Együttműködő székely megyék

Éles vita után, a román tanácstagok ellenszavazata ellenére fogadta el tegnapi ülésén a Kovászna Megyei Tanács a Hegyeink közösségfejlesztési egyesület létrehozását.

A tervezet értelmében Hargita és Kovászna megye önkormányzatai közösen hozzák létre az egyesületet, amelynek feladata többek között fejlesztési programok lebonyolítása, a közszolgáltatások minőségének javítása, pályázatokon való részvétel, a gazdaságfejlesztési stratégia kidolgozása, befektetők vonzása, közös kulturális rendezvények szervezése, a két megye minél szorosabb együttműködése, a turizmus népszerűsítése, a helyi termékek piacra segítése, a környezetvédelmi területek turisztikai célú kihasználása.

A felszólaló román tanácstagok szerint a közösségfejlesztési egyesület létrehozása törvénytelen, mivel az önkormányzat saját hatásköreiből utalna át a szervezetnek. Azt is kifogásolták, hogy néhány személy dönt majd a két megyét érintő kérdésekről, miközben választóktól kapott megbízatásuk egyik megyére korlátozódik. A legvehemensebb Ioan Solomon volt, aki szerint nyilvánvalóan törvényellenes az egyesület létrehozása, éppen ezért a törvényszéken sem sikerül majd bejegyeztetni. Szerették volna, ha a szervezetbe három személyt jelöl az önkormányzat, és nem kettőt, így minden frakció javasolhatott volna egy képviselőt az egyesületbe.

A román önkormányzati képviselők sem Klárik László megyemenedzser, sem Tamás Sándor megyeitanács-elnök érveire nem változtatták meg álláspontjukat. A megyemenedzser a belügyminisztérium által kiadott, a közösségfejlesztési egyesületek létrehozásáról szóló útmutatót idézve próbálta bizonyítani a határozattervezet törvényességét, Tamás Sándor pedig a Hargita megyével való együttműködés szükségességéről, annak kiszélesítéséről beszélt, hangsúlyozva: nem titkolt cél, hogy a két székelyföldi megye minél több ügyben közösen lépjen fel.

Végül a román frakció tagjainak ellenszavazata ellenére a Hegyeink Közösségfejlesztési egyesület létrehozását, a Kovászna Megyei Tanács társulását jóváhagyta az önkormányzat, az RMDSZ-frakció Tóth Birtan Csabát, a Magyar Polgári Párt Fazakas Tibort javasolta képviselőnek.

Farcádi Botond, Háromszék , erdely.ma

admin
 

>