""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Ülés a választójogról: „az együttműködési készség volt jellemző”

 

Őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozásnak nevezte a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki, a választójogi törvényjavaslatról tartott plenáris munkaülését Kövér László házelnök. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az ülés után tartott sajtótájékoztatón bejelentette, módosító javaslatot fogalmaztak meg, hogy egyéni választókörzetben is lehessen szavazati joguk a határon túli magyaroknak.

Kövér László összegzése szerint a belpolitikai életet meghatározó és a magyar törvényhozásban szavazó pártok különbözőképpen ítélték meg az állampolgárság kiterjesztését és a választójogi javaslatot. Ugyanakkor mégis az együttműködési készség volt a jellemző – mutatott rá az Országgyűlés elnöke, aki szerint őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozás zajlott.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke támogatásáról biztosította az indítványt, egyben fontosnak tartotta, hogy a magyarországi és a határon túli magyarok közötti szolidaritás és bizalom erősödjön. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke bejelentette: módosító indítványt fogalmaztak meg, hogy a határon túli magyarok ne csak listára voksolhassanak, hanem egyéni választókörzetben is választhassanak. A javaslathoz megfogalmazott módosító indítványokat bizottsági javaslatként az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága terjeszti be.

MTI

Kövér László nekiesett az IMF-nek – a hétfői tőzsdenyitás előtt

A hétfői tőzsdenyitás előtt bírálta Kövér László az IMF-et, miközben hozzátette: "az egy más kérdés, hogy a jelen körülmények között egy ország, adott esetben Magyarország ki tudja-e kerülni, hogy ezekkel az intézményekkel együttműködjön".

Kövér László szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tervezett együttműködés kialakítása során az lesz a fő kérdés, hogy Magyarország milyen pozíciót tud kiküzdeni magának: alárendelt szerepet vagy tényleges alkupozíciót. A házelnök ezt a Duna Televízió Heti hírmondó című műsorában mondta, kijelentve: mérhetetlenül rossz a véleménye a nemzetközi gazdasági szervezetekről, de azt senki nem gondolta, hogy egyáltalán ne működjünk együtt velük. Szólt arról is, támogatja, hogy a határon túli magyarok ne csak listára szavazhassanak.

Az Országgyűlés elnöke a vasárnap sugárzott interjúban az IMF-ről szólva úgy fogalmazott: "Abban tetszettek volna jeleskedni, hogy ezt a gazdasági világválságot, ezt a csőd közeli helyzetet sikerült volna megelőzni!"

"Rossz lovon ülünk, rossz rendszer működik, és az IMF tipikusan az az intézmény, amely ennek a rossz rendszernek az egyik fundamentális fenntartója" – mondta Kövér László, hozzátette azonban: az egy más kérdés, hogy a jelen körülmények között egy ország, adott esetben Magyarország ki tudja-e kerülni, hogy ezekkel az intézményekkel együttműködjön. "Azt, hogy egyáltalán ne működjünk együtt, senki sem gondolta – minden retorikai túlzás ellenére" – mondta. Rámutatott ugyanakkor, a jövő kérdése, hogy az együttműködés kialakítása során milyen pozíciót tud majd kiküzdeni magának Magyarország: alárendelt szerepet vagy olyan tényleges alkupozíciót, amelyben az ország érvényesíteni tudja a saját nemzeti érdekeit, például alapvető társadalompolitikai kérdésekben. HVG

MPP-PRESS

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák