Archive

Category Archives for "Hirdetések"
1

Sarmaság községi szervezet Magyar Polgári Párt Közlemény

A Magyar Polgári Párt sarmasági szervezetének elnöksége felhívja tagságának és szimpatizánsainak figyelmét arra hogy tartsa tiszteletben Református egyházunk autonóm státusát és tartózkodjon attól hogy politikai szintérre vigye a presbiter választást. 

Meggyőződésünk hogy Egyházközségünk Presbitériuma a hithű egyháztagokkal karöltve hivatott lebonyolítani a választásokat.

Szabó Zoltán elnök,

Vincze Ferenc alelnök,

Balog Sándor alelnök.

sic. – Használjuk szimbólumainkat !

Erdély-szerte és Magyarországon is a lapterjesztőknél 10 lejért, illetve 650 forintért kapható Székelyföld autós matricája.

Vásárolja meg a SIC öntapadós matricát, használja autóján és egyben támogassa a .sic legfelsőbb internetes tartománynevet.

Használjuk szimbólumainkat, mutassuk meg az egész világnak sajátos magyar értékeinket!

erdely.ma

Kevesebb mint egy hónap maradt a 2 %-ról való rendelkezésre

Egy hónap áll még rendelkezésünkre a független tevékenységekből megvalósított jövedelmek bevallására, ám nem érdemes megvárni az adóbevallás letételével a határidő végét, mivel idén az erre szolgáló 200-as nyomtatványt nem postázta az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF), várhatóan sorok alakulnak ki az űrlapok, illetve ezek kitöltése miatt a közpénzügyi hivatalban a május 15-e előtti napokban – olvasható az Udvarhelyi Híradóban.

Aki elmulasztja letenni adóbevallását május 15-ig, 10 és100 lej közötti pénzbírságot kockáztat.

Ugyancsak május 15-ig rendelkezhetnek adójuk 2%-áról az egyéni és családi vállalkozások, valamint a munkakönyves alkalmazottak is.

Ez nem kötelező, de amennyiben az adózó valamely általa választott civil szervezet számára akarja átirányítani adója 2 százalékát, erről gondoskodnia kell az adóbevallási űrlap kitöltésekor. Az egyéni és családi vállalkozók ezt a 200-as nyomtatvány kitöltésekor tehetik meg, a munkakönyves alkalmazottak egy 230-as űrlapot kell, hogy kitöltsenek.

A nyomtatványokat az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal honlapjáról www.anaf.ro le lehet tölteni.

Udvarhelyi Híradó nyomán,erdely.ma

5

Járuljunk hozzá a biharszentjánosi Benjámin szívműtétjéhez !

Egy súlyos szívbeteg partiumi magyar kisfiú életmentő műtétjéhez kér segítséget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A Nagyvárad melletti Biharszentjánoson élő Szilágyi család mindig mosolygós kétéves kisfiának, Szilágyi Benjáminnak a szíve bármelyik pillanatban leállhat, ha sürgősen nem operálják meg. A beavatkozást legközelebb Budapesten tudják elvégezni. Ötmillió forintba kerül, de az összeget a család önerőből képtelen előteremteni. A gyermeket március elejére már előjegyezték a műtétre, de ezidáig a pénznek még fele sem jött össze.

– Elkezd sírni, felkéredzkedik az ölembe, de amikor az ölemben van, akkor nagyon ordít és aztán elájul, ki kell vinni a levegőre. Lekékül a kis szája vagy az ujjai, aztán egy-két perc és helyrejön – meséli Szilágyi Jolán, Benjamin édesanyja.

– Ha elmegyek dolgozni, ha bármikor telefonál a feleségem, amikor látom, hogy ő hív, már rettegek, hogy jaj Istenem, mi van, nincs valami probléma mert akkor rohannom kell azonnal haza, hogy kórházba szállítsam – meséli Szilágyi László, az édesapa.

A huncut mosolyú kisfiú május végén lesz 2 éves. Remélhetőleg akkora már túl lesz a második szívműtétjén és az életveszélyen. Amiről az imént szülei beszéltek, az egy igen súlyos szívrendellenességgel járó rosszullét. Beninek a szívén nem fejlődött ki sem a kamrákat, sem pedig a pitvarokat elválasztó sövény, ezért a vénákból visszaáramló vér keveredik az oxigénes vérrel. A kisfiú emiatt fulladozik. Tavaly Marosvásárhelyen ugyan megműtötték, de csak részlegesen tudtak rajta segíteni.

– Ez egy elég ritka betegség. Ha egy szimpla tetralogia lenne, akkor meg tudták volna műteni Romániában. A kamrák közti septum defectust sikerült elzárni, de a pitvar közötti nagy falhiányt nem lehet pótolni. Ennek a gyereknek a szívén a kamrák és pitvar közti úgymond lyukak olyan jelentősek, hogy a műtéti beavatkozás nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Szinte nem is létezik sövény a két pitvar között. A jobb kamra kiáramlási szűkülete miatt a gyermek hipoxiás rohamokat produkál. Ezek sürgetik a beavatkozást – magyarázza Dr. Berechi Enikő gyermekgyógyász főorvos, szívspecialista.

Beninek ezen felül lovaglóaortája van és a jobb szívkamrájának a fala is megvastagodott. Budapesten, az Országos Kardiológiai Intézetben még ebben a hónapban meg tudnák operálni. Sajnos ez annak függvénye, hogy sikerül-e előteremteni a szívműtét költségeit. A négytagú családnak, még az előző, tavaly decemberben végrehajtott marosvásárhelyi életmentő operáció járulékos költségeit sem sikerült visszafizetnie. Arra ötezer eurós bankkölcsönt vettek föl, annak ellenére, hogy a román egészségbiztosító finanszírozta a műtétet.

– Akkor azt mondta a doktornő, hogy sürgős. Ha eldugulnak az erek, meg is halhat. Ha három hét, egy hónapig leszünk oda, akkor 5 millió forintba kerül a műtét, de mi csak az egyötödét tudjuk előteremteni. Ha valamilyen komplikáció fellép, akkor több lesz – meséli az édesanya.

A kisfiú szívműködését most gyógyszerekkel próbálják stabilizálni. Ennek köszönhetően kissé enyhültek fulladási rohamai.

A családnak a műtétre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat is gyűjtést indított. Még mindig több millió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a kétéves gyermek életben maradhasson. Az édesapa 850 új lejt, azaz körülbelül mindössze 60 ezer forintot keres. Ezért munkatársai és a szűkebb családi kör is gyűjtöget a műtétre. Laci kényszerből most az autóját is el akarja adni. Annak ellenére, hogy tisztában van vele, egy súlyos rohamnál nagy szükségük lehetne rá.

– Megpróbálok mindent eladni, mert a fiam élete mindennél többet ér. A legelső alkalomkor mikor megtörtént a roham, akkor nem tudtuk, mi ez. Rögtön kocsiba szálltunk, és rohantunk a kórházba. Ezzel a problémával sokáig nem élhet. Sajnos – mondja szomorúan a kisfiú édesapja.

A szülők, ahogy mondták, Benit most a széltől is óvják. A kisfiú nem rohangálhat, még sírnia sem lenne szabad, mert ilyenkor fokozottabban ki van téve annak, hogy a szíve felmondja a szolgálatot. Általában az újszülöttek 8-10 ezreléke születik Beni-féle szívrendellenességgel. Mivel Romániában köztudottan kevés a gyermekkardiológus, így nem is szűrik a csecsemőhalandóságnak ezt az okát.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének számlaszáma:
11794008-20022002 (forint)

Duna TV

28

Beindítottuk az ingyenes apróhírdetési felületünket

Amint megigértük, meg is lett.

Ugyanis bárki ingyenesen használhatja ezután ingyenes apróhírdetési felületünket, amit az MPP Sarmaság községi szervezete hozott létre és szponzorizál közösségi fejlődésünket szolgálandó.Egy jól működő közösségnek, jól működő kereskedelmi kommunikációs lehetőségekkel (is) kell rendelkeznie.

Egyelőre kísérleti jelleggel működik, napokon belül tökélesíteni fogjuk kiélezvén azt specifikus igényeinknek megfelelendő.

Fent említett apróhírdetési felület elérési címe:
apro.sarmasagi.ro (ezt be kell írni a böngésző keresőjébe).

Eredményes apróhírdetést mindenkinek!

Hajrá Sarmaság! Hajrá Sarmaságiak!

Közlemény

A Magyar Polgári Párt sarmasági szervezetének elnöksége meglepődve-ugyanakkor hálásan –mond köszönetet a GABI GARDEN családi vállalkozás által felajánlott anyagi támogatásért. Az utóbbi időkben nem gyakran kényeztettek el a kellemes meglepetések , annál jobban esik a BOTOS-házaspár ismételt támogatása.

Ismételten köszönjük !

13

Sarmasági Fidelitas Sărmăşag Alapítvány- felhívás

A Sarmasági Fidelitas Sărmăşag alapítvány céljai:

Az alapítvány, céljai megvalósításáért a következőket javasolja:

  1. kezdeményezze, szervezze, segítse és bátorítsa az amatőr kulturális csoportokat (tánc, ének, színház,stb..) teljes vagy részleges támogatást biztosítva,
  2. szervezzen és támogasson részben vagy egészben olyan egyéni vagy csoportos kiküldetéseket, melyek célja felderíteni azokat a bel- vagy külföldi pénforrásokat, amiből a leendő tevékenységek lesznek finanszírozva,
  3. szervezzen meg és vegyen részt olyan rendezvényeken, melyek az alapítvány céljaival egybehangoltak és melyre bel- vagy külföldi szervezők az alapítványt meghívták,
  4. támogassa saját tánc-, ének– és színházi vezetőinek képzését, hogy ismerjék meg a községünk történelmi, kulturális és néprajzi vonatkozásait,
  5. adjon ki saját újságot, jelentessen meg kulturális- történelmi prospektusokat, leporellókat,  adjon ki jelvényeket, kitűzőket, zászlócskákat az alapítvány népszerűsítésére,
  6. szervezzen kulturális és ismeretterjesztő tevékenységeket, mint: előadások, szimpoziumok, (történelmi, stb.) kerekasztal beszélgetések, kiállítások, video- és diavetítések,
  7. létesítsen belföldi és nemzetközi kapcsolatokat olyan szervekkel és szervezetekkel, amelyeknek az alapítvánnyal hasonló céljai és tevékenysége van,
  8. lehetőségeihez mérten támogasson erkölcsileg és anyagilag olyan természetes, jogi és egyházi, személyeket, közösségeket akik az alapítvány céljaihoz méltó tevékenységet folytatnak.

A Sarmasági Fidelitas Sărmăşag alapítvány alakuló gyűlése két héten belül lesz megtartva. Szeretettel várunk mindenkit aki kuratóriumi tag szeretne lenni, ezáltal is aktívan részt vállalván abban a munkában amit közösségünk megerősödéséért és felemelkedéséért szándékozunk megtenni.

A pontos dátumot itt, ezeken a hasábokon fogjuk közölni. Belépti tagdíj 10 lej.

3

Orbán László kolozsvári római katolikus egyetemi lelkész élete árán mentett meg egy diákot a vízbefúlástól 2008. augusztus 9-én, szombaton este, amikor szentült a nap a Duna-delta Szent György ágának beömlésénél

„MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN!”

Búcsú Orbán László egyetemi lelkésztől

Ragyogó arc, szeretettel teli szív, Istenbe mélyen gyökerező hit – ezek jellemezték a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) összetartóját, Krisztus követőjét, Orbán László egyetemi lelkészünket. Mély tiszteletünket és köszönetünket szeretnénk kifejezni számára, aki augusztus 9-én a tengeren életét adta egy egyetemista társunkért.

Nem volt még alkalom, amikor az egész lelkészség ekkora egyetértésben imádkozott volna, mint Orbán László önfeláldozó életmentése során. Bár könnyekkel teli szemmel, fájdalomtól túlcsorduló szívvel vettük tudomásul az áldozatot, mégis egy szívvel-lélekkel fordultunk Isten felé, mindenki ott, ahol éppen tartózkodott. Lelkészünk halálával igazi imahálózatot hozott létre, amelyben a fohászok érte, a lelkészségért, barátaiért és rokonaiért szálltak az égbe.

Ám nemcsak szeretetből fakadó halála, hanem embertársaiért mindig ugorni kész lelkülettel beragyogott élete is mutatta, hogy Isten országának építésén fáradozik. Egész testével, lelkével, szellemével, egész lényével bizonyította, hogy a szeretet mindent legyőz. Kimeríthetetlen humora, fiatalos lendülete által a mi nyelvünkön tudott megszólítani bennünket. Amikor kellett megdicsért, amikor szükséges volt, megfeddett, de mindig szeretettel volt irányunkban. Teljes önfeláldozással vezette a lelkészséget, terelgetett bennünket az Isten útján a szentté válás felé. Végül ő maga vált szentté, beteljesítve az Úr igéjét: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15,13).

Csintalan gyermekként kezdte, ám fokozatosan kereső emberből a hitben állhatatos Krisztus-követővé vált, mindenben követve Jézust. Ahogyan a Megváltó életét adta értünk, ugyanúgy ő is meghalt, hogy a társunk élhessen. Jézus keresztáldozatával életünk megszentelődött, lelkészünk szeretetáldozata pedig igazi kinccsé változtatta a megmentett életét. Magunkénak kell éreznünk az áldozatot, hiszen lelkészünk bármelyikünkért kész lett volna az életét adni. Ebből a szeretetből meríthetünk most erőt az újrakezdéshez. Egyetemista barátunk új lehetőséget kapott az Atyától: élettel ajándékozta meg, bebizonyítva végtelen szeretetét és azt, hogy még terve van vele. Viszont Laci – így szólítjuk lelkészünket, hiszen egyben barátunk is ő – életét beteljesedettnek látta a Mennyei Atya, éppen a krisztusi korban emelve őt magához.

Akaratlanul is feltesszük a kérdést, hogy miért pont neki kellett elmennie, hiszen még fiatal volt, a negyvenedik életévét sem töltötte be. Szeretettel teli lelkületével még annyi jót tehetett volna, példakép volt számunkra, mérce a szenttéválás útján. Mindezek a gondolatok, érzések fájdalmunkból fakadnak. Elvesztettük szeretett lelkészünket, viszont reményeink szerint megnyerte magának az Atya. Emberileg nehéz elfogadnunk, mégis hisszük, hogy élete mottója, Jézus szavai szerint – Még ma velem leszel a paradicsomban (Lk 23,43b) – valósággá vált számára, és a Mennyek Országában dicsőíti az Istent, amit céltudatosan megkezdett már földi élete során.

Ebben a fájdalmas időszakban is tanulhatunk elhunyt testvérünktől. Nemrég, amikor édesanyja szorult műtétre, és nem lehetett tudni, hogy életben marad vagy sem, Laci tanúságot tett Istenbe vetett bizalmáról. Egy vezetőségi megbeszélésen voltunk, amikor Tiszti (Laci) az édesanyjáért való intézkedése közben csak egy pár percre köszöntötte kicsiny társaságunkat. Bár édesanyja élet-halál között volt, meglepetéssel és édes megborzongással fogadtuk, amikor kisimult bőrrel, ragyogó arccal belépett közénk. Sugárzott róla a szeretet, mert megnyugodott Istenben és átadta Neki a fájdalmát. A legnagyobb szenvedésben, amikor az ember édesanyját veszítheti el, akkor adott nekünk Tiszti lelki energiát a belőle fakadó béke által.

Most ránk vár az embert próbáló feladat: átadni Istennek a megpróbáltatást, a veszteséget, hogy új lendülettel, megerősödve építsük tovább Isten Országát. Imádkozunk a lelkészségért, az új egyetemi lelkészért és a belső békénkért! Laci lelkületével megújulásra készen kell megélnünk az egységet!

Szeretünk Tiszti! Imáinkban tanúságot teszünk Isten előtt a szeretetedről!

A Kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség diákjai

A Kárpátmedencei Magyar Autonómia Tanács közleménye

K Ö Z L E M É NY

A 19. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szelleméhez jól illeszkedően 2008. július 18-án Tusnádfürdőn tartotta soron következő ülését a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács. A találkozón minden fontosabb határon túli magyar politikai szervezet magas szinten képviseltette magát, kivéve az RMDSZ-t, illetve Markó Béla elnököt.

A KMAT ülésének első felén részt vett Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke, aki kihangsúlyozta, hogy a KMAT szerepe a MÁÉRT működésének – szándékos – beszüntetése nyomán különösképpen felértékelődött. A jelenlegi magyar kormány nyíltan hangoztatott álláspontjával ellentétben, miszerint „az etnopolitizálás korszaka leáldozott”, Orbán Viktor nemzetpolitikai szemszögből méltatta a Kárpát-medencei autonómia-rendszerek fontosságát és szükségességét, valamint a KMAT rendkívüli szerepét ezek nemzetközi képviseletében. Mint fogalmazott, a magyar ügy egyben európai ügy is.

A tanácskozás során a résztvevők áttekintették a szerbiai általános-, valamint a romániai helyhatósági választások után kialakult politikai helyzetet. Örömmel állapították meg, hogy a délvidéki magyar összefogás eredményre vezetett és a magyar érdekképviselet megerősödött. Hasonló összefogásra biztatták az erdélyi magyar politikai erők vezetőit is, megerősítve, hogy a közös célok elérése érdekében továbbra is igénylik az RMDSZ magas szintű részvételét a Tanács munkájában.

A tanácskozás egyik legfontosabb határozata az autonómia-ügy közös képviseletére vonatkozott. Ennek értelmében a határon túli magyar pártok vezetői elfogadták Tőkés László EP-képviselő meghívását egy közös brüsszeli útra, hogy Európa legmagasabb fórumán egységesen lépjenek fel a Kárpát-medencei magyar autonómia-követelések érvényesítése céljából. A Tanács előkészítette küldötteinek ősszel sorra kerülő európai szolgálati útját.

Tusnádfürdő, 2008. július 18.

Forrás: http://www.erdely.ma/dokumentum.php?id=39308

11

Nyílt levél az SZDSZ-es turistákhoz

,,Fodor Úr, Eörsi Úr, Szent-Iványi Úr és Társaik!

Belső-magyarországi testvéreink iránt érzett szeretetünkből és aggódásunkból kifolyólag örömmel értesültünk arról, hogy Önök külföldre készülnek. Legalább addig is megkímélik liberalizmusba öltöztetett nemzetellenességüktől az otthoniakat, amíg a következő választáson el nem tűnnek a palettáról – gondoltuk. Aztán láttuk, hogy az Önök első „külföldi” útja ide hozzánk, Erdélybe vezet. Az Önök szemében külföld, ami magyar föld volt ezer éven át, s amit az Önök szellemi elődeik vesztegettek el.

Urak (e megszólítást kérjük merő tartalom nélküli formaságnak tekinteni), Eörsi kollégájuktól megüzentük 2004 december 5-e után, mi a véleményünk az olyan politikai erőkről és politikusokról, akik saját népük ellen uszítanak. Véleményünk – és a megalázott, megtagadott erdélyi magyarság véleménye – azóta sem változott; nem vagyunk SZDSZ-esek, akik az ún. rendszerváltás idején még állampolgárságot ígértek az elszakított magyaroknak, utána meg hallani sem akartak róla.

Fodor Úr, Eörsi Úr, Szent-Iványi Úr és Társaik!

Az Önök jelmondata, hogy nem kell exportálni a politikát a határokon túlra. Nos, az Önök „politikáját” különösképpen nem kell (sem más pártét – nemzetpolitikára várunk hatvan éve). Az rendjén volna, hogy találkoznak, majd a kampányban együttműködnek Markó Bélával, aki ugyanakkor és ugyanannyira támogatja az erdélyi magyar autonómiát, mint és amikor Önök, azaz választások előtt és sajtótájékoztatókon. Az is rendjén volna, hogy a kis Markók közpénzből támogatott, érdeklődés híján belső használatra szervezett EU-táborában barátkoznak a hasonszőrűekkel, hiszen összenő, ami összetartozik. De az nincs rendjén, hogy Önök ugyanakkor erdélyi látogatásnak is nevezik útjukat. Mert az itteniek előbb látnák a hátuk közepét, mint Önöket.

Tudják, miért? Mert Önök valóban külföldiek itt. Mindaz, amit Erdély jelképez és jelképezett a századok során, idegen értékek véletlenszerű halmaza az Önök számára. Megjegyezzük, otthon ugyanúgy külföldinek számítanak nemzetidegen elveikkel.

Úgyhogy legyenek szívesek, ne „látogassanak” ide, ne kezdjék el lerombolni azokat a bástyákat, melyek eddig meg tudtak tartani bennünket közösségként. Itt tisztelik történelmünket, kultúránkat, értékeinket. És nem tisztelik az olyanokat, akik ezek ellen dolgoznak.

Ajánljuk tehát, hogy egyeztető üzleti megbeszélésüket a haza- és nemzetárulás béréről ott tartsák meg itteni kollégájukkal, ahol nem szennyezik be Erdély erkölcsiségét, hiszen mi is tiszta környezetet akarunk. Javasoljuk az igazi külföldet, például Bukarestet, ott folyamatosan zajlik a nemzeti tőzsdézés, és Markó elnök úr is otthonosan mozog.

Üdvözlettel, jó utat kívánva,

az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége nevében
Soós Sándor elnök
Bagoly Zsolt alelnök

2008. július 10. Kolozsvár”

Forrás: http://www.erdely.ma/dokumentum.php?id=38945

Vélemények?

59

Közösségi hírek

Tisztújító közgyúlést tartott 2008. június 22. – én a Pro Sarmaság kultúrális egyesület.

Az eseményen 26 régi és új tag vett részt, és az alábbi vezetőséget választotta:

-elnök:

Lucza István

-alelnökök:

Kovács Szabolcs

Bai Attila

Keresztes Zsolt

-kuratóriumi tagok:

Veres Erzsébet

Tóth Csaba

Sólyom Erzsébet

Dombi Attila

Dari Tamás

dr. Seres Klára

ifj. Dull József

Hernyák Annamária

Hernyák Csaba

Berki Edit

Széri József

Csobánka István

Kupás Lóránd

Széri Sándor

Kovács Ottó

-cenzorok:

Spurigán Géza

Katona Csaba

Keresztes Zoltán.

A közgyűlés döntött az egyesület által kiadott ,, Sarmasági Hírmondó ” havilap jövőjéről is.

A Pro Sarmaság továbbra is támogatja az újság kiadását és megjelenését, de új szerkesztőbizottsággal.

Ennek tagjai:

-felelős szerkesztő:

Lucza István

-főszerkesztő:

Veres Erzsébet

-szerkesztőségi tagok:

Spurigán Géza

Demjén Erzsébet

-tördelő:

Katona Csaba.

102

Közlemény

Mi, a Magyar Polgári Párt sarmasági szervezetének elnöksége ezúton hozzuk tagságunk, szimpatizánsaink és a sarmasági polgárok tudomására, hogy a közelmúlt eseményeit tapasztalva, úgy döntöttünk, hogy az elkövetkező időszakban pártunk a helyi RMDSZ szervezet konstruktív ellenzékeként fog tevékenykedni.

Elhatározásunkat a következő tényekkel támasztjuk alá:

1. Az RMDSZ sarmasági szervezetének elnöksége semmilyen módon nem reagált június 12.- i Nyílt levelünkre , amelyben összefogást, együttműködést kezdeményeztünk;

2. Június 20. -án, Sarmaság helyi Tanácsának alakuló ülésén, diktatórikus pártutasításokat követve az RMDSZ tanácsosai szövetkezve a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosával, nyíltan MPP ellenes álláspontra helyezkedtek.

Továbbá, mély sajnálattal állapítjuk meg, hogy az RMDSZ részéről fennen hangoztatott nyitási és együttműködési szándék, csak és kizárólag fentről jövő nyilatkozatok szintjén létezik, a helyi érdekképviselet pedig szintén felsőbb érdekeknek van továbbra is alárendelve.

A Magyar Polgári Párt mindezekkel továbbra sem ért egyet és az elkövetkezőkben is ragaszkodni fog meghirdetett programjához és célkitűzéseihez.

Az MPP sarmasági szervezetének elnöksége

1

Mindenkinek a figyelmébe !

Sokan ismerjük és kedveljük a mindig mosolygó és jókedvű Kovács (Sütő) Ildit.

Senki nem gyanította, hogy a nevetés mögött életveszélyes rák bújik meg. Ildikó sem. Munkahelyén ütötte le lábáról a betegség.

Jóravaló és segítőkész emberek azonnal a segítségére siettek. A baj viszont nagy és csak budapesti operációval lehet segíteni rajta. Ez pedig sok pénzbe kerül. Aki tud és szeretne segíteni, pénzt utalhat vagy tehet be a BCR sarmasági kirendeltségébe – Kovács Judit Ildikó nevére az alábbi számlaszámra:

RO47RNCB0219006108500001 .

>