Martonyi egy magyar pártot szeretne Szlovákiában

 

martonyijanos A leendő külügyminiszter szerint a nemzetpolitika nem külpolitika. Újjáalakul a Magyar Állandó Értekezlet. Martonyi annak örülne, ha a határon túli magyaroknak országonként egy-egy pártja lenne.

A nemzetpolitika az új kormányzati szerkezetben nem tartozik a Külügyminisztériumhoz – jelentette ki szombaton a Magyar Televíziónak adott interjúban Martonyi János arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen lesz a munkamegosztás közte és Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes között. A külügyminiszteri poszt várományosa szerint a nemzetpolitika nem külpolitika, "a nemzetpolitika a nemzetstratégiának egy nagyon fontos eleme". Külpolitikai "lecsapódása" a szomszédpolitikával és a Közép-Európa-, illetve Európa-politikával összefüggésben van – jegyezte meg.

Martonyi János kifejtette: a határon túli magyarokkal kapcsolatos alaptétel az, hogy az ott élő magyar közösségek maguk határozzák el, milyen stratégiát, politikát folytatnak, milyen autonómiaformát tartanak a maguk szempontjából megfelelőnek. A mindenkori magyar kormánynak az a dolga – folytatta -, hogy ezeket a törekvéseket a lehető legnagyobb mértékben támogassa. "Nekünk azt kell meghallanunk, hogy mit mondanak a határon túli magyar közösségek" – vélekedett.

Az egyeztetési fórumokra vonatkozó felvetésre Martonyi János közölte: a Magyar Állandó Értekezletet egy megújított formában újra létrehoznák, de hozzátette, hogy szerinte az egyik fórum nem zárja ki a másikat. A határon túli magyar pártok számával, illetve az egységgel kapcsolatban példaként említette Szlovákiát, és rámutatott: korábban volt három párt, azután egy, most pedig kettő van. "Ez nem jó, én sokkal jobban örülnék egy pártnak" – tette hozzá.

index.hu

admin
 

>