""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Kezét nyújtja az MPP

A Magyar Polgári Párt ebben a hónapban tárgyalni fog az RMDSZ-szel egy közös európai parlamenti jelöltlista kialakításáról, amelynek harmadik helyére tart igényt – közölte szerdán Bíró Zsolt, az MPP elnöke Marosvásárhelyen. Hozzátette: ha Romániában az alkotmánymódosító népszavazást valóban egy időben tartják az EP-választásokkal, akkor a románság részvétele is magas lesz, és az RMDSZ nem teheti kockára az erdélyi magyarság európai képviseletét azzal, hogy elzárkózik az összefogástól, mert kétséges, hogy átlépi-e még az öt százalékos küszöböt. Az MPP 2014-ben kiemelt feladatának tekinti, hogy a magyarországi választásokra is mozgósítsa a könnyített honosítással magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat – mondta Bíró Zsolt.

Együttes megyei ülést kezdeményez az MPP

A Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok együttes ülésének összehívását javasolta kedden Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki szervezetének elnöke, képviselő-testületi tag. A politikus a háromszéki testület szerdai, rendkívüli ülésén vetette fel a kérdést, mivel szerinte több olyan, a két megyét érintő kérdés is van, így a Szent Anna tó helyzete, amelyek megoldása időszerű lenne. Kulcsár Terza úgy véli, a 2013-ban az erdélyi magyar politikai alakulatok között tapasztalt együttműködési áttörést – amelyről előzőleg már kifejtette véleményét – az önkormányzati munkára is ki kellene terjeszteni. A két megye érdekei több területen is azonosak, ezért gyakorlati kérdésekben is el kell indulnia egy érdemleges párbeszédnek, és ennek egyik formáját az együttes ülések megszervezése jelentené.
A frakcióvezető az ülést megelőzően ugyanakkor emlékeztetett, hogy az RMDSZ tanácstagjai Háromszéken már több rendben is megakadályozták ennek a kezdeményezésnek a gyakorlatba ültetését, most viszont remélik, hogy meggondolják magukat. „Félre kell tenni a személyes sérelmeket, legyenek azok akár a két testület, vagy pártok közöttiek, és a Székelyföld fejlesztését szolgáló közös ügyekben dolgozzunk együtt” – magyarázta Kulcsár Terza. Újságírói kérdésre válaszolva, elismerte, hogy a két testület közötti együttműködést egy még a kétezres évek közepén született szerződés is szentesíti, de ennek gyakorlati megvalósulása elmaradt. Ezért kezdeményezik újból.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a testületi ülésen elfogadhatónak minősítette a polgári alakulat kezdeményezését. Ígérete szerint egyeztet a kérdésben Hargita megyei kollégájával, Borboly Csabával. Az elnök ugyanakkor hozzátette, hogy az egyeztetés a két megye vezetősége között állandó, de ettől függetlenül az együttes ülés összehívása nem kizárandó.

Az MPP és az SZNT is segítséget nyújt a regisztrációban

A Magyar Polgári Párt háromszéki és a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete is segítséget nyújt a magyar állampolgársággal rendelkezőknek a magyarországi választási regisztrációban.
Az MPP és az SZNT illetékesei is egyeztettek Higvéghi Balázzsal, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnökével, az országgyűlési képviselő múlt heti, sepsiszentgyörgyi látogatása alkalmával. A találkozók során megegyeztek, hogy mind a politikai alakulat, mind a civil szervezet aktívan részt vesz a választói névjegyzékbe történő regisztrálásban, segítséget nyújtva a hozzájuk fordulóknak, illetve a szavazáson való minél jelentősebb részvétel érdekében is kampányolnak. Erről Kulcsár Terza József, az alakulat háromszéki elnöke és Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője számoltak be. Elmondásuk szerint mind a párt sepsiszentgyörgyi székházában működő állampolgársági irodát, mind az SZNT szervezet székhelyét felkereshetik az érdeklődők, ha segítségre szorulnának a regisztráció során.
Gazda Zoltán hozzátette, a voksok eljuttatása terén is segítséget nyújt azt SZNT, ugyanis vállalják, hogy a székházba behozott borítékokat eljuttatják a külképviseletekhez, elkerülve ezzel a román posta esetleges „szabotázsakcióit”. A két irodában hétköznaponként 9 és 13 óra között várja az érdeklődőket.
Kulcsár Terza József és Gazda Zoltán is arra szólítottak fel minden szavazójoggal bíró háromszéki magyar állampolgárt, hogy vegyenek részt a várhatóan áprilisban sorra kerülő anyaországi választásokon. Ezzel elsősorban egyfajta visszajelzést küldhet a külhoni magyarság a könnyített honosítási eljárás bevezetésére, valamint köszönetet mondhatunk az Orbán kormány ezen intézkedésért – tették hozzá.

MPP-PRESS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák