Ülés a választójogról: „az együttműködési készség volt jellemző”
Őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozásnak nevezte a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki, a választójogi törvényjavaslatról tartott plenáris munkaülését Kövér László házelnök. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az ülés után tartott sajtótájékoztatón bejelentette, módosító javaslatot fogalmaztak meg, hogy egyéni választókörzetben is lehessen szavazati joguk a határon túli magyaroknak.
Kövér László összegzése szerint a belpolitikai életet meghatározó és a magyar törvényhozásban szavazó pártok különbözőképpen ítélték meg az állampolgárság kiterjesztését és a választójogi javaslatot. Ugyanakkor mégis az együttműködési készség volt a jellemző – mutatott rá az Országgyűlés elnöke, aki szerint őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozás zajlott.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke támogatásáról biztosította az indítványt, egyben fontosnak tartotta, hogy a magyarországi és a határon túli magyarok közötti szolidaritás és bizalom erősödjön. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke bejelentette: módosító indítványt fogalmaztak meg, hogy a határon túli magyarok ne csak listára voksolhassanak, hanem egyéni választókörzetben is választhassanak. A javaslathoz megfogalmazott módosító indítványokat bizottsági javaslatként az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága terjeszti be.
MTI
Kövér László: a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem
Kövér László szerint a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, és a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez, Magyarországhoz tartoznak.
Az Országgyűlés elnöke erről egy lapinterjúban beszélt, amely a prágai, illetve a pozsonyi Hospodárské Noviny című gazdasági napilapokban jelent meg hétfőn.
Arra válaszolva, vajon meg tudja-e érteni, hogy az új magyar kormány határon túli magyarokat érintő politikája problémát okozhat a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota, Kövér kifejtette: „sajnos", minden szlovák politikusban van egy kis Slota, mégpedig azért, mert félnek Slotától, így figyelembe veszik nézeteit.
„Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, s amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le (a magyar nemzet) történelmének és kultúrájának azon részéről, amelyek ezzel a területtel kötik össze" – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
„A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható és megtartható, főleg az egyesülő Európában" – mondta Kövér. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban és, átmenve a hídon, Révkomáromban is. Otthon érzi magát Kolozsvár főterén is. „Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is" – szögezte le a politikus.
Az interjúban Kövér emlékeztetett: Magyarország a magyar-szlovák alapszerződés óta már sokszor, ismételten elismerte a mai államhatárok érvényességét. Szerinte – ami a nemzeti kérdést illeti – a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, illetve a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia sokkal radikálisabbak, mint a Vona Gábor irányította Jobbik. Ilyen szempontból Szlovákiában a nacionalizmus erős kártya, míg Magyarországon ez nem olyan horderejű téma.
A magyarokat soha nem tudták tönkretenni
2011. június 4., szombat 18:26
"Most, hogy az önzés, a hatalomvágy, a kapzsiság és a nemzetárulás bandériumait nyolc év tarolás és pusztítás után kiszorítottuk, jobb jövőt remélve ünnepelhetjük a nemzeti összetartozást, hiszen ígéretünkhöz híven a 2010-ben alakult új Országgyűlés első döntéseivel biztosította a magyar állampolgárságot minden magyarnak, aki nem Magyarországon él, és őseinek földjét nem kívánja elhagyni" – mondta Kövér László az ópusztaszeri Árpád-emlékmű előtt elmondott, nemzeti összetartozás napi beszédében.

Kövér László Ópusztaszeren
Az ünnepi megemlékezések beszédei soha nem múlnak el aktuális áthallások nélkül, a parlament elnöke azonban a szokásosnál is direktebben, lényegében a kormány nagyratörő ambícióinak hátterét vázolta fel a Trianon-emléknapon.

Kövér, Árpád-emlékmű
“A világméretű átalakulásból csak a nagyon erős, önmaguk újjáépítésére képes nemzetek tudnak nyertesen kikerülni, Magyarország azonban sajátos többletenergiával rendelkezik: a Kárpát-medencében vagy a világon bárhol élő magyarok erőforrásai, és nem tehertételei a magyar államnak” – mondta Kövér. A bajt, vagyis a világgazdasági válságot Kövér szerint azok okozták, akik tagadták a nemzeti értékek védelmét, csak a piacban hittek, most pedig nem győzik védeni nemzeti értékeiket – érzékeltette Kövér, hogy a magyar kormány nem akarja ezt a hibát elkövetni. Nem egymás üzleti partnerei vagyunk, nem szerződések kötnek össze, hanem mélyebb, szorosabb kötelék, mondta Kövér.
Kövér László: a magyarok összetartozását ünnepeljük ma
Kövér László szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban tartott megemlékezést a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
A mai nap nem trianoni szétszóratásunkat gyászoljuk, hanem a túlélését, az újrakezdést és a magyarok összetartozását ünnepeljük – jelentette ki Kövér László szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban.
Eljött hát az idő, hogy ne csak arra emlékezzünk, amit elveszítettünk, hanem azt is ünnepeljük, amit újra megleltünk – mondta az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett megemlékezésen az Árpád-emlékmű előtt.
erdely.ma
Kövér László nem tud határon túli pártok anyagi támogatásáról
[ 2011. május 02., 11:25 ] [173]
Kövér Lászlónak nincs tudomása arról, hogy a magyar kormány bármilyen határon túli magyar pártot anyagilag támogatna – írta hétfő számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ), amely erről kérdezte az Országgyűlés ülnökét.
"Nincs arról tudomásom, hogy a magyar kormány bármilyen határon túli magyar pártot anyagilag támogatna" – jelentette ki az ÚMSZ kérdésére a házelnök a hét végén Szatmárnémetiben.
A fideszes politikust a lap annak kapcsán kérdezte, hogy – mint a lap fogalmaz – jelenleg a magyar kormánnyal szerződésben álló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) demokrácia központjaiban is zajlik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése. A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal is támogatásáról biztosította Tőkés Lászlót, az EMNT vezetőjét.
„Magyar pénz“ csak ősztől
[ 2011. május 01., 07:54 ] [127]
Veress László, Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke a Szatmári Magyar Hírlapnak elmondta, a Szülőföldön magyarul elnevezésű pályázat szeptemberben indul. „A támogatási programot a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) veszi át az Iskola Alapítványtól, ám a kiírás és elbírálás mikéntje továbbra is változatlan marad“ – hangsúlyozta a magyarországi tisztviselő.
Veress arról is beszélt kizárólag a Szatmári Magyar Hírlapnak, hogy idén először az óvodásoknak is jár a támogatás. „Az intézkedéstől azt várjuk, ösztönzőleg hat majd a szülőkre, és gyerekeiket a továbbiakban is magyar tannyelvű oktatási intézménybe íratják“ – fogalmazott a kabinetvezető.
Megtudtuk, a pályázati kiírás idén is három hónapig tart, a pénzügyek kezelését pedig kizárólagosan az egyik magyarországi érdekeltségű hazai bank veszi át. A tervek szerint Erdélynek 5 milliárd forintos keretet biztosítanak. Kövér László lapunknak kifejtette, a pályázati kiírás objektív okok miatt késett, ugyanis a magyar gazdaság jelenleg nagyon komoly gondokkal küszködik. „Tűzoltó-tevékenységgel sikerült stabilizálnunk a gazdaságot, és előkészítenünk a közeljövőben várható növekedést. Tudom, hogy nagyon sokan számítottak erre a pénzre, és az összeg hiánya komoly gondokat okoz a családok életében. Arra kérek mindenkit, legyen türelemmel, nem fog elmaradni a támogatás“ – tette hozzá a házelnök.
Kövér: Az új alkotmány önmagában nem ad garanciát
Kövér László, az országgyűlés elnöke szerint az új alkotmány nem ad garanciát sok dologra, azt az alaptörvény szellemében
megalkotott jogszabályok adják meg. Kövér szerint az a demokrácia, amely létezett az elmúlt két évtizedben, az létezni fog a továbbiakban is.
Nem az új alkotmány ad majd garanciát sok dologra, hanem az alaptörvény szellemében és szövege alapján megalkotott jogszabályok – mondta vasárnap az MR1 – Kossuth RádiónakKövér László, az országgyűlés elnöke.
Kövér szerint az alkotmány keretet teremt, de ezt a keretet a törvényalkotóknak kell képességük, ambícióik, tehetségük szerint berendezni. Az a demokrácia, amely létezett az elmúlt két évtizedben, az létezni fog a továbbiakban is – ez az alaptörvény ezt erősíti meg, próbálja meg újjáalkotni – mondta a házelnök.
A magyar nemzet egységes, és ebből fakadóan a magyar kormánynak nem joga eldönteni, hogy érez-e felelősséget a határon túli magyarokért, hanem viselnie kell a hivatalából fakadó felelősséget – mondta a házelnök. Arra utalt, hogy az új alaptörvény szövege szerint Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért. A most még hatályos alkotmányban a "felelősséget érez" megfogalmazás szerepel.
Az új Alkotmány üzenete 2011 március, Kövér László beszéde – olvasd el!
„Az emberiségnek egy nemzetet megtartani’, ez és nem kevésb forog most kérdésben, s rajtunk áll ennek szerencsés eszközlése.”
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt meghívott Vendégeink!
Tisztelt Ház!
A képviselők feladatát gróf Széchenyi István ekként foglalja össze a Stádiumban. Most, amikor Magyarország új alaptörvényéről tanácskozunk, méltó és igazságos, illendő és felettébb hasznos, hogy felidézzük ezt a gondolatot. Az ügy, amelyben járunk, a nemzet megmaradásának ügye.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim!
„Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb kihívása előtt áll. Nem kisebb kérdést kell megválaszolnia, minthogy Európa egyenrangú társországaként tudja-e átlépni a harmadik évezred küszöbét, vagy lecsúszunk a világ végleg megrekedt, nyomorba, káoszba és erőszakba süppedt, reménytelenségben vegetáló nagyobbik részéhez. Magyarországnak választ kell adnia arra, hogy korszerűsíteni tudja-e gazdaságát, oktatását, igazgatási rendszerét. Választ kell adnia, hogy gátat tud-e vetni a társadalom végletes kettészakadásának, biztosítva az elszegényedett millióknak legalább a majdani felemelkedés reményét. Választ kell adnia arra, hogy mindeközben képes lesz-e fenntartani az egyéni szabadságjogok és a demokratikus intézmények működő rendszerét. Választ kell adnia, hogy képes lesz-e az alattvalók örökül kapott társadalma helyett megteremteni a végre szabad kezdeményezőképességű polgárok társadalmát. Választ kell adnia, hogy képes lesz-e mindehhez a polgárok szolidaritását, összetartozás tudatát kifejező közösségek létrejöttét és fennmaradását elősegíteni. Választ kell adnia, hogy képes lesz-e mindehhez olyan kulturális és erkölcsi környezetet teremteni, amely az emberi-polgári értékek kiteljesedését segíti. Választ kell adnia arra, hogy képes lesz-e megőrizni élhető és lakható formában a természetes és mesterséges környezetünket. Magyarországnak választ kell adnia önmaga és a világ számára, akar-e, tud-e, és ha igen, hogyan, részt venni az emberiség előtt álló kérdések megválaszolásában.
Kövér László marosvásárhelyi beszéde
Tisztelt Székely Nemzeti Tanács!
Tisztelt Elnök Asszony, Elnök Urak!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Honfitársaim, kedves marosvásárhelyi magyarok!
Engedjék meg, hogy egy kortalannak tekinthető idézettel kezdjem mondandómat:
„A magyar nemzet – mely életképességéről és hatalmáról csak most ad a legfényesebb bizonyítványt – nem létezőnek nyilváníttatott; a magyar alkotmány – mely ezredév viharjaival viharjaival daczola – egy tollvonással megsemmisítettnek modatott, az édes anyanyelv – melyen Petőfi világraszólólag beszélt – kitiltatott a hazából,…. A győzők nyomában kullogók szabad prédájára dobatott oda úgy a nemzeti, mint a magánvagyon; a hivatalok mindenfelől szedett-vedett sehonaiakkal, (…) Ezek bűnbarlanggá aljasíták a hivatalos helyiségeket és a törvénytermeket; betolakodtak a családok szentélyébe, …, letépték a falakról az áldozatok vérével szentesített ereklyéket, a nemzet által tiszteltek képeit; elvitték a családi ős fegyvereket, kitépték az árvák és özvegyek kezéből az imakönyveket, melyekbe ezek a nemzet szentjeinek képeit, vagy mártír-övéiknek valamely emlékét rejtegették.”
Kiborultak a román liberálisok Kövér autonómiabeszéde miatt
Újabb tizenkét ember tette le hétfőn délben a magyar állampolgársági esküt a csíkszeredai főkonzulátuson. Közben a román liberálisok bírálják Kövér László házelnököt, mert szombati marosvásárhelyi beszédében a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit kifogástalannak nevezte, amely megfelel a Teremtő akaratának.
Nemcsak a magyar állampolgárságot igénylők, hanem a magyar nemzet számára is történelmi pillanat volt a hétfőn Csíkszeredában megtartott első állampolgársági eskütételi ünnepség – mondta Kövér László a ceremónia után. A frissen magyar állampolgárságot szerzett tizenkét személy között van egyebek között Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke is.
Kövér Lászlót egyébként bírálják a román liberálisok, mert szombaton Marosvásárhelyen Székelyföld területi autonómiája mellett foglalt állást. Crin Antonescu, a román ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn kijelentette a liberálisok, a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt alkotta Szociál-Liberális Szövetség (USL) nevében, hogy az ellenzéki pártszövetség tiltakozik Kövérnek a székelyföldi autonómiára vonatkozó kijelentései ellen, amelyek Antonescu szerint sértik a román alkotmányt, ezért "elfogadhatatlanok". Kövér László szombaton az erdélyi városban vette át a Székely Nemzeti Tanács által adományozott Gábor Áron-díjat. A román hírügynökségek szerint a magyar politikus beszédében a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörekvéseit jogszerűnek, célszerűnek és korszerűnek, erkölcsi szempontból teljesen kifogástalannak nevezte, amely megfelel a Teremtő akaratának. Antonescu kijelentette: azt üzenik Orbán Viktornak, hogy "Magyarországot kell vezetnie, és semmi egyebet, és jó lenne, ha csak Magyarország területén méri fel, mit akar az istenség".
Kövér avatta fel Székelyudvarhely újabb állampolgársági irodáját – film
[ 2011. március 14., 15:39 ] [155]
A Magyar Polgári Párt segítségével újabb központot nyitottak az egyszerűsített honosítás segítésére, amelyet Székelyudvarhelyen a magyar Országgyűlés elnöke avatott fel.
Az állampolgársági irodahálózattal az MPP tíz településen segíti az embereket a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratok beszerzésében. Időpontot viszont már maguknak a kérelmezőknek kell foglalniuk.
„Nekem jóleső érzés itt lenni, látni, hogy ilyen irodák mások által is szervezetten nyílnak. Segítenek a honfitársainknak, hogy minél gördülékenyebben, minél jobban, minél hamarabb el tudják érni a céljaikat, így végre beállhatnak abba a sorba, aminek a végén megkaphatják, visszakapják jogos örökségüket, a magyar állampolgárságot” – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
erdely.ma
Kövér László kapta a Gábor Áron díjat
[ 2011. március 13., 03:42 ] [194]
Az Országgyűlés elnöke, Kövér László kapta idén a Székely Nemzeti Tanács által alapított Gábor Áron díjat. Az elismerést évente ítélik oda olyan személyeknek, akik hozzájárulnak a székelyföldi autonómia megvalósításához. A magyar politikus a díjat ma vette át a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
Ünnepi beszédében Kövér László hangsúlyozta: a tavaly bekövetkezett nemzetpolitikai fordulat óta javult Magyarország és Románia viszonya. A két állam közös célokat tudott megfogalmazni, miközben a határokon átívelő nemzeti összetartozás törvényei is megszülettek. Magyarország támogatja és jogszerűnek tartja Székelyföld autonómia törekvéseit – mondta Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke.
A Gábor Áron díjat a Székely Nemzeti Tanács azon személyiségeknek adományozza, akik munkásságukkal hozzájárulnak a székelyföldi autonómia törekvések megvalósulásához. A díj idei kitüntetettje, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke a Gábor Áron-díj átvétele után így nyilatkozott a Magyar Rádiónak: „A szülővárosom, Pápa díszpolgára voltam, idáig ez volt az egyetlen kitüntetésem, díjam, amit kaptam. Ez a másik. És a szülővárosom után a székely közösségtől kapni egy elismerést, az azt gondolom, hogy igen nagy dolog. És hogyha az ember direkt módon kap egy pozitív visszaigazolást a munkájáról, akkor az kifejezetten bátorító és erőt adó gesztus. Úgyhogy külön köszönöm, hogy ebben részem lehetett”.
Kövér László Erdélyben ünnepel
[ 2011. március 11., 07:48 ] [40]
Kövér László, az Országgyűlés elnöke holnap Erdélybe látogat. Még aznap részt vesz a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművénél tartandó megemlékezésen, majd a fáklyás felvonuláson is, valamint este átveszi a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját. Vasárnap a kolozsvári Farkas utcai templomban részt vesz az istentiszteleten, majd a Szent Mihály-templomi misén is, illetve meghallgatja a Szentegyházi Gyermekkórus hangversenyét.
Vasárnap délután a házelnök jelen lesz az Áldás-Népesség díjátadó gálaműsoron Kolozsváron az Egyetemiek Házában, este pedig Firtosmartonoson az unitárius templom kertjében szoboravatási ünnepségen vesz részt. Hétfőn az Állampolgársági Tájékoztató Iroda felavatásán Székelyudvarhelyen lesz jelen, majd az ünnepélyes állampolgársági eskün a főkonzulátuson, amely után sajtótájékoztatót is tart. Délután a házelnök a zabolai Mikes-kastélyba látogat, ahol találkozik erdélyi magyar arisztokrata családok képviselőivel, este pedig a Magyar Polgári Párt kongresszusának meghívottja Kézdivásárhelyen a Vigadóban. Kedden Kövér László Kézdivásárhelyen vesz részt az Állampolgársági Tájékoztató Iroda avatásán, majd a helyi március 15-i rendezvényeken, és beszédet mond a Gábor Áron-szobornál.
Háromszék
erdely.ma








Hozzászólások