""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Szekérkaraván indul Marosszékről a székelyek nagy menetelésére

Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) szekérkaravánt indít a Maros megyei Makfalváról a székelyek október 27-re tervezett nagy menetelésére – nyilatkozott az MTI-nek csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatója után Biró Zsolt, a párt elnöke. Biró Zsolt elmondta, a szekérkaraván napokkal a nagy menetelés előtt vág neki Makfalváról a mintegy 150 kilométeres útnak, és az érintett településeken arra buzdítja a székelyeket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az egységes, önálló és autonóm Székelyföldért meghirdetett tömegdemonstráción. Az MPP elnöke azt is elmondta: péntektől pártja valamennyi irodájában fel lehet iratkozni a nagy menetelésre. Az MPP vállalja, hogy autóbuszos utazást szervez a távoli érdeklődőknek a menetelés háromszéki helyszíneire. Biró Zsolt úgy vélekedett: az erdélyi magyar politikai szervezetek teljes összefogása megteremtette annak a lehetőségét, hogy a székelyek nagy menetelése hatásos figyelemfelkeltő esemény legyen. A pártelnök megvalósíthatónak tartotta a szervező Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) azt a vágyát, hogy százezrek vegyenek részt a székelyek a nagy menetelésen. “Az a dolgunk, hogy tudatosítsuk az emberekben: mindenkinek ott kell lennie” – fogalmazott Biró Zsolt. Az SZNT augusztus elején jelentette be, hogy október 27-én a székelyek “nagy menetelésével” kíván nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással szembetalálkozva – 45 kilométeres összefüggő oszlopot alkotnak majd. Mv-Info

MPP-PRESS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák