Archive

Category Archives for "Király Károly"

,,Ha pásztorok nélkül marad a nyáj, könnyebben végeznek a magyarokkal

Király Károly politikus, közgazdász 1950–1965 között az ifjúsági szervezetnek (UTC) volt az aktivistája, majd a Magyar Autonóm Tartomány KISZ Bizottságának az első titkára, innen a Gyergyói rajon első titkárává nevezték ki. 1966–1968 között az RKP Központi Bizottságának munkatársa.

1968–1972 között a Kovászna megyei pártbizottság első titkára és az RKP Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja volt. Alelnöke lett az 1968. november 15-én megalakuló Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának. 1972-ben a hivatalos román politika elleni tiltakozásul előbb lemondott tisztségéről, Krassó-Szörény megye párttitkárává nevezték ki. 1978-ban levélben is tiltakozott a magyarságot sújtó román állami intézkedések ellen. 1978. június 16-án ismeretlen személy rálőtt Király Károly gépkocsijára, októberben már a medgyesfalvi konzervgyár igazgatója. 1990-ben szenátornak választották, de nem töltötte ki a mandátumát, 1991. december 12-én lemondott. Jelenleg Mezőkovácsházán él, szeptemberben lesz 80 éves.

A Fekete március 20. évfordulója alkalmából exkluzív beszélgetés során elevenítette fel a Nyugati Jelennek a történteket, a hátteret, s terjedelmi korlátok miatt ebből olvashatnak most eseménytöredékeket.

– Hívtak, vittek, 1989 decemberében belekerültem az események közepébe. A szlogen az volt: Gyertek velünk, Király velünk! Bejöttek a gyárudvarra, mennem kellett, nem lehetett ebből kimaradni, és nem is akartam. Pedig fizikailag nagyon kimerült voltam. De hogy tekerjük vissza egy kicsit az idő kerekét, meg kell állapítanom, hogy a márciusi vásárhelyi események szorosan kötődnek a rendszerváltáshoz, az ezt követő politikai viszonyokhoz. Magyar szempontból két fontos momentum volt 1989 decemberében: Tőkés László és a református egyház mint a temesvári szikra, a másik pedig Marosvásárhely, ahol a magyarság, az erőszakos román betelepítések ellenére, még mindig többségben volt, igaz, a megyében olyan fele-fele arány alakult ki. Visszakanyarodva a második fontos momentumra, Marosvásárhelyre: még Ceauşescu helikopteres futása előtt, reggel kilenckor egy harmincezres tömeg előtt, a nép kérésére, fegyverek előtt én egy programbeszédet mondtam, és meghirdettem a Testvériség Demokratikus Fórumának programját. Hogy engem akkor nem lőttek le, két oka volt: az egyik, hogy a budapesti rádió bemondta az eseményt, a másik pedig, hogy az engem védő önkéntes civilek lekaptak a szószékről és elhurcoltak onnan. Ilyen Romániában nem volt, és nem azért mondom, hogy magamnak külön érdemet kérjek ezért. A programot románok, magyarok együtt dolgoztuk ki, a tömeg két nyelven skandált és legitimizált.De külön gondot okozott, hogy Marosvásárhelyen nem a frissen alakult Nemzeti Megmentés Frontjával indultunk, hanem a Testvériséggel. Persze, január 3-án ott is megalakult mind a megyei, mind a városi szervezet, s a Front lett a vezető erő. Engem kineveztek az NMF megyei elnökének, Marosvásárhelyen a városi tanács élére egy román mérnököt ültettem, akivel később remekül együttműködtem. A város élére pedig önként kinevezte magát Ioan Judea ezredes.

Marosvásárhely feltöltése

– Én csak karácsonyra értem vissza Marosvásárhelyre, mert közben Iliescu hívott Bukarestbe megbeszélésre, aztán elküldtek Hargita és Kovászna megyékbe, mert ott a románok nem akartak magyar vezetést, a magyarok pedig nem engedték ki kezükből a hatalmat. Alig értem haza, karácsony másnapján Iliescu megint hívott Bukarestbe, de mondtam, nem megyek, mert ha én innen távozom, nagy bajok lesznek, látszott, hogy a „voltak” erősen zavarták a dolgokat, habár a Vatra ekkor még nem alakult meg. Fő gondjuk volt, miért ül magyar vezetés a Front élén? Persze, a románok megszokták, hogy a ’60-as évektől kezdve a magyar vezetőket szép lassan lecserélték ott is, ahol a magyarság többségben élt. Létezett egy több évre kidolgozott program, hogyan kell románokkal feltölteni Marosvásárhelyt. Látva a katonák, szekusok ellenállását, a nyílt tiltakozást személyem ellen, könnyű volt megjósolni, mi következhet. De Iliescu ragaszkodott hozzám, Bukarestbe akart vinni, mint országos alelnököt, s végül megegyeztünk, hogy én azért maradok Maros megyében elnök, de kinevezek egy helyettest, akiben megbízom. És közben folyt az egész megyében a magyarellenes uszítás, az aknamunka.Betegségem miatt a műtét halaszthatatlanná vált, már vártak Budapesten a kórházban. Január 10-én utaztam el, 25-én értem vissza Marosvásárhelyre, s ez idő alatt, habár tartottam a kapcsolatot az itthoniakkal, kiestem az eseményekből. Aztán amikor itthon megtudtam a történéseket, azonnal felhívtam Iliescut és szemrehányást tettem neki, amiért nyíltan elítélte a magyarokat szeparatizmusért és a túlzott követelésekért, mert leváltotta Pálfalvi Attila oktatási miniszterhelyettest. Mondtam neki, te ugyanazokat a szavakat használod, mint Ceauşescu, az is a „szeparatizmussal” fejezte be karrierjét. Te meg ezzel kezded? Visszakozott, ígérte, jóváteszi. Engem már Tőkés László és Domokos Géza is felhívott, hogy lépjünk ki a Frontból, amiért még Iliescu is ellenünk hangol.

Február elsején utaztam Bukarestbe, ahol már megalakult a Nemzetiségi Bizottság, de hiába, a helyzet Vásárhelyen csak egyre rosszabbá vált. Ötödikén egy kemény hangú szövegben letettem Iliescu asztalára, mi készül Marosvásárhelyen. Tizedikén egy második jelentést készítettem, ebben szó szerint benne volt, hogy január 26-án Szászrégenben egy ötszáz résztvevős magyarellenes demonstráció volt, amelynek jelszava: Magyar vért akarunk inni! Megírtam, hogy február 8-án megalakult a Vatra Românească, 9-én pedig már többezres magyarellenes demonstrációt szerveztek Vásárhelyen, akasztófára követeltek engem, Tőkést, Sütő Andrást, Kincses Elődöt. Gondolták, ha pásztorok nélkül marad a nyáj, könnyebben végeznek a magyarokkal.

Hasztalan hadakozás

Mindent megtettem, hogy megelőzzem a vérengzést, de kevés volt. Összeszedtem az adatokat és interpelláltam a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsánál, a CPUN-nál, magyarázatot kértem Petre Romantól, milyen céllal, feladattal hozta létre az Erdéllyel foglalkozó államtitkárságot, és miért nevezte ki Adrian Moţiut, a Vatra oszlopos tagját ebbe a tisztségbe. Tisztán látszott, hogy nem spontán módon alakultak a dolgok, ahogy most a 20. évfordulón a tévében Ion Iliescu és Virgil Măgureanu megpróbálta elmesélni. Moţiunak Petre Roman még helikoptert is biztosított, hogy járja Erdélyt és szervezkedjék.

A CPUN ülésén felvetettem, sürgős intézkedésekre van szükség, mert nagy uszítás folyik a kisebbségek ellen. Furcsa módon Iliescu itt egyetértett a magyarság követeléseivel, Radu Câmpeanu, aki a CPUN-ben alelnök volt, elmondta, nyugaton ismernek engem, figyelik az eseményeket, vigyázni kell. Hiába készítettem tervezetet a CPUN-nak a kisebbségek elvárásairól, feladatokról, megoldásokról, jó román szokás szerint sosem került megvitatásra, örökké más problémák kerültek napirendre.

Munkaidő nem létezett, gyakran éjszakákat is bent dolgoztunk a Tanácsban. Bukarestben a Petőfi-házban tartottunk egy RMDSZ-megbeszélést március 15. megünnepléséről. Nem jutottunk egyezségre, mert Domokos Géza elhatárolta magát egy dologtól, más valaki mástól, szóval nem jutottunk dűlőre, végül én húztam meg a vonalat, hogy legyen magyar és román zászló is, mert Romániában élünk. Március 13-án este hív Iliescu, hogy átjön hozzám, egy folyosón volt a dolgozószobánk. Azt mondja nekem, te, hallom, hogy ünneplitek március 15-öt. Kérdem, van valami probléma? Nincs semmi, jól teszitek, ünnepeljetek, válaszolta. De hozzátette, információkat kapott, hogy egyik és másik részről is provokációk készülnek. Ő biztosan tudta, mi, de nekem nem árulta el.

A szatmárnémeti események után megint bementem Iliescuhoz, hogy felelősségre vonjam, hisz régről ismertem. Mit akarsz? Vér tapadjon a nevedhez? Úgy ordítottam vele, hogy a kabinetfőnökeink berohantak, mi történik. Ő hallgatott, és megígérte, intézkedik. Mert ugyebár akkor ott a CPUN-ban nem úgy volt, mint most az RMDSZ-ben, hogy kint beszélnek, mondják a magukét, bent a gyűlésen meg hallgatnak.

Mindezek ellenére nem sikerült megakadályozni a véres eseményeket. Annyira világos volt számomra, mi következik Marosvásárhelyen, hogy összehívtam egy tanácskozást a konzervgyár protokolltermében, és arról beszéltem, hogy, ami most történik az országban, annak folytatása magyarellenes provokáció, mészárlás lesz. Elmondtam, ha látjátok, hogy vonattal jönnek majd be a románok, nem kell sajnálni, a vonatot ki kell siklasztani. Persze, kevesen hitték, amit mondtam. Jeleztem, ha mégis bekövetkezik, szükség lesz külső emberekre, akik katonaviseltek.

Elsodró események

A magyarellenes román forgatókönyv március 16-ra is vonatkozott. Ezen a napon repülőgéppel utaztam haza Vásárhelyre, és nem volt tudomásom a gyógyszertári ügyről, ahol románok tiltakoztak a magyar felirat ellen, mert sem Kincses, sem Jakabffy, sem Sütőék nem hívtak fel. Amikor leszálltam a gépről, találkoztam Kincses Előddel, aki a fővárosba készült, és értesített a dolgokról. Kérdeztem a megyei vezetést a történtekről, előbb köntörfalaztak, hogy volt valami, de már minden rendben, végül beismerték, hogy óriási bajok vannak, a hadsereg meg a rendőrség egymásra kente a felelősséget. Végül hívtam Iliescut, hadügyminisztert, belügyminisztert. Iliescu felhatalmazott, hogy intézkedjem, mert a helyszínen vagyok. Jeleztem neki, rendben, de a hadsereg nem tartozik hozzám, ő adja ki a parancsot a hadseregnek, hogy lépjen közbe.

A kétezres román tömeg a Tudor negyedből végigmasírozott a városon, s kiderült, eltértek az előre kidolgozott tervtől, mert tulajdonképpen 16-án kellett volna hogy történjen, ami történt 19-én. Két céljuk volt: szétverni a hatvan magyar fiatalt, akik a vértanúk koszorúit őrizték, és szétverni a jogaikért sztrájkoló magyar diákokat. Hogy mit jelentett volna a szétverés, csak elképzelni lehet….

Megfenyegettem a helyettesemet, meg Judeát és Cojocaru tábornokot, ha baj lesz, hadbíróság elé állíttatom őket, mert azért volt hatalmam az országos vezetésben. Judea kitartotta a telefont az utcára, és hallottam a tömeget, amint akasztófára küldene engem. Éjfél után ért véget a tüntetés, a románok kikerülték a pontokat, ahol a magyar diákok voltak, aztán jelentették a katonák, hogy minden rendben lezárult, az emberek hazamentek. Azt mondtam, ennyi sem történt volna, ha ti nem akarjátok, hogy megtörténjen.

Március 17-én, szombaton a román diákok a főtéren tüntettek a magyarok ellen, szokásos szlogenek, oktatás, szeparatizmus, de békében hazamentek.

Másnap összegyűltünk az RMDSZ-nél, Sütő András volt az elnök, hogy megbeszéljük az addigi eseményeket, az elkövetkező napokat. Szóltak, hogy a magyarság hétfőn tüntetést szervez az őket ért jogsértések miatt, de én azt mondtam: ellenzem, kértem a kollégákat, intézkedjenek, hogy ne legyen tüntetés, mert arra megint lesz román ellentüntetés, és a sor sosem ér véget.Mivel elmaradt a magyar tüntetés, kapom az értesítést, hogy készülnek a görgényiek, libánfalviak Vásárhelyre. Közben Tőkés László Washingtonban volt, telefonon érdeklődött, mi a helyzet. Elmondtam, hogy itt zavargások vannak.

Én hétfőn siettem Iliescuhoz, szerencsére nála volt Petre Roman, s mondom, tudjátok, hogy a régeni románság készül Marosvásárhelyre? Néztek egymásra, én pedig kijelentettem, rögtön hadsereget küldeni, nem beengedni őket a városba, különben mészárlás lesz. Erre Roman Tordáról küldött volna katonákat, s mondta, úgysem érnek oda, pedig volt katonai egység Vásárhelyen is. „Azok tartalékerők, máshonnan kell hozni” – válaszolta Petre Roman. Kértem a végrehajtó bizottság azonnali összehívását, de hiába. Ekkor írtam egy kemény közleményt Iliescu és Roman ellen, amiért halogatták az intézkedést, és leadtam a hírügynökségnek. Iliescu megijedt, attól félt, ettől bukik a kormány és ő maga is.

Felhívtam a városi tanácselnököt, aki elmondta, volt Régenben, megpróbálta elmagyarázni, hogy fölösleges Vásárhelyre vonulni, senki nem bántja a románokat, a tévé félrevezet és hazudik. „Sajnos nem sikerült, azok lehurrogtak és elindultak”.Közben Bákó, Neamţ megyében is készülődtek a románok, hogy buszokkal jöjjenek Vásárhelyre. Óránként küldtem a jelentéseket Iliescunak, mindhiába.

A mészárlás megtörtént.

Később az RMDSZ szememre vetette, igen, Király Károly volt az oka, ott volt a CPUN-ben, nem tett semmit. Király Károly valóban ott volt, de nem rendelkezett teljhatalommal, és könnyű volt azoknak, akik semmit sem tettek.

Március 20-án összeült a CPUN bürója, Victor Stănculescu hadügyminiszter megírta a jelentést, amiből kiderült, hogy nem a magyarok támadták meg a románokat. Volt még egy bejelentetlen napirendi pont az asztalon: a SRI megalakítása. Sem én, sem Iliescu nem tudtuk pontosan, mi áll benne, mert nem volt idő átolvasni, de azt mondtam, nincs ellenvetésem, mert ország titkosszolgálat nélkül nem működhet, majd meglátjuk utána, mit csinálunk.

Közben a sofőröm csendben letett egy anyagot elém, amelyet egy román tiszttől szereztek meg. Mi volt benne? A vonatjáratok beprogramozása, amelyek románokat szállítottak volna Marosvásárhelyre. Én hangosan felolvastam ezt Iliescunak és a bürónak. Többen is azzal vádolták ott Iliescut, köztük Cazimir Ionescu, Radu Câmpeanu, Ion Diaconescu, Serghei Meszaros, hogy nem intézkedett, hogy megállítsa a vérengzést.

A legnagyobb meglepetés másnap reggel volt: kormánynyilatkozat, amely a magyarokat és Magyarországot tette felelőssé a történtekért.

www.nyugatijelen.com , erdely.ma

Nincs többé keresnivalójuk Romániában

Az alábbi megdöbbentő dokumentum a Vatra Românească titkos programja. Az egyesület marosvásárhelyi székházában került a magyar tüntetők kezébe – sajnos, csak töredékesen, az első 8 pont szövege hiányzik. A megtalált szöveg egyes részleteit közölte a nyugati és a hazai sajtó is. Ez a dokumentum a szöveg szó szerinti fordítása, amely Király Károly: Nyílt kártyákkal című könyvében jelent meg.

9. A Vatra Românească Egyesület azt az elvet vallja, hogy hazánkban egyedüli urai lehetnek abban az értelemben, hogy a romániai nemzeti kisebbségek létét és tevékenységét minden területen állandó ellenőrzés alatt akarja tartani.

10. Az egyesület- amennyire csak lehetséges- meg kívánja védeni a régi szekuritátésok létét,meert a fentebbi pont értelmében szükség van kompetens emberekre, akiket egy jól meghatározott cél érdekében a feltétlen hűseg szellemében neveltek.

11. Egyesületünk biztosítja minden egyes tagját, hogy egyéni (sajátos) módszerekkel nemcsak a belföldi politikai élet befolyásos személyiségeit tudja megnyerni propagandisztikus anyagi támogatás céljából, hanem külföldi, több-kevésbé titkos, első sorban francia és kanadai szervezeteket is.

12. Az egyesület ugyanakkor az európai kapcsolatok nagyszabású liberalizálását célzó törekvéseket is meg kívánja fékezni, szükség esetén akár ezek aláaknázásávl is, minthogy ezek a kapcsolatok befolyásolhatják a tipikus és hagyományos román népeket, és az olyannyira nemes és erős nemzeti érzés elvesztéséhez vezetnének.

13. Az 1918.december 1-jei gyulafehérvári ünnepélyes nyilatkozatból kiindulva, amely Románia 1923-as alkotmányában is meglelhető, az egyesület kéri” hogy szem előtt tartvaa tényleges helyzetet és a mindenhova egyenletesen települt többségi román nép történelmi jogait, ne okozzon semmiféle csorbítást az állami egység róvására különálló közigazgatási egységek létesítésével, ne ismételje meg a sztálinista diktatúrát azokkal a káros hatásokkal, amelyeket a társadalmi-gazdasági élet minden területén gyakorolt, és amelyek a társadalmi és etnikai csoportoknak kedveztek a többségi román nép kárára.

14. Egyesületünk ebben a szellemben fogja nevelni a tagjait, minél konkrétabb jelszavakat terjesztve, magához vonva mindazokata személyeket, akik ugynilyen módon gondolkoznak,másoknak pedig felhívja a figyelmét azokra a törekvésekre, amelyektől félünk.

15. Egyesületünk népszerűségét az egész világon propagandatevékenységgel lehet biztosítani, a magyarellenes, cigányellenes és németellenes ézelmeket, amellyeknek egész mély gyökerei vannak a román lelkekben, kezdettől fogva propagálni kell, hogy minden egyes román szemében legyen nyilvánvaló a mi végső célunk: Nagy-Románia, amelyben az idegen elemeknek nincsen helyük, s ezeket nem is tűrjük meg. Elérkezett az a pillanat, hogy mindne eszközzel örökre, visszavonhatatlanul ésbiztosan oldjuk meg a kisebbségek problémáját.

16. Erdély a miénk volt, a miénk, és örökké a miénk lesz! Szent román földjét, sajnos, még mindig ázsiai hun lábak, cigányok és egyéb söpredékek mocskolják be. Egyesüljetek, hogy űzzük ki őket az országból. Ki a hunokkal (bozgorokkal =hazátlanokkal – a magyarok gúnyneve Romániában – szerk. megj.), akiknek soha otthonuk a mi földünk nem volt, és ki a cigányokkal, akik hazánk szégyenét jelentik. „Tiszta és Nagy-Romániát akarunk! Minden elrabolt román földet (területet) vissza akarunk szerezni. Most vagy soha! Ne féljetek harcolni és piszkos vérüket ontani! A szőrös majmoknak nincs keresnivalójuk a mi drága hazánkban. Most érkezett el a legkedvezőbb történelmi pillanat arra, hogy megszabaduljunk tőlük és mindazoktól, akikben nem folyik román vér. A németeket részben kikergettük, de még vannak elegen mások is, akikre nincs szükségünk. Tegyetek meg mindnet,hogy megszabaduljunk mindannyiuktól. Ceauşescu nem élt eleget ahhoz, hogy megsemmisítse őket, de nemzetünknek nem kell letennie az ellenük irányuló fegyvereket! Nem kell nekünk Svájc! Semmiféle Európára nincs szükségünk! Mi románok vagyunk – ne engedjétek, hogy tévedésbe vigye titeket a „Pro Europa” jelszó!E jelszavakban a mi román népünk megsemmisitése rejlik. Mi okos nép vagyunk! A közös Európa Ház nem jelenthet mást, mint a mi nemzeti egységünknek és Románia területének széthúzását. Egységet! Egységet! Egységet! csak a Vatra Românească kell nekünk – semmi egyéb. Aromán nyelv legyen az egyedüli uralkodónyelv! Nem akarunk hallani másféle nyikorgást, egyetlen más szót sem, csak kizárólag román szót!!! Felszólítjuk az összes jóhiszemű románt, hogy csatlakozzanak erőfeszítéseinkhez, amelyek egyelőre Marosvásárhelyre összpontosulnak ugyan, de bízunk a román népben, hogy ezek az 1918-as Nagy-Románia egész területén el fognak terjedni.

17. Figyelembe véve Marosvásárhely lakosságának hozzávetőleges arányát, azaz a kb. 50%-nyi románságot és az 50%-nyi magyar népességet, egyesületünk ebbe a városba összpontosítja tevékenységét mindaddig, amíg a román közvéleményben nem tudatosodik kellőképpen a nemzeti érzelmek és a magyarok mindenféle követelőzése megfékezésének tudata. Minthogy a népesség hozzávetőleges aránya az, amit említettünk, úgy gondoljuk, hogy Marosvásárhely municípium a legkedvezőbb hely a mi eszméink terjesztésére.

18. Egyesületünk elsőrendű feladatunkként írja elő a megfélemlítés különböző formáinak és mozzanatainak a megvalosítását. Ennek megfelelően ellenfeleink irányító, legtehetségesebb vezetőit eltávolítjuk vagy semleges közegbe szorítjuk- ez egyesületünklegfontosabb és legsürgősebb lépése, majd a nem románokban annak a ténynek a tudatosítása, hogy nincs többé keresnivalójuk Romániában, és számukra a jövő itt sem fizikai, sem szellemi épségüket nem garantálja. Lehetetlen, hogy a szent román föld meg ne tisztuljon ezen szégyenfoltjától, ezeknek az idegen elemeknek a külföldre távozása révén. Az itt maradottaknak a megsemmisítésére később a leghatékonyabb eszközöket fogják alkalmazni.

19. Románia kissé távolabbi jövőben való megtisztulása érdekében különösen jelentős a Vatra Românească Egyesület politikai semlegességének bejelentése -kezdetben- abból a célból, hogy a mostani politikapártok tagjai és a nem politizálók soraiba csatlakozók körében feltétlen és fenntartás nélkül rokonszenvre tehessünk szert.

20. Erdély, ez a szent román föld a legfertőzöttebb terület – az összes románok szégyenére – különösképpen a magyarok, de mások évén is. Ezért az egyesület szükségesnek látja, hogy kezdetben ide összpontosítsa tevékenységét, anélkül hogy megfeledkezne a többi területről,amelyeket más kisebségek (főleg cigányok, zsidók, tatárok stb) népesítenek be.

21. Hasonlóképpen szükségesnek tartjuk, hogy tudatosítssuk a román közvéleményben, milyen veszélyt jelentenek ezek az idegen elemek mind a román kultúra, mind általában Románia szempontjából. Sőt, világosan körvonalazni kell azt a gondolatot, hogy a románok testi épsége is veszélyben van, és társadalmi téren kénytelenek vagyunk hátrányos helyzetben maradni, az idegenek törekvéseinek befolyása alatt, tekintet nélkül szándékaik tartalmára, célkitűzéseikre és ezek hatására.

Marosvásárhely, 1990. február 20.

Vatra Românească Egyesület, Maosvásárhelyi Nemzeti Székhely

kiralykaroly.blogspot.com , erdely.ma

2

Király Károly: Tájékoztatás az alelnöki kabinet részére – dokumentum

Alelnöki kabinet, 1990. február 10., 32-es ikt.szám

Tájékoztatás
Erdély egyes övezeteiben veszélyes helyzet alakult ki, mivel bizonyos elemek felszították a nacionalista érzelmeket a diktatúra idejéből, amelyet az erőszakos asszimilációra való ösztönzés jellemzett. Rövidesen véget kell vetni ennek, ami a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsára hárul, figyelembe véve a nemzetközi megegyezéseket, a svájci, svéd, finn tapasztalatokat, az 1918-as gyulafehérvári határozatot, az 1946-os nemzetiségi alapszabályt, továbbá a Nemzeti Megmentési Front nyilatkozatát.

Tárgyalni szükséges kormányszinten, tisztázva az egyenlő nemzetiségi jogokat, az etnikumok együttélési alapszabályait a demokratikus állam keretében. Részrehajlás nélkül tisztázni kell a felelősséget az egymásra uszítás, a gyanakvás, a bizalmatlanság, a vádaskodás légköre miatt. Ellenkező esetben mindennek beláthatatlan következményei lesznek, ártva az ország nemzetközi tekintélyének is. Továbbra is érkeznek címünkre az országból információk a jól szervezett nacionalista megnyilvánulásokról.

Maros megyében különösen kritikus a helyzet. Szászrégenben január 26-án magyarellenes tüntetésre került sor. Marosvásárhelyen megsemmisítették a kétnyelvű feliratokat, és a Vatra [Româneasca] tüntetést szervezett január 26-án, magyarellenes jelszavakkal, halállal fenyegetve a magyar vezető-személyiségeket.
(Rövidített fordítás)

Részlet Király Károly: Nyílt kártyákkal című könyvéből.

erdely.ma

A ,,fekete márciusra” emlékezünk

Fekete március, így nevezik az 1990 márciusában lezajlott etnikai megmozdulásokat, amelyet a románok és magyarok közötti feszültség szült. Az összecsapásoknak 5 halottja (3 magyar, 2 román) és rengeteg sebesültje volt. Máig nem tisztázott, hogy pontosan mi robbantotta ki a zavargásokat.

A megemlékezés

Az RMDSZ ez évben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozataira: Markó Béla, a Szövetség elnöke március 20-án, pénteken, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Elnöki Irodában találkozik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunytak hozzátartozóival. A találkozó során az RMDSZ képviselői immár hagyományosan átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.

A történtek felidézése

1990. március 15-én szélsőségesek tüntetéseken támadják a magyarságot, Tőkés László, Kincses Előd, Király Károly fejét követelik. Kincses akkor még Marosvásárhely polgármestere, Király pedig az egységkormány tagja.

Az első erőszakos megmozdulás március 16-án történt, amikor részeg, randalírozó románok kifogásolták egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Akkor tömegverekedés tör ki. Másnap Marosvásárhelyen tűntetők vonultak fel, akik magyar vért követeltek.

Március 19-én a román tömeg a magyarság ellen tűntetett, a környékbeli falvakból 13 busszal hoztak további tüntetőket, akik letéptek minden magyar feliratot, továbbá követelték, hogy a helyi rádió szüntesse be a magyar nyelvű adásait.

Később az összeverődött román tömeg a magyar nemzetiségűek ellen támadt, majd az RMDSZ székházat kezdték ostromolni. A házban bent rekedt közel hetven magyarnak a román katonaság garantálta a szabad elvonulást. Ehelyett a katonaság szavát megszegve tétlenül nézte ahogy a házból kijövő magyarokat a tűntetők súlyosan bántalmazták, botokkal ütlegelték. Ekkor sebesült meg többek között Sütő András erdélyi magyar író is, aki egyik szemére megvakult és több bordája eltörött.

„Nem idomításra, gondolkodásra születtem; embernek születtem, aki nem csupán tetteivel de a gondolataival is rendelkezni akar.” Sütő András

Március 20-án óriási magyar tömeg verődött össze a város főterének, Rózsák terének egyik oldalára később, pedig a románok a mások oldalra. A magyarok követelték az előző napokban eltávolított Kincses Előd visszahelyezését a polgármesteri tisztségbe, továbbá az anyanyelvi oktatást.

A felfegyverzett román tömeg áttörte a gyengén felállított rendőrségi kordont, és nekirontott a magyaroknak. Majdnem kiszorultak a magyarok a térről, de visszaverték a románokat. Ezután több órán át tartó állóháború kezdődött. Megérkezett a román hadsereg, a harckocsik, de a katonák bent maradtak a járművekben. A döntő fordulat éjjel következett be, amikor a magyarok kiverték a román tűntetőket a főtérről. Az összecsapások során igen sok roma származású a magyarok mellett kapcsolódott be a véres küzdelembe. Az összetűzésnek 5 halálos áldozata, továbbá kb. 300 sebesültje volt. Egy héttel később, feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak hét magyar és egy roma származású személyt; számos magyar résztvevőt hónapokra, illetve évekre, évtizedekre küldtek börtönbe.

Frunda György és az RMDSZ többi vezető személyiségének kérelmei és bizonyítási folyamata következtében évekkel később Emil Constantinescu államfő jóváhagyta a kegyelmi kérvényét. Hat év után szabadult. Az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el támogatást az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.

Kitekintő

>