""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Testületileg bojkottálja az MPP az EMI-tábort

Orbán Balázs, a Magyar Polgári Párt (MPP) ügyvezetője néhány perccel ezelőtt tájékoztatta az EMI-tábor szervezőit, hogy egyetlen tagjuk sem képviselheti szervezetüket a 7. EMI-táborban Gyergyószentmiklóson. Az MPP az EMI-tábor elnökségének tegnapi közleményére hivatkozva döntött úgy, hogy nem vesz részt a táborban. A tegnapi sajtónyilatkozat az MPP-re nézve sértő volt – fogalmazta meg álláspontjában. Soós Sándor EMI-elnök elmondta: működik a pártfegyelem nem kifejezetten Szász Jenő mellőzése, hanem annál inkább a csapatszellem miatt nem jelenik meg.

Kolozsvári Szabadság

Az MPP üdvözli Cseke lemondását

Ha nem történik jelentősebb költségvetés-kiegészítés az egészségügyi minisztériumnál, hiába kerül oda jó szakember, ugyanolyan tehetetlen lesz, mint Cseke Attila, és sorsa is hasonló lesz – véli Nagy András, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke, az MPP háromszéki ügyvezető elnöke.

Elismerte, hogy Cseke elkezdett egy reformot, és sajnálatosnak nevezte, hogy nem tudta azt végigvinni, e folyamat legfontosabb lépése a kórházátalakítások mellett az egészségügyi biztosító minisztériumi alárendeltségbe vonása lett volna. Nagy András szerint ez létfontosságú lenne, hatalmas összegek fölött rendelkezik a biztosító, évi nyolcmilliárd új lej elosztásáról. Nagy András azt is elmondta: Cseke saját politikai karrierjét próbálja menteni mostani lemondásával, bízik benne, hogy a jövő évi választásokig a polgárok elfeledik az egészségügy élén folytatott, sok szempontból áldatlan szereplését.
Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke úgy vélte, dicséretes az egészség­ügyi miniszter bátorsága, ám ezt a lépést sokkal hamarabb meg kellett volna tennie. Azt is elmondta, az RMDSZ képtelen fontos helyi kérdéseket orvosolni – példá­ul az anyanyelvhasználatot a rendőrségen, útlevélosztályon, munkaügynél –, nem tudja megfelelő módon képviselni a székelyföldi, az erdélyi magyarság érdekeit, így nehéz elhinni, hogy képes eredményesen részt venni az ország irányításában. Az MPP komolyan gondolja a magyar jobboldal összefogásának szükségességét, szükség lesz erre, hogy le tudják váltani az RMDSZ-t mondotta. (-kas) Háromszék

A munka még tart

Visszaadják a baróti strand területét

Írta: Böjte Ferenc, Székely Hírmondó

Barót városi tanácsának ez évi legemlékezetesebb ülése február 11-én zajlott, amikor több órás parázsló vita után az RMDSZ-es tanácsosoknak sikerült a baróti strand ügyét már-már a klinikai halál állapotából visszahozni a gyűlésterem asztalára, hogy aztán végül, két MPP-s szavazat által is támogatva, döntést hozhassanak a strand területének a megyei tanács számára való átadásáról.

A fürdőhelynek a Borvíz útja projekt keretében való felújítására a megyei tanács csak úgy keríthetett sort, ha a munkálatok idejére a terület saját tulajdonába kerül. Akkor külön szerződésbe foglalták azt, hogy Barót várost semmilyen költség nem fogja terhelni a munkálatokkal kapcsolatban, és leszögezték a pontos határidőt is, amikor a terület – a felújított stranddal – ismét visszakerül a város tulajdonába: nos, ez a határidő a mai nappal lejárt. Az április 8-án elkezdett felújítási munkálatokat azonban nem sikerült még teljes egészében befejezni, Nagy István polgármester szerint nem lehet tudni még, honnan kapja a vizet a strand, hogyan fogják szűrni és hová vezetik el a használt vizet. A terület visszaadására mindenképp ma 13 órakor sor kerül, információink szerint a munkálatokat végző cég további 45 napos haladékot kapott azok végleges befejezésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák