Archive

Category Archives for "Kultúra"

Bennük van a Ritmus – film

Szovjet körülmények között próbál Kárpátalja egyetlen magyar néptáncegyüttese.

Szerző: K. Debreceni Mihály
Forrás: TÉRkép

2011.01.20. csütörtök 20:24

Még mindig szovjet körülmények között próbál Kárpátalja egyetlen magyar néptáncegyüttese, az eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes. Arra a legbüszkébbek, hogy a fiatalok rengeteg határon túli magyar területre jutottak el az évek alatt.

Az eszenyi kultúrházban kezdődött el minden 22 évvel ezelőtt. Itt alakult meg a Ritmus Néptáncegyüttes, mely mára Kárpátalja szinte egyetlen létező magyar tánccsoportja. Bár most már 2011-et és nem 1989-et írunk, a klub nagytermében a radiátorok pont olyan hidegek, mint két évtizede voltak. Bár stábunk különösebben nem élvezi a hideget, ám a gyermekeknek, a jövendőbeli Ritmusosoknak annál nagyobb a lelkesedése.

Szabó Tibor, a csapat alapítója a kezdetektől már több generációnyi táncost nevelt ki. Azok közül, akik beléptek az együttesbe, vagy éppen volt valami közük hozzá egykoron, sokan ma is táncosként vagy mutatványosként dolgoznak, szétszórva a világban a Fővárosi Nagycirkusztól egészen Kínáig. Tibor leginkább arra büszke, hogy az együttes már az összes Magyarországgal határos országban megfordult.

„Nem a színházak színpadán kezdtük el, a nagy színházakén, hanem a kolhozmezőkön. Miután kijártunk a farmokra, a lánkákra fellépni és innen fejlődtünk oda, hogy a kezdeti sikereken felbuzdúlva egyre többen lettünk, és ’94-ben utaztunk először Budapestre. Azóta folyamatosan ott vagyunk nem csak határon belül, hanem határon túl is” – mondja Szabó Tibor, az eszenyi Ritmus Néptánceggyüttes koreográfusa.

És tényleg nagy dolognak számít még mindig Kárpátalján, ha egy fiatal eljut Felvidékre, vagy Ausztriába. Ezt egyébként a budapesti Goldschmied Józsefnek, az Égtájak Iroda egykori vezetőjének köszönhetik, aki tizenegynéhány évvel ezelőtt fedezte fel az eszenyiek tehetségét, és azóta minden egyes alkalommal meghívta őket a Vendégségben Budapesten nevű határon túli magyar gigarendezvényre, melyen évente legalább 20 ország magyar fiataljai vesznek  részt. De ott voltak a találkozó keretében rendezett mini-maratonon is, amikor 700 határon túli magyar fiatal útlevél nélkül futott át Komáromból Révkomáromba.

2008 nyarán Bécs belvárosában léptek fel az eszenyiek, hatalmas utcai bulit csináltak este, melybe belevonták a járókelőket is, akik nem nagyon ellenkeztek.

Varga Bogáti Eszter az együttes első generációs táncosa. Számtalan fellépésen vett részt az Ritmussal. Ha ideje engedné, akkor ma is táncolna, de ma már a gyermeknevelés a fő foglalatossága. Azt szeretné, ha a család legifjabb tagja, a hároméves Gyurika is egyszer az együttesben táncolna.

A jó példa ragadós a faluban. Hiszen miután az együttest nem csak Kárpátalján ismerik, a gyerekek a táncban, egyfajta lehetőséget látnak arra, hogy világot lássanak.

A község polgármestere, Kovács Ferenc szerint, az együttesnek köszönhetően ismerték meg Eszenyt a határon túl. Ezáltal pedig több testvértelepülésre tett szert a falu.

Hírnév ide vagy oda, Szabó Tibor többet szeretne az együttesnek. Örülne annak, ha 22 év után nem önköltségen kellene kosztümöt varratni a táncosoknak és annak is, hogy ha fűtött meleg helyiségben próbálhatnának a fiatalok.

Egyelőre azonban minden marad a régi formában. Sok változásra nem számíthatnak és nem is számítanak. Szerényen állnak hozzá a dolgokhoz. Az pedig szomorú, hogy egy ismert és elismert együttes a mai világban csak magára számíthat. Persze mindehhez, hitre, erőre és kitartásra van szükség. A Ritmusban pedig ez megvan. A kérdés csak az, hogy meddig?

dunatv.hu

Magyar kultúra napja Kányádi Sándorral

[ 2011. január 20., 08:07 ] [140]

Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő közönségtalálkozó-körúton vesz részt Székelyföldön a magyar kultúra napja alkalmából.
A magyar kultúra napja alkalmából a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándor költővel szervez közönségtalálkozó-körutat a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.

A rendezvények helyszínei és időpontjai:

január 19., szerda, 18 óra, Székelyudvarhely, Művelődési Ház
január 20., csütörtök, 10 óra, Kovászna, Központi Református Templom
január 20., csütörtök, 18 óra, Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház
január 21., péntek, 17 óra, Barót, unitárius templom
január 22., szombat, 17 óra, Sepsiszentgyörgy, Bod Péter Megyei Könyvtár

erdely.ma

Ma van a Reformáció Napja

[ 2010. október 31., 07:19 ] [402]

1517. október 31 – Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes hangos kalapácsütésekkel – melyeket egész Európában hallani lehetett – kiszegezte a 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. Luther ezen cselekedete előtt is már többször prédikált a búcsúcédulák kereskedelme ellen. De ezen a napon – miután a búcsúcédula instrukcióját elolvasta – írt egy levelet egyházi feletteseinek. Abban reménykedett, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik. A levélhez csatolta 95 Tételét, melyet disputájának alapjául szánt.
Az, hogy Luther ezen a bizonyos napon a tételeit hangos kalapácsütésekkel valóban kiszegezte-e a wittenbergi vártemplom ajtajára, kérdéses. Ezt a pillanatot sok művész megörökítette. A kiszegezést és ennek ábrázolásait a XX. századig tényként kezelték. Nagy megrázkódtatást keltett az a gondoltat, amit 1961-ben Erwin Iserloh katolikus Luther-kutató tett. Azt állította, hogy a tételek kiszegezése csupán legenda, valóságalapja nincs.
Az első írásos emlék Melanchton Fülöp tollából származik, aki nem lehetett jelen az eseményen, hiszen csak 1518-ban lett Wittenbergben professzor. Luther maga viszont sosem ír erről a „szegezésről". E korban szokás volt a templomajtót, mint hirdetőtáblát használni. Luther előtt is többen szegeztek már ki ilyen-olyan tételeket, téziseket. Luther tételeit nem látta előzetesen sem püspök, sem más magas rangú főpap, így ez egyértelmű provokáció volt feléjük. A 95 tétel soha nem lett disputa (tudományos vita) tárgyává, de a tételek nagy port kavartak. A 95 tétel eredetije sosem került elő sem kézirat sem ősnyomtatvány formájában.
Luther tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte. A reakció nem volt azonnali. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltől kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Husz Jánost.
A püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Először a pápát értesítették a „lázadásról", majd Luther feletteseit kérték meg, hogy csillapítsák le őt. A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte.
Luther kénytelen az egyre növekvő nyomás miatt a tételeit további írásokkal pontosítani és tisztázni. 1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni.
A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. 1519-ben még nem tesznek semmit Luther ellen, ugyanis a császár, I. Miksa meghal és az ország a császárválasztással van elfoglalva. V. Károly megválasztása után a harc újult erővel folyik tovább.

erdely.ma

Felújítják a csíki régió legrégebbi székely kapuit

 

RÉDAI BOTOND2010. június 2., szerda 17:15

A napokban kezdték el Csíkszépvíz 1799-ben készült székely kapujának a felújítását, a héten pedig Csíkszentgyörgyön is nekifognak a restaurálásnak. A műveletet a Kőlik Kulturális Egyesület és Hargita Megye Tanácsa támogatja – tudtuk meg az utóbbi intézménytől kapott sajtóközleményből.

szepvizi csengettyu es kapu 02_b

Mint kiderült, Szépvízen a Templom utcában található, 1799-ben készült, Székelyföld második legöregebb kapuján kívül a közelében található régi csengettyűt is felújítják. Csíkszentgyörgyön hasonló sorsa jut további három kapu, köztük az 1775-ös, Székelyföld, és talán a világ legrégibb, eredeti helyén álló székely kapuja. Ugyanilyen műveletre további csíki falvakban is lehet számítani, ugyanakkor idén gyergyói porták is sorra kerülnek.
Megtudtuk, a restaurálások a Székelykapu-program révén válhatnak lehetővé, amelyet a Kőlik Kulturális Egyesület és Hargita Megye Tanácsa bonyolít le. Tavaly például öt udvarhelyszéki kaput újítottak fel ennek keretében.
A sajtóközleményben leírják, a program során nem csak a műemlék kapuk restaurálását teszik lehetővé. Amelyik nem számít műemléknek, az is részesülhet támogatásban, hiszen a székely kapuk Székelyföld kulturális örökségének részét képezik, hozzátartoznak a települések építészeti arculatához, népi építészeti együttesnek, épített örökségének tekintendők, s bár magántulajdonban vannak, közösségi értéket képviselnek. Megőrzésük csak úgy lehetséges, ha a kapuvédelmet közösségi érdekké tesszük.

szekelyhon.ro

Meghívó Katona György sarmasági származású, Magyarországon élő festőmúvész zilahi kiállítására

plakat1 Tisztelettel várok mindenkit a Ioan Sima Képtárba KATONA GYÖRGY sarmasági származású, Magyarországon élő festőművész kiállítására.

A rendkívüli esemény Zilahon méltán számít a tisztelt közönség jelenlétére, annál is inkább hogy a művész is megtisztel minket jelenlétével. Meggyőződésem, hogy Zilah és a Szilágyság művészetet mindig is pártoló és kedvelő közössége számára különleges élményt nyújt ez a kiállítás terjedelme, de főleg művészi értéke és üzenetbeli sokszínűsége révén.

Várunk, tehát, mindenkit a mákus 6-án csütörtökön 15.00 órai kezdettel megnyíló kiállításra, melyen a művész munkáiról Szabó Attila muzeológus tart bevezetőt.

Bizonyítsuk be jelenlétünkkel, hogy megbecsüljük hazánk, a Szilágyság szülöttjét, magyar kultúránkat, közösségünket!

tisztelettel,

Szabó Attila

Moldován Erzsébet (1932-2010)

2010. ápr. 28., szerda, 09.26.22 EEST

1932. június 4-én Zilahon született, Gindele Erzsébet néven, a mindenki által ismert és szeretett Böske néni, Moldován Erzsébet, nyugalmazott tanárnő.

1932. június 4-én Zilahon született, Gindele Erzsébet néven, a mindenki által ismert és szeretett Böske néni, Moldován Erzsébet, nyugalmazott tanárnő.
Szülővárosában, a katolikus lányiskolában kezdte tanulmányait, ami után a középiskolát a Református Kollégiumban folytatta, amely időközben állami iskolává változott, s itt érettségizett 1951-ben. Ez után a Bolyai Egyetemen folytatta tanulmányait és ott szerzett matematika-fizika tanári oklevelet 1954-ben.
Tanárként jött haza a szülővárosába 1954-ben, ahol előbb az egyik általános iskolában tanított, majd pedig saját középiskolájába tért vissza és 32 éves tanári pálya után, 1986-ban innen ment nyugdíjba. Még 1954-ben férjhez ment korábbi osztálytársához és egyetemi kollegájához, Moldován Lajoshoz, akivel negyven évet éltek kiegyensúlyozott és boldog házas életet. A házasságukból két gyerek született – egy lány és egy fiú -, akiket példásan neveltek és hozzásegítettek ahhoz, hogy szüleikhez hasonlóan egytemi oklevelet szerezzenek, s megállják a helyüket az életben.
Moldován Erzsébet a tanári pályája mellett 1978-1981 között az akkori középiskolája aligazgatói tisztét is betöltötte. Nyugdíjazása után sem távolodott el a pedagógusi pályától, hanem még több éven keresztül előbb az egyik szaklíceumban, majd egy általános iskolában tanított óraadó tanárként.
Az 1994-ben elhunyt férje, az ugyancsak tisztelt és közkedvelt a matematikus Moldován Lajos emlékére, 1996-ban kezdeményezte a Moldován Lajos Alapítvány létrehozását. Az ügy mellé állította kollégáit, barátait és tanítványait. Fáradtságot nem kímélve járta ki az alapítvány bejegyzését, körvonalazta a tevékenységi körét és aktívan hozzájárult minden feladat és felmerülő probléma megoldásához. A családjával együtt hozzájárult az alapítvány működéséhez szükséges anyagi háttér megteremtéséhez is.
Böske néni, a Moldován Lajos Alapítvány elnökeként felkarolta a tehetséggondozást és minden energiáját-összeköttetését arra használta fel, hogy egy életképes civil szervezetet hozzon létre a Szilágyságban. 1997-ben került sor az első Moldován Lajos Matematika Emlékverseny megszervezésére. Azóta minden tanévben volt emlékverseny, a Szilágy megyei, magyarul tanuló általános- és középiskolás diákok számára. Ezeken a rendezvényeken minden évben legalább 250 diák és 20 tanár vesz részt. Ennek a versenynek kiemelkedő jelentősége van a magyar diákok számára, mivel gyarapíthatják és összemérhetik tudásukat, általa sikerélményekhez juthatnak. Itt, az országos tantárgyversenyekkel összehasonlítva, a feladatok közelebb állnak a tananyaghoz és az átlagdiák felkészültségéhez. Ezeken a versenyeken Böske néni a volt a főszervező és lelkesítő, aki korát meghazudtolva serénykedett, hogy minden zökkenőmentesen és a legnagyobb rendben menjen végbe. Az általa megszervezett és irányított alapítvány tehetséggondozó foglalkozásokat is szervezett matematikából és kezdeményezte a tehetséges diákok jutalmazását a Moldován Lajos díjjal. A Böske néni által irányított alapítvány matematika példatárakat adott ki magyarul, amire ismereteink szerint korábban nem volt példa Szilágy megyében.
Böske néni igen szerény ember volt, s nem azért élt és dolgozott, hogy őt folyton dícsérjék, hanem csak tette a dolgát képességei és lelkiismerete szerint. Tavaly a Pro Zilah Egyesület életmű díjban részesítette.
A 2009-es évben Böske néni elvesztette a férje után a fiát is és romló egészségi állapota miatt, az alapítvány irányítását rábízta András nevű unokájára. Ennek ellenére készült az idei, az április 23-24-én tartandó XIV. Emlékversenyre is. Sajnos, ezt már nem érhette meg, mert a napokban elragadta tőlünk őt a halál.
Akik ismertük, tiszteltük és szerettük őt, az emlékét meg fogjuk őrizni.

A Moldován Lajos Alapítvány Kuratóriuma

arkad.ro

Csűry István lett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke

Csűry Istvánt választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé pénteken Nagyváradon – erősítette meg Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi irodája.

Magyarországi Református Egyház zsinati irodájának budapesti közleménye szerint az egyházkerület választó közgyűlése a korábbi helyettes püspököt választotta egy évre az egyházkerület élére. A választáson három jelölt indult, Csűry István 68, Mikló Ferenc nagyszalontai lelkész, bihari esperes 14, Józsa Ferenc aradi lelkipásztor 3 szavazatot kapott – írták.

Tőkés László júniusban mondott le püspöki tisztségéről, miután európai parlamenti képviselővé választották; ezután lett Csűry István a helyettes püspök.

Pénteken az időközi választáson teljes jogkörű püspököt választottak egy évre, 2010 októberében pedig az egyházkerületben általános tisztújítást tartanak, ekkor választanak egy teljes, hatéves mandátumú püspököt.

Az új püspök még helyettessé választása idején jelezte, feladatának tartja az egyházkerületben Tőkés László vezetése idején elindult átvilágítás folytatását. Ennek az a célja, hogy a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) dokumentumai alapján kiderüljön, kik voltak besúgók az egyházban a rendszerváltás előtti évtizedekben.

echotv.hu , erdely.ma

„Sarmasági .ro” – a Szilágy megyei csodabogár

– Tisztára bolond vagy? – kérdezte egyik.

– Elszállt a maradék agyad! – mondta a másik.

– A feleséged megnyuvaszt. – tette hozzá halk, sokatmondó mimikával a „bölcs”, aki már korábban is sajtolt „szőlőt” ilyen, vagy ehhez hasonló „présházban”

– És akkor mi van? – kérdezte ő. Amúgy is bolondnak tartanak, meg aztán magam is tudom, hogy az igazi profitos „góré” nem foglalkozik eleve veszteséges biznisszel, pláne a világválság kellős közepén, de hát az én agyamnak ez kikapcsolódás, a feleségem meg… hát, majd csak megérti, ha meg nem, legfeljebb alszom a kutyával.

– Rámegy egy rakás lóvéd, sosem kapod ki belőle! Akkor meg minek? Pont te…

– Az én lóvém, ne izgasd magad; és nem profitért csinálom.

– Akkor meg mi a tuti ebben a bizniszben?

– Figyeljetek: van néhány érdeklődő ember a világon, akik a hírmondáson kívül valóban kíváncsiak az igaz(i) hírekre, infókra is, ami Sarmasággal kapcsolatos. Nincs mindenkinek nett-kapcsolata; az emberek, ha valami tutit akarnak megtudni, nincs honnan. A helyiek mostanság előbb körbenéznek, s csak aztán szólalnak meg (már aki mer), aki meg rossz időben, rossz helyen szól, annak jön a bünti, meg a rendőrségi kihallgatás, stb… Az az elvem, hogy el kell mondani az embereknek az igazságot, mert alapvető joguk van hozzá. Ezért csinálom!

Ezzel felállt, és már telefonált is… sokat, aztán megint, és még többet. Közben a többiek összenéztek és félhangosan úgy, hogy még ő is hallhassa, megállapították, hogy tényleg „nem normális”. És nem is az. Ha valaki mostanság pénzt öl abba, hogy eltussolt igazságokat publikáljon, szórakoztasson, tájékoztasson, az tényleg nem természetes (normális), legfeljebb megszállott.

Mire ezt megállapították, a megszállott góré füléhez ragadt telefonnal már árkon-bokron túl volt, és ezzel, ennek a beszélgetésnek hirtelen vége is lett. Azonban még mielőtt haza indultak volna, a „bölcs” még megjegyezte, kicsit epésen, kicsit nyersen: – Átmegy még az a szőlő néhány szűrőn, mielőtt a sajtóba kerül. Csak aztán nehogy savanyú legyen!

Aztán hazamentek.

hacsek@sarmasagi.ro

Arany János kéziratokra bukkantak Nagyszalontán

Arany János eredeti, csaknem 130 éves kéziratára bukkantak a költő hagyatéki könyvtárában, Nagyszalontán. A szenzációt a 110 éve megnyitott Arany-múzeum évfordulós ünnepségén jelentették be.

Arany János töredékesen fennmaradt könyvtárában, egy német nyelvű irodalmi folyóiratban 127 évig rejtőzött ez a kézirat.

Dr. Hász-Fehér Katalin a Szegedi Tudományegyetem docense elmondta: „A folyóiratban Reviczky Gyulának jelent meg Arany Jánostól az Ágnes asszony balladafordítása, és Arany ezt a balladafordítást kommentálta, olvasta, láthatóan nem tetszett neki. És elkezdte visszafordítani Reviczky Gyula szövegét, hogy megmutassa, hogy néz ki az Ágnes asszony, ha németből fordítnák magyarra”.

Arany halála után nem volt pénz emlékmúzeumra, csak emlékszobára. Zuh Imre, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója hozzátette: „Ez az Arany emlékszoba 14 évig működött, ekkor úgy határoztak, hogy a város jelképének tekintett Csonkatornyot restaurálják és Arany János múzeummá alakítják át. Itt őrzik azt a karosszéket is, melyben Arany utolsó óráit töltötte.

Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész hozzátette: A legszomorúbb emlékek fűződnek hozzá. 1882-ben október 22-én elhunyt. Délelőtt még fölkelt. Fia karján kijött, leült a fotelbe. Olvasta a fia a napilapot és intett Arany, hogy hagyja. Fia kiment, visszajött és látta, hogy édesapjának oldalra hajlik a feje. Elhunyt.”

Nagyszalontán kulturális műsorral, szavalatokkal és ünnepi konferenciával emlékeztek Arany Jánosra és a 110 éve megnyílt emlékmúzeumra.

Duna TV , erdely.ma

Bekerülnek a törvénybe az Oktatási Paktumnak megfelelő módosítások

Az Oktatási Paktum elveinek megfelelő módosító javaslatok bekerülnek a tanügyi törvénybe – jelentette ki Traian Băsescu államfő a Tanítók Egyesületének Kongresszusán.

Minden olyan módosító javaslatot átvesznek és belefoglalnak a törvénybe, amely a politikai pártok, az oktatók szervezetei és a civil szféra által aláírt Oktatási Paktum elveinek megfelel – mondta az államelnök. Az államfő kifejtette, a hatóságok nyitottak az oktatási törvénycsomag-tervezetre vonatkozó módosító javaslatokra, ha azok betartják a törvényt. Traian Băsescu hozzátette, olyan reformot szeretne, amely gyökereiben megváltoztatná az oktatási rendszert, és a Miclea-bizottság három éves munkája, mint mondta, a legjobbat tükrözi, amit az adott helyzetben Romániában meg lehetett valósítani. A Romániai Tanítók Egyesületének Kongresszusán a résztvevők elemezni fogják az oktatási törvénykönyv-tervezetet módosításokat javasolnak.

Kolozsvári Rádió, erdely.ma

2

Magyarul tanulni, románul vizsgázni- sarmasági ember olvasd el !

Ami a román nyelv elsajátítását illeti közép- és egyetemi fokon, ugyancsak személyes (családi) érintettséggel, de közös tanulságként, hadd mondjam el, hogy a csíkszeredai Sapientia EMTE idei mérnök államvizsgázói (a régi rendszerű ötödévesek és az új — bolognai — negyedévesek), jóllehet minden tantárgyukat magyarul tanulták, de Bukarestben — idegen bizottság előtt — románul államvizsgáztak.

Románul kellett elkészíteniük a dolgozatukat, és tízperces ismertetéssel megvédeniük, majd hasonló időtartamban felelniük a feltett kérdésekre. Nem ismerem a többi évfolyam eredményeit, csak az unokámét, aki elmondta, hogy a tizenöt jelentkező közül nemhogy egyik sem kapott elégtelen osztályzatot, hanem hetesen alul egyikük sem vizsgázott. Többeket dicséretben is részesítettek a professzorok tájékozottságuk és otthonosságuk miatt a választott témájukban.

Azok a szülők tehát, valamint drágalátos csemetéik, akik agitálnak a magyar oktatás „újraegyesítéséért” a románnal, az egyéniségükből kimosódott nemzeti önérzetet jelzik, vagy a hitvány szolgalelkűséget, alighanem többségi sugallatra. Hasonlóan azokhoz, akik azért adják román iskolába gyermekeiket, mert „szegénykéket” túlterheli még egy tantárgy, nevezetesen a magyar nyelv és irodalom. Eközben elfelejtik, hogy a román ember is megveti a pecsovicsokat, és csak a teljes — anyanyelvvesztő — beolvadást fogadja el. Ha ez a kívánatos valamelyik nemzettársunknak, ne búsuljuk elvesztét.

Puskás Attila, Háromszék, erdely.ma

A harangokat meghúzzák délidőben

A székelyderzsi erődtemplom harangjai (szekelyderzs.com)

Kiemelt műemlék templomukra méltán büszke, és toronylakó hírközlőjük szavát értő nénike mesélte a minap. Amikor imaközösségük a segesvári várba látogatott az idegenvezető, az első harangkondulásra megszakította mondandóját. Összekulcsolt kézzel várták meg mindannyian, hogy elüljön a déli, hálaadó imára serkentő kondítás. Majd folytatta a néni: nemrég saját templomukba érkező világi vezetők, közösségi elöljárók csoportja nemhogy elcsendesedett volna harangozáskor, inkább hangosabban beszélt, mi több harsányan nevetgéltek.

Fejcsóválás mellett eltöprengett, mintha csak magának mondaná: a mezei munkát megszakító harangzúgás máig leveteti a kalapot a magyar ember fejéről. Tekintetét égre emelteti, lelkét elcsendesíti. Emlékszem, falumban az utcán is megálltak délharangszó idején.

Így, júliusban időnként felidézzük III. Callixtus pápa „Imabulláját”, ami már az Interneten is megtekinthető. Talán némelyikünknek az is megadatik, hogy elcsendesedjünk az egykori Nándorfehérvár várában, amit ma is „véd” a Duna, a Száva, és ugyanúgy „bevehetetlen” a harmadik oldala, a meredek szilafal. Öreg fenyők állnak őrt a hófehér szikladarabba vésett cirill betűs és magyar üzenet fölött: „1456. július 22-én Belgrád védői élükön Hunyadi Jánossal ezen a helyen arattak döntő győzelmet a törökök felett”. A 15. századi krónikás, Túróci János pedig ekképpen foglalta össze: „Ki maga akart uralkodni a földkerekségen, paraszti kéz verte meg, járatosabb a kapa, mint a fegyver forgatásában.”

Manapság más erők töretik várainkat. A hírek gyorsabban járnak, mint a törökvész idején. És kiment divatból harangszóval köszönteni az ilyen-olyan diadalokat. Nándorfehérvárt, „Magyarország kapuját”, a déli végvárat, Hunyadi megőrizte, mi több, a paraszti seregekkel aratott fényes győzelme több mint hetven évre távol tartotta a törököket Közép-Európától. Császárok, királyok „kalapot emeltek” e tett előtt. Az imádkozók csodát emlegettek.

A déli harangszó diadalemlékeztető, magyar győzelemé – még ott is, ahol nem anyanyelvünkön fohászkodnak. A 12 órai zengő kondulás hívás, figyelmeztetés, hálaadási alkalom. Védelem. A templomépítő közösségek sokat áldoztak a szépen zengőkért. Nekünk csak fejet kellene hajtanunk, vagy égre emelnünk szemünket. Ha napközépen harangoznak, lehet, hogy dél van.

Molnár Melinda, Székelyhon

Róza néni, a Kányádi- leányka

Fotó: Fülöp Lóránt

Kányádi Sándor Nagygalambfalván tartott születésnapi ünneplésén egymás mellett ült „az árvaságban osztozó” húgával. Elnéztem kettőjüket. Édesapjuk alakját, szavait számos Kányádi-verssor őrzi. Édesanyjukat „holtukig siratják”. Jártam a „három fűzfánál”, a „csak tarisznya, nem zsákutca” szádánál, az öreg kútnál. Kiballagtunk a kert végébe, ahol végső nyughelyet remél majd. Hallgattam párszor a költőt, elolvasgattam az elmúlt négy évtizedben, amit felleltem Sándor bácsitól. Mégis: már az ünnepség után úgy éreztem, meg kell szólítanom Róza nénit. Rámosolyogtam, megtorpantam, aztán továbbléptem. Emlékezett erre a gesztusra, amikor betoppantam tótszorosi rózsa- és szőlőlevél illatú udvarába.

Fel kell ülni a székely gőzösre, tapodni kell a galambfalvi „tiszta sarat”, összeszorult torokkal hallgatni az öreg templom „nagy időt” jelző félrevert harangját. Le kell telepedni Róza néni mindig vendégváró asztalához, megkóstolni süteményeit, és hozni egy oltóágnyi rozmaringot, hogy mélyebben értsük, ami a Kányádi tollhegyén poézissá ízesül. Hangszínük hasonlít, mosolyuk is, és egyformán csordogálnak az ízes szavak: a helyhez, családhoz fűződő szomorkásan is szép történetek.

Néhány Kányádi-kötet az asztalon: „nem azért, mert jött” – szabadkozott. Állandóan ott vannak. Nem adták haza a könyvet, mit meg akart mutatni nekem is. El-elkérik. Mindenikben Rózának és házanépének szól a dedikálás, de ma már Klaudia is megkérdezi: aláírta-e Sándor bácsi a Billegballagot?

Gyakorta előfordul, hogy ismeretlenek is ott hagynak Róza néninél dedikálásra könyveket.

Édesapja 26 éve halt meg. Január 10-én eltemette a férjét is – összekulcsolt kézzel álldogált előttem talpig feketében.

„Szép idő csak hullt volna bár a hó
szállingózva ahogyan szerette
sírdogál róza akinek keresztje
csak krisztuséhoz hasonlítható”
(Levéltöredék)

Az ünnepségre nem ment el, amit a Budavári Önkormányzat szervezett a díszpolgárrá avatás kapcsán. „Inkább megérte, hogy a családdal együtt voltam”.

„Babérlapis borsos kaszásleves csürkehúsra” – Pesten is a közös kedvenc levest meg szokta főzni; a Hargitára mindig készen vitte. A Kaláka együttest itthonába hívta meg vacsorázni: töltött káposztát, „kicsi sültet” készített, és ordát, sajtot csomagolt a pestieknek. Az 1955-ben épített családi házat kijavították, födelét is nemsokára rendbe szedik. Majd polcok is kellenek, hogy a Sándor bácsi hazavitt könyveit lehessen kirakni.

A sütőházat nem akarja lebontani, gyümölcsöt, ezt-azt tárolni jó hely. A kertet, ami egyben családi sírkert is, rendben kell tartani: iskolások is látogatják.

Kereszt

Az árvaság. Negyedik éves volt, amikor édesanyjuk meghalt. „Azt még fel se fogtam. A régi ház volt, a koporsónál elbúcsúztunk. Babos diftin ruha volt rajtam. Nagy hó volt, szánnal vitték ki a kapun.

Annyira ragaszkodtam Sándorhoz! Minden reményem benne láttam… Apát, anyát, mindent. Elkerült Kolozsvárra…

„A leánykának még a színe is más, mikor itthon vagy” – mondogatták a hazalátogatónak.

„Édesapám beteges volt. Egy hadirokkant s egy leányka mentünk a mezőre. A Sinai-hegyen volt egy nagy kaszáló, Hevederen is. Tizennyolc reggel voltam mezítláb kosarat forgatni. A Szent György-kőnél a ló farkát fogva tudott csak kivonszolódni, miután a csikó rálépett a lábára. „Az aratnivalót kiadtuk.” Apósa 14 évesen maradt árván, négyszer nősült, végül mégis haza került, és Róza néni gondozta el. „Elég jutott nekem a dologból”. Mostohájuk decemberben múlt egy éve, hogy meghalt. Öregségében, betegségében mindenből küldött, vitt neki, amit sütött-főzött.

Édesapám azt mondta…

„Nekünk szót kellett fogadni. 32 évesen is… A bánatos királylány kútjánál herét kellett kaszálni. Jó idő volt, forgatni lehetett. Mezőgazdaságból, lovaglásból jó voltam. Soha nem mondtam nemet. Nem kellett minket ütni, csak reánk szólt.

Tényleg létezik a bánatos királylány kútja? A Kőtörőnél, ott volt az aratás, segített egy néni, úgy mesélte, ahogy Sándor leírta.

„Amikor édesapám bevonult, a csekefalvi utcán kerestem, a népek között. Ott voltak elkvártélyozva indulás előtt. A katonák ki voltak állva, egy katona megismert.

Elvitték a hámokat is. Gyermekként Sándor gyalog Gagyból hozta a hitvány hámokat. Zsebeink tele voltak kötővel, amit hárskenderből kötőverőn eresztettek össze. Mint az ujjam, olyan vastag volt, és kötőféket, hámot bogoztunk belőle”.

Édesapjától tanulta azt is, „ezt sem felejtem el”: ha ostor, kötőrúd, jó pár ló, szekér is van, mi hiányzik? Az Isten segedelme hiányzik.

Kollektivizáláskor beszolgáltatták a mezőgazdasági eszközöket és a lovakat. Pont a kert maradt szántatlan. Majdnem kézi erővel kellett felássák. „Rekögött a bihal a lovak után, aztán elmeddült”. Mesélt még a kijáró csordában tartott lovakról, elveszett, elsiratott majd meglelt bivalyokról. „Szántunk, s ha elvégeztük, meglátod a püspököt” – biztatták munkára. Hosszúra nyúlt a barázda vége, a kislány Róza sírt: „Nem látom meg a püsmököt”. Mégis megpillanthatta a vonaton érkező Márton Áront.

Újulás fa

Nem sok ideje volt a munka mellett tanulni. Megvoltak még az állatok. Iskolából hazamenet a tarisznyát letette, és indultak fakészíteni. Csaptatónak hívják, amivel lefogják a szekéren a terifát: mindig ugyanazt hordták, nem vágtak ki újulás fát.

– Magadnak nem hagysz? – figyelmeztette apja.
– Mé’ nem ereszti iskolába? – kérte számon a tanító.
– Az ellenség meg se tudja, ha egy baka hiányzik a csatából – szólt az atyai válasz.

„Szaggat” a harangozó

Nagy idő jön, annak harangoznak. „A szél zakatol.”

Régi fotográfiákat nézegetünk, míg csorgott kinn az eső: „édesapám a székely őrségben”. Hátlapján: emlék a székely határőrökről. 1943. Nagygalambfalva.

Színes kép őrzi a sokszor megénekelt körtefa elnyugtát: „sokáig nem mertük Sándornak megmondani, hogy kidőlt”.

Másik felvétel. „Édesapám, a mostohám s az öcsém; mikor 75 éves volt Sándor, Kolozsváron; édesapám szülei és dédnagyanyám; Róza mamának az unokák… A magyar tanárnő az iskolába bevitt pár képet.

Nagyon bántja, hogy el kellett költözniük testvérééknek Kolozsvárról. „Úgy képzelem, mint amikor kitelepítették a zsidókat, csak épp nem vagonírozták be. A sors kereke mindenkit valamerre elgurít…” – sóhajtott.

Büszke a bátyjára, és örvend, „hogy a jó Isten megsegítette, s ennyit tud felmutatni az életben”.

Nálunk a papír nagy becsben volt

Édesapámnak járt a Magyar Nép és más újságok is. Ilyen stócba össze volt fűzve” – és magasra mutatott. „Az újság széle mind tele volt írva. Olyan nem volt, hogy összeszamárfülezzük a könyvet. Úgy ügyeltünk a könyvre!” Édesapjuk sokat olvasott. A könyv becses volt. Németországban, a hadikórházban, ami egy iskolában volt berendezve, hordták le a könyveket tüzelni. „Visszalopta, úgy nyomorékul is, hogy ne égessék el, mert valaki megdolgozott érte”.

Kenyérmadarak

„Rossz kenyeret nem ismerek”. Visszaemlékeztünk a fekete adagkenyerekre. „A sántéron” is milyen kenyér volt!…” Édesapjuk azt mondta, ha valaki nem becsülte meg a mindennapit: aratni nem tud, nem vágta el a sarlóval a kezét. A kenyeret meg kell becsülni!

A kenyérmadárnak, hótt szén volt a szeme, a dagasztóteknő oldaláról levakart kenyértésztát formálták madár alakúra. Hamar megsült, és hűlt ki, fogyaszthatóra. „Be régi dolgok ezek!” – és elmerengett, amerre nem követhettem gondolatát. „Most már sokalljuk a jó kenyeret is, a jó Isten se leli kedvünket”.

A veteményes kerten kívül van még kapálnivaló a Sáson. A falu között van egy kert, közösen kapálnak a lányával.

Csirkék, pulykák az udvaron. Egy tyúk ül pulykatojáson. Még egy apai bölcsesség: annyi tyúkot kell ültetni, hogy jusson a macskáknak, az ülünek, s még vész is jön.

Az arc olyan tükör, amin a jó és a rossz is meglátszik: ha éhes vagy, ha jó kedved van… – tanította egykor az édesapja, most meg Róza néni oktat a bölcs mondattal, miközben elkísért egy darabon. Pünkösdről beszélt tükre.

Molnár Melinda, Székelyhon,erdely.ma

>