""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

január 2012 hónap bejegyzései

MPP: szemtelen RMDSZ

 

„Adózzák meg az import burgonyát!”

„Miközben az utca forrong, tüntetés tüntetést követ, mindenki a kormány távozását követeli, az RMDSZ gazdasági politikájáért felelős személyek arról értekeznek, hogyan fog kinézni Erdély 2020-ban. Ez bizony szemtelenség” – jelentette ki a Magyar Polgári Párt tegnapi sajtótájékoztatóján Fazakas Tibor, országos alelnök. Amióta tüntetnek az emberek az utcán, az RMDSZ semmiféle épkézláb javaslattal nem állt elő az ország nehéz gazdasági helyzetét illetően, pedig nekik az lenne a dolguk, hogy megoldást találjanak a problémákra, ehelyett úgy tesznek, mintha egy sci-fi jelenetben szerepelnének – tette hozzá Fazakas. Meglátása szerint a szövetség kormányzása során ország- és gazdaságellenes törvények születtek, mint az átalányadó, amelynek következtében több ezer kisvállalkozás ment tönkre, vagy az éppen sok gondot okozó egészségügyi törvény, amit elfogadtak. Fazakas azt javasolja, hogy adózzák meg a külföldről behozott burgonyát, ezáltal lehetne segíteni a helyi termelőkön, és nem a vegyszerrel kezelt, különböző országokból származó zöldséget kellene megvenni a piacról. (Az alelnök úr figyelmét feltehetőleg elkerülte, hogy Románia az Európai Unió tagja, így az országba irányuló árura nem vethet ki kénye-kedve szerint adót – a szerk.)

Lévai Barna, Hírmondó

MPP: pénzért megvehető a Zöld Párt

Zajlanak az egyeztetések az RMDSZ és a Zöld Párt között annak érdekében, hogy feloldják a múlt pénteki tanácsülésen keletkezett patthelyzetet – előreláthatóan pénteken kerül sor újabb ülésre. Kedden az MPP-frakció sajtótájékoztatóján már borítékolta is az ülés végkifejletét: a Zöld Párt pénzért megvehető, így tanácsosuk meg fogja szavazni a költségvetés-tervezetet.
Mint ismeretes, a 9 RMDSZ-es, 9 MPP-s és 1 zöld párti tanácsosból álló székelyudvarhelyi önkormányzati testületben a „mérleg nyelvét” a zöld Jakab Attila képezi, aki legutóbb, a városi költségvetés vitájánál azt jelentette be, nem szavaz addig, amíg a város nem kap nagyobb összeget a megyei tanácstól.
Tegnap Hajdó Csaba, a Zöld Párt megyei elnöke a Hargita Népével azt tudatta, az egyeztetések során igényeiket ismertették: „Az RMDSZ, mely politikai hatalom a megyében és a városban, kormányalkotó tényező, tegye helyre azt a méltánytalanságot, hogy feleannyi pénzből kell gazdálkodjon a város, mint például Csíkszereda. Konkrét lehetőségekről is beszéltünk, arról, hogy mely beruházásokra tud a megyei tanács garanciát vállalni. Például a szeméttelep bezárásához kellene többletfinanszírozás.” Hajdó hozzátette, ígéretet kaptak, hogy az RMDSZ rendezi az ügyet. „Várjuk írásos formában is a vállalásukat, és nem a helyi, hanem a megyei RMDSZ-től. A cél: legyen vége a hátrányos megkülönböztetésnek, és Udvarhelyen legyen egy méltányos költségvetési menedzsment” – üzente a zöldek megyei elnöke.
Lesznek változtatások
A téma kapcsán Bunta Levente azt közölte, valóban több ízben is egyeztettek. Székelyudvarhely polgármestere szerint már látható, hogy a költségvetésben lesznek kisebb-nagyobb változások – a legnagyobb horderejű módosulás vélhetően a szeméttelep rendezésére fog vonatkozni. „Valamikor a hét vége felé lesz újabb tanácsülés, hisz már a pénzügy előrevetítette, ha nem igyekszünk, zárolja a számláinkat” – mondta a polgármester. Később azt is megtudtuk, várhatóan pénteken kerül sor rendkívüli ülésre, amikor újból nekifutnak a 2011-es évi városi költségvetés elfogadásának.
Amúgy az RMDSZ kiadott egy közleményt, melyben hasonlóképpen nyilatkoznak, azt közlik, a zöldek kisebb módosításokkal tulajdonképpen egyetértenek a költségvetés-tervezettel, mindössze a megyei tanácstól kapott pénzekkel kapcsolatosan voltak, vannak fenntartásaik.
MPP: lottóznunk kellene!
Tegnap a polgári frakció négy tanácsosa: Molnár Miklós, Sebestyén Csaba, Mike Levente és Gálfi Árpád sajtótájékoztatón reagált az RMDSZ közleményére. „Kezdjük sajnálni, hogy nem lottózunk, hisz a vasárnap megfogalmazott álláspontunk keddre bebizonyosodott” – így indított Molnár. Korábban a polgáriak azt mondták, a zöldek lépésükkel csak alkupozíciójukat igyekszenek erősíteni, és ez szerintük tény, hisz „kéz kezet mos alapon a Zöld meg is fogja majd szavazni a költségvetési tervezetet”. A polgáriak szerint bebizonyosodott, hogy az RMDSZ jobban szereti a zárt ajtók mögötti egyeztetéseket. Mint Molnár közölte, „lehet könnyebb megvenni a 400 szavazattal bejutott mérleg nyelvét, mint az MPP-vel egyezkedni”.
A polgári tanácsosok újból részletesen ismertették költségvetés-módosítási javaslataikat: a polgármesteri hivatal működési keretéből, a fűtésre és kátyúzásra szánt összegekből igyekeznének átcsoportosítani pénzeket általuk fontosabbnak vélt gondok orvoslására. Többek között számos oktatási intézménynek juttatnának több pénzt, illetve a városi piacot, a Rózsa és Szent János utcát rendeznék. „Miért kell javaslatainkat lesöpörni az asztalról?” – kérdezték, majd azt is hozzátették, ez mindössze költői kérdés volt, hiszen tudják a választ. A polgáriak azt is nehezményezték, hogy információik szerint a pénteki tanácsülés rendkívüli lesz, ami azt jelenti, hogy szakbizottsági véleményezések nélkül dönthet a testület, vagyis úgy vélik, módosító javaslataik még inkább háttérbe fognak szorulni, és az „ígéretekkel megvett” zöld szavazatával átmegy majd a szerintük rossz tervezet. „A Zöld Párt az egyik legjobb párt, amelyet pénzért az ember megvehet” – jelentette ki Molnár Miklós.

— Máthé László Ferenc ,Honline, polgaripart.ro

2012-es költségvetés : A propaganda töretlen

Szabálytalanságokkal teli és mindenféle előzetes konzultációt nélkülöző költségvetési vita volt Hargita megye tanácsának január 22-én tartott ülésén.

Borboly Csaba több alapvető módosítási javaslatot nyújtott be a gyűlés idején, ami teljesen szabálytalan eljárás, hiszen ezt csak 3 nappal az ülés előtt tehette volna meg, sőt a szakbizottságok véleményezése is hiányzott. Így a tanács behunyt szemmel szavazhatott, teljes mértékben szabálytalan módon. Sajnos a belső rendszabályok betartásának elmulasztása már gyakorlattá vált Hargita megye tanácsában.

A megye elnöke- saját bevallása szerint „széleskörű” egyeztetést folytatott előzetesen. Lehetséges, hogy munkatársaival megtette, de a kisebbségi frakció tagjaival ez nem történt meg, a költségvetésről semmiféle előzetes beszélgetés nem történt!

A fejlesztési pénzek leosztása is a „szokásos” módon zajlott, kizárólag politikai indíttatás alapján, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megleckéztesse azokat településeket, amelyek nem RMDSZ vezetés alatt regnálnak. A sorban a két legutolsó település az MPP-s vezetésű Tusnádfürdő és Kápolnásfalu, nevetségesen alacsony összeggel.(csatolva a kimutatás). Az előző években azzal az indokkal nem kaptak pénzt sokan, hogy nincs benyújtott, kidolgozott elképzelésük a pénz felhasználásról. Ebben az esztendőben, mintegy előzetes csapásként Gyergyószentmiklós és Farkaslaka azért került az elnök úr fekete listájára, mert túl sok tervet nyújtott be. Teljes mértékben elfogadhatatlan a tanácselnök magatartása, amely a „rosszul” vagyis nem az RMDSZ-re szavazó községeket megbünteti, a jogosan járó fejlesztési pénzeket elvonja tőlük, mondvacsinált indokok alapján. Így történhetett meg, hogy a vidéki települések közül pontosan az a Farkaslaka kapott kevesebbet, amely egyike a forgalmi adóból és profitadóból legtöbbet befizető községeknek.

Bogár László: Óvatlan OVétlanítás

 

A Magyarország, a magyar kormány és legfőképpen az Orbán Viktor miniszterelnök elleni támadássorozat kritikus pontjához érkezett. Ezt talán a legegyértelműbben az Economist egyik írása fejezi ki, amely nemes egyszerűséggel így fogalmaz: „Mr. Orbán seems increasingly out of touch. His future will likely be decided not in the gilded corridors of the Hungarian parliament, but in Brussels and Washington DC.” Vagy­is: Orbán Viktor a partvonalon kívülre került, sorsa nem a magyar parlamentben, hanem Brüsszelben és Washingtonban fog eldőlni.

           Nos, ez valóban tiszta beszéd. A világ legtekintélyesebb globális orgánumainak egyike tehát világossá teszi, hogy – ha még bárkinek kételyei lettek volna ezzel kapcsolatban – a globális hatalmi rendszer számára tökéletesen érdektelen, hogy a magyar választó hogyan vélekedik Orbán Viktor sorsát illetően, mert az nem itt, hanem a birodalmi központokban dől el.

         Minden rosszban van valami jó, s ebben a most kavargó „rosszban” az a jó, hogy legalább eloszlat minden illúziót a nyugatias demokrácia működési mechanizmusait illetően. Vagyis egyértelművé teszi, hogy a „demokrácia” csak addig „működik”, amíg az érintettek ugyanazt gondolják és akarják, amit a globális hatalmi központok. Probléma akkor van, ha véletlenül nem azt akarják, akkor viszont először figyelmeztetés van, aztán fegyelmezés, aztán, ha ez sem használ, akkor felszámolás. Orbán Viktor sorsa most éppen ebbe az irányba látszik fordulni.

Erdélyben is szimpátiatüntetéseket tartottak

clip_image001

 

Több mint ezren vettek részt Erdély városaiban a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett szimpátiatüntetéseken, amelyeket a budapesti Hősök teréről indult megmozdulással egy időben szerveztek.

Az MPP szombati közleménye szerint Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kovászánán, Baróton is elhangzott a Hősök terének üzenete, amit a budapesti megmozduláson is felolvastak. Az Agerpres román hírügynökség szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében több mint ezren vettek részt a megmozdulásokon.

(MTI-fidesz.hu)

Erdélyben is Orbánék mellett tüntettek

Több mint ezren vettek részt Erdély városaiban a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett szimpátiatüntetéseken, amelyeket a budapesti Hősök teréről indult megmozdulással egy időben szerveztek.

Az MPP szombati közleménye szerint Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kovászánán, Baróton is elhangzott a Hősök terének üzenete, amit a budapesti megmozduláson is felolvastak. Az Agerpres román hírügynökség szerint Hargita, Kovászna és Maros megyében több mint ezren vettek részt a megmozdulásokon.

Az MPP szerint növekvő aggodalommal figyelik Erdélyből és Székelyföldről, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miként teremtettek olyan hangulatot, amely "méltatlan és igazságtalan" színben tünteti fel Magyarországot. Úgy vélik, hogy a keresztény hagyományokra és a Szent Koronára hivatkozó új alaptörvény egyben a nemzet egységének okmánya, a választójog kiterjesztése pedig a kölcsönös bizalom és a közös felelősségérzet garanciája.    

Szólít a haza, hív a „Talpra, magyar!” – A székelyek is a Békemenet mellé álltak

 

Papp Lajos, Szász Jenő, Czakó Gábor (Fotók: MH)

Nyílt levél azokhoz, akik felelősséget vállalnak a szilágysági magyar oktatásért

 

Mintegy két évtizede tart az a „néma küzdelem”, amelyet egyéni, és közösségi életünk boldogulásáért naponként vívunk. Nemcsak elkobzott javaink visszaszolgáltatása, de a minket megillető jogaink megtartása úgy tűnik, egyre inkább nehézségekbe ütközik. Küzdelmünkben voltak és vannak, akik hathatósan támogattak. Erről a helyről is kifejezzük elismerésünket és köszönetünket, azok iránt, akik közösségi életük előmozdítói voltak, és maradtak.

Megdöbbenéssel vettük tudomásul a zilahi városi tanács, folyó év január 4.-én hozott határozatát, mely szerint a Kraszna utcai óvoda a 2012/ 2013. tanévtől a Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatása alól átkerül a Simion Bărnuțiu iskola igazgatása alá. Az óvodának otthont adó épület a Zilahi Református Egyház tulajdona egy 2008.- ban keltezett visszaszolgáltatási határozat alapján. A Wesselényi Kollégium igazgatása alá kerülése pedig természetes következménye volt az erdélyi magyar oktatás tradíciójának.

Meglátásunk szerint városi tanács döntése egyrészt veszélybe sodorhatja fenti óvodában egyházi támogatással létrejött és fenntartott vállalásokat, másrészt felerősíti azon félelmünket, hogy mindeddig ismeretlen háttérerők a zilahi, de tágabb értelemben a szilágysági magyar oktatás ellehetetlenítését idézhetik elő.

Székely nyelvlecke magyaroknak I.

 

Unjuk, hogy a magyarországi Erdély-filmekben a magyar színészek ugyanolyan pesti nyávogással és szóhasználattal próbálják eljátszani az autentikust. Nekik és minden székelyül tanulni vágyónak szól ez a sorozat. Kennyed!

 

 

 

kukker.manna.ro

Orbaiszéken is kiállnak a magyar kormány mellett

A kovásznai MPP-szervezet békés szimpátiatüntetéssel tiltakozik a magyar kormányt ért támadások ellen. A megmozdulásra a központi parkban lévő ’56-os emlékműnél kerül sor szombaton 17 órakor.
Az Orbán-kormány mellett tüntet az MPP
A január 21-i, budapesti szimpátia-tüntetéssel egy időben szervez kilenc erdélyi városban, köztük Székelyudvarhelyen is tüntetést a Magyar Polgári Párt.
Az udvarhelyi békés megmozdulás helyszíne az Emlékezés Parkja lesz. Ide várják január 21-én, szombaton délután 17 órára mindazokat, akik úgy érzik, hogy a jelenlegi magyar kormánnyal szolidaritást vállalnak.
„Mi nem a román kormány ellen, hanem a magyar kormány mellett tüntetünk"- hangsúlyozta az esetleges félreértések elkerülése végett Molnár Miklós sajtószóvivő.
A tüntetésen résztvevők létszámával kapcsolatosan nem kívánt jóslásokba bonyolódni, de reményei szerint nem marad üresen a Park és környéke sem. Annál is inkább, mert a békés megmozdulásként meghirdetett akcióra nem csak az udvarhelyieket várják, de a környékbeli települések lakóit is.
A gyertya és mécsesek fényével megvilágított megmozduláson képviseltetni fogja magát az MPP összes, szám szerint huszonhárom udvarhelyszéki helyi szervezete is.
Az udvarhelyivel azonos időpontban nyolc másik erdélyi városban (Barót, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Kolozsvár, Kézdivásárhely, Kovászna, Sespiszentgyörgy) is hasonló, a magyar kormánnyal szolidarizáló akcióra kerül sor. A forgatókönyv minden helyszínen egységes: a beszédek mellett felolvassák azt a közös dokumentumot, amelyet eljuttatnak a magyar kormányhoz is.
A szimpátia-tüntetés ideje alatt nem lesz forgalomkorlátozás. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy a békés szándék jelzéseként vigyenek magukkal gyertyát vagy mécsest.
Uh.ro,

Rokonszenvtüntetések Székelyföldön

Székelyföld több városában is rokonszenvtüntetést tart a Magyar Polgári Párt (MPP) január 21-én, szombaton, egy időben a budapesti Hősök terére tervezett megmozdulással – olvasható a Szász Jenő pártelnök által kiadott, közleményben. "Növekvő aggodalommal figyeljük Erdélyből és Székelyföldről, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti föl Magyarországot – áll a dokumentumban. Magyar közéleti személyiségek Békemenet Magyarországért címmel hirdettek demonstrációt a múlt héten e hét szombatjára a kormány mellett a Facebook közösségi oldalon. A Hősök teréről az Országházig vonulók – a felhívás szerint – azt szeretnék bemutatni, hogy nem kívánnak mást, "csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni". "Magyarország népe egyszer már megismerte a világ ellenszenvének szörnyű következményeit, amikor ugyancsak elfogult híradások következtében védtelenül álltunk a trianoni ítélőszék bírái előtt. Nem akarjuk, hogy ez a szörnyű pillanat megismétlődjék" – olvasható a budapesti felhívásban. A Magyar Polgári Párt szimpátiatüntetésein a budapesti megmozdulás szervezőivel egyeztetve Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Baróton is felolvassák a Hősök terén elhangzó üzenetet.
(MTI)

Egy szék, mindenekfelett

szimpatia

Egy szék, mindenekfelett

Sajátosan értelmezi megyeitanács-elnöki szerepét Tamás Sándor: úgy bánik az adófizetők pénzével, mintha sajátjából osztogatna nagyúri kénye-kedve szerint a zászlója alá felsorakozó alattvalóinak.

Erdélyi szolidaritás Magyarországgal, a magyar kormánnyal

 

Szolidaritási nagygyűlést szervez Székelyföld több városában az MPP, hogy az erdélyiek támogatásukról biztosíthassák Magyarországot és a jelenlegi magyar kormányt.

A rendezvényeket a Budapesten január 21-én, szombaton 16 órától (romániai idő szerint 17 órától) szervezett Békemenet Magyarországért elnevezésű utcáravonulásal egyidőben tartják.

„Az elmúlt másfél év felüdülés a Magyarország határain túli magyarság számára, ezért január 21-én, a budapesti felvonulással egyidőben Erdélyben több helyszínen Szolidaritási Nagygyűlést tartunk” – jelentette be csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján az MPP elnöke, Szász Jenő. Hozzátette, egyelőre a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi, a gyergyószentmiklósi, a csíkszeredai, a kézdivásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi és a baróti MPP-szervezetek vállalták a rendezvény megszervezését.

„A marosvásárhelyi helyszínről később tájékoztatunk, még engedélyt kell igényelni a polgármesteri hivataltól. Erről László György megyei elnök intézkedik”– ismertette az MPP elnöke.

Budapesten a január 21-ére, szombaton 16 órára hirdették meg a Békemenetet: a Hősök teréről indulva az Országházig, a Kossuth térre vonulnak azok a magyar demokraták, akik hisznek a polgári demokráciában és a nemzet függetlenségében.

Székelyhon

Pénz helyett durva válasz a megyétől

 

Borboly Csaba megyeitanács-elnök szerint „túlzásokat, felfújt és fiktív elképzeléseket tartalmazó” fejlesztési projekteket nyújtott be Gyergyószentmiklós, Balánbánya és Farkaslaka polgármesteri hivatala Hargita Megye Tanácsához a településeknek visszaosztott pénzekre meghirdetett pályázati kiírásra.

„Értékelhetetlen pályázatok érkeztek Gyergyószentmiklós, Balánbánya és Farkaslaka polgármesteri hivatalától. Olyan túlzásokat, mondhatni, csak túlzásokat tartalmaznak ezek a projektek, hogy már első ránézésre látszik, hogy felfújt és fiktív elképzelések. Olyan településekről van szó, ahol elférne a támogatás, és szeretnénk is támogatni, de sajnos, a polgármesterek lehetetlenné teszik ezt. Mindenképp esélyt szeretnénk adni ezeknek a településeknek, ezért levélben fordultam az illetékes településvezetőkhöz, és kiegészítő dokumentációt kértem, amellyel bizonyítani tudják kérésük megalapozottságát” – ismertette Borboly Csaba meglátásait hétfőn a megyei tanács sajtószolgálata.

„Nem álomprojekteket, hanem megkezdett munkálatokat vagy már elkészült dokumentációkkal, tervekkel rendelkező projekteket áll módunkban támogatni” – nyilatkozta az ügy kapcsán Borboly Csaba, aki hozzáfűzte, „sajnálom, hogy a három komolytalan polgármester lehetetlenné teszi, hogy pénzt adjon a megyei tanács az általuk vezetett településeknek.”
A tanácselnök hétfőn a három polgármesteri hivatalhoz gépkocsit küldött, amellyel a polgármesterek elküldhették a benyújtott projektjeik műszaki dokumentációjának másolatát, így támasztva alá kérésüket. Borboly Csaba pozitív példákat is felsorolt a benyújtott projektek közül, így szerinte például Bögöz, Székelyderzs és Szentábrahám polgármesteri hivatalától tökéletes pályázatok érkeztek.

Tervek 2012-ben

http://www.erdely.tv/hirek/nepszavazas-2012-ben

Tervek 2012-ben

A 2011-ben megkezdett projekteket folytatná idén a Magyar Polgári Párt. A politikai szervezet főként a Kovászna megyei népszavazást, és a székelyudvarhelyi Közbiztonságért testület működését szorgalmazza. A népszavazás Hargita és Maros megyei megvalósítása mellett a választásokra is készül az MPP.
A Magyar Polgári Párt legfontosabb megvalósítása 2011-ben az állampolgársági irodák létrehozása volt. Ezek Erdély 13 településén vannak jelen, amelyekben a múlt év folyamán több mint 6000 személyt segítettek abban, hogy megszerezzék a magyar állampolgárságot. Molnár Miklóst az MPP sajtószóvivőjét, 2011 végén kérdeztük a párt 2012-re szóló terveiről.
Molnár Miklós
sajtószóvivő, Magyar Polgári Párt
„Mint például a Kovászna megyei népszavazásról szóló kezdeményezést, amely reméljük, hogy sikeres lesz. Úgy-e ez jövő március 15-én lenne időszerű. Aztán nagyon reméljük, hogy ezt sikerül Hargita és Maros megyére kiterjeszteni.”
A Kovászna megyei népszavazás során a lakosság 2 kérdésben kellene állást, foglaljon. Ezek, a Bodza vidéki települések megyétől való leszakításáról és a módosított terület Székelyföld adminisztratív területi egységéhez való kapcsolásról szólnak. A párt amellett, hogy készül az idei választásokra, eredményesebben szeretné folytatni a tavaly megkezdett projektjeit. Ezek közé tartozik az állampolgársági irodák további munkája, valamint a Székelyudvarhelyen felállított Közbiztonságért testület működése.
SZERKESZTŐ: Róth-Balázsi Hunor
OPERATŐR: Rab Zoltán

Beruházásokat sürgetnek Csomakőrösön

 
A kovásznai MPP-szervezet kampányígérete volt: ha a párt szavazattöbbséget kap Csomakőrösön, befutó helyet biztosítanak a falu jelöltjének a tanácsi listán.
A szavazattöbbség nem született meg, az RMDSZ sem kívánta képviseltetni a tanácsban a falut, így Csomakőrös hét évig nem is volt jelen az önkormányzatban. A közelmúltban történt változások során viszont mégis mandátumhoz jutott a falu MPP-s jelöltje, Kosztándi Árpád.
Kosztándi elmondta, Cso­ma­kőröst Kovászna egyik kerületének tekinti, ezzel szemben az infrastrukturális fejlesztésekben nagy lemaradás tapasztalható, pedig a csomakőrösiek városi szinten adóznak. Az emberekben tudatosítani kell, hogy nemcsak a kötelezettségekben, hanem a jogokban is városiaknak tekintsék magukat – mondta a tanácstag.
A frissen beiktatott vá­rosatya hangsúlyozta: messzemenően támogatja az RMDSZ-es városvezetést abban, hogy kivitelezze Csoma­kőrösre vonatkozó kampányígéreteit. Többek között hidat kellene építeni a Kőrös patakán a polgármesteri hivatal üdülőháza közelében, megkezdeni a falu infrastruktúrájának kiépítését, véglegesíteni a bezárt szeméttelep lefedését. Ez utóbbi környezet­szennyező hatását is figyelembe véve egyfajta „fájdalomdíjként" városiról falusi szintre – havi 3–4 lejre – kellene csökkenteni a szemételhordási díjat – mondta Kosztándi.

Háromszék

Hozzászólások

Kategóriák