A hetedik… és a többiek

Sajtóhír: „Lemondásra szólította fel Markó Bélát Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetője, éles szavakkal bírálva a szövetségi elnök választások utáni politikai stratégiáját. A nagyváradi politikus a Bihari Napló napilap csütörtöki (2009. január 29.) számában megjelent interjúban azért marasztalja el Markót, hogy a tavaly novemberi parlamenti megmérettetés után, Traian Băsescu államfővel folytatott tárgyalásokat követően az RMDSZ a Demokrata-Liberális Párt (PDL) mellett kötelezte el magát, holott azelőtt a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) volt kormányon. Ezzel a húzásával elvesztette a saját becsületét, de … elherdálta az RMDSZ becsületét is.”

Kiss Sándor téved, túloz vagy megjátssza, hogy meglepődik azon, hogy a koalíciós tárgyalásokat vezető RMDSZ szövetségi elnök elárulta addigi szövetségesét. Az RMDSZ országos vezetése ugyanis nemcsak most árulta el szövetségeseit, hanem tizenkét év óta minden ciklus végén.

Számomra a legkiábrándítóbb nem a jelenlegi volt, hanem az első. A magyar érdekképviselet 1990-től hat éven át együtt volt ellenzékben azokkal a politikai formációkkal, amelyek a parlamentben vagy azon kívül (lásd a Dialog Social értelmiségi csoportosulást) Románia demokratikus átalakulásáért, a volt kommunista politikai elit leváltásáért küzdött. 1996-ban megnyerte a választásokat a Demokratikus Konvenció, amelynek az RMDSZ is szövetségese volt. Megnyerte, de a hatalomba bekerült egy kakukktojás is, a volt Kommunista Párt, azaz az Iliescu fémjelezte Nemzeti Megmentési Frontból Petre Roman vezetésével kivált Demokrata Párt is, amely egyébként szintén a volt kommunista nomenklatúra továbbélését volt hivatott biztosítani. A kakukktojás, Petre Roman és az akkori igen aktív közlekedési miniszter, bizonyos Traian Băsescu mindent elkövettek, hogy Emil Constantinescu elnök és a Demokratikus Konvenció ne tudja meghozni azokat a lényeges döntéseket, amelyek kibillentették volna a ’89 után gyorsan elfoglalt gazdasági pozíciókból a RKP második vonalát és klientúráját, elindították volna Romániát egy új, demokratikus rendszer felé. Rendszeresen megtorpedóztak ilyen irányú kormányhatározatokat vagy azok végrehajtását, védték az államosított ingatlanokba beköltöztetett kommunista nomenklatúrát, akadályozták az elkobzott lakások visszaszolgáltatását, a szekus-dossziék nyilvánosságra hozatalát.

A korábbi teljhatalmú Iliescu köztársasági elnök székét elfoglaló geológus egyetemi tanár azon vette észre magát, hogy szinte semmilyen valós végrehajtói hatalom nem maradt a kezében, a nagy garral meghirdetett korrupció elleni harc és a kommunizmus emberellenes bűneinek megtorlása sehogy se akar beindulni. A szék, amelyről Iliescu és a mögötte állók mindent irányítottak, Emil Constantinescu alatt csak egyre kényelmetlenebb, ingó-bingó ülőalkalmatosság lett. A ciklus vége felé a DK parlamenti többsége is csak egy hajszálon múlott, elég volt ha egy szenátor kiment a dolgát végezni és megbukott a törvénykezdeményezés.

Első árulás. A Demokratikus Konvenció 2000-ben elveszti a választásokat, a Parasztpárt be sem jut a Parlamentbe. Az RMDSZ akkori vezetői (ugyanazok, mint a maiak), azonnal felajánlják szolgálataikat a győztes PDSR-nek, Iliescu, Nastase pártjának, a Demokratikus Konvenció és az RMDSZ addigi vehemens ellenségének, a 96 előtti magyar ellenes parlamenti és sajtókampányok szerzőinek, azoknak, akik a 90-es marosvásárhelyi véres eseményeket háttérből, a titkosszolgálatokon keresztül irányították, a bányászokat behívták Bukarestbe „rendet teremteni”, hogy feldúlják az akkori demokratikus ellenzék székházait, vezetőik lakását, ártatlan emberek ezreit verjék véresre. Velük, Adrian Paunescu és társai pártjával kötött koalíciós szerződést az RMDSZ. A kormányban ott ültek a „Felix” szekus-ügynöknévre hallgató Dan Voiculescu által vezetett Konzervatív Párt képviselői. A koalíciót a Parlamentben szavazataival a Nagy-Románia Párt is támogatta.

Az alatt a négy év alatt (2000-2004) az RMDSZ „nemzetközi hírű” jogászainak rábólintásával és szavazataival antidemokratikus törvények születtek, például az adatvédelmi törvény, blőd adóztatások, például a rádió-tévé díj, amely első olvasatban a kriptákra is érvényes volt, végleges formájában is mindenkire, függetlenül attól, hogy van készüléke vagy nincs. Az RMDSZ honatyák szavazataival. Ha csak hiányoztak volna a Szenátusból, már megbukott volna a törvény. De ott voltak és szavaztak.

Második árulás. 2004-ben fordul a kocka. Iliescu, Nastase, Gioana pártja, a mai Szociáldemokrata Párt, veszít. UDMR azonnal elárulja, szövetségre lép a kormányt alakító, addig a politikai paletta ellenkező oldalán elhelyezkedő Nemzeti Liberális Párttal és vele, mellette, alatta kormányoz egészen 2008-ig.

Harmadik árulás. 2008-ban pillanatok alatt otthagyja a Nemzeti Liberális Pártot és átáll a liberálisokat évek óta ostorozó PD-L, Basescu-Boc pártja mellé. Ezt vette észre Kiss Sándor, ez utóbbiért kéri Markó fejét. És a többi árulás? A magyar ügyekről való lemondás? Azért mi jár? Hogy csak néhányat említsek.

Negyedik árulás. Bolyai Egyetem. 1996-ban Victor Ciorbea miniszterelnök nyilvánosan megígéri ugyan a Bolyai Egyetem fokozatos visszaállítását, de az RMDSZ vezetők tudják, hogy ez nem fog menni. Hogy kéne ezt eladni a magyaroknak? Egyszerű. Rendezünk egy agyonmediatizált konferenciát arról, hogy tulajdonképpen nincs is szükség magyar egyetemre, a multikulturális Babes-Bolyai tökéletesen megfelelő keret a magyar nyelvű felsőoktatás részére. Főszervező az Eckstein-Kovács Péter köré tömörült Szabadelvű Kör, előadók a multikulti védelmében, az önálló magyar egyetem eszméje ellen jeles magyar egyetemi tanárok: Cs. Gyimesi Éva („magyar egyetem = gettő”), Magyari Nándor és mások.

Azóta mi történt? Magyar egyetem 12 évi kormányzati szerepvállalás után sincs, a „multikulti” egyetemen magyar feliratokat kifüggesztő magyar tanárok elvesztik állásukat. Ebben az időszakban az oktatásért és a kultúráért felelős legmagasabb állami funkció a miniszterelnök-helyettesé. Neve: Markó Béla.

Ötödik árulás. Kettős állampolgárság. Markó Béla hosszú ideig nem tudja, hogy ebben a kérdésben melyik lábára álljon. Aztán végül is Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök álláspontját találja vonzónak. 2004. szeptember 22-én Markó Béla, az RMDSZ államelnök-jelöltje sajtótájékoztatón kijelenti: meg lehetne könnyíteni a magyar állampolgárság megszerzését, de nem lehet egyetérteni a kettős állampolgárság alanyi jogon való megadásával.

2004. november 24-én Markó az MTI-nek nyilatkozza: nem elég Magyarországon elfogadni a kettős állampolgárságot, azt Romániában is el kell fogadtatni, és erre csak egy erős parlamenti képviselettel rendelkező RMDSZ képes. Megjegyzésem: ez mindössze kampányfogás és egyszerűen nem igaz. Romániában – legalábbis 1990 óta – a kettős állampolgárságnak semmi akadálya, közel egy millió Moldova Köztársaságban élő román élt már ezzel a jogával … népszavazás nélkül.

Verestóy Attila a népszavazásban is jó üzletet szimatol. Az ő (bocsánat, a rokonai) cége nyomtatja az MSZP hazug kalkulációktól, erdélyi magyarok elleni rágalmaktól hemzsegő plakátját, melynek aláírója Gyurcsány Ferenc. Állítólag másfél millió példányos rendelés volt. Jobb üzlet, mint az ebédjegyek állami megrendelése (szintén Verestóy).

Hatodik árulás. Communitas Alapítvány. A román államtól a magyar közösség intézményeinek szánt jelentős összegű pénzügyi támogatás ennek bankszámlájára kerül. A Communitas 2008 márciusáig egyszerűen magánalapítványként működött. Mindössze 2008-ban ismerte el a kormány közhasznú alapítványnak. Tíz évig Markó, később Takács Csaba elnökletével gyakorlatilag azt csinálhattak a pénzzel amit akartak, nem volt szükség és lehetőség semmilyen társadalmi kontrollra. Nyilvános pályázatokat is csak azóta írtak ki, mióta a Krónika c. napilap sorozatot indított a Communitas visszaéléseinek a felderítésére. De hol van az már? Fantomállások, konkrét munka nélküli fizetések, ingatlanvásárlások, utazások finanszírozása … egy magánalapítvány mindent megtehet. Ma már szakosztályai vannak, pályázatokat, rendezvényeket, (kivéve a nem RMDSZ Tusványosi Tábort), könyv- és lap-kiadást támogat, például működteti az RMDSZ-szócső Új Magyar Szót és Markó hajdani irodalmi folyóiratát, a Látót, avagy a Mentor kiadót, amelyben Markó is résztulajdonos és amely az elnök verseskötetéért legutóbb mesés honoráriumot fizetett …

Folytathatnám a tanügyi törvénnyel (történelem, földrajz csak románul), az eurorégiók jelenlegi, a Székelyföldet feldaraboló térképének elfogadásával, megszavazásával (!), Románia monitorizálása idő előtti megszüntetésének a támogatásával (Frunda), azzal, hogy az EU-ba való felvételkor az RMDSZ semmilyen kisebbségi garanciákat nem igényelt, hanem csak bólogatott, hogy minden rendben stb.

Nem állítom, hogy a brassói RMDSZ kongresszuson megválasztott Markó Béla RMDSZ elnök és szűk vezető csapata soha semmi jót nem tett a magyarság érdekében. Sok minden sikerült, főleg a szimbólumok, pl. magyar feliratok és a nyelvhasználat valamint például az iskolák, székelyföldi vállalkozások anyagi támogatása terén. Nem kicsinylem le az önkormányzatokban működő magyar testületek munkáját, hiszen a legtöbb helyen nagyszerűen végzik a dolgukat. Tudom, hogy a kormányzási szerepnek van pozitív hozama. Ez nem biztos, hogy az egész közösséget érintő távlati hatású döntések halmaza, hanem az országos intézményekben való magyar jelenlét kapcsolati tőkéje, egyéni, kisközösségi, vállalkozói, intézményi kezdeményezések támogatása. Avagy nevezzük nevén: lobbi, kis magyar korrupció. Oké, ez is egy formája, „reálpolitikai dimenziója” a közösség támogatásának. Csakhogy a magas pozíciójú vezetőket a büntethetetlenség illúziója folyamatos túlkapásokra csábítja.

Belső RMDSZ körök sérelmezik: aki az országos vezetőséget, főleg Markót, Verestóy Attilát, Frunda Györgyöt, Kelemen Hunort bírálja, annak vége, persona non grata lesz hetedíziglen, még a gyerekeitől is őrizkednek az ösztöndíjakat, kirándulásokat elosztó pártfunkcionáriusok.

Az a sajtóorgánum, amely rendszeresen helyt ad bíráló hangnemnek vagy az ellentábor (MPP, EMNT, függetlenek) képviselőinek, elveszti a szövetség markába összpontosult pénzügyi támogatást, megesik, hogy vezetőjét, bármilyen hűségesen szolgált addig, leváltják, például legutóbb Salamon Márton Lászlót egy Kincses Előd-interjúért az Új Magyar Szó főszerkesztői székéből. Nem csoda, ha a romániai magyar sajtótól nem várhatunk tényfeltáró, kritikai szellemet, korrupciós sajtóbotrányokat, pedig a magunk háza táján sem csak angyalok ülnek, egyébként miért lennének a Korrupció elleni Országos Hivatal (DNA) gyakori „meghívottjai” Frunda György, Verestóy Attila, Nagy Zsolt és mások. De körülöttük kis magyar sajtónkban néma csend. A 89-ben visszanyert egyik legdrágább kincsünk, a véleménymondás szabadsága sérül súlyosan itt! És ez lehet a hetedik árulás.

Visszatérve az árulásokra. Én a legelsőnél, amikor Emil Constantinescut és a Demokratikus Konvenciót árulta el az RMDSZ kormányszárnya (nevezzük így az országos vezetőség koalíciós tárgyalóit), kegyetlenül szégyelltem magam. A demokratikus román értelmiség jeles européer képviselői, a civil társadalom által támogatott Konvenció nemcsak szövetséges, hanem elvbarát is lehetett az idős Coposu szellemi irányítása alatt. Elvbaráttól egy pillanat alatt elfordulni, ha vesztes? Ezt nem tudtam lenyelni. Miért? Mert nem tudtam, hogy mit mondjak például román barátaimnak, akik a magyarokról addig úgy tudták, hogy „ţine minte”, megbízható, szavatartó.

Nem tudtam, hogy mit mondjak azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akikkel mesterségemnél fogva kapcsolatba kerültem? Hogy a barát csak addig barát, amíg hasznom van belőle? Hogy ha bajba van, azonnal az ellenségével kell összepaktálni? Hogy nem baj, ha egy csapat tagjai összeköpködtek emberként vagy magyarként, mint a hírhedt „Hargita-Kovászna jelentés” írói, parlamenti felszólalói, ha úgy érzem, hogy az nekem hasznos, másnap kezet csókolok a köpködőnek? Nem tudtam, ma sem tudom, hogy mit mondjak, mit mondjunk mi, erdélyi magyarok erre a gyerekeinknek, milyen élő példaképeket emlegessünk nekik?

Egy szó, mint száz, nem hiszem, hogy egy kisebbség demokratikusan megválasztott képviselőinek a mandátuma életfogytiglanra szól. Meggyőződésem, tapasztalatom, hogy a társadalmi ellenőrzés, elszámoltatás elmaradása torzulásokat eredményez.

Szeretném, ha legalább a gyerekeim nem kellene, hogy szégyelljék magukat a magyarság egyes korrupt, árulásra kész vezetői miatt, és bosszankodjanak a romániai magyar oligarchia visszaéléseit elhallgató sajtója/médiája miatt!

Ferencz Zoltán

admin
 

>