatot indítottak
a támadók felkutatására. El is kaptak közülük párat, akiket reggel a
rendőrség is előállított. Nagy Botond szerint nem igaz, ami a
rendőrségi tájékoztatóban szerepel, a támadók nem hárman, hanem
tizenhárman voltak. A bántalmazott újságírók írásos panaszt tettek le a
kézdivásárhelyi rendőrségen. Az üggyel Szabó Levente foglalkozik.

Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE)
ügyvezető elnöke, a Népújság főszerkesztő-helyettese arra kérte
kézdivásárhelyi kollégáit, hogy éberen figyeljék a fejleményeket, mert
az egyik támadó egy katonatiszt fia, a testvére pedig rendőr, ezért
véleménye szerint el akarják tusolni az ügyet, és egyszerű utcai
verekedésként akarják feltüntetni. Kará­csonyi Zsigmond a sajnálatos
esetről Ambrus Attilát, a MÚRE elnökét is értesítette. Habár a támadók
nem tudták, hogy kik az áldozatok, első alkalommal fordul elő, hogy
újságírókat bántalmaznak a céhes városban.

Iochom István, Háromszék , erdely.ma

admin
 

>