Archive

Category Archives for "Szórakozás"

Románokkal bunkóskodni = NEM MENŐ

 

2010.11.19. 00:53 – Bede Márton

Úristen, majdnem elárulták a hazát. Centiken múlott a nemzet meggyalázása. Komolyan, emberek, ügyeljen már mindenki egy kicsit jobban, ez is majdnem elkerülte a figyelmünket, ha a Magyar Hírlap nem szól időben, itt álltunk volna meggyalázott hazával és elárult nemzettel. Itt lenne az ideje a legmagasabb szinten is feltenni a kérdést, majd meg is adni rá az egyetlen lehetséges választ: be kell nekünk akár egyetlen románt is engednünk ebbe a gyönyörű országba?

Mert ha már egyszer beteszik azt a büdös, szőrös talpú lábukat, akkor tuti azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, még nemzeti ünnepet ünnepelniük is. A magyar színjátszás templomában! A DUNÁNK PARTJÁN!!!!! Mititeijel teli pofájukból a Hargitáig hallatszana röhögésük. Ezt akarjuk? 2006-ban még csak az SZDSZ-es Művészetek Palotáját merték meggyalázni, két évvel később már a Thália Színházat, tavaly a Belvárosi Színházat, idén a Nemzeti kellett volna nekik, és ha a Jobbik és a KDNP nem lép közbe, jövőre a Bazilikát kérik, aztán a Sándor-palotát, 2013-ban pedig Corneliu Vadim Tudor dolgát végzi a Szent Koronába, hogy aztán egy Nenyivel törölje ki azt, amire magyar ember még gondolni sem mer.

Hála istennek sikerült ezt a szörnyűséget megakadályozni, így nem történhet meg az a csúfság, hogy a budapesti román nagykövetség a Nemzeti Színházban adjon fogadást az ünnepen, amely arra a 92 évvel ezelőtti napra emlékezik, amikor Gyulafehérváron kimondták Erdély Romániához csatolását.

A román nemzeti ünnep természetesen joggal sérthet sok magyar embert határon innen és túl, mint ahogy a mi nemzeti ünnepeink is joggal sértenek számtalan külföldi embert a környéken. Az isten szerelmére, hát ezért hívják ezt az izét itt Kelet-Európának. A szomszéd öröme a mi bánatunk, amikor pedig mi vagyunk vidámak, zokogjon csak nyugodtan a tót, a rác meg az oláh.

Mifelénk teljesen logikus lépés lerohanni a szomszédot, megölni minden férfit és gyermeket, és a lányok-asszonyok közül is csak a mutatósabbakat hagyni életben. A többség mégis azt gondolja, hogy a melós és gusztustalan etnikai tisztogatás helyett jobb a békesség és a jószomszédi viszony. Mert csak az garantálhatja, hogy a milliónál is több romániai magyar azt ünnepeljen, úgy, akkor és ahol, amit csak akar, és hogy cserébe a budapesti román nagykövetség is örömködhessen kedvére. És ha ők nem hagyják ugyanezt, mi akkor is gentlemanként viselkedve mutatjuk a jó példát.

Természetesen az is szent joga bárkinek, hogy tiltakozzon a román ünnep ellen, bátran ki lehet vonulni kereplőkkel a zsúr helyszíne elé, lehet jelszavakat is skandálni, legfeljebb aki túlságosan elragadtatja magát, azt elviszi a magyar rendőrség. Ez lenne az európai módszer. Sajnos, nálunk ez nem így alakult.

Eleve elkeserítő, hogy a Nemzeti Színház igazgatója visszamondta a bulit, és mégsem adja oda a román nagykövetségnek az épületet egy estére. Alföldi Róbert nyilván saját pozícióját és társulata biztonságát tartotta fontosabbnak az elvhű kiállásnál, amit meg lehet érteni, csak sajnálatosan szépen illeszkedik a hatalom előtt mindig meghunyászkodómagyar művészről itt évtizedek alatt kialakult képbe.

A visszatáncolásnak azért sem volt sok értelme, mert Alföldi – vélt vagy valós – homoszexualitása így is, úgy is vállalhatatlanná teszi őt a most tiltakozó pártok számára, amelyek „értékrendje” szerint az agysejtek hiánya vagy a krónikus alkoholizmus nem diszkvalifikálják az embert a felelős poszt betöltésétől, míg az azonos neműekhez vonzódás igen. A KDNP nevében Pálffy István már nyilatkozott is, hogy a visszalépés nem elég, meg kell vizsgálni, hogy a színház igazgatója „nem rendeltetésszerű célokra adta át a magyar színjátszás templomát”.

Éppen ez a másik siralmas mozzanata ennek az ügynek. A bornírt, nacionalista hőbörgést megszokja az ember, hiszen ugyanúgy részei Kelet-Európának, mint az egymást bántó nemzeti ünnepek. De hogy a hiszti azért legyen még hangosabb, mert egy olyan épületről van szó, amelynek nevében történetesen szerepel a „Nemzeti” szó, az egészen röhejes.

A Nemzeti nemzetiségének utoljára a megnyitásakor volt jelentősége. Az eredetileg Pesti Magyar Színház néven futó intézmény volt az első, ahol a magyar fővárosban magyar nyelven adtak elő színdarabokat, és így joggal lett 1837-től kezdve a dagadó honfiúi büszkeség szimbóluma. Aztán amikor már nem volt mit bebizonyítanunk a rohadt labancoknak, és annyi magyar színház lehetett Pesten, amennyire csak igény volt, a Nemzeti nemzetisége is jelentőségét veszítette. Ami kis bukéja még volt a névnek, akkor veszett el végképp, amikor a jelenlegi kormány szellemi elődje egy olyan épületet emelt a nagy múltú társulatnak, amely szépen illeszkedne a ROMÁNIAI Bánffyhunyadon CIGÁNYOK által emelt palotákközé.

Lehet, hogy ezeket a homofób, korlátolt, idegengyűlölő sikoltozókat maga a „Nemzeti” szócska zavarja meg? Hogy azt hiszik, az a magyar, ami elé világosan oda van írva, hogy nemzeti? Mert akkor az lenne a legjobb, hogy miután kitiltottuk a románokat az országból, akik egyáltalán sehol se ünnepelhessenek itt semmit, átneveznénk az egészet Nemzeti Magyar Heteroszexuális Színháznak, hogy még világosabb legyen a dolog.

3

Bulimeghívó a varsolci tóparti teraszra

Szeretettel várunk mindenkit 2009. május 23. – án, szombaton a varsolci tóparti teraszon tartandó zenés hétvégére.

Este nyolckor fellép az érmihályfalvi SYLVER együttes.

Jó szórakozást mindenkinek !

A szervezők.

Ismét jön a nosztalgiavonat

Fotó: Incze Imre

Idén is eljön a magyarországi nosztalgiavonat a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. A szerelvény Budapestről indul, Nagyvárad, Kolozsvár, Dés, Déda, Gyergyószentmiklós érintésével érkezik Csíkba.

Pünkösd előtt egy nappal, május 29-én indul Budapestről a vonat, a Nagyvárad–Kolozsvár–Gyergyószentmiklós vonalon érkezik Felcsíkra. A zarándokokat Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Csíkdánfalván, Csíkrákoson és Madéfalván szállásolják el, innen jönnek, szintén a nosztalgiavonattal, pünkösd szombatjának reggelén a csíkszeredai állomásra, majd vonulnak gyalogosan a búcsúba. A vonat idén Pünkösdvasárnap is Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz megy, ahol utasai részt vesznek a kontumáci kápolnánál bemutatott szentmisén.

Az egy évvel ezelőtt érkező nosztalgiavonatnak óriási sikere volt. Az 1963-ban gyártott NOHAB mozdony volt az első magyar felségjelű mozdony, amely a második világháború óta áthaladt a Székelyföldön, és az egykoron a legkeletibb magyar állomásig, a gyimesbükki indóházig utazott. Azóta a Duna Tv többször leadta a vonat útjáról készült dokumentumfilmet, a nézők végigkövethették az útvonalat, a megérkezés és fogadtatás élményét az egyes állomásokon.

honline.ro

Megvilágosodtam

Bizony az ünnepek után már csak én is a kórházban kötöttem ki. De mivel csak lábadozó beteg voltam – kicsit süket, kicsit vak a korom miatt is – nem is kötöttek ágyhoz.
Ezért fennjáróként sokat tapasztaltam: megvilágosodtam és visszatért remek hallásom is.
Köszönöm ezt az orvos uraknak és annak a rengeteg idegen nyelvezetû hangoskodó misének, melyben akarva akaratlanul az egész ellátmány részesült.
Kezdõdött vasárnap reggel. Egy nagy (Uram bocsá!) szamár-féle ordítozásra ébredtem. Azt mondták a régebbi betegek, hogy ez az ortodox istentisztelet. Egyik éktelen és értelmetlen kántálás a másikat követte. Sajnos, Isten nevének említésén kívül semmit sem értettem belõle. Biztos ennyire elromlott a román tudásom – gondoltam magamban.
Titokban kiosontam a kórházból egy csomag cigarettáért, mivel az asszony nem hozott be látogatáskor. Hát, ne mondjam, ott még süketítõbb volt az ordibálás. Ki is tuhadt azonnal mindkét fülem. Úgy szedtem a lábam, mint a nyúl, mely puskaropogás elõl szalad.
Egyik falumbéli asszonnyal futottam össze a folyósón:

– Te Rózsika! Te érted mit kántálnak ezek a pópák, mert én bizony hegyezem azt a félsüket fülem, de nem értek semmit?
– Hát honnan ércsed Pali? Úgy hallottam, hogy mán osztán ezek nyelveken beszélnek.
Még trécseltünk volna így együtt megvilágosodásunkról, amikor a folyosó végérõl felhangzott egy hasonló éneklés.
Mondanom sem kell, hogyan rebbentünk szét a Rózsival.
Hamar vissza is tértem a szalonba. Aztán, zsupsz be az ágyba, nehogy keressenek mán a nõvérek. Épp idejében, mert ott egy tetõtõl talpig feketébe s szakállba öltözött pópa nyomta a betegek szájára Krisztus keresztjét. Azok csak úgy ülve-fekve vetették egyre-másra magukra a kereszt jelét és csókolgatták a hirtelen feléjük nyújtott „faragott képet”. De minde  nem volt elég, mert az õt követõ egyén perselyt zörgetve kéregetett. Én azt sem tudtam, mit csináljak. Hamar fejemre húztam a takarót, de volt rajta egy szakadás és azon keresztül láttam, hogyan hajol felém a csuhás, és csak szórja-szórja rám apró seprûjével a vizet. Bizony mondom, úgy világított két fekete szeme a lyukon keresztül, hogy még este is vele álmodtam. De álmomban mégis csak ördög volt az: szarva kinõtt kusmája alól, és csizmája helyett valami lóláb kopogott a folyosón végig.
Félálomban elkezdtem gyorsan imádkozni.
Néhány nap múlva egy másik pap jelent meg az ajtóban. Nem is tudtam róla, hogy lelkész, mivel olyan mi fajtánknak
nézett ki: egyszerû öltözetben, ingben, nyakkendõben. Sima orcája, szelíd emberi ábrázatja volt. Leült az ágyam szélére. Megkérdezte, hogy vagyok, mivel kezelnek. Én meg nekibátorodtam és elmondtam neki rossz álmomat.
– Biztosan azért van, mert nem dobtam én is pénzt a perselybe – vallottam be neki becsületesen a dolgot.
– Biztosan nem – mosolygott a pap. Csak a láz miatt volt, Pali bácsi. Nyugodjon meg. Itt van ez a könyvecske, olvasgasson, imádkozzon belõle minden este.
Nagyon elcsodálkoztam, mert tudtommal mostanában sosincs lázam, inkább didergek, de elfogadtam tanácsát.
Azután már ordibálhattak azok nekem bármilyen nyelven, nem is hallottam. Haza menve, úgy éreztem teljesen kigyógyultam
minden nyavalyámból: látok, hallok, és ami a legfontosabb, hogy megvilágosodtam.

(Pali bácsi)

arkad.ro

LÓGOK A NETEN-3

Nem írok, nem olvasok: magyar nemes vagyok!

Hogy ez honnan jutott eszembe?!. . .Nemesi ősökkel nem dicsekedhetek, viszont a neten mostanában igencsak rákaptam az elektronikus újságolvasásra. Príma dolog ez, kérem! Ki lehet próbálni! Előnyök: nem kell percenként a postaládát lesni (azért a postás kisasszonyt lehet !), ha szívünk hölgye belealszik a sport rovatba , nem kormozza össze a sminkjét, ha nem smakkol az egyik újság-klikkelünk a másikra.

Tehát, ahogy úri kedvemben csak úgy szörfölgetek egyik portálról a másikra,eg yszer csak leblokkol a műszer pont a Krónika című lapnál, ott is az,,Erdélyi hírek”linknél .

Bevallom,ezúttal még kedvemre is játszott ez a makacs lap top,mert-ugyan titkolom (sikertelenül), de érdekel a politika, és értek is hozzá, még jobban mint a focihoz!

Szóval, olvasom a megszokott szöveget, hogy egy bizonyos Benedek nevezetű orvosrofesszort kizártak az RMDSZ-ből, mert nagy kárt okozott erdélyi magyar közösségünknek.A gyengébbek kedvéért ecsetelem röviden a sztorit : a doki civilben képviselőjelölt volt (naná, hogy rmdsz-listán! Milyen máson Maros megyében?!…) a 2oo8-as parlamenti választáson.Össze is gerebjélt vagy tizenvalahány ezer szavazatot, de annyival még Bölöni-tanítványként sem rughatott parlamenti labdába.

A derék doki cukra akkor ugrott fel, mikor közhírré tétetett, hogy egy Kötő nevű csapattársa viszont alig harminc egynéhány afro-mitudménmilyen szavazattal egyenesen a szenátusban kötötte ki zebráját.

A Benedek-fivéreket nem olyan fából faragták, hogy ilyen manipulációt csak úgy beszívjanak:magyarázatot kértek, reklamáltak, óvtak, pereltek stb.

Száz szónak is egy a vége-Kötő urat sem validálták, Benedek doktort sem.Sőt,amint már említettem volt,az utóbbit még az érdekvédelmi szervezetünk közelébe se engedig ezután.

Eddig minden oké.Most ugrik a majom a. . . netre!

A profeszor úr támogatói (betegei ?) sem hívei a rutineljárásoknak, és aláírásgyűjtésbe kezdtek, hgy jobb belátásra ösztökéljék az RMDSZ-gurukat.Viszont, olvasva egyes nyilatkozataikat,akár borítékolom is a biztos kudarcot.Hogy ne is próbáljanak fogadni velem, ide másolok néhány szentségtörő megállapítást az irományukból:

,,Olyan emberek, mint Markó Béla és Borbély László, hosszú éveken át az RMDSZ védőgyűrűjét kisajátították, és saját céljaikra használták fel, megpróbálták az értékes és véleményformáló embereket eltávolítani, ha azok érdekeikbe ütköztek.

Mielőtt ámultamban lepottyannék a netről, gyorsan átnavigálok hazai vizekre.

Lehiggadva klikkelek ide-oda Hoppá! Ismerős újság, szöveg ,ismert szövegíró.Ki is ragadok egy frappáns részletet:

„. . .(csakis az ügyet, a magyar közösség erősítését és érdekvédelmi szervezetünket szolgálva + Seres Dénest tisztelve) dolgozunk. . .”

Hogy lássák milyen fair play sportfogadó vagyok, könnyű fogadást ajánlok: azok akik beküldik emailen a fenti gyöngyszem írójának nevét (megelégszem a 3 kezdőbetűvel) és az újság nevét(itt is elég a kezdőbetű-két ponttal majd kipótolom),

értékes nyereményre számíthatnak.Annyit elárulok, hogy egy szezonális termékről van szó, amelynek különlegessége,hogy nem kézre, hanem a nyelvre kell húzni.

Na nem mindenkinek! Csak azoknak, akiknek nyelvét kóros elvékonyodás- kilyukadás veszélyezteti.A sok nyalás következményeként. . .

sarmasági-kukac-pont-kom

Lógok a neten

uj-kep
Hatvan felé – hazafelé! Ezt tanultuk-hallottuk évtizedek során, ehhez tartottuk magunk/ magam.

Na de béütõtt a ménkü: az utóbbi idõben megjelent mindenféle francos kütyü, amelyik nem hasonlít sem a papírra, sem a brigére, még csak a csapd-le-csacsira se. Persze, mint meggyõzõdéses hagyománytisztelõ, nagy ívben elkerültem minden olyan szerkentyût, amelyen több volt két mütyürnél, villogott vagy berregett.
A boldog együgyûségemnek egy másik ménkû vetett véget, ezúttal egy számítógépguru „jóbarát” képében, aki rámtukmálta kinõtt leptoppját. Kérdõjelt formázó pislogásomra, egy wesselényis vállveregetéssel megtoldva, baráti ajánlást is kiérdemeltem: ha ragad rád valami – amit enyhén szólva kétlek –, pár év múlva komoly számítógépvírus válhat belõled! Nem értettem tisztán, de bizonyos, hogy rendesebb helyeken ez felér egy igazi anyázással. Utóbbi mûfajban én is profi vagyok, könnyû helyen van a ritörn(!), de bizonyítandó, hogy ha nem is volt gyermekszobám, de párhuzamos-csoportos óvodába jártam, így hát nem ragoztam tovább, csak annyit szúrtam oda: majd meglátod! Ez be is talált, mert rögtön ígéretnek vette elhamarkodott kinyilatkozásomat a számítógépadakozó.
Tévedett. De én még nagyobbat. Mint a sündisznó… Elõször, gyerekeim visszavezettek – kézen fogva – az óvoda elõkészítõ-csoportjába, az angol nyelvbõl haladók asztalához. Jelem: olajbogyó. Piros pontot igaz még nem kaptam, de az óvónéni már írt a szülõknek: igyekvõ vagyok, de javasolja, hogy inkább otthon pótoljam a lemaradást. Azóta éjjelnappali gyakorlópálya a lakásunk. Help, fájl, world, szpész, szév és ehhez hasonlók tolakodnak az agyamba, kiradírozva Adyt, Wass Albertet, a Krónikát, az Árkádot, Ronáldót, Gyõzikét, Markó Bélát, Bergenbiert.
De van is ám haladás! Megtanultam két ujjal írni és egy szemmel olvasni (a másik a bamba bámulástól feszt könnyezik). Ha itthon van, és épp ráér valamelyik pallérozóm, a további nyaggatást elkerülendõ, felpakol a világhálóra és ottfelejt.
Én meg csak lógok a neten, még valaki le nem akaszt…

sarmasagi-pont-ro

Forrás: arkad.ro

Gyurcsány Toldija*- éveleji gyurcsány sorozatunk harmadik részeként, olvassátok hát…

*( Született s fejlődik a nép ajkán, mint a Kalevala )

Ég a gazdaságunk, mint kopár szik sarja,

Bár ezt Gyurcsány Ferenc soha be nem vallja

Legénytoll sem igen pelyhedzik már állán,

Iszonyú sok hazugság árad ki a száján.


Ő viszi a szót is most már a kormányon,

Elkúrtuk elvtársak, de ezt sosem bánom.

CNN csatornán megremeg a teste,

Hazudtunk mi reggel, éjjel, no meg este.


Felült Mackós Röfi orvosok nyakára,

Nincs ki mentőt küldjön beteghez tanyára

Ámde páncél szekrény kórház-ágyak mellett

Varázsol a pokol közepére mennyet.


És az SZDSZ – a Kóka-lelkű fránya

Ki Gyurcsány Ferencnél fenn a tányért váltja

Pápább a pápánál. Noha szegény Pápa

Szégyenére Gyurcsánynak szűkebb hazája.


Gémeskút a pusztán, rajta furcsa kútág:

Úgy néz most ki, mint a bitófán egy Zuschlág,

Elvtársak apraja elviszi a balhét,

Ám a jó elvtársak megtartják a szajrét.


Az üvegzseben is golyót kap a geller,

Eltűnt süllyesztőbe üvegzsebű Keller.

Elhervadt szegénykém, mint ősszel a jáccint,

Leváltotta őt a bátor Törökbálint.


Bazsajg Magyar Bálint, tudja, mert akarja,

Kókadt Kóka-szájak nevetgélnek rajta,

Ki tudja mit tesz az EU-kölcsönökkel,

Csak annyi biztos, hogy nem közli Önökkel…


Aki helyébe ült, jobb minisztert mímel,

Pedig alig különb. Úgy hívják, hogy Hiller.

Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel,

Lendvai Ildikó meg folyvást Fideszt kémlel.


Jó hangosan mondom, hogy Orbán is hallja

Mondja Ő, de másnapra le is tagadja.

.Hajdanában volt Ő cenzornő is, végig,

Ma frakciót vezet. A neve csak Rémlik..


Juhász Ferenc, a honvéd karikatúra,

Remek vicceket mond, jó Hofit majmolva.

Elvtársak figyeljünk, kezünkben az irka ,

Én vagyok a Juhász, ti meg a sok birka.


Írjátok hát össze, kit és hogyan láttok,

Így tán megmentjük a bukástól a Pártot.

A Köztársaság téren remegnek a combok ,

Feri-Fletó segíts: kimegyek. Mit mondok ?


Ne aggódjon senki, ott majd én beszélek,

Az orvos is mondta, senkitől sem félek.

Felírva a kórkép egy fél cédulára ,

Ebben hasonlítok talán Horn Gyulára.


Egykor jobban állt tán rajta a pufajka,

De rosszul hazudott és kiborult a csajka.

Én már csak rutinból szöktetem a szókat ,

Fogam kerítésén árad ki a szózat.


Gáz árát emeljük, kifosztjuk a népet,

Ehhez meg a paraszt, vágjon csak jó képet.

Talán tüntetgetnek, de én azt alig bánom ,

Én maradok úgy is a reformkormányon.


Pozícióm erős. Rágódok a gumin,

Úgyis megvéd engem a Nagy Testvér, Putyin.

Itthon is van nekem két hatalmas mankó:

Pápagyilkos Dobrev, meg a Család: Apró.


Ne fájjon a fejünk, hisz’ választást nyertünk,

MTV ostromát böszmén, de levertük.

Böszme frakcióban böszme fejek ülnek,

A gyurcsányi szóra szemek kerekülnek.


Amíg ők egymással el vannak foglalva,

Kupleráj az ország, és ketyeg ám az óra.

Jó reggelt magyarok, ébredjetek végre,

A Gyurcsány csomaggal kivittek a jégre.


Ferencünk nem mond le az elnöki posztról,

Sem a számilliós évenkinti koncról.

Hogy mi lesz belőle? Nem tudja még senki ,

Hej! Milyen jó lenne a beszélőn lesni


Mintha pásztortűz égne őszi-éjszakákon,

De nem pásztortűz az. Rendőr kocsi, látom.

Parázslik a vidék, lángol a főváros,

Most mondjátok gyorsan : ki miben is sáros …

Forrás: szepit.virtus.hu
1

Markó és a ,,közmagyarok” – Vélemény

Olvasom Markó Béla nagydolgozatát az ÉS-ben, és azon gondolkodom, kinek írta.

Habár már kampány van, mégsem annak a – közvetlen – része, kampányüzenetnek túl hosszú és túl bonyolult, nincs az a mezei rommagyar választópolgár, aki végigolvasva rohanna pöcsételni (már ha végigolvassa). Bár tele van olyan maszlaggal, amelyekkel etetni szokták a bús erdélyi honfiút.

Nem írhatta az egyszerű ÉS olvasónak sem, annál az egyszerű oknál fogva, hogy annak meg túl gyenge. Rendszeresen olvasom az ÉS-t, merem állítani, hogy jóval színvonalasabb szövegekhez szoktam hozzá. Ez nem egy nagyívű esszé, na, sem nem vitairat, sem nem elemzés.

Ez zakuszka.

Mosakodna? Ki előtt? Üzenne? Kinek? Ok, Tőkés László a radikális nem-megegyező, önös érdekeit követi, nem az erdélyi „közmagyarét” (MB), Orbán Viktor a gonosz Mikulás, aki úgy ad, hogy viszi a házat stb., értem én. Össze van rakva a kép, ahogy illik, de, ismétlem, az ÉS színvonalához képest mélyen alulteljesítve.

Az a sanda gyanúm, hogy Markó ezt a szövegét komolyan gondolta. Értelmiségit játszik, a szellem embere vezeti e hont, ilyen.

Az a sanda gyanúm, hogy jelenleg ennyire képes. Ez van a fejében.

Erről az emberről a Nyugat 100 éves évfordulója tiszteletére portréfilmet fognak forgatni (pályázati pénzből, innen tudom, a kuratórium elnöke cöcögtetett egyet). Hiányos ismereteim szerint a Nyugat szerzőit nemigen fizették meg nem írt verseikért, és Markó Béla elég tisztességes honort akasztott volt le ilyeténképp, ha még emlékszünk rá (sajnos, nem azért fizették, hogy azokat a verseket ne írja meg. Meg fogja írni.). Ha azt mondják, „erdélyi költő”, tízből tíz embernek nem Markó Béla fog eszébe jutni, ha azt mondják, Markó Béla, tízből tíz embernek nem az fog eszébe jutni, hogy ő költő.

Olvasom ezt a szöveget, és nem Sütő András jut eszembe. Sem Bretter György, sem Székely János, sem Gáll Ernő, még csak Domokos Géza sem. (A Nyugat szerzőit értelemszerűen nem említem, nyugodtan kizárhatjuk őket az összehasonlításból.)

Olvasom ezt a szöveget, és Borboly Csaba jut eszembe, meg Sike Lajos.

Kínos, no.

Mi lenne, ha a reflexiót az egy megmaradt okos emberükre, Székely Istvánra bíznák? (Vajon látta ezt a szöveget publikálás előtt? És ha igen, hogy érezte magát, mikor megjelent?)

Azonkívül, hogy megkönnyítenék a dolgom, mert értelmes emberekkel könnyebb vitatkozni, nem égetnék magukat. Mert az rendben is van, hogy Markó úgy véli, a magyarországi baromságokat lehetőleg ne importáljuk kies Erdélyországunkba, de akkor lehetőleg ne is exportáljuk szellemi szegénységünket.

Enélkül is eleget röhögnek rajtunk, ami még kínosabb, most már megint sajnálkoznak is.

Nem mintha röpke pillantást vetve az anyaországi kurvulásra joguk lenne rá, de azért bizonyos szint alá ritkán mennek.

Igaz, száz év múlva nem fognak emlékezni rájuk sem.

Demeter Szilárd
http://tempetofi.freeblog.hu

>