Archive

Category Archives for "Ünnepek"

Szent Miklós napja új zászlót hozott Gyergyószentmiklósnak – film

A város védőszentjének tiszteletére rendezvénysorozatot szerveztek a kisvárosban.

Szerző: Csata Orsolya
Forrás: Híradó

2010.12.06. hétfő 16:22

Gyergyószentmiklós új zászlaját is kitűzték a városházára az idei Szent Miklós-napokon. A város védőszentjének tiszteletére ötnapos rendezvénysorozatot szerveztek a székelyföldi kisvárosban.

A gyergyóiak együtt ünnepeltek vajdasági testvéreikkel, és a 15 éves jó kapcsolatért oklevelet adtak át testvértelepülésük, a vajdasági Topolya küldöttjének.
„Ez lényegében elismerés. A barátság, a nemzeti összetartozásnak a jele” – mondta Kovács László, Topolya képviselő-testületének elnökhelyettese.
A dísztanácsülésen elfogadták Gyergyószentmiklós új – kék alapon napot és holdat ábrázoló zászlaját is. Ezt a városházára tűzték ki a városnapokon.
„A gyergyószentmiklósi városnapok alkalmából idén a gyergyószentmiklósi értékeket hangsúlyoztuk ki” – közölte Mezei János polgármester.
Ez alatt a téren gyermekek gyülekeztek. Mindannyian a Mikulásra vártak, és amint besötétedett, megérkezett ő is. A tévedésből rossz helyen landoló nagyszakállú végül megérkezett a színpadra, elhozva a várva-várt Mikulás-koncertet.

dunatv.hu

Szent Miklós legendája

[ 2010. december 05., 08:00 ] [174]

Krisztus után 245-ben Kis-Ázsia-i Lycia tartományában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez, (aki apja testvére volt,) a város kolostorába költözött. Az Ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált ! Zarándok útjáról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városba, ahol legendás körülmények között püspökké választották.
52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból!
Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:
A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont beleesett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni,hogy -mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák-, a hó borította Taurus-hegyről maga a Télapó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán a titok mégis kitudódott, hogy: a jótevő maga Miklós püspök! Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő! De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte „ Noel Baba" -nak, ami azt jelenti „ Ajándékozó Apa". A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték.
325-ben részt vett a niceai Első Ökumenikus Zsinaton, ahol egy szenvedélyes vitában arcul ütötte Ariust. Ezért a tettéért azonnal elmozdították a Zsinatból, és felmentették püspöki teendői alól. Még azon az éjszakán a Zsinat több tagjának egyazon különös álma volt: Nikolas jelent meg előttük, egyik oldalán Isten állt, kezében az evangéliummal, a másik oldalon Szűz Mária érseki palásttal, így kinyilvánítva szimpátiájukat a magáról megfeledkezett püspök iránt. Az ámulatba esett tanácstagok azonnal Nikolashoz siettek, és bocsánatot kérve visszahelyezték pozíciójába. Ettől fogva óriási tiszteletnek örvendett, mindenki úgy tekintett rá, mint egy nagy emberre, aki nem esztelen dühből vágta arcon a szüntelenül istenkáromló Ariust, hanem Isten iránti buzgalmából.

Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint lelkét ( 342 december 6-án ) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.
Szent Miklós nem legenda, hanem egy valaha élt nagy történelmi személyiség!

mikulasbirodalom.hu, erdely.ma

Meggyújtottam két szál gyertyát! – Böjte Csaba adventi gondolatai

[ 2010. december 01., 20:35 ] [163]

Talán életem egyik legsötétebb időszaka, a Szent Ferenc Alapítvány beindulása utáni második, harmadik év volt. Az anyagi gondok, a hatósági zaklatások, néhány munkatársam megtorpanása nagyon elkeserített. Kicsinek, sebezhetőnek, gyengének éreztem magamat a mindennapi feladatok előtt. Mindenütt sötét felhők és nehézségek voltak, és én újból és újból megtapasztaltam a magam és a munkatársaim korlátait, melyek alól szerettem volna kibújni. Ültem a kápolnába és Jeremiás próféta szavaival keseregtem: „Uram rászedtél, és én hagytam magamat rászedni…. „ Majd beláttam, hogy az önsajnálat nem vezet semerre, és segítséget kértem az újszövetségi szentírástól, mely a Luk. 2, 34-nél nyílt ki…
A Próféta megmondja Máriának, hogy szívét tör fogja átjárni, de Mária a sok-sok nehézség miatt nem keseredik el, nem esik pánikba, hanem előmegy a templomba, és két gerle fiókával fejezi ki áldozatát, háláját az ő Szent Fiáért… Nem ő kér Istentől hálát, ajándékot a világ megváltásában végzett munkájáért, hanem ő ad ajándékot az Istennek, amiért rábízta Teremtője a kis Jézust. Jó volt megérteni, hogy igazából nem csak feladatot kapott az Istenanya, hanem egy hihetetlenül szép lehetőséget is, melyért ő hálás, és melyet alázattal meg is köszön. Számára az ő Szent Fia egy drága ajándék, egy létra, mely a mennybe vezet. E kemény feladat által, Mária kibontakozhat, felnőhet oda, hogy a Mennyek Királynője legyen. Az ö nagysága, hogy felismerte a lehetőséget és bátran Isten kezét megfogva útra is kelt.
Letettem a Szentírást, elővettem két szép gyertyát és meggyújtottam az oltáron. Lelkemet hihetetlen belső béke, öröm és erő járta át. Megértettem, hogy nem elfutni, kibújni kell a mindennapok feladatai elöl, hanem, bátran szembe menve velük, megoldani azokat! Mindent átalakított bennem az, hogy Mária példájára én is megtudtam köszönni a magam feladatát az Istennek. Megértettem, hogy igazából, boldog alázattal nekem kell hálát adnom a gyermekekért, a kollégákért, a mindennapi nehézségekért, mert azokat felvállalva, alázatos becsületességgel megoldva, én is a marék por, felnőhetek oda, hogy a jó Isten partnereként, a világ tovább teremtésében részt vegyek, és talán egyszer én is a világ Urával egy asztalhoz ülhetek…

Persze ez a tisztán látás, megvilágosodás ott a kápolnában, nem csak leállította a feladatok elöli menekülés vágyat bennem, hanem hatalmas erőket, forrásokat fakasztott szívemben. Megértettem, hogy én e sajátos feladat megoldására születtem, az árvák befogadása az Isten adta nagy lehetőség számomra. Lassan, ahogyan szembefordultam a feladatokkal, és nem a menekülést, hanem a bátor kiállást választottam, a nehézségek kezdtek meghátrálni, eltűnni. Hihetetlen öröm volt megtapasztalni, a mindennapi gondok embert próbáló erőfeszítéseiben, az Isten gondviselő jelenlétét.
Kedves gyerekeim, ne féljetek a munkától, a mindennapok őrlő erőfeszítéseitől. Ne bátorítson el benneteket saját gyengeségetek, korlátaitok tudata sem. Isten az Ő nevében elinduló kis emberke győzelmében akar megdicsőülni. Kicsinységünk, ne gyávává, hanem csak alázatossá tegyen! Az aki a teremtés hajnalán a semmiből a világot teremtette, Az ha felvállalod a feladatodat és bátran neki feszülsz akkor általad tovább is teremti a világot. Csodálatos a hatalmas Isten gyermekeként egy egy kis morzsáját e világnak alázattal kézbe venni, és szerényen ráfigyelve elkezdeni formálni azt. Hiszem, hogy egyetlen dolog mit lázasan keresnünk kell itt ezen a földön, az a mi saját feladatunk! Az a becsületes munka, mely által a világunkat tovább teremtő Isten partnerei, társai lehetünk. Tudom, hogy a felvállalt munkánk visszahat ránk, és nem csak a kezünk által épül, szépül a világ, hanem általa mi magunk is megszépülhetünk, kiteljesedhetünk, és megszentelődhetünk.
Hihetetlen távlat, a mindennapi becsületes munka, egy porszem számára! Számunkra, emberek számára az egyetlen létra, mely összeköti e földi létet az örökkévalósággal: a családunk, a munkahelyünk, a népünk gondjait felvállaló mindennapi kitartó erőfeszítés. Csak az Isten által felkínált szent feladataink megragadása által van esélyünk, hogy a természetfölötti világba felkapaszkodjunk. Amennyiben botladozó gyermeked, férjed, feleséged kezét elengeded és önzőn csak a magad kényelmével törődsz, lehet, hogy csendesebb, egyszerűbb lesz az életed, de egészen biztos, hogy csak sodródó, céltalan falevéllé válsz. Istentől kapott hivatásodban, munkádban melyet Isten rád bízott, megszentelődhetsz, megtisztulhatsz és megtapasztalhatod, hogy milyen édes és gyönyörűséges már itt ezen a földön a szeretet útján járni. Lehet, hogy a feladataid, mint óriási malomkövek megőrölnek, de ne félj, mert a minden napok tüzében Krisztust hordozó kenyérré válsz…
Szeretettel bátorítlak, az adventi csendben: te is tedd a magad két gerlédet az oltárra!
Testvéri szeretettel, Csaba t.

erdely.ma

Szőcs Géza is szónokolt a nagyromán ünnepen

 

2010. december 1., szerda 00:12

A jobboldal támadásainak kereszttüzébe került Alföldi Róbert, mert az általa vezetett Nemzeti Színházban akarták megünnepelni a Románia és Erdély egyesülését kilencvenkét évvel ezelőtt kimondó gyulafehérvári határozat. Ami Budapestről nézve botrányos, Erdélyből nézve egyáltalán nem az. Az elmúlt húsz évben erdélyi magyarok rendszeresen voltak vendégei a román többség ünnepének, sok esetben fel is szólalnak. Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozatból azonban nem Nagy-Románia megalapítását, hanem az erdélyi magyaroknak és a többi nemzetiségeknek biztosított kisebbségi és önrendelkezési jogok garantálását emelik ki.

1918 novemberére Magyarországon győzött az őszirózsás forradalom, a történelmi Magyarország szerbjei, szlovákjai, románjai sorra hivatkoznak az önrendelkezés elvére, Károlyi Mihály és Jászi Oszkár kétségbeesetten tárgyal képviselőikkel, a szlovákoknak széles körű autonómiát, a románoknak államszövetséget ajánlanak, de ez már nem elégíti ki őket.

Az Erdélyben működő román nemzeti tanácsok a Román Királysághoz való csatlakozással – azaz Románia és Erdély egyesítésével – akarták elkerülni, hogy a békekonferencia népszavazást írjon ki a térségben.

hirdetés

Így jött el 1918. december 1., amikor a gyulafehérvári gyűlés 1228 delegátusa elfogadta Erdély és a Román Királyság egyesülését, Nagy Nemzeti Tanácsot választott, miközben a gyulafehérvári vármezőn a román hagyomány szerint százezer ember ünnepelte az aktust. Ők egyébként a Magyar Államvasutak által biztosított ingyenvonatokon jutottak el Gyulafehérvárra.

A Gyulafehérváron született határozat annyiban biztató volt, hogy deklarálta az olyan demokratikus jogokat, mint például az általános és titkos választójog, a sajtó-, gyülekezési és gondolatszabadság teljes elismerése. (Az más kérdés, hogy sokan, köztük sok román is, már akkor attól féltek, hogy mindez a nem éppen demokratikus hagyományairól híres Román Királysággal egyesülve nem lesz betartva.)

Elmegyek az ünnepedre

Ennyit az előzményről, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy megértsük, mit jelent az erdélyi magyaroknak december 1-je, ami a szocializmus évtizedei után csak 1990-ben lett újra ünnep.

1dec

És ezeken az ünnepeken sűrűn megfordultak magyarok is, aminek alapvetően két oka van. Az egyik a két nép együttélésekor nélkülözhetetlen gesztusokból következik. Kelemen Attila, a Transindex kiadóigazgatója így fogalmazta meg ezt a komment.hu-n: „Elmegyek az ünnepedre, de ne várd, hogy jól érezzem maga. Elvárom, hogy elgyere az ünnepemre, de ne várd, hogy azért, mert te nem örülsz, én se örülök majd. Ez a common sense.”

A másik ok, hogy a gyulafehérvári határozat III. pontja egyfajta felmentést ad a december elsejei román ünnepen részt vevő erdélyi magyar politikusoknak, függetlenül attól, hogy ebből mennyi valósult meg a királyi, a szocialista vagy éppen a rendszerváltás utáni Romániában: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által.”

1990: végre szabadon

A szocializmus évtizedei után 1990-ben volt először nemzeti ünnep december 1. (Ceauşescu alatt augusztus 23-át, a román kormány 1944-es bukását ünnepelték.) Bukarestben katonai díszszemlét, Gyulafehérváron ünnepi műsort tartottak, ahol Ion Iliescu államelnök mellett felszólalt az a Szőcs Géza is, aki akkoriban az RMDSZ főtitkára volt, most meg az Orbán-kormány kulturális államtitkára.

A hangulat feszült volt, a román hadsereg egyik vezetője a gyulafehérvári ünnepség előtt figyelmeztetett, tüzet nyitnak, ha egyesek megzavarják az ünnepséget, az azt megelőző éjszaka pedig katonai és rendőri járőrök cirkáltak. Ne feledjük: tíz hónappal korábban súlyos harcokkal, sok halottal járó fegyveres forradalom söpörte el a diktatúrát, és március közepén kis híján polgárháború tört ki magyarok és románok között Marosvásárhelyen.

C GOT19931101041

Szőcs Géza egy 1993-as budapesti ünnepségen

Szőcs beszédét végül füttyökkel és bekiabálásokkal zavarták meg a Vatra Românească szélsőségesei – az emelvényről még Petre Roman miniszterelnök is buzdította őket lelkes integetéssel –, de ennél komolyabb atrocitás nem volt.

Az RMDSZ főtitkára különben – mint minden, az ügyben azóta megszólaló erdélyi magyar politikus – méltatta az 1918-as gyulafehérvári határozat demokratizmusát, kisebbségvédelmét. Olyannyira, hogy szerinte ennek a határozatnak kellene képeznie az új román alkotmány alapját is.

„Hetvenkét esztendővel ezelőtt, a Nemzeti Gyűles határozatának elfogadásával a román nép az egész civilizált világ előtt megfogadta a nemzeti kisebbségeknek, hogy szavatolni fogja sajátos jogaikat – így Szőcs. – Éppen ezért december 1-je jelkép erejével bír az összes romániai nemzeti kisebbségek számára is.”

Szőcs beszélt az 1918-as magyar ingyenvonatokról is: „Ők [az erdélyi magyar vasutasok] ugyanis már akkor felismerték azt az alapvető igazságot, miszerint a román nemzet azon a napon nem ingyenvonatokon, hanem történelmi, politikai erők szerelvényein igyekezett a gyulafehérvári állomásra”.

A kétezres évekre lett igazán botrányos

A magyar–román együttélés szempontjából a következő évek ünnepei is hoztak érdekességeket, nézzük meg ezeket is, de már csak vázlatosan.

1991-ben, okulva az előző évi tapasztalatokból, pártvezetők már nem szólaltak fel. Bukarestben megkoszorúzták az ismeretlen katona sírját, koszorúzott el az RMDSZ Domokos Géza vezette küldöttsége is.

1992-ben Szőcs Géza (ekkor ő az RMDSZ politikai alelnöke) azt írta, december elseje, a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés évfordulója a román nép nemzeti egységének ünnepe. E nap egyúttal a gyulafehérvári határozatokban foglalt eszmék és ígéretek révén az erdélyi magyarság önrendelkezésének ünnepe is.

1993-ban külön ünnepelt a kormány és az ellenzék. A gyulafehérvári ünnepségre a 85 százalékban magyar többségű Hargita megyét csak románokból álló küldöttség képviselte, a megyei tanács magyar elnöke erre azt mondta: ezek után a nemzeti ünnepet magánszemélyekként ünneplik.

Szintén 1993-ban Rudas Ernő bukaresti magyar nagykövet és Ukrajna nagykövete kivonult a parlament ünnepi üléséről, miután szélsőséges szónokok a Dnyeszter és a Tisza között élő románság törekvéseiről beszéltek.

1996-ban Emil Constantinescu, Románia két napja hivatalban lévő új elnöke arról beszélt, hogy eljött az ideje annak is, hogy a nemzet egységesen integrálódjék az európai népek nagy uniójába. A tömeg többször megszakította szavait, és azt skandálta, hogy „szeretünk!”.

1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Radu Vasile román miniszterelnöknek. Utalt arra, hogy 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári Nagy Egyesülés határozata Románia valamennyi együttlakó népére vonatkozott.

1999-ben a Gyulafehérváron beszédet mondó Constantinescut füttykoncert fogadta, a tömeg azt skandálta, „tolvaj, tolvaj!”.

2001-ben zömmel vidékről behozott románok előtt tartottak népi gyűlést a jórészt magyarok lakta Csíkszeredán. Csedő Csaba István polgármestere román, majd magyar nyelven mondott beszédet.

D SOS20021201069

Verestóy Attila, az RMDSZ parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Adrian Năstase, Medgyessy Péter, Kovács László, Göncz Árpád és Bársony András

2002-ben Adrian Năstase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Románia nemzeti ünnepe alkalmából fogadáson vett részt a budapesti Kempinski Hotelben. Az eseményen az RMDSZ két politikusa, Verestóy Attila és Kelemen Atilla (nem azonos a Transindex kiadóigazgatójával) is képviseltette magát. A két miniszterelnök találkozója ellen a szálloda előtt száz ember demonstrált. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint Năstase az év folyamán több gesztust is tett azzal, hogy magyar nemzeti ünnepek alkalmából ellátogatott a bukaresti magyar nagykövetségre.

Năstase később azt mondta, az a tény, hogy a román nemzeti ünnep egy részét Magyarországon, de román területen – a budapesti román nagykövetségen – töltötte, azt jelenti, hogy az elődök emléke előtti tisztelgés mellett Románia jelét adja felelősségének, komolyságának és annak az akaratának, hogy mostani partnereivel, a NATO tagállamaival együttműködésre törekszik.

2004-ben magyarországi kampánytémának, sőt egyenesen őrültségnek nevezte a kettős állampolgársággal kapcsolatos vitát szerdán Gyulafehérváron Adrian Năstase miniszterelnök. Szerinte semmiféle nemzetközi jogi és politikai alapja nincs az elképzelésnek. Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter szokatlan, ingerült hangú megnyilatkozásnak minősítette a román miniszterelnök szavait.

2009-ben Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke Traian Băsescu államelnökkel ünnepelt a bukaresti elnöki palotában. Tőkés András, az MPP alelnöke lemondott: „Minden erdélyi magyarnak pirult az arca, mikor annak idején Budapesten Verestóy Attila és Kelemen Atilla az itteni magyarság nevében ez alkalommal koccintásra emelték poharukat” – mondta. Szász azzal védekezett, hogy Băsescuval nem koccintott, a magyar érdekek képviselete miatt volt ott.

D  HS20060316005

Băsescu államelnök és Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester koccint 2006. március 15-én

Összegzésül még egy mondat Kelemen Attila már idézett írásából, amivel, a fentiek után, nehéz vitatkozni: „Elég lila egy nap december elseje.”

index.hu

Ópusztaszeren írnák alá az új alkotmányt – film

Háromszázmilliós többlettámogatást kaphat az emlékpark.

Szerző: Pernyés Edit
Forrás: Híradó

2010.11.27. szombat 20:36

A középkori Magyarország elevenedik meg mostantól az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Három új tárlat nyílt, elsősorban gyerekeknek. Közben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt javasolja, hogy az új alkotmányt jövőre Ópusztaszeren írják alá, az emlékpark pedig kapjon 300 millió forint plusztámogatást.

A szablyával ismerkednek a gyerekek a rendhagyó tárlatok egyikén, amelyet egy honfoglaló vezet, míg a másik teremben maga Anonymus beszél a szeri monostor történetéről.

Hoffmann Rózsa szerint éppen ez a pedagógiai lényege az új tárlatoknak. Hogy hatásosabbak, mint bármilyen osztálytermi program.

– Régóta tudjuk, hogy azok, amit az ember vagy a gyerek, aki tanul nem csak hall, nem csak lát, hanem megfoghatja, mi több teheti, csinálhatja, az maradandó nyomot hagy benne – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette: akik ellátogatnak a parkba, és részt vesznek a foglalkozásokon, sokkal többet éreznek meg abból, amit a magyar történelem jelent, mintha könyvekből olvasnák.

dunatv.hu

Vesz egy fenyőt a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak az Angyalok Erdejéből?

[ 2010. november 12., 10:59 ] [29]

Karácsonyfaerdő épül a budapesti Felvonulási téren, ahol idén egy rendkívüli, hagyományteremtő jótékonysági kezdeményezés és kulturális programsorozat veszi kezdetét. Az Angyalok Erdejében a látogatók december 6-ától – egy hónapon keresztül – élvezhetik az ünnepi hangulatot, illetve támogathatnak számukra is fontos célokat.
December 5-én ötszáz karácsonyfa színpompás izzói gyúlnak fel egyszerre Budapest szívében, a Felvonulási téren, a Műcsarnoktól egészen a Damjanich utcáig. Ezen a napon, ünnepélyes megnyitó keretei között, kezdetét veszi egy világviszonylatban is egyedülálló vállalkozás, amely nemcsak tartalmas szórakozást kínál minden korosztály számára, de egy eddig példa nélküli jótékonysági versenyt is útjára indít. Így garantált, hogy nem kizárólag a látvány lesz grandiózus, de a cél is!
A karitatív kezdeményezés során ötszáz cég fogadhat örökbe egy-egy általuk feldíszített karácsonyfát, amelynek mindegyike támogatásra váró ügyet képvisel. A rendezvény látogatói emeltdíjas SMS-ben szavazhatnak majd a számukra leginkább tetsző fára, amellyel magát az ügyet támogatják, illetve hozzásegíthetik az 5 millió forintos fődíjhoz. A jótékonyság mellett, ingyenes kulturális, szórakoztató programok is várják az érdeklődőket. A díszes karácsonyfaerdő, a betlehemes állatsimogató, a komoly- és könnyűzenei koncertek, táncbemutatók, gyermekműsorok, vagy a karácsonyi ételek és egy bögre, forró tea, mind-mind garantálják a meghitt karácsonyi hangulatot az egész családnak. Természetesen nem csupán cégek számára adott a lehetőség, hogy patrónusként felkaroljanak egy célt, hiszen már eddig is olyan közszereplők álltak a kezdeményezés mellé, mint a fővédnök Schmittné Makray Katalin vagy Zséda (a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítése), Rubint Réka (a túlsúlyos gyermekek megsegítése), Csepregi Éva (Fényszóró Kulturális Alapítvány a szellemi fogyatékosokért), Tóth Gabi (a vörös iszap károsultjainak megsegítése), a No Comment vagy SP (a vörös iszap károsultjainak megsegítése). November 26-ig bárki beszerezhet egy gyönyörű karácsonyfát, és megnevezhet egy nemes célt, amit a fáért befizetett összeggel támogatni kíván.
Az Erdély.ma javaslata: a Böjte Csaba atya által működtetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amelynek gyermekmentő tevékenysége immár a teljes Szent Korona Országára kiterjed.
Szóljon az idei Karácsony a szeretetről és az összefogásról!

www.angyalokerdeje.hu, erdely.ma

Új ünnepnapok

2010 november 04., csütörtök

Bálint József az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke november elsején személyesen iktatta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban azt a határozattervezetet, amely szabadnappá nyilvánítaná március 15-ét és Szent Györgynapját is. Az MPP minden székelyföldi önkormányzatban előterjeszti a március 15-ére vonatkozó határozatot, ahol a párt emberei vezető tisztséget töltenek be.

— Székely Hírmondó, polgaripart.ro

Ma van a Reformáció Napja

[ 2010. október 31., 07:19 ] [402]

1517. október 31 – Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes hangos kalapácsütésekkel – melyeket egész Európában hallani lehetett – kiszegezte a 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. Luther ezen cselekedete előtt is már többször prédikált a búcsúcédulák kereskedelme ellen. De ezen a napon – miután a búcsúcédula instrukcióját elolvasta – írt egy levelet egyházi feletteseinek. Abban reménykedett, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik. A levélhez csatolta 95 Tételét, melyet disputájának alapjául szánt.
Az, hogy Luther ezen a bizonyos napon a tételeit hangos kalapácsütésekkel valóban kiszegezte-e a wittenbergi vártemplom ajtajára, kérdéses. Ezt a pillanatot sok művész megörökítette. A kiszegezést és ennek ábrázolásait a XX. századig tényként kezelték. Nagy megrázkódtatást keltett az a gondoltat, amit 1961-ben Erwin Iserloh katolikus Luther-kutató tett. Azt állította, hogy a tételek kiszegezése csupán legenda, valóságalapja nincs.
Az első írásos emlék Melanchton Fülöp tollából származik, aki nem lehetett jelen az eseményen, hiszen csak 1518-ban lett Wittenbergben professzor. Luther maga viszont sosem ír erről a „szegezésről". E korban szokás volt a templomajtót, mint hirdetőtáblát használni. Luther előtt is többen szegeztek már ki ilyen-olyan tételeket, téziseket. Luther tételeit nem látta előzetesen sem püspök, sem más magas rangú főpap, így ez egyértelmű provokáció volt feléjük. A 95 tétel soha nem lett disputa (tudományos vita) tárgyává, de a tételek nagy port kavartak. A 95 tétel eredetije sosem került elő sem kézirat sem ősnyomtatvány formájában.
Luther tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte. A reakció nem volt azonnali. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltől kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Husz Jánost.
A püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Először a pápát értesítették a „lázadásról", majd Luther feletteseit kérték meg, hogy csillapítsák le őt. A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte.
Luther kénytelen az egyre növekvő nyomás miatt a tételeit további írásokkal pontosítani és tisztázni. 1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni.
A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. 1519-ben még nem tesznek semmit Luther ellen, ugyanis a császár, I. Miksa meghal és az ország a császárválasztással van elfoglalva. V. Károly megválasztása után a harc újult erővel folyik tovább.

erdely.ma

Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt – film

Az elmúlt évekkel ellentétben az idén nem kerítették teljesen körbe a Kossuth teret.

Feldolgozta: Pagonyi Judit
Forrás: MTI

2010.10.23. szombat 11:55

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve szombat reggel, a Himnusz hangjaira felvonták a 21 évvel ezelőtt ezen a napon kikiáltott Magyar Köztársaság lobogóját a Parlament épülete előtt.

Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Parlament főbejárata előtt felállított pódiumról kísérte figyelemmel a katonai tiszteletadással zajló ceremóniát.
Az eseményre meghívottak között ott voltak a magyarországi diplomáciai testületek vezetői, továbbá sok politikus és közéleti személyiség is.
Az elmúlt évekkel ellentétben az idén nem kerítették teljesen körbe a belvárosi Kossuth Lajos teret, így a több tucatnyi érdeklődő néhány méteres közelségből szemlélhette a rendbontás nélkül lezajló zászlófelvonást.

dunatv.hu

Ünnepelni csak méltóan

[ 2010. október 23., 10:02 ] [86]

Ünnepelni csak méltóan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.
Csak akkor, ha van mit, s ha indokoltsága, vagy az ünnep kegyeletessége harmóniában van az emlékezés és a maradandóság feltételeivel.
Díjazni is csak akkor és csak azt érdemes, aminek méltó respektusa emeli, s nem megfosztja az ünnepet a dicsfénytől.
Évfordulós szokásnak, politikai konvenciónak és zengzetes dicséretnek évi egy vagy két napra koncentrálása, a nemzeti fejlődés alapozásával jelzett augusztus 20., és a nemzeti áldozat emlékével egybemosott október 23. zászlódíszbe vonásának leleménye kétségtelenül sokak lelkében és életrendjében kap piros betűs naptári jelet. Nem ok nélkül, de mostanság nem is igen méltóan.
Mert hát lehet örvendeni a nemzeti kormányok nemzeti kitüntetéseinek (szinte önálló lovagrend immár, akiket részeltettek a plecsnikből), a nemzeti lángoknak és himnuszoknak, úgy, ahogy azt a szabadság ősi-hősi eszménye kívánja. Lehet távmondatot, sms-t és ünnepi üzenetet küldeni a messzeségből is, hogy mintegy teljes legyen a helyiek társasjátéka… De vajon ha „lefut” a naptáron a kegyes-piros nap, mi marad utána…? Fekete számok 364 további oldala? Vagy inkább a néhány napos kellemetes közérzet, hogy ím, megünnepeltük ismét, megkoccintottuk megint, elmondtuk újfent, hogy mily hősök voltak a hősök, s mily hősök leszünk mi is, akik erre visszagondoltunk…? Aztán jönnek a holnapok, s feledésbe megy rendre a kegyelet Nagy Imrét illetően, por hullik a Bibó István sugallta vállalásra, jelentörténeti hetek és hónapok rakódnak rá a Jászi Oszkár tervezte konföderációkra, leszakajtott naptároldal marad az aradi tizenhármak és a segesvári petőfik évnapja, ködbe vész az autonómia, az önállóság, a magabízás, a testvériség vagy a szolidaritás rövid kalandja is.
E sorok írója tizenöt éve kutatgatja Bukarestben a magyar és román politikai kapcsolattörténet rejtelmeit, filmet és kiállítást csinált Romániának és Kelet-Európának a hőstelen forradalmárok 56-járól, az áldozatok tíz- és százezreiről, az európai szabadság és rendszerváltások fél évszázadáról, az európaiság értékeiről és példáiról. Kapott is ezért, amit kaphatott, pezsgőt és kémgyanús vádat, elismerést és irigységet…, publicitást és kitüntetést is. Csak egyet nem kapott: olyasvalamit, amit nem neki kellett volna kapnia, hanem azoknak és azok hozzátartozóinak, akikről maga az ünnep szól, akik ürügyén a pezsgőspalackok pukkanak, halas-kaviáros szendvicsek behalnak, vakuk villannak és hírszerkesztők hebegnek nemzet-szerte. Azt nem kapták, amit a rendszerváltások Kelet-Európájának méltóságos fölemelkedése óta nem az utolsó, hanem a pezsgőbontást jóval megelőző értékszempontnak kellett volna lennie. Azt nem kapták, az elismerést, a valódi meghajlást, az illő tiszteletet, a fohászt és köszönetet, amiért életüket áldozták egykor minden 56-osok, minden 89-esek, minden rendszerváltók. Azt nem kapták az érdemesek, hogy ne ítélje formáljogilag mindmáig közbűntényes gaztevőnek Őket a politikai világ, az a világ, melynek közbűntényessége sokszor nemcsak a múltban, hanem a jelenben is fel-feltűnik sokaknak. E közbűntényesség első és legfőbb formája a méltatlan feledés, az eszközracionális kihasználás, a hamis csillogás, amely a valódi hősök, mártírok és vállalásosak élete, életük értelme vagy sora volt.
Érdemes-e vállalni eszmei közösséget, szabad-e kockáztatni kétséges követői címet, illik-e dicsfényben fürödve mosolyogni az egykor áldozatosakkal egy napon…? Ki osztja és kinek a dicsfényt, glóriát, elégedett mosolyt és elvbaráti kézfogást? És hol marad az, hol maradnak mindazok, akiket Romániában húsz év sem volt elegendő rehabilitálni – egyedül az európai Európában, a keresztényi világban, a felzárkózás modernségét hajszoló féltekén…
Érdemes-e azok közé tartozni, akik fennhangon ünneplik a meg nem szolgáltat, a ki nem érdemeltet, a méltatlanok gyarapodó körét, a hasonlóképpen egynapos dicsfényben fürdőzők siserehadját? Szabad-e úgy hinni, hogy az 1956-os „emlék-év” lejártával csak az a néhány emlék-óra is elegendő immár, amely a pezsgőbontásra alkalmas? Lehet-e úgy tekinteni, hogy miként a csillag megy az égen, méltóképpen megültük ma is az emléknapot, s az öreg délutánban lassan lapozunk egyet a naptár fekete másnapjára…? S ha lehet, ha érdemes, ha jó s ha kell, kié az érdem, hogy lapozhatott…? Pontosan, szépen…

Varga Andrea
történész,erdely.ma

1

Százezrek a búcsún – film

Összefogásra és a nehézségek legyőzésére buzdította Böjte Csaba ferences szerzetes a csíksomlyói zarándokokat. A pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjén több százezren vettek részt a világ minden tájáról.

csiksomlyo_bucsu_2010.jpg

A megpróbáltatások közepette ne csak saját emberi korlátaikat nézzék, hiszen az élő Isten teremtette az embereket. Az igazi keresztény ember a nehézségek közepette nem elkeseredik, hanem imádkozik – hangoztatta a dévai ferences szerzetes. Jézus alakját idézte fel, aki új világot teremtett az emberek számára annak ellenére, hogy az ő korában is számos nehézséggel kellett megküzdenie.
– Az ember gyenge és kicsi, de Isten kitartó szeretete vigasztalja őt – mondta Böjte Csaba, és hozzátette: Jézus is mindenkit bátorított, hitte, hogy a bűnös emberek is újra tudják kezdeni az életüket.
Beszédében a szónok felidézte Szent István példáját is, aki nem azon siránkozott, hogy milyen sok a pogány ember, hanem hatalmas életerővel, munkával és szeretettel új világot teremtett a Kárpát-medencében. – Jó lenne, ha mi is a szentistváni hozzáállással viszonyulnánk saját feladatainkhoz. Van jövő, van remény, bízzunk az élő Istenben – hangoztatta a szónok. Mint emlékeztetett, a XVII. században Domokos Kázmér erdélyi ferences szerzetes, a két világháború között pedig Márton Áron erdélyi püspök is a kitartásról tett bizonyságot.
Örömtelinek és óriási dolognak nevezte, hogy a magyarországi magyarok a kettős állampolgárság révén kinyújtják a kezüket a határon túli magyarok felé. Hozzátette: meg kell tudni értetni egymással, hogy elég nagy a világ és a Kárpát-medence is, ha bízunk egymásban. Leszögezte: a románokkal és a más nemzetiségekkel való viszonyban nem az ellenségeskedés parancsát kell követni, hanem arra kell törekedni, hogy együtt építsük fel Isten országát ezen a világon.
A szerzetes bejelentette, hogy a csíksomlyói ferencesek a magyarországi árvízkárosultak számára ajánlják fel a szentmisén elhelyezett perselyekben összegyűlt pénzt.
A mise kezdetén köszöntötte a zarándokokat Orbán Szabolcs erdélyi ferences tartományfőnök, José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója és Francisco Javier Lozano bukaresti apostoli nuncius, aki Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel együtt celebrálta a misét.
A búcsún összesen 318 csendőr felügyelte a rendet, akiket 245 rendőr és négy készenlétben álló tűzoltócsapat egészített ki. A búcsú végig emelkedett hangulatban zajlott, nem voltak incidensek.

honline.ro

Nézze meg a Duna Televízió felvételét a csíksomlyói búcsús szentmiséről:

Zarándokok százezrei a csíksomlyói búcsún

A hagyomány négyzáznegyven éve él.

Feldolgozta: KLT.
Forrás: MTI
2010.05.22. szombat 10:45

Zarándokok százezrei vesznek részt a csíksomlyói pünkösdi búcsún, amelyet az idén a 443. alkalommal rendeznek meg. Az erdélyi településen már a hajnali óráktól kezdve rövid megszakításokkal esett az eső, ennek ellenére a hagyományoknak megfelelően zarándokok százezrei indultak el a mise helyszínére, a csíksomlyói kegytemplom feletti Kissomlyó és az azon túl emelkedő Nagysomlyó hegye közötti hágó felé.

Két órával a szentmise kezdete előtt indult el a kegytemplomtól a papság alkotta úgynevezett kordon, amelynek a búcsújárás rendjében megkülönböztetett szerepe van. A kordon az a mozgó kötélkeret, amelyet a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai visznek tanáraik felügyelete mellett. Arra hivatott, hogy biztonságos védelmet nyújtson a tradicionális egyházi jelvények hordozóinak és a papságnak.

A hagyományoknak megfelelően elöl népviseletbe öltözött fiú viszi a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár székelyruhás fiú és lány halad, utánuk a Labarum (a nép által labóriumnak nevezett győzelmi jelkép), amelyet az említett gimnázium két végzős növendéke visz.

A kordonban halad Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, az ünnepi szentmise főcelebránsa és Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke is. Az idei búcsún részt vesz José Rodríguez Carballo, a világ ferenceseinek legfőbb elöljárója. Az ünnepi mise szónoka Böjte Csaba dévai ferences szerzetes lesz.

A csíksomlyói kegytemplom felé vezető úton kevesebb árus látható, mint az előző években, a szervezők ugyanis csak kézműves mestereknek és élelmiszerárusoknak adtak engedélyt. A búcsún összesen 318 román csendőr felügyeli a rendet, akiket 245 rendőr és négy, készenlétben álló tűzoltócsapat egészít ki.

Csíksomlyó a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye, de most már a más vallású keresztények is szívesen vesznek részt a búcsújáráson. Év közben is szüntelenül özönlik a nép Csíksomlyóra köszönteni Máriát és imádkozni előtte. 1990 óta minden évben több százezer ember zarándokol ide, és vesz részt a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten, valamint a szentmisén.

dunatv.hu

A Székely Gyors péntek délben lépte át a határt

A Budapestről induló vonatot kaláccsal, virággal és a Székely himnusszal köszöntötték.

Szerző: Csata Orsolya
Forrás: Híradó
2010.05.21. péntek 18:13

A Csíksomlyó Expressz mellett a Székely Gyorssal is sok zarándokok indult a kegyhelyre. A Budapestről induló vonatot friss kaláccsal, virággal és a régi Székely himnusszal köszöntötték Nagyváradon. Kolozsváron pedig sokan fel is szállhattak rá.

A Székely Gyors menetrend szerint, 12 óra 5 perckor lépte át a magyar-román országhatárt. A nagyváradi állomáson több száz ember fogadta a különvonattal utazókat. A virágokkal díszített szerelvény üdvözlésül lassított, majd Kolozsvárra haladt tovább.
Nem mindenki szállt azonban vonatra. Gyergyóalfaluból és Gyergyócsomafalváról több mint százan gyalogosan vágtak neki az ötven kilométeres útnak. A zarándokok szombat reggelre érkeznek meg Csíksomlyóra, ahol hagyományokhoz híven a gyergyóalfalviak vezetik majd a búcsús szentmisére vonuló tömeget.

dunatv.hu

Szóvirágok anyák napjára

Váratlanul érkeztem haza. Nem haza, vagyis nem a családomhoz: a feleségemhez és három gyerekemhez, hanem haza, a szülői házba, ahol a bátyám meg én felnőttünk, ahol szemünk rányílt a világra, ahol tizennyolc éves koromig éltem, ahová aztán is hazajártam albérleteimből, majd idővel a mi családi otthonunkból az én családi otthonomba, ahol tizennyolc éve már csak anyám nyithatja az ajtót – már ha meghallja, hogy csöngetek; ha nem az unokáival érkezem, akik teleharsogják a visszhangos lépcsőházat, amit meghallani, mint mondani szokta, nem kunszt egy nagymamának. De ha egyedül érkezem, váratlanul, és nem felejtem otthon az itthoni lakáskulcsomat, alig nyitom meg az ajtót, ő ott áll az előszoba közepén, mintha várt volna. Lehet, hogy folyton vár?
Váratlanul jöttem most is, egy riportútról hazafelé ugrottam be hozzá – haza. Nem tudok két különböző szót használni arra a két helyszínre, ahol anyámmal, apámmal és a testvéremmel éltem együtt, és arra a másikra, ahol a feleségemmel és a gyerekeimmel: mindkettő az otthonom, mindkét helyre, Esztergomba és a pesti Nagyvárad térre is hazamegyek.
Összemosódott időben élek. Néha kifejezetten meglep, hogy – bár elmúltam negyvennyolc éves – ősz, öreg néni az édesanyám: sugárzó fiatal nő és bölcs, nyugodt, középkorú asszony képeit őrzöm ugyanis róla magamban, emlékezetem bármikor fellapozható fényképalbumában, s ha az autóból kiszállva elfelejtek szemüveget váltani, és hosszabban matatok a kulccsal a zárban, akkor egy csontsovány öregasszony áll a nyíló ajtó mögött.
„Olyan rozoga vagyok", szakadt ki belőle a nagyon ritka panaszszó legutóbb, mosolyogni próbált, de fia rutinos riporteri keresztkérdései alatt megtörve nagy nehezen bevallotta, hogy napok óta újra magas láza van, begyulladtak az izületei: negyven–ötven évvel ezelőtt nem hiába fagyoskodott a befűthetetlen, falu végi lakásban, a háborús és a következő éveket, ha akarná se tudná elfelejteni, minden apró mozdulatra újra fájnak. De küzd, összeszorított fogakkal, „nem, nem hősiesen, de talán becsülettel", két fia, hat unokája és egy dédunokája – vagyis az ő életük könnyebbítésének (szeretetből és az egri angolkisasszonyoknál életeszménnyé lett kötelességérzetből eredő) igyekezete – tartja talán csak életben.
„Olyan rozoga vagyok, kisfiam", mondta legutóbb, nem baj, majd én összetartalak, válaszoltam, mert hát valamit válaszolni kellett, átkaroltam, de tényleg vigyáznom kellett, nehogy én roppantsam össze, közel száz kilóm szeretetrohamával rátörve az ő negyvenkilós törékenységére. Józan öregasszony az édesanyám, tudja – ha nem is mondja –, hogy nem egészen véletlenek ezek az „éppen erre jártam" felkiáltással beköszönő, a korábbiaknál gyakoribb váratlan látogatásaim. Igaza van. Csak abban téved, hogy ez valamiféle „áldozat", vagy szerényebben szólva amolyan „fiúi kötelesség" volna a részemről. Nem, ez – a szolid szorongást követően – öröm: hogy viszonylagos egészségben találom. Hogy újra meg újra megtalálom. Hogy itt van – nekem. Hogy visszatérhetek a közelebbről talán meg sem határozható forráshoz. Ha csak hétköznapi apróságokról beszél is – mert az utóbbi harminc évben sosem próbál nevelni már –, én újra hallom néma vagy másról beszélő szájáról mindazt, amit tőle megtanultam (vagy még mindig nem tanultam meg), tehát valahogy mégis mondja, mert úgy látszik, mondania kell. Ha nem a szája, a lénye mondja, törékeny, összetört teste és zaklatott idegrendszere mindennapi újbóli összerendezésével, azzal a hősies erőfeszítéssel, amelylyel fáradtsága, elnyugodni vágyása ellenére is mindennap fölkel – hogy életben tartsa magát. Amivel engem is éltet. Nekem ad, negyvennyolc év óta újra meg újra életet, mert azt, úgy látszik, nem egyszer kell adnia egy anyának, hanem napról napra, életfogytiglan.
Mostanában kezdem tanítgatni korai tizenéves gyerekeimet, hogy a születésnapjukon ne csak várjanak, hanem maguk is adjanak ajándékot: egy szál virágot az édesanyjuknak. Amikor erről beszélek nekik, látom: értik, mire gondolok. Jövőre talán már el se felejtik. Nem úgy, mint én, mikor most, legutóbb otthon jártam. Fölvittem szerény vinnivalómat, de a kocsi csomagtartójában maradt a néhány szál virág. Merthogy nemrég volt a születésnapom.
Hát legalább most itt ez a néhány szóvirág.
Isten éltessen, édesanyám.

Kipke Tamás, Új Ember , erdely.ma

>