MPP-elégedetlenség a cenzus kapcsán

 

Elfogadhatatlannak és az RMDSZ hibájának minősítette, illetve megalkuvásának tartja Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei szervezetének elnöke, hogy a népszámlálási űrlapokon a magyar nemzetiségűek esetében a maghiar, ungur és secui megnevezéseket is be lehet jelölni. Az elnök szerint, bár a törvény úgy rendelkezik, mindhárom válasz esetén az összesítéskor magyarnak lesz tekintve az illető, erre valós garancia nincs. Szintén a kormányon lévő magyar alakulat megalkuvását mutatja, hogy a csángók külön etnikumként jelennek meg – tette hozzá Kulcsár.

Hírmondó 2011. október 20. csütörtök,

Lapszemle

Nem tőlünk függ, hol látjuk meg a napvilágot, de talán az sem, hogy az így otthonunkká lett városba, ha el is hagyjuk azt egy időre, visszatérünk-e valaha, olvasható a Székely Újság vezető írásában. Emberi sorsokat is bemutatunk. Megírjuk,hogy tíz lakószövetségi társulást szólított fel a szolgáltató a felgyűlt vizes tartozások törlesztésére, olyanokat, amelyek hatezer lej körüli összegekkel tartoznak, de van olyan is, amelynek már 15 ezer lejt meghaladó adóssága gyűlt fel. Csíkszeredában összesen mintegy 315 ezer lejjel tartoznak a Harvíz Rt.-nek. Áldozatok, vagy lelkes kiszolgálók? Fájni fog. Jönnek a fedőnevek, mögötte létező, vagy időközben elhunyt személyek vannak. Egy lelkészcsalád története és kálváriája. Folytatódott hétfőn a tárgyalás Csala Zsolt néhai Gyergyóalfalvi alpolgármester meggyilkolása ügyében a Hargita Megyei Törvényszéken. Ezúttal hat tanút hallgattak ki. Nehéz telünk lesz. Udvarhelyen befűtöttek, jön a számla. A hivatalos bejelentés alapján közel 2510 háztartás igényli még a szolgáltatást.  Volt, amikor több mint nyolc ezer háztartás volt rácsatlakoztatva a távrendszerre. Hírül adjuk, hogy november közepén Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke tesz látogatást Makfalván.  Nem kizárt, hogy pályázat révén a faluban térségi Népfőiskola épül. Hiábavaló volt a sok RMDSZ-es gáncsoskodás a Baróthoz tartozó Miklósváron áll az új kultúrház. Tavasszal megkezdik a külső tér rendezését, de székely kapu állítása is tervbe van. Marosvásárhelyen és Maros megyében a Nagy Összefogás helyett a Nagy Átverésnek lehetünk tanúi. A város már egy régi alku tárgyaként elúszott – mondják a rossz nyelvek. A bukaresti ügyvéd szerződése vagy a vezető szűklátókörűsége miatt vannak anyagi gondjai egy kézdivásárhelyi vállalatnak, kiderül az összeállításunkból. Örömhír, avatják a székelykeresztúri Sóskúton a Keresztúri Közösségi Alap által felépített Sósfürdőt. A fürdőt Kovács Áron építészmérnök tervei alapján a farkaslaki ácsok építették. A portré rovatban megismerhetik a kézdiszentléleki kis zongoraművészt, a 12 éves Kovács Hunor már több alkalommal elkápráztatta zongorajátékával a közönséget. Kettős jubileumot ünneplünk az idén: Lőrincz Márton 100 éve született és 75 éve lett olimpiai bajnok. Születésnapján megemelem a kalapomat előtte, mindannyiunk nevében. Székely Újság, az érem másik oldala, hogy ne dőljön el a székely igazság.

 

MPP-PRESS

  • admin
  • 2011. október 20. csütörtök
  • MPP
admin
 

>