Archive

Category Archives for "Veress László"
2

„Magyar pénz“ csak ősztől

[ 2011. május 01., 07:54 ] [127]

Veress László, Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke a Szatmári Magyar Hírlapnak elmondta, a Szülőföldön magyarul elnevezésű pályázat szeptemberben indul. „A támogatási programot a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) veszi át az Iskola Alapítványtól, ám a kiírás és elbírálás mikéntje továbbra is változatlan marad“ – hangsúlyozta a magyarországi tisztviselő.
Veress arról is beszélt kizárólag a Szatmári Magyar Hírlapnak, hogy idén először az óvodásoknak is jár a támogatás. „Az intézkedéstől azt várjuk, ösztönzőleg hat majd a szülőkre, és gyerekeiket a továbbiakban is magyar tannyelvű oktatási intézménybe íratják“ – fogalmazott a kabinetvezető.
Megtudtuk, a pályázati kiírás idén is három hónapig tart, a pénzügyek kezelését pedig kizárólagosan az egyik magyarországi érdekeltségű hazai bank veszi át. A tervek szerint Erdélynek 5 milliárd forintos keretet biztosítanak. Kövér László lapunknak kifejtette, a pályázati kiírás objektív okok miatt késett, ugyanis a magyar gazdaság jelenleg nagyon komoly gondokkal küszködik. „Tűzoltó-tevékenységgel sikerült stabilizálnunk a gazdaságot, és előkészítenünk a közeljövőben várható növekedést. Tudom, hogy nagyon sokan számítottak erre a pénzre, és az összeg hiánya komoly gondokat okoz a családok életében. Arra kérek mindenkit, legyen türelemmel, nem fog elmaradni a támogatás“ – tette hozzá a házelnök.

Szatmári Magyar Hírlap , erdely.ma

Kövér László – Veress László: Mi lesz belőlünk, magyarokból? – olvasd el, kötelező olvasmány !

 

2010. június 4. 08:41 A Magyar Nemzetben jelent meg

*

A fenti címet adta Széchenyi István a Pesti Hírlap 1848. március 27.-ei számában megjelent, utolsó magyar nyelvű újságcikkének. Korábbi borúlátásán felülemelkedve, a szerző öntudatos közösséget alkotó magyar nemzetet, valamint erős, nemzetét megóvni képes magyar államot látott kibontakozni. Nem a külvilágtól, a mások erőfölényétől féltette hőn szeretett közösségét, hanem — mint írja – "/bizonyosan felvirul fajtánk, hacsak nem vagyunk önmagunk iránt hűtlenek, és ha nem döfjük saját magunk a megsemmisítő gyilkot a keblünkbe."/Aztán más idők jöttek.//

" /Politikai, morális és intellektuális züllöttség a betegsége a mai Magyarországnak. (…)A magyar társadalomnak csak az adóssága meg a szegénysége növekszik. (…) Széchenyi 1848 márciusában felvetett kérdésére talán sohasem hangzott az igazmondó válasz olyan szomorúan s olyan reménytelenül, mint éppen mostanában./" Ezeket a sorokat nem az elmúlt években, nem Gyurcsány Ferenc dicstelen országlása alatt, hanem 1912 októberében írta egy pesti folyóiratban a krónikás, bizonyos Magyary István.

Akkor több mint fél évszázaddal voltunk Széchenyi kérdésfeltevése után, és mindössze hét-nyolc esztendővel a nemzet 1918-1919-es magatehetetlen porba hullása, az ország szétszakadása előtt. Mi történhetett ezidő alatt ? Tudjuk a hivatalos választ: forradalom, megtorlás, kiegyezés a megtorlókkal, és állítólag boldog békeidők. "Az igazi választ csak érezzük: ezen időszak végére vált valóra Széchenyi látomása, a magyarság önmagával szembeni hűtlensége. Vagyis leszoktunk arról, hogy közösségként viszonyuljunk az életünkhöz."

A közösségben való gondolkodás készségéről és képességéről nem a korszellem szoktatta le a magyarságot, hanem egy hatalomgyakorlási mód, melyet egy magát balliberálisnak valló szellemi és politikai elit folytat Magyarországon. Nem négy, nyolc vagy húsz éve, hanem legalább a XX. század elejétől, azaz több mint egy évszázada.

Több mint egy évszázada, a balliberális hatalomgyakorlás alapja a tömeg és az egyén hatalommal szembeni szükségszerű kiszolgáltatottsága. Ez a történelmileg visszaigazolt kiszolgáltatottság olyan közös nevező, olyan szilárd alap, amely több mint száz éve képes felülírni a magyarországi, magukat baloldalinak és liberálisnak valló erőközpontok minden látszólagos vagy valós ellentétét.

Míg a baloldaliak tömegeket gyártottak, addig a liberálisok a tömegből való kiemelkedés illúzióját — valójában az elszigetelődést – kínálták az egyéneknek, és ez módszer mindig a hatalommal szembeni alávetettség, az uralhatóság legjobb bizosítékának bizonyult. "Mert a hatalommal szemben az alávetettség megszüntetésére soha nem a tömeg, soha nem az egyén, hanem mindig csak a közösség képes." A magát balliberálisnak nevező hatalom ezért tartja számára nézve a legveszélyesebbeknek a közösségeket. Minél szervesebbek ezek, annál veszélyesebbek a balliberális hatalomgyakorlás szempontjából, és annál inkább felszámolandók, megszüntetendők. 1956 után a magyar közösségek felszámolási kísérlete a közösségi tudat elsorvasztása és megszüntetése révén történik.

Ahol a hatalomnak a közösség veszélyforrás, ott meginognak a családok, elerőtlenednek a vallási közösségek, és recsegnek-ropognak a legnagyobb szerves csoport, a nemzeti közösség kötelékei. Ez történt Magyarországon 1918-19-ben, amikor a XX. században első alkalommal gyakorolhatott hatalmat a balliberális erőközpont, majd 1947 után negyven évig, amikor ugyanezen erő másik alakzatban uralta az országot, majd a rendszerváltást követően, miután 1994-ben ismét egymásra talált a magát baloldalinak és liberálisnak mondó politika. "Ezen hatalomgyakorlás eszközei korszakonként változnak, ám indítékai és céljai változatlanok."

De nem érdemes vérmes összeesküvés elméletekre vagy végzetes metafizikai törésvonalakra hagyatkoznunk, mert ezzel csak önmagunkat csapjuk be, a megoldást odázzuk el, és az időszakonkénti ismétlődés veszélyét tartjuk fent. Pusztán arról van szó, hogy több mint száz esztendeje, honfitársaink egy része ebben a fajta hatalomgyakorlásban látja biztosítottnak — nem eredménytelenül – saját befolyását és uralmát.

*A balliberális hatalomgyakorlás egyetlen valós ellenszere az egyéneket és tömegeket átfogó, azokból képződő öntudatos, szerves magyar közösségek léte. Az elmúlt évtizedekben ezen magyar közösségeket érte a legerősebb ostrom és 1990 után sem sikerült kellőképpen megerősíteni őket.

De soha nem késő! IV.Béla királyunk csak a legpusztítóbb tatárjárások után ismerte fel, hogy az ismétlődő betöréseket csak úgy lehet megakadályozni, ha a sík magyar területekre addig többnyire akadálytalanul behatoló tatár seregek útjába újabb és újabb várakat építenek.

Napjainkban magyar közösségeket kell erősíteni, építeni. Nem kell kitalálni Magyarországot és nem kell kitalálni a magyarságot sem. Mindkettő van, létezik, még ha meggyötörten is. Nem kell identitásokat fabrikálni és az emberekre erőltetni. Csak esélyegyenlőséget kell biztosítani azoknak, akik közösségeket akarnak képezni, akik szerves — családi, vallási, nemzeti – közösségekben akarnak élni. A mesterségesen akadályozott, elsorvasztott közösségi tudatoknak szabad teret kell nyitni, és Magyarország újjászületik, az eddig folytatott balliberális hatalomgyakorlási módszer pedig eredménytelenné válhat. "És csak ezután alakulhat ki természetes módon egy másmilyen, nem a szerves magyar közösségek rombolásán alapuló, hanem e közösségek építésében, erősítésében érdekelt és versengő liberális, baloldali politika."

*II.*

A nemzeti közösség szétzilálásának balliberális politikája társadalomlélektanilag precízen megtervezett. A nemzethez tartozás — függetlenül annak bármilyen jelentéstartományaitól — mindenekelőtt egy csoporttagság. Egy kedvezőtlen megítélésűnek észlelt csoporthoz való tartozás "negatív csoporttagságot eredményez", és ez számos módon árthat a tagjai önértékelésének. Ilyenkor az egyének keresik a csoporttól való eltávolodás lehetőségeit, először például úgy, hogy leértékelik, bagatellizálják csoporttagságukat — azaz megtörténik a pszichológiai ellenazonosulás — majd később következik a disszociáció, azaz a csoportból való tényleges fizikai kilépés

"A XX. század kezdetétől a balliberális hatalomgyakorlás stratégiai célként a magyar nemzeti közösséghez való tartozást főszabályként negatív csoporttagságként igyekszik meghatározni és az ellenazonosulást előidézni." Az oktatás, kultúra és tömegtájékoztatás balliberális befolyás alá kerülő csatornáin akkor kezdenek előbb szivárogni, majd később ömleni a magyarokra az ellenazonosulás máig ható sztereotípiái.

A nemzet mentális szétesésének, "a nemzeti dezintegrációnak újkori, a magyar történelemben eddig legveszélyesebb folyamata ekkor, a XX. század hajnalán vette kezdetét," és kisebb-nagyobb lélegzetvételnyi szünetekkel ugyan, de máig tart. Hatását minden érintett nemzedék a saját bőrén érezhette.

Nem a történelmi Magyarország és a magyarság volt az egyetlen, akit az első világháborút lezáró békeszerződések felkoncoltak. De a magyarság volt az egyetlen, aki ezt tulajdonképpen magatehetetlenül tűrte. Ekkor veszítettük el történelmi országunkat. "Nem a magyarság volt az egyetlen, akire a negyven évnyi kommunizmus alatt erőteljes elnemzetlenítő nyomás nehezedett, ám mi vagyunk az egyetlenek, akiknek az állama 2004 december 5-én teljes apparátusával a saját nemzetével szembefordult." :"Ekkor veszítettük el a nemzeti önbecsülésünket." Nem a magyar állam az egyetlen a térségben, amelyre 1990 után erőteljes globalista nyomás nehezedik, de a mi államunk az egyetlen, amely az elmúlt években a leginkább kiszolgáltatta állampolgárait. "Ha nem eszmélünk, elveszíthetjük lényegében az államunkat is."

Az utóbbi években a balliberális szellemi elit képviselői azt üzenték, hogy "/a szó tárgyi, történeti értelmében nem vagyunk többé magyarok/", hogy "a /magyar állam immár nem létezik/", vagy — az áldozat vétkesítésének hagyományait folytatva — azt mondták, hogy a "/magyarok régi káros szenvedélyei — a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzőek, mint valaha./" Kifejtették, hogy "/a nemzetpolitika azért képtelenség, mert nincs nemzet, tehát ilyen politikának nincs szubjektuma"". Mindeközben a balliberális elit a nemzeti dezintegráció politikáját a "/nemzet szétfejlődésének/" nevezte. *Szétfejlődésnek nevezték azt, ami valójában azonos irányú hanyatlás. *A Kárpát-medencében élő magyar közösségek sorsa — a Magyar Köztársaság területén élőket is beleértve — legfontosabb létmutatóikat tekinte azonos: tragikus mértékű és beláthatatlan következményű demográfiai fogyás, az anyagi erőforrásaik fölötti rendelkezési jogok elvonása illetve korlátozása, szociális szétziláltság és lelki megkeseredés, csalódottság.

A balliberális hatalomgyakorlás 2002-től az addig többnyire ártatlan helymegjelölő "határon túli" jelzőből tudatosan fosztóképző alakítására törekedettt, így a magyarországi magyarokat és "határon túlinak" mondott magyarokat meg akarta fosztani egyneműsítő sorsközösségüktől.

2003-ban a magyarországi balliberális politika – Markó Béla, Bugár Béla és Kasza József határon túli szövetségeseik aktív támogatásával – "törölte a magyar jogrendből az egységes magyar nemzet fogalmát," majd Gyurcsány színrelépésével meghirdették a "kettős identitás" támogatásának politikáját. E szerint a Magyar Köztársaságnak nem azt kell támogatni, hogy a határon túl élő magyarok megőrízzék magyar identitásukat, hanem abban kell segédkeznie, hogy a határon túli magyarok az utódállamokban együttélő többségi nemzethez fűződő másik identitást is kialakítsanak és erősítsenek magukban. És mivel a kettős identitás — a zsidó honfitársainkra vonatkozó, sajátos történelmi helyzetükből fakadó kivétellel — szociológiai értelemben az identitászavar által kísért biztos identitáscsere első lépcsője, a balliberális hatalomgyakorlás ezt kívánta elősegíteni.

Nem árt megjegyezni: ami történik ma a határon túlinak mondott magyarsággal, az történik majd holnap-holnapután a határon belüli magyarsággal is. "Mert ez a sorsközösség". Még akkor is , ha annak még fogalmát sem hajlandó tudomásul venni a magát balliberálisnak valló magyarországi politikai és szellemi elit nagy része.

*III.*

* *

A nemzeti dezintegráció tudatosan irányított folyamat, tudatos céltételezéssel, mely folyamatot csak hasonló tudatossággal lehet megállítani és visszafordítani.

A magyar nemzet szellemi, anyagi és lelki erejének összpontosítása, azaz a nemzeti integráció kulcsa önmagunkban, az önmagunkról való gondolkodásunkban van. Újra kell tanulnunk megtapasztalni azt, hogy érdemes közösségben létezni.

A nemzeti integráció ott kezdődik, hogy a nagyvilág minden magyar tannyelvű óvodájában minden magyar gyereknek megtanítják ugyanabból a könyvből ugyanazt a néhány éneket, verset, mondókát. És ott végződik, ahol közösségeinknek köszönhetően soha többé nem történhet meg az, ami velünk, magyarokkal az elmúlt nyolc esztendőben megesett.

A nemzeti integráció azt is jelenti, nem hagyjuk, hogy a sorsközösséget különboző módon valló és megélő társadalmi csoportokat szembeállítsák és kijátszák egymás ellen.

Vannak, akik eddigi sorsunk változását már reménytelen lehetőségnek tartják. De sokszor a legreménytelenebb lehetőségek teljesítik be a leginkább önmagukat.

A rendszerváltást megelőző négy évtizeden keresztül egy hatalmi rendszer egész propagandagépezete, hivatalos oktatása, kultúrája és médiája dolgozott Magyarországon azért, hogy a fiatal magyar nemzedékek lehetőleg politikailag ne szerveződjenek, és ha mégis, akkor semmiképpen sem a nemzeti tudatosodás jegyében. Ennek ellenére a nyolcvanas esztendők végén színre lépett és politikailag megszerveződőtt egy nemzedék, amely fokozatosan a nemzeti tudatosodás útjára lépve, annak napjainkra a legcselekvőképesebb alakzatává vált.

Négy évtizeden keresztül több ország propagandaszervezete dolgozott azért, hogy jelen írás szerzői, időben és térben egymástól távolról, a magyarországi Pápáról és az erdélyi Székelyudvarhelyről elindulva, lehetőleg soha ne találkozzanak. És ha mégis, akkor Széchenyi István 1848-ban feltett kérdésére 2010-ben ne keressenek közösen választ egy olyan újságban, amely azért küzd, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.

2010 április 11-én és 25-én a magyar emberek megtették az első lépéseket az összeomlás előtt álló államunk megmentése érdekében illetve a magyar állampolgárság kiterjesztésével és a nemzeti összetartozásról szóló törvény elfogadásával az új Országgyűlés megtette első lépéseit a nemzeti önbecsülésünk visszaszerzése érdekében. Hosszú út áll előttünk.

"Mi lesz belőlünk, magyarokból?" . A válaszról mi magunk dönthetünk. *Még mindig.

erdelyipolgar.blogspot.com

>