Archive

Category Archives for "Kincses Előd"
1

Ötvenkét év után felmentették a Szoboszlay-per elítéltjeit

 

Három éves pereskedés után a kolozsvári táblabíróság felmentette az 1958-as Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még az év szeptember elsején kivégeztek, a többieket börtönbüntetésre ítélték. Az 57 személy közül ma már csak hárman élnek: Ferencz Ervin, Orbán Péter és Orbán Etelka. A hozzátartozók a mai napig sem szereztek tudomást szeretteik holttestének a hollétéről. A pert kezdeményező Kincses Előd ügyvéd úgy véli: az ítélet eltörlése több mint rehabilitáció, a testület elisterte az áldozatok ártatlanságát.

Kincses Előd kitartásának tulajdoníthatóan rehabilitálták az 1956-os elítélteket
Fotó: Szucher Ervin

„A múlt hét végén meghozott ítélet egy nóvumnak számít a román igazságszolgáltatásban” – értékelte a kolozsvári táblabíróság döntését Kincses Előd. A marosvásárhelyi ügyvédet három évvel ezelőtt Szoboszlay Aladár lánytestvére, Szabó Emilné bízta meg bátyja perének újrafelvételével. Az ügy nem bizonyult könnyűnek: előbb egyik kolozsvári törvényszék – a katonai és a polgári – sem akarta újratárgyalni a valamikori katonai törvényszék ügyét, majd amikor a fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék a táblabíróságra utalta a pert, amely elutasította Szabó Emilné kérését. A bukaresti legfelsőbb törvényszék Kincsesék fellebbezése nyomán visszahelyezte a pert Kolozsvárra. A felperes és ügyvédje másodjára sikerrel járt. „Az volt a fő érvem, hogy a kommunizmus az egy embertelen társadalom volt, igazságszolgáltatása pedig inkább „gazságszolgáltatás”. Ezt időközben megerősítette a Tismăneanu-jelentés is, amit a per újratárgyalásakor még az államügyész is belátott” – mondta el az 52 esztendő után igazságot szolgáltató ítélet meghozatala után Kincses Előd. Az ügyvéd elmagyarázta: az 57 elítélt személy felmentése több a rehabilitációnál. „Ez azt jelenti, hogy a bíróság elismeri: ezek az emberek nem bűnösök” – fejtette ki Kincses.

 

Ervin-atya: „Megtörtént a csoda!”

A gyergyószárhegyi ferences kolostor rendfőnöke, Ferencz Ervin atya egyike a három, ma is életben lévő elítéltnek. Amint a Krónikának elmondta, annak idején a szomszéd cellában raboskodó Szoboszlay Aladár arra kérte, mentse meg a becsületét. „Akkoriban nem is hittem volna, hogy valaha képes leszek erre. De íme, megtörtént a csoda! Hálás vagyok az igazságszolgáltatásnak, köszönettel tartozom Kincses Elődnek, aki három év alatt többet tett, mint az RMDSZ húsz esztendő alatt és nem utolsó sorban, áldom Szent Antalt, hogy ezt is megélhettem” – mondta a 91. évébe lépett atya. 1958-as az ügyész a szerzetes kivégzését kérte, végül életfogytiglanra szóló börtönbüntetésre ítélték. Mindössze hét évet töltött le, de a kommunista hatalom 1980-ban újból letartoztatta. „

A Szoboszlay-perről

Szoboszlay Aladár 1925-ben született Temesvár-Mehalán, Kolozsváron érettségizett, majd 1948-ban szintén Temesváron szentelték pappá. Négy évig a közeli Pécskán szolgált, majd káplánként visszakerült a Béga-parti városba. Itt kezdte el 1956 végén megírni a Confederatio című művét, amelyben kifejtette nézeteit egy Arad központú, közös román-magyar konföderáció létrehozásáról. Ennek megvalósítására már ’55-ben társakat keresett és talált. Legfőbb segítője Reusz Klára és Alexandru Fântânaru, aradi román ügyvéd lett. Azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is forradalmat robbantsanak ki. Fântânaru felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal, valamint a mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a fővárosba vezesse és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna. Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonni a szervezkedésbe, így a mozgalom egyik központja hamarosan Csíkszereda lett. Az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. Egy Iosif álnevű besúgó jelentette fel a szervezkedőket, aki maga is be volt vonva a készülődésekbe. Ezek után a Securitate emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit, majd a Kolozsváron sorra kerülő, Szoboszlay-perként ismert eljárásban 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket pedig átlagosan 17 esztendő szabadságvesztésre. A 11 halálraítéltből végül 10-et végeztek ki, köztük Szoboszlayt Aladárt is.

Akkor kerültem ismét rácsok mögé, amikor Romániában nem voltak politikai foglyok. Engem kémkedéssel, hazaárulással és a Szabad Európa Rádióval való állandó együttműködéssel vádoltak. Azt varrták a nyakamba, hogy minden este tudósítást küldök a müncheni stúdióba” – meséli, immár nevetve a szárhegyi kolostor rendfőnöke. Mindez a múlté; Ervin atya most már a kártérítés-igénylésen töri a fejét. Mint mondja, nem neki, hanem Böjthe Csaba árváinak lenne szüksége némi pluszpénzre. „Én a családi vagyonomat is nekik adományoztam, ezt a fájdalomdíjat is nekik ajánlanám fel” – mondja. Az anyagi és erkölcsi kártérítés kérése Kincses Elődöt is foglalkoztatja. „A kérdés az, hogy mennyit ér egy fiatalember élete” – fejtegeti, majd hozzáteszi: tisztában van azzal, hogy a román állam és különösképpen a pénzügyminisztérium nem szívesen fizet az elkövetett gaztettekért.

Véres kabáton siratott apa

A csíkszeredai Orbán Péter és nővére, Etelka annak idején börtönbüntetéssel megúszta, ám apjukat kivégezték. A ma, a hetvenedik életévén is túllevő csíki férfi csak szabadulása után győződött meg apja haláláról. Mint mondja, addig még pislákolt benne a remény. „Sok remény nem volt, de én mégis valamelyest bíztam a Fennvalóban és az igazságban. Még akkor is, ha az aradi börtönben apám elbúcsúzott tőlem. A falon keresztül, morzézva adta tudtomra, hogy őt most elviszik” – emlékszik vissza az idős férfi. Orbán Péter hét évet töltött a temesvári, aradi, zsilávai, galaci és marosvásárhelyi börtönökben a rászabott huszonötből. Kegyelembe részesült, de polgári jogait a mai napig sem kapta vissza. Testvére, Etelka öt év után szabadult. A ma Csíkcsomortánon élő nőt azért ítélte el a katonai törvényszék, mert nem tett feljelentést apja és bátyja ellen. „A mai napig sem tudjuk, apánk hol alussza örök álmát. A kivégzési jegyzőkönyvben csak az szerepel, hogy az ítéletet a temesvári börtönben hajtották végre. Több RMDSZ-es politikuson keresztül is megpróbáltam megtudni, hova temették, ez a mai napig titok maradt” – búslakodik Orbán Péter. Hallomásból a férfi úgy tudja, hogy állítólag az aradi izraelita temető egyik sarkában hantolták el a tíz kivégzettet. Az információt azonban senki nem tudta megerősíteni. Ez ügyben Kincses Előd már a közeljövőben a belügyminisztériumhoz szándékozik fordulni.

Az erdélyi ’56-os események kutatója, Tófalvi Zoltán szerint is mielőbb tudatni kellene a leszármazottakkal az áldozatok nyugvóhelyének hollétét. „Olyan esetről is tudok, hogy a gyerekek édesapjuk, a börtönből kiadott véres kabátjára borultak le évről évre” – mondja Tófalvi. A marosvásárhelyi történész-újságíró egyébként rendkívül örvendetesnek tartja a hazai igazságszolgáltatás döntését, amit jelentős áttörésként értékel. „Románia volt a szocialista tömb egyetlen országa, amely eddig nem rehabilitálta a kommunizmus idejében elítélt politikai foglyokat. Egyébként a hazaárulási ítéletek a mai napig nem évültek el. Mi több az áldozatok utódait még mindig megalázzák” – sorolta a ’89 előtti rendszer kegyetlenségeit még mindig felvállaló hatalom hiányosságait Tófalvi Zoltán. Szerinte az lenne a helyes, ha a múltban elítélt politikai foglyokat alanyi jogon rehabilitálnák, és azok vagy hozzátartozóik nem kellene évekig pereskedniük, igazukat keresve.

Szerző(k): Szucher Ervin , kronika.ro

1

A közigazgatási bíróságon a marosvásárhelyi Gusa-szobor ügy

A közigazgatási bíróságon támadta meg Kincses Előd romániai magyar ügyvéd a marosvásárhelyi önkormányzatnak azt a korábbi határozatát, amely szerint az erdélyi városban szobrot állítanak Stefan Gusa volt tábornoknak, aki a román katonai ügyészség szerint az 1989-es temesvári felkelés egyik vérbefojtója.

A Kolozsváron megjelenő Krónika című napilap szerdai számában írta, hogy Kincses azt követően fordult a közigazgatási bírósághoz, miután mind a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, mind a Maros megyei prefektúra (kormánybiztosi hivatal) elutasítóan válaszolt beadványára, amelyben a Gusa-szobor felállításának a megakadályozását kérte.

Kincses a marosvásárhelyi önkormányzat szeptemberben hozott döntésének a semmissé nyilvánítását kéri. A testület akkor egyöntetűen megszavazta a szoborállításra vonatkozó javaslatot, miután a helyi román és magyar önkormányzati képviselők megegyeztek, hogy Gusa tábornok mellett Sütő András írónak is szobrot állítanak az erdélyi városban.

Marius Pascan, Maros megyei kormánymegbízott szerint jogerős ítélet hiányában senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani. A lap szerint azonban a temesvári tömeggyilkossággal vádolt tábornok ellen csak azért nem született bírósági ítélet, mivel a vádlott már a per elkezdése előtt elhunyt.

Temesváron az 1989-es felkelés idején 72 személy vesztette életét, miután a román hadsereg Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor parancsára a tömegbe lövetett. A felkelés megtorlására kivezényelt egyik tábornok éppen Gusa volt. Ez utóbbit védő, volt tábornokokból álló egyesület szerint viszont éppen Gusa akadályozta meg, hogy nagyobb méretet öltsön a mészárlás.

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és gyilkossági kísérlettel vádolt tábornok ellen halála után szüntették be az eljárást. Szintén a temesvári felkelés perében Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokokat 15-15 év szabadságvesztésre ítélték.

MTI , erdely.ma

1

Kincses Előd: Az autonómiaküzdelem és a jog

Élőlánc Sepsiszentgyörgyön

Az autonómia, elsősorban a területi autonómia fogalma a román jogban és a politikai közbeszédben sokáig nem is létezett, egyszerűen szőnyeg alá seperték; az ifjúság gondolkodását erőteljesen befolyásoló történelemkönyvek ma is agyonhallgatják a középkori erdélyi autonómiaformákat.

Történelmi tény, hogy az erdélyi szászok nyolcszáz évig azért tudták megőrizni anyanyelvüket, sajátos kultúrájukat, legtöbb településük etnikai összetételét, nemzeti identitásukat, mert autonómiával rendelkeztek.

Elszalasztott első lépések

Király Károlytól tudjuk azt, hogy 1990. január 6-án megvolt a lehetőség arra, hogy az autonómia, az erdélyi, romániai magyar közösségi autonómia bekerüljön a politikai közbeszédbe, de Ion Iliescu akkori ideiglenes államelnök Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök egyetértésével kihagyta a fogalmat a Nemzeti Megmentési Front kisebbségvédelmi programjából. Ennek a ballépésnek a következtében éveken keresztül szinte ki sem lehetett ejteni ezt a szót, sikerült elültetni a román politikai gondolkodásban azt, hogy ez a fogalom legalábbis „az ördögtől való”, és Erdély elszakításához vezet. A későbbiekben pedig az RMDSZ 1996-os kormányba lépése után a területi autonómia fogalmát kampánytémává züllesztette. Húsz évvel a rendszerváltás után többek között ezért is tűnik sokszor kilátástalannak autonómiaküzdelmünk.

A székelyföldi területi autonómiaküzdelem első lépéseit, a helyi autonómiareferendumok kiírását a két székely megye prefektusai jogi eszközökkel akadályozták meg. A referendumok kiírásáról jó néhány községen kívül hét székely város tanácsa is határozott: Barót, Csíkszereda, Gyergyó­szentmiklós, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely. A referendumok kiírására vonatkozó tanácsi határozatokat azzal támadták meg a prefektusok, hogy Székelyföld „tartomány” létrehozása alkotmányellenes, mivel a román alkotmány 3. szakasza nem ismer ilyen közigazgatási egységet, az alkotmány csak községről, városról, municípiumról és megyéről beszél. Ez a megfogalmazás „csúsztatás”, mivel a helyi népszavazás kiírásában szó sincs arról, hogy ilyen módon létrehozzák a székelyföldi autonóm területet mint közigazgatási egységet. Románia közigazgatási-területi felosztását csak a törvényhozás módosíthajta, és ezzel a népszavazás kiírói természetesen tisztában vannak.

Parlamenti akadékoskodások

Sajnos, sem a népszavazás kiírásakor, sem később — a nyilvánosság előtt — nem kapott megfelelő hangsúlyt az, hogy a székelyföldi autonómia törvénytervezetét, amelyet Csapó József volt szenátor, a Székely Nemzeti Tanács alapító elnöke neve fémjelez, miért nem vitatta meg a román törvényhozás két háza.

A román parlament Törvényhozói Tanácsa (Consiliul Legislativ) azt javasolta, hogy a 2004-ben benyújtott törvénytervezetet a parlament ne tárgyalja meg, mert a 2001. évi 215-ös közigazgatási törvény 20. szakasza kimondja, hogy közigazgatási egységek határát csak törvénnyel lehet módosítani, miután „előzetesen az érintett közigazgatási egységek lakossága népszavazáson véleményét nyilvánítja”. Véleményezését 2004. március 12-én 51/187. szám alatt iktatta a Román parlament képviselőháza. Ezek után a parlament és a szenátus visszautasította a kezdeményezés megvitatását.

A Törvényhozói Tanács véleményezésében történetesen a népszavazás előzetes meg nem tartását is kifogásolta! Vagyis azok a székelyföldi községi és városi tanácsok, amelyek kiírták a referendumot, eleget tettek a Törvényhozási Tanács által szabott feltételnek. Jellemző módon erre az általam a tárgyalásokon felhozott sarkalatos érvre nem tért ki egyetlen ítélet indoklása és egyetlen prefektusi válaszirat sem. Nyilvánvaló, nemigen lehet azt megmagyarázni, ha az autonómiatörvény-tervezetet azzal a kifogással nem vitatja meg a román parlament és a szenátus, hogy nem előzte meg népszavazás, és miután ennek — a Törvényhozási Tanács által megfogalmazott követelménynek — a helyi tanácsok eleget akarnak tenni, és kiírják a népszavazást, akkor miért is sértettek törvényt?

A helyi népszavazás jogosultságát olyan európai jogforrások is alátámasztják, amelyek ma már — legalább papíron — a román jogrendszer részét képezik:

— a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartája, amelyet Románia a 2007. évi 282-es törvénnyel ratifikált, előírja azt, hogy a létező vagy újonnan létrehozandó közigazgatási felosztás nem akadályozhatja a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát

— ugyanilyen értelemben fogalmaz a Románia által szintén ratifikált Európai Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, amely előírja azt, hogy a helyi közigazgatási határok megváltoztatását meg kell előznie a helyi lakosság népszavazás általi előzetes konzultálásának.

Európaibb hozzáállás

A köztudottan nem autonómiabarát román elnök által kinevezett, a romániai politikai rendszert és alkotmányt elemző bizottság, amelynek elnöke dr. Ioan Stanomir, a Bukaresti Egyetem alkotmányjogi tanszékvezető professzora volt, az év elején közzétett jelentésében igen érdekes megállapításokat tesz, amelyek egy új, jóval európaibb román hozzáállás lehetőségét villantják fel.

1. 2007. január elseje, Románia EU-s csatlakozása után az alkotmányról való gondolkodást a rugalmasabb és intelligensebb közigazgatási rendszer megalkotásának kell jellemeznie.

2. A román állam történelmi lehetőség előtt áll, átrendezheti a központ és a vidék kapcsolatát. Jelenleg nyugodtan lehet alkalmazni az európai gyakorlatot. Ebben az összefüggésben a szeparatizmusra vagy a terület elszakítására vonatkozó érvek „irrelevánsokká” váltak.

3. A regionalizálás egyike az európai térségben az utóbbi évtizedekben létrehozott kedvező megoldásoknak, mivel két irányzatnak, a központosított egységes államnak és a föderalizálásnak az alternatíváját jelenti. Hozzáfűzik, hogy „a spanyol autonómiamodell az etnikumközi konfliktusok enyhítésében kézzelfogható előnyökkel jár”!

Ami pedig a székelyföldi, merészebb önkormányzatok által megfogalmazott igényt illeti, a bizottság újabb használható érvet fogalmaz meg. Ez így hangzik: „minden közigazgatási átszervezésnek kötelező módon figyelembe kell vennie a kisebbségvédelemből következő feladatokat”.

A politika a jog mögé bújik

A prefektusok eleget tettek korábban a bukaresti központ utasításainak — ez alól sajnos György Ervin volt Kovászna megyei magyar (!) prefektus sem kivétel. Ennek ellenére véleményem szerint — és bármennyire is befolyásolható politikailag a román igazságszolgáltatás — szükség lenne arra, hogy a lehető legtöbb érintett helyi tanács írja ki az autonómiareferendumot. Egyes RMDSZ-prominensek által megfogalmazott kibúvó, hogy úgyis megsemmisítik ezeket a határozatokat, azért sántít, mert egyáltalán nem mindegy, hogy 28 vagy 128 határozatot semmisítenek meg!

A helyi közigazgatási egységek népszavazást (helyi referendumot) kiíró határozatára azért is szükség van, hogy az alkotmány, a törvények és a nemzetközi egyezmények adta jogokat és lehetőségeket gyakorolva így jusson kifejezésre a népakarat a Székelyföld autonóm régió létrehozására! Ameddig ez nem történik meg, a román központi hatalom nyugodtan állíthatja, hogy az autonómia fogalma politikai gumicsont, amin választási kampányok idején elrágcsál a romániai magyarság politikai vezetése.

Megoldási lehetőség

Ha a továbbiakban ismertetett helyi népszavazásra vonatkozó határozati javaslatot nem fogadják el vagy nem hajtják végre, az alkotmány adta másik lehetőséget kell kihasználni — az állampolgári kezdeményezéshez szükséges aláírásokat kell összegyűjteni! A megfelelő számú állampolgári aláírás összegyűjtése azért szükséges, hogy a közvetlen demokráciát gyakorolva, állampolgári kezdeményezésként benyújthassák a román törvényhozásba a Székelyföld Autonómiastatútumát! Ez, az aláírások birtokában, akkor is megtehető, ha a helyi közigazgatási hatóságok népszavazást kiíró határozatait politikai befolyásoltság alatt született bírósági ítéletekkel ismét megsemmisítenék! A javasolt alternatív megoldás akkor is működik, ha a széthúzás és presztízsviták miatt balul sikerülnének az SZNT, valamint az RMDSZ által összehívott székelyföldi önkormányzatok nagygyűlései. Ez esetben az egyeztető fórumnak kellene felhívnia a hiányzókat az alábbiakban javasolt határozatok elfogadására. Véleményem szerint a két határozat meghozatala az érintett helyi tanácsokban, valamint ezek széles körű nemzetközi ismertetése nélkülözhetetlen. Tehát:

1. Annak érdekében, hogy eleget tegyünk a Törvényhozási Tanács 2004. március 11-i 405 számú véleményezésének, és lehetővé tegyük a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének parlamenti és szenátusi megvitatását, elhatározzuk a helyi népszavazás kiírását.

2. Annak érdekében, hogy a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetét megvitassa a román törvényhozás mindkét háza, aláírásgyűjtést kezdeményezünk az érintett közigazgatási egységek területén.

A Harag György által rendezett, Az ember tragédiája-előadás egyik jelenetével illusztrálom — jogászként megfogalmazott — érveimet és javaslataimat: a londoni színben nem egy vak koldus, hanem egy színpadnyi fehér botos koldus ment szembe a nézőkkel. A Mester így indokolta e merész és hatásos rendezői megoldást: egy koldus, az egy koldus, de száz…

Dr. Kincses Előd, Háromszék, erdely.ma

Perújítás Szoboszlay Aladár ügyében – Interjú Kincses Előd ügyvéddel

A fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék júniusi döntése értelmében perújítás lesz az 1958-ban ártatlanul kivégzett Szoboszlay Aladár ügyében. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéddel beszélgettünk a kezdeményezésről, mely pozitív végkifejlet esetén precedensértékű lehet a kommunizmus által meghurcolt emberek ezrei számára.

– Honnan indult ez a kezdeményezés?
– Szoboszlay Aladár leánytestvére, Szabó Emilné Szoboszlay Alexandra keresett meg engem, hogy próbáljak meg perújítást elérni 1958-ban kivégzett testvére ügyében. Ezután másfél évig tartott, míg sikerült eldönteni, hogy ki is az illetékes megoldani ezt a perújítási kérelmet, mivel Szoboszlay Aladárt és társait a kolozsvári katonai törvényszék ítélte halálra, és a Macskási Pál vérbíró által vezetett tanács mondta ki a 11 halálos ítéletet, melyből tízet végre is hajtottak. Ezenkívül még 46 embert ítéltek hosszú börtönbüntetésre. Ma az európai uniós szabályok szerint civilekről csak polgári törvényszék dönthet. Ugyanakkor a román büntető perrendtartás azt mondta ki, hogy ugyanannak a bíróságnak kell a felújítási kérelmet elbírálni, amely a döntést hozta. Így a két ellentmondó szabály lehetővé tette, hogy másfél évig pingpongozzanak, mert senki sem mert döntést hozni. Aztán a legfelső ítélőtábla végül megállapította, hogy a kolozsvári táblabíróságnak kell döntenie. A kolozsvári táblabíróság elé a perújítási kérelmünk a kolozsvári táblabíróság melletti ügyészség pozitív véleményezésével került, ők is indítványozták a perújítási kérelem elvi helybenhagyását.

– S ez mit is jelent?
– A perújítás két félidős mérkőzés: először elvileg el kell fogadni a kérést, és ha ezt helybenhagyják, utána lehetővé válik a régi és új bizonyítékok újraértékelése. A bukaresti legfelsőbb ítélőtábla a júniusi tárgyaláson elvileg helybenhagyta a felújítási kérelmet és elrendelte, hogy a kolozsvári táblabíróság érdemben vizsgálja meg az ügyet. Ez azért is értékes ítélet, mivelhogy ez esetben a legfelsőbb ügyészség képviselője fellebbezésünk elutasítását kérte, mondván: nem elég igazolni, hogy a kommunista rendszer, mely ellen Szoboszlay Aladár és társai bizonyos mértékig szervezkedtek, embertelen és illegitim, hanem azt is kellene igazolni, hogy Szoboszlay Aladárék egyáltalán nem szervezkedtek a román népköztársaság ellen! Ezt agyrémnek tartom, mert ha ezt elfogadjuk, s az akkori embertelen törvényeket jogalapnak tekintjük, akkor senkit sem lehetne felmenteni, aki megpróbálta jobbítani a sorsunkat, vagy például akik felkeltek Ceausescu ellen, azokat is el kell ítélni, hiszen Ceausescut is 99 százalékkal választotta meg a nép. A legfelsőbb ítélőtábla ezt az ügyészi téves véleményt nem vette figyelembe, és így mód van arra, hogy Szoboszlay Aladár kivégzése után 41 évvel végre mentesüljön a büntetőjogi felelősség alól, vagyis felmentő ítélet szülessen. Tehát nem rehabilitálásról van szó, hanem felmentésről, ártatlanság megállapításáról – ami sokkal több.

– Érinti majd ez a döntés a többi perbe fogott áldozatot is?
– Amennyiben Szoboszlay Aladárnál ezt sikerül elérni, akkor az abban a perben elítélt valamennyi személy hivatkozhat erre a precedensre, és kérheti a perújítást. Engem a Csíkszeredában élő Orbán Péter meg is keresett, hogy vállaljam el a perújítást, ő 25 évet kapott, édesapját kivégezték. Mondtam neki, hogy természetesen elvállalom, de előbb várjuk meg, hogy a Szoboszlay-pernek jó vége legyen. Nemcsak az ebben a perben elítéltek számára lenne precedens, hanem szerintem minden olyan személy, akit a népbíróság vagy a katonai törvényszék ítélt el, perújítást kérhet. A tárgyalás ősszel lesz, miután lejár a nyári bírósági szünet.

– Hogyan értékeli a kedvező ítélet esélyeit?
– A kolozsvári táblabíróságnak két megoldás közül kell választania: vagy újraértékeli az ötven kötetre rúgó bizonyítási anyagot, amit még be kell szerezni a Szekuritáté irattárát felügyelő bizottságtól, vagy pedig elvileg közelíti meg a témát, mondván, hogy a Tismãneanu-jelentés, a parlament határozata, Románia államelnökének állásfoglalása egyértelmű, a kommunista rendszer törvénytelen volt és bűnös. A törvénytelen és bűnös rendszer ellen szervezkedni nem bűn, ezt már ezelőtt 700 évvel a Magna Charta Libertatum kimondta. A román politikai osztály szégyene, hogy húsz év után sem lehet ezeket a pereket felülvizsgálni, erre – egyes-egyedül a posztkommunista európai államok közül – megfelelő törvényt nem hoztak. Külön nehezményezem, hogy ezzel mennyire nem törődött az RMDSZ, noha a kivégzettek etnikai arányát nézve, ahogy a Ceausescu- rendszerben mondták: „nagyon egészséges” volt, a magyarok hátrányára. A Szoboszlay-perben például tíz embert végeztek ki, az áldozatok között kilenc magyar és egyetlen román volt…

Szondy Zoltán, Hargita Népe,erdely.ma

A ,,fekete márciusra” emlékezünk

Fekete március, így nevezik az 1990 márciusában lezajlott etnikai megmozdulásokat, amelyet a románok és magyarok közötti feszültség szült. Az összecsapásoknak 5 halottja (3 magyar, 2 román) és rengeteg sebesültje volt. Máig nem tisztázott, hogy pontosan mi robbantotta ki a zavargásokat.

A megemlékezés

Az RMDSZ ez évben is megemlékezik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozataira: Markó Béla, a Szövetség elnöke március 20-án, pénteken, Marosvásárhelyen, a Szövetségi Elnöki Irodában találkozik az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események során elhunytak hozzátartozóival. A találkozó során az RMDSZ képviselői immár hagyományosan átnyújtják azokat az adományokat, amelyeket az Ügyvezető Elnökség 2000-ben hozott döntése alapján az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. Ez a gesztus ugyanakkor nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.

A történtek felidézése

1990. március 15-én szélsőségesek tüntetéseken támadják a magyarságot, Tőkés László, Kincses Előd, Király Károly fejét követelik. Kincses akkor még Marosvásárhely polgármestere, Király pedig az egységkormány tagja.

Az első erőszakos megmozdulás március 16-án történt, amikor részeg, randalírozó románok kifogásolták egy gyógyszertár magyar nyelvű feliratozását. Akkor tömegverekedés tör ki. Másnap Marosvásárhelyen tűntetők vonultak fel, akik magyar vért követeltek.

Március 19-én a román tömeg a magyarság ellen tűntetett, a környékbeli falvakból 13 busszal hoztak további tüntetőket, akik letéptek minden magyar feliratot, továbbá követelték, hogy a helyi rádió szüntesse be a magyar nyelvű adásait.

Később az összeverődött román tömeg a magyar nemzetiségűek ellen támadt, majd az RMDSZ székházat kezdték ostromolni. A házban bent rekedt közel hetven magyarnak a román katonaság garantálta a szabad elvonulást. Ehelyett a katonaság szavát megszegve tétlenül nézte ahogy a házból kijövő magyarokat a tűntetők súlyosan bántalmazták, botokkal ütlegelték. Ekkor sebesült meg többek között Sütő András erdélyi magyar író is, aki egyik szemére megvakult és több bordája eltörött.

„Nem idomításra, gondolkodásra születtem; embernek születtem, aki nem csupán tetteivel de a gondolataival is rendelkezni akar.” Sütő András

Március 20-án óriási magyar tömeg verődött össze a város főterének, Rózsák terének egyik oldalára később, pedig a románok a mások oldalra. A magyarok követelték az előző napokban eltávolított Kincses Előd visszahelyezését a polgármesteri tisztségbe, továbbá az anyanyelvi oktatást.

A felfegyverzett román tömeg áttörte a gyengén felállított rendőrségi kordont, és nekirontott a magyaroknak. Majdnem kiszorultak a magyarok a térről, de visszaverték a románokat. Ezután több órán át tartó állóháború kezdődött. Megérkezett a román hadsereg, a harckocsik, de a katonák bent maradtak a járművekben. A döntő fordulat éjjel következett be, amikor a magyarok kiverték a román tűntetőket a főtérről. Az összecsapások során igen sok roma származású a magyarok mellett kapcsolódott be a véres küzdelembe. Az összetűzésnek 5 halálos áldozata, továbbá kb. 300 sebesültje volt. Egy héttel később, feltűnő sietséggel bíróság elé állítottak hét magyar és egy roma származású személyt; számos magyar résztvevőt hónapokra, illetve évekre, évtizedekre küldtek börtönbe.

Frunda György és az RMDSZ többi vezető személyiségének kérelmei és bizonyítási folyamata következtében évekkel később Emil Constantinescu államfő jóváhagyta a kegyelmi kérvényét. Hat év után szabadult. Az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el támogatást az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak.

Kitekintő

Kincses szerint is törvényes az autonómiareferendum

Egyelőre több mint húsz helyi tanács autonómiareferendumról szóló határozatát támadták meg a székelyföldi megyék prefektusi hivatalai a törvényszéken — számolt be tegnapi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Kincses Előd ügyvéd. Egyúttal ismertették az SZNT stratégiáját a megtámadott határozatok ügyé­ben, hiszen — mint Kincses fogalmazott — a kormánymegbízottak feljelentései egy kaptafára mennek, sok esetben még a település nevét is elfelejtik kicserélni a törvényszékre eljuttatott dokumentumokban. Izsák és Kincses a Hargita és a Kovászna megyei törvényszékre látogatott, ahol a gyergyószentmiklósi, a gyergyújfalusi, illetve a vargyasi önkormányzatok népszavazásról szóló határozatait tárgyalták. Hangsúlyozták: a prefektusok érvelése nem helytálló, hiszen a népszavazás nem tekinthető egyenértékűnek a Székelyföldi Autonóm Régió létrehozásával, mindössze az ahhoz vezető út egyik állomása. Így alkotmányellenesnek sem minősíthető a kezdeményezés, ugyanis a referendum nem eredményezi az ország területi újrafelosztását. „Az autonómia szorgalmazói ismerik a román törvényeket” — szögezte le Kincses, hangsúlyozva: a Román Törvényhozási Tanács álláspontját vették figyelembe, amikor kezdeményezték a népszavazást. Tisztában vannak azonban azzal, hogy a Székelyföldi Autonóm Régió létrehozásáról a parlamentnek kell döntenie. Izsák Balázs a népszavazás politikai vetületéről beszélt, hangsúlyozva: fontosnak tartják, hogy az emberek tudomására hozzák, ha rosszul működik a demokrácia az országban. Megjegyezte: a prefektusi hivatalok érvelésében tulajdonképpen az autonómiáról szóló törvénytervezetet támadják, nem pedig a népszavazást, márpedig a parlament az egyetlen törvényhozó hatalom Romániá­ban. Kincses és Izsák felidézte az európai fórumok ajánlásait is az autonómiáról, hangsúlyozva: az önrendelkezés kiegyensúlyozott kapcsolatot teremt többség és kisebbség között. Háromszék

>