Rúzsa Magdi másképp – Beszélgetés a Duna TV – ben – film

Néhány éve Zentán, a farsangi Ki mit tudon ismerték meg a nevét, mára mindenki mindent tud, vagy tudni vél róla. A pletykalapok szerint vagány, belevaló lány, istenáldotta tehetséggel. Valójában egy törékeny fiatal nő, akiben ott a sosem hallott hang, akiben dübörög a belső muzsika is, de akiben ott van egy védtelen kislány is, és nem utolsó sorban a sokakat megszégyenítő hazaszeretet lángja.

„Ugyanaz az ember maradtam, tehát igazából semmi nem történt azon kívül, hogy elköltöztem máshová, hogy lett egy közönségem, hogy nyilván vannak dolgok, amiket én már nem teszek meg, mert úgy érzem, hogy nekem nem lehet” – vallja magáról Magdi.

erdely.ma

admin
 

>