Egyértelműen a változás mellett foglalt állást a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete kedd délutáni közgyűlésén

„A helyhatósági választások után Szász Jenőnek minden lehetősége megvolt, hogy építse a pártot, mégsem tette meg” – jelentette ki Árus Zsolt, MPP-s Hargita megyei tanácsos. Hozzátette, az országos elnökség nem eléggé hatékony, ezért mondott le országos alelnöki tisztségéről. A hozzászólók többsége is kifogásolta, hogy a helyhatósági választások után a vezetés elhanyagolta a pártépítést, többen is bírálták Szász Jenő munkásságát. Eldöntötték, hogy a március 15-i kongresszuson a változás mellett voksolnak, előtte azonban egyeztetnek a párt háromszéki szervezetével.

Az európai parlamenti választások előkészületei kapcsán a többség értetlenül szemléli Tőkés László és Markó Béla egymásra találását, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös listaállítási szándékát. Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy az MPP inkább ne indítson jelöltet a közös listán, semmint arra kelljen buzdítaniuk a tagságot, hogy tulipános listára voksoljanak.

„Nem fogok visszatáncolni és megváltoztatni a véleményemet még Tőkés kedvéért sem” – szögezte le Szász Zoltán, az egyik frissen megválasztott küldött. Kifejtette: jómaga épp azért lépett ki az RMDSZ-ből, mert Tőkés Lászlót megfosztották tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Árus Zsolt elhamarkodottnak ítélte az RMDSZ és az EMNT koalícióját, annál is inkább, mert szerinte az RMDSZ-nek nagyobb szüksége van Tőkésre, mint a püspöknek a szövetségre. „Tőkés László abban a helyzetben van, hogy szólhatna: állapodjék meg egymással a két párt, és állítsanak közös listát” – mondta Árus, aki szerint ebben az esetben többen mennének el voksolni.

A közgyűlésen titkos szavazással Árus Zsoltot és Szász Zoltánt választották meg küldöttnek a közelgő kongresszusra, illetve Sikó Gyulát és Kisné Portik Irént pótküldöttnek.

admin
 

>