""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Közlemény

 

A Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezete kifejezi hivatalos tiltakozását a március 15 alkalmával rendezett kolozsvári ünnepségek megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatosan.

Szervezetünk a megfelelő időben jelezte az RMDSZ képviselőinek és szervezőinek, hogy megnevesítettük saját képviselőnket, aki ünnepi beszédet szándékszik elmondani nemzeti ünnepünk alkalmával. Hiába sikerült ennek megfelelően őt az ünnepi programban a vezérszónok listáján megjeleníteni és ismertetni, az RMDSZ képviselői mégis fondorlatos ténykedéssel és „ügyeskedéssel” megakadályozták, hogy szervezetünk képviselője az ünnepségen felszólalhasson.

Úgy látszik, hogy a szövetség képviselői mindenáron megpróbálnak megakadályozni minden olyan más megnyilvánulást és véleménynyilvánítást, ami nem az ők véleményét és útmutatásaikat tükrözi. Tartanak is a szabad szó erejétől, mint ördög a tömjénfüsttől, s számukra mások véleményének tiszteletben tartása csak üres szólam marad. Mint ahogyan az eltelt több mind 20 év alatt hangoztatott felelőtlen szólamok és közösségünknek tett átgondolatlan és tartalmatlan ígérgetések is, a felelős nemzetépítés helyett.

A Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezete

MPP-PRESS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák