Felveheti Bocskai István nevét Nyárádszereda főtere

 

Miután a Maros megyei névadó bizottság is jónak tartotta a nyárádszeredai önkormányzat február végén hozott döntését, semmi akadálya annak, hogy a város főterét Bocskai Istvánról nevezzék el.

Ehhez már csak egy újabb tanácsi határozat szükséges, amely lényegében jóváhagyja az előzőt” – magyarázta a Krónikának Nagy Zsigmond városi jegyző. Az erdélyi fejedelem lenne az első személyiség, akiről ’89 után közterületet neveznek el a magyarlakta településen.

Az önkormányzat ugyanis csak februárban szánta rá magát, hogy pozitívan reagáljon Csíki Sándor magyar polgári párti tanácsos évekkel ezelőtt beterjesztett javaslatára. Az egyhangú döntést azonban több helyi vállalkozó is ellenezte, azt állítva, az intézkedés komoly anyagi erőfeszítést követel a lakosságtól.

„A bizottság összes tagja a Bocskai elnevezés mellett tette le a voksát. Román részről még csak fel sem merült, hogy miért kell egy magyar fejedelemről teret elnevezni” – nyilatkozta lapunknak a megyei névadó bizottság tagja, Soós Zoltán muzeológus. Az öttagú testület szavazata csak konzultatív jellegű, ennek ellenére a törvény értelmében a helyi önkormányzatok kötelesek kikérni a véleményét.

„Ezek után a május végi tanácsülésen ismét napirendre kerül a Bocskai tér ügye. Februárban a javaslatot szavazta meg az önkormányzat, most magát a határozatot fogadhatja el” – tájékoztatott Nagy. A jegyző szerint a tanácsosok tartani fogják magukat elvi döntésükhöz, és nem engednek néhány vállalkozó nyomásának. Ugyanezt reméli Csíki Sándor is. Nagy megerősítette, hogy a névváltoztatással járó személyazonossági igazolványcserét az önkormányzat végzi el.

„Remélhetőleg július elsején megnyílik a lakosság-nyilvántartó iroda, és akkor majd itt és a mi költségünkön lehet majd okiratokat cserélni” – mondta Nagy. Hozzátette, hamarosan megpróbálja rávenni a testületet, hozzon létre saját névadó bizottságot, melynek feladata a város csaknem 30 névtelen utcájának az elkeresztelése lenne.

Szerző(k): Szucher Ervin , kronika.ro

admin
 

>