""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Ősszel dönt a háromszéki MPP polgármesterjelöltjeiről

Ősszel dönt a háromszéki MPP polgármesterjelöltjeiről, és azt követően állítja majd össze a helyi tanácsokba pályázók listáját is – mondta el Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke. 
Úgy döntöttek, megvárják a szeptember eleji kongresszust és az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését, s csak azután választják ki jelöltjeiket, annál is inkább, mert ha valóban jobboldali összefogást akarnak, akkor arról egyeztetni kell, nem várhatják, hogy mások is felsorakozzanak az általuk kiválasztott személyek mögé. Bálint József azt is elmondta, hogy a szeptember eleji kongresszus után a párt elkezdi a készülődést a jövő évi választásokra. 
Háromszék

Szász Jenő: az MPP szeptember 3-án kongresszust szervez 

Szász Jenő MPP-elnök mai sajtótájékoztatóján közölte: az alakulat szeptember 3-án, Marosvásárhelyen kongresszust szervez, és létrejön egy „szociális-keresztény platform” azok „keresztényi védelmére”, akiket szociális szempontból érint a jelenlegi kormányzás. Mint mondta, szeretné, ha a szeptemberi kongresszuson megalakulna az Önkormányzatok Országos tanácsa. Ez rendszeresen ülésezne, és intézményesítené az MPP megyei szervezeteinek fórumát, amelyet januárban hoztak létre, és amelynek élén László György, az alakulat Maros megyei szervezetének elnöke áll. Ugyanakkor a kongresszuson szeretnék körvonalazni a 2012-es választásokra szóló stratégiát

Kolozsvári Szabadság

MPP: kiábrándultakra utaznak

A szeptember 3-ra tervezett kongresszus előkészületeit ült össze megbeszélni tegnap délután Marosvásárhelyen a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége. Szász Jenő, az alakulat elnöke elmondta, szervezési és tartalmi kérdésekben egyeztettek, arról, hogy a Marosvásárhelyen tartandó kongresszuson állítják majd fel a választmányi testületet és készítik elő a 2012-es helyhatósági választásokat

A szeptember 3-ra tervezett kongresszus előkészületeit ült össze megbeszélni tegnap délután Marosvásárhelyen a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége. Szász Jenő, az alakulat elnöke elmondta, szervezési és tartalmi kérdésekben egyeztettek, arról, hogy a Marosvásárhelyen tartandó kongresszuson állítják majd fel a választmányi testületet és készítik elő a 2012-es helyhatósági választásokat.

Szász ugyanakkor elmondta, szorgalmazzák majd egy nemzeti alternatíva megalakítását az RMDSZ-szel szemben. De nemcsak a nemzeti platformot tervezik létrehozni, hanem az RMDSZ-ből kiábrándultak platformját is, ahová –  politikai meggyőződéstől függetlenül – mindazokat várják, akik csalódtak a szövetségben. „Olyanokra számítunk, akik attól függetlenül, hogy eddig a bal-, vagy a jobboldalt kedvelték, kiábrándultak a politikából” – fogalmazott a pártvezér, aki a keresztény gondoskodást szeretné kihangsúlyozni a tervével.

A marosvásárhelyi polgármesterjelölt személyével kapcsolatosan Szász elmondta, levelet küldtek Bölöni Lászlónak, amelyben felkérték, vállalja el a szerepet. „Amíg nem jön tőle válasz, addig hiábavaló minden találgatás, hogy ki legyen a jelölt” – fogalmazott Szász Jenő.

Antal Erika, UMSZ

Kongresszusra készül az MPP

A szeptember 3-i rendkívüli kongresszust előkészítő elnökségi ülést tartott tegnap Marosvásárhelyen az MPP, illetve sajtótájékoztatót Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke és László György Maros megyei elnök.

A kongresszuson, mondta Szász Jenő, létrehozzák az országos önkormányzati testületet, a megyei szervezetek egyeztető fórumát kongresszusi határozattal „útjára engedik”, és ez a 2012-es helyhatósági választásokra való felkészülés startvonalát is jelentheti, mert a kongresszuson fogalmazzák meg azokat az irányvonalakat, amelyek keretében a Magyar Polgári Párt fölkészül és részt vesz majd az önkormányzati választásokon.

Ugyanakkor szorgalmazni fogják a nemzeti alternatíva felállítását, de az elnök szerint gyakorlatilag nemcsak nemzeti platformot fognak hirdetni, hanem az elmúlt húsz év, de különösen az utóbbi néhány év rossz kormányzati döntéseiből fakadóan az RMDSZ-ből kiábrándultak platformját is életre kívánják hívni. „Nemcsak azokat az embereket várjuk a Magyar Polgári Pártba és az MPP köré, akik nemzeti érzelmük folytán ezt a pártot érzik magukhoz közel az RMDSZ-szel szemben, hanem azokat is hívjuk, akiket az RMDSZ kormányzati politikája a nyugdíjában vagy éppen a bérében sújtott, vagy olyan helyzetet teremtett az elmúlt esztendők kormányzati politikája, amelynek következtében az emberek az elvándorlást választják az itthon maradással szemben. Tehát egy nagyon erős szociális üzenetet fogunk megfogalmazni. Azt gondolom, hogy az embereknek a megélhetése, egzisztenciális biztonsága, a család megélhetésének a gondja ma nyomasztóbb, mint akár az, hogy mennyire magyar vagy mennyire istenfélő, esetleg istentagadó valaki. Ezért erre az üzenetre feltétlenül szükség van”.

Szász Jenő a nemzeti alternatívát az MPP, az SZNT és az EMNT együttműködésében látja. Számítanak a civil szervezetek és magánszemélyek csatlakozására is. Jó viszonyban vannak a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével, hasonló együttműködésre számítanak más társadalmi szervezetekkel is a keresztény gondoskodás jegyében. Az elmúlt húsz esztendő politikájából kiábrándultakat szeretnék megszólítani.

A Népújság kérdésére, hogy hogyan kívánják ezeket a rétegeket megszólítani, Szász Jenő  kijelentette: a kongresszusnak az a dolga, hogy olyan programot hirdessen meg, amely számukra megoldást jelent. Politikai üzenetként fogalmazta meg: „20 évet adtunk az RMDSZ-nek mi, erdélyi magyar emberek. Ennyire jutott. Most adjunk esélyt másnak is legalább négy esztendőre, nézzük meg, hogy ők mire jutnának, ha esetleg az erdélyi magyar társadalom többsége támogatását élvezik. Hátha valami jó történik. Mert az elmúlt húsz évben nem sok jót láttunk, s ezt valamennyien a bőrünkön érezzük”.

Mózes Edit, Népújság

MPP-PRESS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák