Kommentár

A második világégést követően a Kárpát-medence magyarsága igencsak megszokta a listázást. A nemzetnyomorító hatalom forgatókönyve szerint készültek a fekete listák: kuláklista, ügynöklista stb.

Eléggé fogyatékos demokráciánkban megjelent a választási lista, a pártpreferencián alapuló listás választás, amely tulajdonképpen a választók egyik legnagyobb átverése: populista lista. Mert ha a befutásra kevésbé esélyes helyen tanyázó Kovács Istvánt mandátumhoz akarom juttatni, akkor törvényszerűen bejuttatom az előtte lévő, általam alkalmatlannak tartottakat is. Vagy fordítva: ha az elsőnek szavazok bizalmat, vele berángathatom az után következőket is.

Ezek a gondolatok villantak át agyamon a nyári uniós választás kapcsán is, mely körül – viszonylag hamar! – elcsitultak a romániai magyar politikai kedélyek. A táborok megnyugodhattak. Elhallgattak a nemes és nemtelen fegyverek, elnémultak a nyílt levelek, nyilatkozatok, állásfoglalások Sztálin-orgonái. Összeállt a nemzeti összefogás listája, melyről első olvasatra csak annyi állapítható meg bizton: listának lista.

Az összefogást jobban kifejezné az „összetákolt”. De ez a legkevésbé lényeges. A nemzeti jelzővel kapcsolatban már több fenntartást meg lehet fogalmazni, mert a nagy reményeket és megelégedést (politikai kielégülést) kiváltó lista lényegében (gyakorlatilag) nem más, mint az RMDSZ lajstroma, melynek párterősítő szándékkal felajánlott első helyét Tőkés László elfogadta.

Ennyiben módosult Markóék taktikája 2007 őszéhez képest, amikor is csak a második helyet kínálták fel. No meg – s talán ettől lett nemzeti összefogó vagy összefogó nemzeti – a negyedik, befutásra kevés reménnyel kecsegtető hely az országos választásokon gyakorlatilag önlenullázó polgári oldalé. A Szövetség mindenképpen nyerő. Az az érdekvédő alakulat, amelyik tizenkét évig a bukaresti külpolitikai kurzusra tett hűségesküt, belpolitikai téren pedig a beolvasztó hatalom lakájaként működött. Ugye, mennyire nemzeti ez a lista?

De hát a listák már ilyenek. A kuláklistán sem volt mindenki kulák, kerültek fel arra nemkívánatos, rebellis középparasztok is, miközben néhány szovjet fogságban „átképzett” kulák a kommunista párt bársonyszékében ült, és onnan ültetett le bárkit. Az ügynöklistákon sem az igazi, fajsúlyos, profitáló nagyhalak, konjunktúralovagok és úsztatóik-futtatóik virítanak, mert ők átmentették szolgálatukat, vagy a gazdasági, politikai elitet erősítik.

Azért ne elégedetlenkedjen az erdélyi magyar, hisz békegalambok szálltak vállaira. Befellegzett a marakodásnak, megosztottságnak. Mert fontos a brüsszeli képviselet. Nem mindegy ám, hányan vizelnek széllel szemben az új, profitorientált gyarmatosítók fővárosában, ahol nemhogy kisebbségi politikát nem folytatnak, de alapvető humánpolitikát se. (Bár meglehet, a magyar harcosság fokmérője a lucskos nadrágok számában rejlik.)

A csapda felcsapódott. A választásokra újra felnyitja a varázslók megkoptatott varázsigéje: egység. Tessék besétálni, nagyérdemű magyar választók! És a kisérdemű – ha nem is tömött sorokban tolongva – be fog sétálni. Mert nem tudja, nem is tudatják vele, hogy olykor nemcsak a gyermeket kellene nevén nevezni, hanem a szülőt is, akit ezúttal úgy hívnak: megélhetési politizálás.

Politikus uraim, azért a hagyományokról ne tessenek majd megfeledkezni, tessenek csak írni továbbra is a nyílt leveleket, nyilatkozatokat, állásfoglalásokat! Mert a folytonosság nagyon lényeges. Meghatározója a magyar jövőnek. Nehogy, mondjuk, a mohácsi csata hétszázadik évfordulóján egy borongós délutánon az utolsó magyarnak ne legyen, mit lemásolnia! Mert szinte bizonyos – ha már aláírásokat nem gyűjthet – ő is beveti majd ezeket a műfajokat. És végóráján megelégedéssel nyugtázza: ő megtett mindent a megmaradásért. Hát ha még elénekli – ha erdélyi – a székely himnuszt is! Nagy örömkönnyeket hullajt, és vidáman lekezel Luciferrel.

Pataki István
Reggeli Újság

admin
 

>