""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

1956

Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad, amely része a nemzet emlékezetének, s amelynek eseményei immár változhatatlanul rögzültek, s lettek részei a nemzeti öntudatnak. Éppen ezért, nemzeti ünnepet nem lehet hatóságilag elrendelni. Az ünnep mindig attól lesz emelkedett, hogy személyessé válik az egyének számára. 1956-os októberi  forradalom a magyar történelem egyik legfontosabb mozzanata, az öntudatra ébredés és a bátorság diadala, ami egyben példamutatás is volt.
Egységes nemzet képes arra, hogy változtasson sorsán! Ha ma van üzenete 56-nak, akkor ez az! Nemzetünk akkor lehet tiszteletben tartott, megkerülhetetlen tényező, ha erőt, egységes akaratot tud megfogalmazni és felmutatni a külvilág felé. Szabadságszerető nép vagyunk, nem tudjuk elviselni a kényszert, nem tudjuk elviselni az igazságtalanságot.
Ezt az egységet kell fölmutatnunk a Székelyek Nagy Menetelésén is. A közös fellépés és cselekvés ereje az, amivel már számolniuk kell a magyarságot asszimilálni kívánó erőknek.
A múltból kell erőt merítenünk, hogy a jelenben cselekedni tudjunk, annak érdekében, hogy jövőnk legyen!

Magyar Polgári Párt Hargita Megyei Szervezete
Salamon Zoltán
elnök
Csíkszereda, 2013. október 23.

Biró Zsolt ünnepi beszéde

„Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek,
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek –
És mégis élünk”
1956. november elsején Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben, egyetemi hallgatóként szavalta el az erdélyi szellemi nagyságok, Brassai

Sámuel, Dsida Jenő és Kriza János sírjánál az Utószó című költeményét Bartis Ferenc. A vers legendás refrénjét, amit sokan a vers címével is azonosítanak, “és mégis élünk” az összesereglett tömeg vele szavalta, majd kiáltotta. Ez adott ürügyet a magyarországi forradalom- és szabadságharccal rokonszenvező erdélyi fiatalok tömeges letartóztatására. Bartis Ferenc maga hét év szigorított börtönt kapott, de a román állam bosszúja szabadulása után, évek múlva sem hagyta nyugodni.
Bizonyára sokan emlékezünk még azokra a november elsejékre, amikor mindenszentek napján, halottak napja előestéjén összegyűltünk, temetőinkben nagyjaink síremléke előtt, esetleg valamely köztéri szobor előtt gyújtottunk gyertyát. Élők a holtakért, de valójában ilyenkor mindig azt demonstráltuk, hogy mégis élünk, mégis itt vagyunk!
Ma is ezt üzenjük: itt vagyunk! Világégések és Trianon, 1956 és kommunista diktatúra, erőszakos román asszimiláció és az 1989-et követő exodusunk ellenére: mégis élünk!
Az 1956-os magyar forradalom az az esemény, amely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Az 1956-os magyar forradalom egyben az az esemény, melynek történetéhez szervesen hozzátartozik az együttérzés is, amely révén az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyarság kifejezte teljes azonosulását a forradalmi eszmékkel. 1956 októbere, novembere így vált az erdélyi magyarság számára is a kommunista diktatúrával való szembenállás, a szabadság eszméiért való kiállás igazi mércéjévé. Bár idehaza, az erdélyi magyarság körében a magyarországihoz hasonló forradalmi megmozdulásokra, fegyveres harcokra nem került sor, mi is együtt éreztünk a pesti srácokkal, a Korvin-köz hőseivel, és a recsegő ropogó rádió hangján érkező hírek hallatán az erdélyi magyarság ideig-óráig visszanyerte önbizalmát.
Értelmiségiek, egyetemisták, munkások, földművesek fejezték ki együttérzésüket a magyar forradalom eszméivel, mindazokkal, akik fegyverrel a kezükben harcoltak (Illyés Gyula találó megállapításával élve) a “tigris karmaiba esett’’ Magyarország felszabadításáért.
Akkor történt. Négy, 16–17 éves baróti gimnáziumi tanuló megkísérelt átszökni a román-magyar határon, hogy fegyverrel a kezükben harcoljanak a magyar forradalom védelmében. Ketten sikeresen átjutottak a zöldhatáron, de a forradalom leverése után az akkori magyar hatóságok visszatoloncolták őket Romániába, itt pedig nehéz börtönéveket szenvedtek.
Nem feledkezhetünk meg hőseinkről, de felednénk azokat az időket, mikor magyar-magyar ellen lépett fel. Vagy magyart, magyarral fenyegetett.
Ma ismét visszatérőben önbizalmunk, és reményeink szerint nem egy efemer, múlandó állapot mindez. Az állampolgársági törvénynek köszönhetően ma már közjogi értelemben is elmondhatjuk: egy a nemzet. Ez az egység pedig felemelkedésünk alapfeltétele.
Felemelkedést mondtam és ez kell lebegjen a szemünk előtt. Ez kell áthassa gondolatainkat, nem csak tudatunkat, de tudatalattinkban is ezt kell elraktároznunk. Sokszor fogalmazódik meg, hogy meg kell maradnunk. De ne elégedjünk meg ezzel, mert egy közösség, amely csak megmaradni akar fogyásra van ítélve. Felemelkedés, gyarapodás kell legyen hát a célunk, mert ha azt tűzzük ki magunk elé, hogy gyarapodni akarunk, akkor biztosan meg fogunk maradni.
A Magyar Polgári Párt keretprogramjában is meghirdette a magyar nemzeti integráció gondolatát. Az erdélyi magyarság a kulturálisan egységes magyar nemzet elválaszthatatlan része – fogalmaztuk meg, és mára mindez evidencia Budapesten is. Magyarország kormányának köszönhetően valóság: nincsenek többé határon inneni és túli magyar ügyek, csak közös magyar ügyek vannak, olyan ügyek, amelyekben minden magyar felelős minden magyarért. A XX.-ik század történelme szétszórta nemzetünket. Sok esetben sokak úgy váltak szétszóratottá, hogy még szülőföldjükről sem kellett elmozdulniuk. Aztán 1956 után 200 ezer magyar vált emigránssá, az 1989 utáni erdélyi, székelyföldi exodust pedig már említettem.
Most a közjogi kapocs nem területi alapon, hanem az állampolgárság intézményének köszönhetően teremti meg azt az egységet melyben a magyar, mint világnemzet (önakarata ellenére, de mégiscsak világnemzetet) építheti jövőjét. Összeadhatjuk tudásunkat, tehetségünket a világon élő magyarok. Szülőföldünkön maradva egy erős és felemelkedő anyaországhoz az állampolgárság révén kapcsolódva átlépünk a határon.
A tizenötmillió magyarban való gondolkodás és a határokon átívelő nemzeti újjáegyesítésre irányuló tetteket követően mindannyiunk számára korszakváltó kihívás a magyar nemzeti integráció feladatainak felismerése, azok megoldásában való összefogás készsége és képessége.
Felemelő érzés ma itt önök előtt beszédet mondani október 23.-án, az 1956-os forradalom évfordulóján. Marosvásárhelyiként, magyar állampolgárként. Köszönöm, hogy itt lehettem!
Budapest, 2013. október 23.

MPP-PRESS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák