Megvilágosodtam

Bizony az ünnepek után már csak én is a kórházban kötöttem ki. De mivel csak lábadozó beteg voltam – kicsit süket, kicsit vak a korom miatt is – nem is kötöttek ágyhoz.
Ezért fennjáróként sokat tapasztaltam: megvilágosodtam és visszatért remek hallásom is.
Köszönöm ezt az orvos uraknak és annak a rengeteg idegen nyelvezetû hangoskodó misének, melyben akarva akaratlanul az egész ellátmány részesült.
Kezdõdött vasárnap reggel. Egy nagy (Uram bocsá!) szamár-féle ordítozásra ébredtem. Azt mondták a régebbi betegek, hogy ez az ortodox istentisztelet. Egyik éktelen és értelmetlen kántálás a másikat követte. Sajnos, Isten nevének említésén kívül semmit sem értettem belõle. Biztos ennyire elromlott a román tudásom – gondoltam magamban.
Titokban kiosontam a kórházból egy csomag cigarettáért, mivel az asszony nem hozott be látogatáskor. Hát, ne mondjam, ott még süketítõbb volt az ordibálás. Ki is tuhadt azonnal mindkét fülem. Úgy szedtem a lábam, mint a nyúl, mely puskaropogás elõl szalad.
Egyik falumbéli asszonnyal futottam össze a folyósón:

– Te Rózsika! Te érted mit kántálnak ezek a pópák, mert én bizony hegyezem azt a félsüket fülem, de nem értek semmit?
– Hát honnan ércsed Pali? Úgy hallottam, hogy mán osztán ezek nyelveken beszélnek.
Még trécseltünk volna így együtt megvilágosodásunkról, amikor a folyosó végérõl felhangzott egy hasonló éneklés.
Mondanom sem kell, hogyan rebbentünk szét a Rózsival.
Hamar vissza is tértem a szalonba. Aztán, zsupsz be az ágyba, nehogy keressenek mán a nõvérek. Épp idejében, mert ott egy tetõtõl talpig feketébe s szakállba öltözött pópa nyomta a betegek szájára Krisztus keresztjét. Azok csak úgy ülve-fekve vetették egyre-másra magukra a kereszt jelét és csókolgatták a hirtelen feléjük nyújtott „faragott képet”. De minde  nem volt elég, mert az õt követõ egyén perselyt zörgetve kéregetett. Én azt sem tudtam, mit csináljak. Hamar fejemre húztam a takarót, de volt rajta egy szakadás és azon keresztül láttam, hogyan hajol felém a csuhás, és csak szórja-szórja rám apró seprûjével a vizet. Bizony mondom, úgy világított két fekete szeme a lyukon keresztül, hogy még este is vele álmodtam. De álmomban mégis csak ördög volt az: szarva kinõtt kusmája alól, és csizmája helyett valami lóláb kopogott a folyosón végig.
Félálomban elkezdtem gyorsan imádkozni.
Néhány nap múlva egy másik pap jelent meg az ajtóban. Nem is tudtam róla, hogy lelkész, mivel olyan mi fajtánknak
nézett ki: egyszerû öltözetben, ingben, nyakkendõben. Sima orcája, szelíd emberi ábrázatja volt. Leült az ágyam szélére. Megkérdezte, hogy vagyok, mivel kezelnek. Én meg nekibátorodtam és elmondtam neki rossz álmomat.
– Biztosan azért van, mert nem dobtam én is pénzt a perselybe – vallottam be neki becsületesen a dolgot.
– Biztosan nem – mosolygott a pap. Csak a láz miatt volt, Pali bácsi. Nyugodjon meg. Itt van ez a könyvecske, olvasgasson, imádkozzon belõle minden este.
Nagyon elcsodálkoztam, mert tudtommal mostanában sosincs lázam, inkább didergek, de elfogadtam tanácsát.
Azután már ordibálhattak azok nekem bármilyen nyelven, nem is hallottam. Haza menve, úgy éreztem teljesen kigyógyultam
minden nyavalyámból: látok, hallok, és ami a legfontosabb, hogy megvilágosodtam.

(Pali bácsi)

arkad.ro

admin
 

>