Nem kellenek besúgók az újságírók közé

A román újságírók nem akarnak soraikban téglákat, azaz a szakmát fedőtevékeny- ségként űző, beépített titkosszolgálati ügynököket – derül ki a romániai sajtó munkatársaira vonatkozó, egységes etikai kódexből, amelynek elfogadásáról hétfői számában adott hírt a Cotidianul.

A lap beszámolt arról, hogy egy romániai médiatanácskozáson, amelyen több mint húsz, médiához kötődő tevékenységet űző egyesület és intézmény vett részt, elfogadták az egész szakmára kiterjedő egységes etikai kódexet. Eddig az egyes szervezetek saját hatáskörükben próbálták érvényesíteni a legfontosabb szakmai-erkölcsi elveket. A most elfogadott kódex nem csupán az alkalmazottakként dolgozó újságírókra, riporterekre, hanem a médiavállalatok számára is irányadóként szolgál.

Ennek egyik legfontosabb része a Cotidianul szerint az, amely előírja, hogy szigorúan külön kell választani az újságírói, illetve a gazdasági vagy politikai tevékenységet. Ennek értelmében a sajtóban dolgozó „nem húzhat egyéni gazdasági hasznot” szakmai tevékenységéből, nem fogadhat el ajándékot vagy más ellenszolgáltatást, nem lehet egyetlen pártnak sem tagja. A tudósítás szerint összeférhetetlen az újságírói státussal az is, ha valaki számára e szakma csak fedőtevékenység, vagyis titkosszolgálati tisztként dolgozik újságíróként.

Az új etikai kódex értelmében a sajtóban dolgozó személynek nyilatkozatot kell tennie az őt alkalmazó cégnél, hogy személyét illetően nem létezik összeférhetetlenség. A szabályzat javasolja e nyilatkozat közzétételét az interneten. Arról a lap nem ír, hogy egy fedőfoglalkozásként újságíróskodó titkosszolgálati tiszt esetében hogyan lehet kideríteni, igazat nyilatkozik-e.
A Cotidianul kollektívája – nagy tekintélyű jogászokkal együttműködve – olyan törvénytervezetet szorgalmaz, amely megtiltaná az állambiztonsági tisztek alkalmazását a sajtóban – olvasható a lapban.

www.szatmar.ro , erdely.ma

admin
 

>