""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Bayer Zsolt, AZ ARANYEMBER – Olvasd el!

Nagy a felháborodás baloldalon, merthogy Orbán "először nemet mondott" az európai megállapodásra, aztán "lebegtette álláspontját", amiből "talán lett", s csak ezek után jutott el "az igenig". Ezzel pedig -úgymond- "összezavarta Európát, Magyarországot, és végső soron saját magát".
Ahelyett, hogy azonnal és feltételek nélkül igent mondott volna. Ahogyan tették volna ők, vagy méginkább egy "szakértő kormány", amelyre szerintük "egyre nagyobb szükség van".
Azt kellene tudnunk először is, hogy miről szól ez az új európai megállapodás-tervezet. Mert hallotunk itt nagyobb költségvetésu szigorról, meg automatikus szankciókról -amelyek persze bizonyos esetekben még sem lépnek életbe, hiszen az automatizmus megint csak egyeseknek automatikus, másiknak kézi vezérelt…
Szóval mindezekről szó esett, sok szó. De egy apróság nem futott be nagy karriert a magyar sajtóban. Valamiért nem tartották fontosnak a balosok és a liberálisok, hogy ezzel is megismertessék a hazai közvéleményt, csak úgy átsuhantak rajta a sorok között, mint kis semmiségen.
Nos, a tervezet 14. pontjában, szinte csak úgy mellékesen, a következő apróság olvasható:
Az euroövezeti tagállamok, illetve a hozzájuk csatlakozó más tagállamok megfontolják és tíz napon belül döntenek arról, hogy 200 milliárd euróval növeljék az IMF forrásait, hogy annak " adekvát eszközei legyenek a válságkezelésre" . (Aztán ezzel a 200 milliárd euróval az IMF persze majd "megsegíti" Olaszországot és Spanyolországot…)
Ez a 200 milliárd eurócska nem ugrott fel a hazai lapok címoldalára. S ez lehet a magyar kormányfő "vergődésének" is az oka, ugyanis a költségvetési szigor alkotmányba foglalása olyan nagyon nem rázhatta meg, lévén mi már ezt megtettük, elsőként. S amikor belevettük az alaptörvénybe a költségvetési szigort, akkor a balos és liberális véleményvezérek ezért szedték le rólunk a keresztvizet…
Nézzük meg közelebbről ezt a 200 milliárd eurót, számoljunk egy kicsit.
Az Európai Unió lélekszáma a legutolsó, 2011. október 26-i hivatalos adat szerint 493 023 627 fő. Talán megbocsátják, ha az egyszerűbb számolás kedvért ezt felkerekítjük 500 millió főre. Nos, 500 millió fővel számolva a 200 milliárd euró azt jelenti, hogy minden uniós polgár odaad 400 eurót az IMF-nek.
Nézzük mindezt Magyarországra vetítve.
Ha Magyarország csatlakozik a megállapodáshoz, úgy lélekszám arányosan miránk 4 milliárd euró jut majd. Amikor leülök vasárnap ebédelni a családommal, papa, mama, nagyszülők és a gyerekek, az a jóérzés tölthet el, hogy a húsleves és a rántott hús között mindösszesen 4400 euróval megsegíthettem a Valutaalapot. S ehhez a Magyarországra eső 4 milliárd euróhoz azért számoljuk hozzá a következő tényt: amikor újrakezdődtek a tárgyalások az IMF és hazánk között, arról szóltak a hírek, hogy egy körülbelül 4-5 milliárd eurós mentőcsomagra lesz szükségünk. Tehát, ha csatlakozunk a megállapodáshoz, akkor előbb odaadunk az IMF-nek 4 milliárd eurót, utána kapunk az IMF-től hitelbe 4 milliárd eurót, amit majd megint visszafizetünk, jó sok kamattal. És nem mellékesen, az IMF által adott hitelnek az is az ára, hogy a magyar kormány megváltoztassa jelenlegi gazdaságpolitikáját, azaz a válság terheit kizárólag a lakosság viselje és tehermentesítsék a bankokat
Ügyes, nem?
S tegyük fel azt a kérdést is, ha már egyszer muszáj megsegíteni Olaszországot és Spanyolországot, akkor vajon az EU miért a New Yorki székhelyű IMN-nek adja oda a pénzt, miért nem adjuk oda mindjárt az érintetteknek? Nos, erre igen egyszerű a válasz. Azért, mert ezt a pénzt a jegybankok fogják odaadni. A jegybanki függetlenség mai értelmezése szerint a jegybankok (leánykori nevükön Nemzeti Bankok) nem avatkozhatnak be közvetlenül a költségvetésbe. Vagyis: ha az EU tagországok jegybankjai odaadnák közvetlenül a pénzt Olaszországnak és Spanyolországnak, akkor ezután az aktus után a nemzeti kormányok feltehetnék a kérdést, hogy a jegybankok vajon miért nem segítenek saját országukon felhalmozott tartalékaik segítségével (például a gazdasági növekedés beindításában)?
S ha ezt a kérdést fel lehetne tenni, akkor oda lenne a jegybanki függetlenség most értelmezett realitása, ennek az egész mocskos rendszernek az egyik fundamentuma.
Hát ezért az IMF.
Azt mindenesetre jó, ha tudják, hogy ebben a pillanatban a világtörténelem egyik legnagyobb szabású, és legaljasabb rablása zajlik.
S ahhoz, hogy ezt a rablást ezek az elmebeteg bűnözők végre tudják hajtani, nem csak a pénzünkre van szükség, hanem még néhány dologra.
Mindenekelőtt "szakértői kormányokra". Ez most az új jelszó: szakértői kormány!
Kezdődött a görögökkel. A választott kormányfő ment, és érkezett helyére, Lucas Papademos, a szakértő.
Folytatódott az olaszokkal. A választott kormányfő ment, és érkezett helyére Mario Monti, a szakértő.
Mi a közös ebben a két szakértőben?
Az, hogy mindketten a Goldman és Sachs köpönyegéből bújtak elő.
Nevezett Goldman és Sachs a világ egyik legnagyobb globális pénzügyi szervezete, profilja pedig a befektetések és az értékpapír-kereskedelem. Székhelye Manhattan-ben van. Amikor a jó Marcus és Samuel Sachs megalapították cégüket a XIX. század derekán, talán nem gondoltak arra, hogy egyszer irányítani fogják az egész világot. Hát, most irányítják…
Amúgy a Goldman és Sachs tevékenységéről egyetlen példa a közelmúltból: az Index 2010. április 19-én megírta, hogy az amerikai bankfelügyelet eljárást indított a Goldman és Sachs ellen. A cikk címe: Hogyan verte át befektetőit a Goldman Sachs? Hát úgy, hogy "a már láthatóan bedőlés felé tartó hiteleket csomagolták értékpapírba, és úgy adták el azokat, mintha jó nyereséggel kecsegtetnének. Közben a Goldman egyik partnere éppen ezen értékpapírok bukására játszva ért el óriási nyereséget."
"Ezen értékpapírok bukására játszva" – vagyis shortolva. Vagyis Goldman egy aranyember.
Ez a bizonyos partner a Paulson and Co. volt. Ők shortolták a piacot, és így az amerikai ingatlanpiac összeomlásán 600% hozamot értek el. És nincsenek börtönben, nem is verték őket agyon – dehogy! Élnek és virulnak!
S még egy apróság: Görögország a Goldman és Sachs segítségével és támogatásával hamisította meg költségvetési adatait. S most ebből a Goldman Sachsból érkezett Papademos, a szakértő, a "nép atyja", hogy megmentse Görögországot…
Idehaza pedig a megfelelő körök egyre hangosabban sürgetik a "szakértői kormány" felállítását. Róna Péter közgaszdász, akit az LMP időről-időre fel szokott kérni szakértő miniszterelnöknek, a minap azt nyilatkozta, hogy a kötvénypiacok előbb-utóbb ki fogják kényszeríteni Orbán bukását és egy szakértői kormány felállítását, miképpen tették ezt már a Gyurcsány-Bajnai váltáskor is.
Azért ez a mondat elég informatív, nem?
Többek között arról mesél, hogy a nemzetközi pénztőke úgy döntött, nincs többé szükség demokráciára, de még annak látszatára sem. Ezentúl majd a kötvénypiacok választanak kormányokat. S hogy valami látszat azért mégis fennmaradjon, az európai polgároknak meghagyjuk azokat az életbevágó kérdéseket, mint állatvédelem, libatömés, homokosok házassága, Ezzel elbíbelődnek, mint a hülyegyerek a homokozóban. Olyan apróságokról pedig, mint gazdaság, pénzügyek, társadalom-szerkezet, mobilitás és jövő , majd dönt az IMF, a Goldman Sachs, majd döntenek a kötvénypiacok.
S mi kell még ahhoz, hogy ezt az égbekiáltó gazemberséget véghez lehessen vinni?
Hát háborús pszichózis kell hozzá.
Merkel fújta meg először a sípot. Október 26-án reggel a Bundestagban a következőket mondta: "Nem hihetjük, hogy magától értetődő egy újabb békében és jólétben eltöltött fél évszázad Európában. Nem az. Ezért mondom, ha megbukik az euró, megbukiki Európa is."
S Merkel ebben a beszédében természetesen pénzt kért a válságkezeléshez, szorosabb integráció mellett tört lándzsát, és a lisszaboni szerződés átírását javasolta.
A legutóbbi Uniós megállapodás-tervezetet keveslő Egyesült Államok vezérkari főnöke, Martin Dempsey tábornokot pedig "rendkívül nyugtalanítja az európai helyzet", s szerinte az Unió felbomlása zavargásokhoz fog vezetni.
S nehogy azt gondolják, hogy mindez napjaink trükkje. Ugyan kérem, évek óta zajlik e nagyszabású rablás előkészítése. A rossz emlékezetű zsúrfiú, a Gazprom igazgató tanácsában landoló Gerhard Schröder kancellárként már szorgalmazta az Európai Egyesült Államok létrehozását. "A jelenlegi válság könyörtelenül egyértelművé teszi, hogy a valutaunió nem létezhet közös fiskális, gazdasági és társadalompolitika nélkül. Ehhez fel kell adni nemzeti szuverenitásunkat."
Nagyjábó ezzel egyidőben Soros György már az európai államkincstár létrehozását szorgalmazta.
Tehát a gyógyír a válságra a nemzeti szuverenitás feladása, a teljes integráció, a közös pénzügyek, a nemzeti kormányok lecserélése szakértői kormányokra, a demokrácia eltörlése, s a további dereguláció és privatizáció, valamint a megszorítások.
Ha odaadjuk pénzünket és szabadságunkat az IMF-nek és a Goldman Sachsnak, nem lesz háború, és nem lesznek zavargások.
Nem vagyok biztos benne, hogy nem lesznek zavargások. Európában is, Amerikában is.
De ha lesznek, remélem, a "kötvénypiacok" és aranyembereik lesznek először falhoz állítva.

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák