""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Székelyföldnek autonóm parlament és regionális kormány kell

Beszélgetés Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével
– Elnök úr! Beszélgetésünk nyitányaként kanyarodjunk vissza a kezdetekhez: hogyan alakult meg a Székely Nemzeti Tanács?

– A SZNT létrejöttének előzményei a kilencvenes évek derekára nyúlnak vissza: 1995-ben Sepsiszentgyörgyön megalakult az RMDSZ Székelyföldi Egyeztető Tanácsa a Kovászna, Hargita és Maros megyei képviselők részvételével. Dr. Csapó I. József volt a terv elindítója, aki elsőként fogalmazta meg markánsan Székelyföld autonómiájának a megjelenítését. A rendszerváltás utáni években eufóriában éltünk, hogy végre van magyar közképviselet, de hamar szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy köreinkben is vannak előítéletek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel szemben. A Maros megyei RMDSZ-ben szembesültem ezzel: amikor felvetettük a Magyar Autonóm Tartomány visszaállításának szükségszerűségét, általános elszörnyedés, elképedés volt a válasz.
Volt, aki nem restellte kijelenteni, hogy nekünk ez a három megye is elégséges, amit Ceauşescu idejében alakítottak. Akkor kerültem összetűzésbe a székelyföldi autonómiát elutasító mentalitással. Rákérdeztem, persze, hogy mi volt a baj a Magyar Autonóm Tartománnyal? Azon túl, hogy a kommunista rendszerben az ország többi tartományához hasonlóan működött, közigazgatási megoldásként nem volt rendszerfüggő. A rendszerváltás után húsz évvel még mindig az 1968-as kommunista megyerendszer működik az országban. Ha a rendszerváltást úgy érjük meg, hogy nem került volna elfogadásra a megyésítést kimondó 1968/2-es törvény, ma sokkal könnyebb dolgunk lenne: a Magyar Autonóm Tartomány hatásköreit kellene kiegészíteni, és nem újrarajzolni egy közigazgatási térképet, amely a mai megyerendszernél is több veszélyt tartogat Székelyföld számára. Az autonómia gondolata tehát a rendszerváltással egy időben merült fel, de markánsan 1995-ben jelent meg, majd 2003-ban, az RMDSZ szatmári kongresszusa után, amikor létrejött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Ezen belül, a székelyföldi képviselőkből megalakult a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete. Végigjártuk Székelyföld városait és falvait, és 2003 októberében, Sepsiszentgyörgyön, a Gábor Áron teremben Székelyföld autonómiájának közképviseleteként megalakult a Székely Nemzeti Tanács. Nem párt, és nem bejegyzett szervezet: a mai viszonyok között nem bír román jogi személyiséggel. Ez ellentétes lenne magával az autonómiatörekvéssel.
– Az RMDSZ a kétezres évek elején egyeduralkodó volt a romániai magyar közéletben. Miként fogadta az SZNT megalakulását?
– Az RMDSZ vezetése az SZNT megalakulásában politikai riválist látott, emiatt értetlenül fogadtak. Később megértettem, hogy a két szervezet között koncepcionális különbségek vannak. 2008-ban, amikor az RMDSZ kissé korrigálta a hozzánk és az autonómiához való viszonyát, és a szervezet elnökét, Csapó I. Józsefet, illetve jómagamat alelnökként fogadott, Markó Béla, Kelemen Hunor társaságában kifejtette: az SZNT Székelyföldben, mint autonóm entitásban gondolkodik, és székely népről beszél, az RMDSZ számára viszont egységes erdélyi magyarság létezik. Az a differenciált jövőkép, amelyet az RMDSZ programja is tartalmaz – az erdélyi magyarság különböző élethelyzetekben él, emiatt más-más megoldás tudja biztosítani Székelyföld vagy Közép-Erdély teljes egyenjogúságát –, ez az RMDSZ számára néhány évvel ezelőtt még elfogadhatatlan volt. Közben nálunk is változnak az idők, hiszen az RMDSZ-en belül ma már székelyföldi pártstruktúrát hoztak
létre, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Kezdetben tehát ellenségesen, félve viszonyultak a Székely Nemzeti Tanácshoz, viszont megalakulásunk után egy évvel az SZNT-nek köszönhetően már módosították programjukat, és választási kampány-jelmondatukat. 2004-ben az RMDSZ Jó úton, Európába szlogennel ment bele a választási kampányba, és amikor észrevették, hogy az SZNT népszavazási kiírást kezdeményez – a sajtó és a közvélemény elsősorban ezzel foglalkozott
–, félidőben, a kampány közepén visszavonták eredeti választási jelszavukat, plakátjaikat begyűjtötték, és egyik napról a másikra teljesen új jelszó és plakáterdő borította be Erdélyt Együtt az autonómiáért! címmel. Kevés emberben maradt meg ennek emléke.
– Hogyan alakult az SZNT kapcsolata a román közéleti és politikai elittel, és a sajtóval? Sikerült-e valamilyen párbeszédet kialakítani az évek során?
– Utoljára egy román újságíró tette fel nekem ezt a kérdést egy marosvásárhelyi román televíziós műsorban. Akkor elmondtam: mindig pozitívan válaszoltunk a román média megkeresésére. Igazán jó együttműködést nem tudtunk kialakítani román pártokkal. Megkerestek román értelmiségiek, volt, aki nyitottságot is tanúsított, de a román politikai erők részéről semmiféle támogatást nem kaptunk autonómia-küzdelmünkhöz. A román közvéleményt azonban élénken foglalkoztatja mindaz, amit a Székely Nemzeti Tanács tesz. Mi természetesen a jó kommunikációra törekszünk, hiszen határozatainkat, közleményeinket eljuttattuk román fordításban a román sajtónak, a román közhatalom intézményeinek. Budapesti gyűlésünk határozatait megkapta a román államfő, a kormányfő, és a külügyminisztérium is. Ez utóbbitól érdemi választ is kaptunk, amire viszontválasszal éltünk. Pozitívumként lehet elmondani, hogy 2003-hoz képest jó irányú elmozdulás történt.
– Kronológiai sorrendben miként tudná összefoglalni az SZNT autonómia ügyben tett eddigi fontosabb lépéseit?
– Elsőként említem a 2004 januárjában elfogadott törvénytervezetet, Székelyföld Autonómiatatútumát, amely a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentuma, és az egyetlen létező törvénytervezet,
amely Székelyföld autonómiájának intézményeit írja le. Ezt 2004 után 2005-ben másodszor terjesztettük be a román parla ment elé. A Szenátusnál akadt el, ahol immár hat éve nem tárgyalják. Ez a törvénytervezet azért is alapmű, mert Székelyföld autonómiájával kapcsolatban mindent tartalmaz: körülírja Székelyföld határait, az autonómia intézményeit és részletesen meghatározza azok működését.
– Melyik európai autonómia ihlette leginkább az SZNT székelyföldi autonómia-statútumát?
– Az autonómia-statútum alapjául szolgáló törvénytervezet az Európai Unióban működő autonómiákra épül, azokat tekinti mintának. A dél-tiroli, a baszk, a katalán vagy a skót autonómia közös vonása, hogy regionális parlamentben, és regionális kormányban gondolkodik: ez az a közös elem, amely a székelyföldi autonómia-statútumban is fellelhető. Természetesen más közös elemek is vannak, hiszen Katalónia, Baszkföld vagy Dél-Tirol autonómiájához hasonóan a régió nyelvét – a Székelyföldön a magyar nyelvet –, hivatalos nyelvnek tekinti: a magyar nyelv Székelyföldön azonos jogállású lenne az állam hivatalos nyelvével, a román nyelvvel.
– A nyelvi jogok terén azért történt némi előrelépés Erdélyben, a létező törvényes kereteket azonban nem használjuk ki…
– A nyelvi jogokért folyó jelenlegi küzdelem arról szól, hogy a magyar anyanyelvű román állampolgároknak egyénenként biztosítsák az anyanyelv szabad használatának jogát. E logika alapján nem a magyar nyelvnek biztosítanak területhez köthető jogállást, hanem a magyar anyanyelvű román állampolgárok egyéni jogaira helyezik a hangsúlyt. A megközelítés eleve diszkriminatív: már a megfogalmazásba valótlan, hamis állítást építenek be, ami kétféle mércét takar, hiszen szabadon használhatjuk ugyan anyanyelvünket, a magyar nyelvnek még sincs hivatalos jogállása a Székelyföldön.
– Az autonómia-statútum volt tehát az alap. Mi következett ezután?
– Az autonómia-statútummal egy időben fogadtuk el a Székely Nemzeti Tanács jelképeit, amelyek az elmúlt nyolc évben Székelyföld jelképeivé váltak. Fontosnak tartom a jelképek és szimbólumok terén történő kommunikációt. Amikor egy önkormányzat vagy pártszékház épületén megjelenik a székely zászló, ennek politikai, közéleti üzenete van. Két évvel ezelőtt Marosszéken – ahol a székelység egyharmada él – egyetlen önkormányzat épületén sem volt székely zászló. Azóta nyolc önkormányzatra sikerült kitűzni. Maros megye prefektusa minden alkalommal nagy segítségünkre van a mediatizálásban, mert ő azonnal le szeretné vetetni, be akarja tiltatni, folyamatosan fenyeget, így fölkelti a közfigyelmet. Pascan prefektus akarata ellenére partnerünkké vált a székely jelképek terjesztésében. Az ő ellenkezése nélkül nehéz lett volna kitűzetni nyolc önkormányzatra zászlónkat. Nemrég törvényt javasolt a székely szimbólumok betiltására. Meggyőződésem, hogy ez újabb lendületet fog adni a székely zászló minél több helyen történő kitűzéséhez. Ma már nem csak a Magyar Polgári Párt székházain lehet látni, hanem több RMDSZ székházra is felkerült. Ez jelzi, hogy pártoktól független jelképről van szó. A székely zászló ma már minden, Székelyfölddel kapcsolatos eseménynek része. Legutóbb a brüsszeli székelyföldi iroda megnyitásán került közelképbe. Az évek során mindenhol ott szerepelt, ahol Székelyföldről szó esett. Tőkés László székelyföldi kampánya, székelyföldi plakátjai elképzelhetetlenek voltak a székelyföldi zászló nélkül. A kronológiai felsorolást a székelyudvarhelyi nagygyűléssel folytatnám, ahol tömegrendezvényen sikerült fölmutatni közösségünk akaratát, és ennek igen jelentős médiavisszhangja volt. Az ott elfogadott határozatok ma is időtállóak. A soron következő gyergyóditrói nemzetgyűlés a népszavazás-kezdeményezés elindítója és legitimálója lett.
– A székelyföldi népszavazást sokan az SZNT legfontosabb kezdeményezésének tartják. Mekkora volt ennek a hatása?
– Az akció 2006 és 2008 februárja között zajlott, és 250 ezer székelyföldi polgárt sikerült megszólítani: a megkérdezettek több mint 90 százaléka mondott igen Székelyföld területi autonómiájára! Ez ma és a jövőben is igen fontos hivatkozási alap a nemzetközi fórumok előtt. A népszavazás jegyzőkönyveit beköttettük, ezek bekerültek az SZNT archívumába. Ennek egy másolatát átadtuk a Magyar Köztársaság Elnöki Hivatalának, személyesen Sólyom Lászlónak, és felkértük, hogy a legmagasabb állami magyar közméltóságként erkölcsi és politikai védnökséget vállaljon fölötte. A köztársasági elnök úr, Sólyom László nagy empátiával fogadta munkánk eredményét. A Sándor-palota volt a legfontosabb hely, ahova jegyzőkönyveink másolatát eljuttattuk. A népszavazás végeredményéről részletesen tájékoztattuk az Európa Tanácsot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, de eljuttattuk a román állami hatóságokhoz is. Úgy gondolom, hogy az SZNT kezdeményezése a Trianon utáni nemzettörténet egyik kiemelkedően fontos eseménye: a trianoni határokon túl, magyar közösségek még soha nem szerveztek önrendelkezési kérdésről népszavazást. A nemzetközi figyelemfelkeltés másik fontos példájaként említhetem az SZNT tavalyi, budapesti gyűlését, amely elsősorban a magyarországi közvélemény figyelmét hívta fel a székelyföldi autonómia-törekvésre. Sikerként könyvelem el, hogy a magyar pártokkal sikerült megértetni: ez pártpolitika fölött álló törekvés. Elmagyaráztuk, hogy Székelyföld autonómiája közjogi megoldást, és nem ideológiát jelent. Az ellenzéki pártok is elfogadták törekvésünket. A Magyar Szocialista Párt ígéretet tett, hogy ha a magyar kormány a székely autonómia irányába bármilyen lépést tesz, törekvésében támogatni fogják. A Lehet Más a Politika (LMP) szintén támogatásáról biztosított. Nagy előrelépésnek tartom, hogy magyarországi önkormányzatokkal gyümölcsöző együttműködést tudtunk kialakítani, elsősorban olyan önkormányzatokkal, melyek területén székelyek élnek. A Kerepesi Székely Köröknek például 500 tagja van, de sok más települést is felsorolhatnék, amelyekkel jó kapcsolatot építettünk ki. Bízom benne, hogy amennyiben megteremtjük Székelyföld autonóm intézményeit, nagy számban fognak hazatérni a szülőföldjüket elhagyott székelyek.
– Az anyaországból és általában a Kárpát-medencéből többször fogalmaztak meg olyan véleményt az erdélyi magyar közélet felé, hogy alakítsunk ki egységes álláspontot az autonómia-statútumok ügyében, így azokat nem csak az anyaországban, hanem az európai intézményekben lobbizó magyar diplomácia könnyebben támogathatná. Kialakítható-e konszenzus ebben az ügyben?
– 2004-ben, amikor az SZNT megszavazta saját törvénytervezetét, és azt Románia parlamentje elé terjesztette, RMDSZ-politikusok szájából ígéretként hangzott el, hogy az RMDSZ is ki fogja dolgozni saját, Székelyföldre vonatkozó autonómia-tervezetét. Ez azóta sem történt meg. Sokáig vártam rá, mert kíváncsi voltam arra, hogy az autonómia általánosan elfogadott intézményei az RMDSZ koncepciójában helyettesíthetők-e mással? Nem tudtam eldönteni, hogy mit takarhat az RMDSZ más fajta autonómia-koncepciója? Nos, hét esztendővel az elhangzott ígéret óta, sem az RMDSZ-nek, sem más politikai alakulatnak nincs az SZNT-től eltérő koncepciója. A Bakk Miklós-féle törvénytervezetről szokás még alternatívaként beszélni, de aki ezt elolvassa és összeveti a Csapó-féle tervezettel, rájön, hogy a Csapó-féle tervezetből indult ki, arra építette a sajátját, és ezt a szerző is elismeri. Lényeges, elvi különbség tehát nincs a két törvénytervezet között! Egy másik törvénytervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács személyi elvű autonómia-statútuma az egész erdélyi magyarságra kiterjedő autonómia-statútum részként magába foglalja a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájának lehetőségét, illetve a tömbben élő magyarság, Székelyföld területi autonómiáját is. A törvénytervezet a romániai magyar nemzeti közösséget egységes jogalanynak tekinti, és kiragadja a kisebbségi kérdéskörből. Az EMNT két törvénytervezete azokat a jogköröket fogalmazza meg, amellyel minden erdélyi magyar rendelkezhet, azonban a sajátságos helyzetekre nem tér ki, amellyel például egy magyar többségű önkormányzatnak lehetősége és joga lenne élni. Megfogalmazása szerint a személyi elvű autonómia-statútum által szavatolt jogok gyakorlója, képviselője, megjelenítője a magyar többségű önkormányzat területén maga a választott önkormányzat. Az EMNT törvénytervezetei az RMDSZ programjában is megtalálható háromszintű autonómia-koncepcióra épülnek. Az általános szint kiterjed egész Erdélyre: ez a romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiája. Ebben a megfogalmazásban lehetőség van a sajátos jogállású önkormányzatok autonómiájára, és Székelyföld területi autonómiájára is. Minden olyan jogkört, amit a személyi elvű autonómia intézményei biztosítanak, Székelyföld esetében a regionális parlamentre és a regionális kormányra ruház. A Székelyföldön kívül lévő, magyar többségű települések esetében ez a feladatkör a helyi önkormányzatokra tartozik.
– Ehhez képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete messze áll mind az SZNT, mind az EMNT elképzeléseitől…
– Az RMDSZ törvénytervezetével az a legnagyobb baj, hogy megtéveszti az embereket: sokan azt gondolják, hogyha itt-ott javítanának rajta, akkor talán elfogadható lenne a romániai magyarság számára. Ez nem igaz! Rossz maga az alapkoncepció: az erdélyi magyar nemzeti közösség és a többi romániai kisebbség egy szinten van kezelve. Az erdélyi magyar nemzeti közösség nem tartozik a romániai kisebbségek közé! Érdekességként mondom el, hogy 1988-ban jelent meg a magyar és román értelmiségiek közös nyilatkozata, a Budapesti Nyilatkozat, amely egy jövőképet vetített elénk. Lényege az volt, hogy Erdély a komplementaritás tere, az egymást kiegészítő kultúráké. Ezen belül a román és a magyar kultúra egyenrangú. Ehhez a felfogáshoz képest az RMDSZ kisebbségi törvénytervezete hátrébb lép, és azt mondja, hogy van román többség és 18 kisebbség, amelynek egyike mi lennénk. Ez nem igaz! Katalónia kormánya, Katalónia parlamentje nagyon korrekt kisebbségügyi politikát folytat. Védi például az aráni nyelvet, és hivatalos rangra emeli azon a tíz katalóniai településen, ahol jelentős számban élnek. Vagyis a katalánok a maguk területén nem alanyai a kisebbség-politikának, hanem ők alkotják a kisebbség-politikát. Székelyföldön mi nem vagyunk kisebbség, 75 százalékos többséget alkotunk. A skótok nem tekintik magukat kisebbségnek, hiszen Skócia az ő hazájuk, ahol ők többségben vannak. Mi székelyek saját hazánkban, a Székelyföldön többségben vagyunk. Jobb kisebbségpolitikát folytatnánk, mint amit a román kormány jelenleg folytat. Az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét nem lehet javítani, mert az eleve rossz. Erről közleményt adtunk ki több erdélyi magyar szervezettel közösen. Amennyiben a román kormány elfogadná a törvénytervezetet, többet ártana a magyar nemzeti közösségnek, mint amennyit használna.
– A rendszerváltás óta eltelt több mint két évtized. Traian Băsescu román államfő magyar- és autonómia-ellenes vehemenciája a kilencvenes évek elejére emlékeztet. Úgy tűnik, az autonómia területén tapodtat sem haladtunk előre, hiszen az SZNT és az EMNT autonómiatervezeteit, a több évig tartó műhelymunkát az egymást követő román törvényhozások olvasatlanul seperték le az asztalról. Még az RMDSZ által benyújtott, vérszegény kisebbségi törvénytervezet minimális jogköreit is kiiktatná a román többség. Miben látja az autonómia teljeskörű elutasításának okait?
– Romániában a központosítás gondolata sokkal erőteljesebben, markánsabban élte túl a rendszerváltást, mint bármelyik más kelet-európai országban. A központi hatalom decentralizációjával a román hatalom képtelen megbirkózni. Amikor 1989 decembere után az Iliescu-rendszer a megyei elsőtitkárok funkcióját átalakította, és bevezette a prefektusok intézményét, az ellenzéki pártok, a későbbi Demokratikus Konvenció pártjai igen keményen kritizálták. Rámutattak arra, hogy az Iliescu-rendszer fenntartja a Romá Kommunista Párt egykori struktúráját. Az indítvány motivációja az volt, hogy ahol Iliescu pártja nem nyerte meg a helyhatósági választásokat, ott a kihelyezett kormánybiztos érvényesítse a helyi népakarattal szemben a központi kormányzat akaratát. Az 1996-os váltással hatalomra került a Demokratikus Konvencióba tömörült ellenzék, de a prefektusi intézményt ők sem törölték el, hanem megerősítették saját klientúrájuk számára. Az 1968-as Ceauşescu-féle alkotmányba bekerült a nemzetállam gondolata, amit a háború előtti régi román alkotmányból élesztettek újjá, és ezzel folytonossá vált az egységes román nemzetállam szintagmája. Ez voltaképpen a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetésével egyidejűleg következett be, és nem véletlenül. Az egységes és oszthatatlan román nemzetállam doktrínája Európában egyedülálló partikularitás: nem tudok még egy olyan alkotmányt, amelyben ez a doktrína így szerepelne. Ez a román politikai osztály fejében mindennél fontosabb! Ma Romániában az egy főre eső nemzeti össztermék kisebb, mint a gaboni. Ez már nem annyira fontos a románok számára. A románság el tudja fogadni azt, hogy az életszínvonal még alacsonyabb legyen, csak az egységes román nemzetállam doktrínája érvényesüljön továbbra is. Az autonómia-elképzelések útjában ez a legfontosabb akadály.
– Ha a romániai magyarság közképviselete az utóbbi másfél évtizedben nem alkudott volna meg a román állami vezetéssel, vajon előbbre állnánk autonómiaügyben?
– A román hatalom mindenkori érdeke az volt, hogy az RMDSZ-szel valamiféle szövetséget alkosson. Romániában nincs vertikális, csak horizontális hatalommegosztás, így nyilván román érdek volt az RMDSZ-t szervesen beépíteni a rendszerbe. A két-három RMDSZ-es miniszter hatásköre az egységes román nemzetállam jegyében terjed ki az ország egész területére. Miközben lemondunk arról, hogy saját ügyeinkről döntsük, cserébe néhány magyar politikusnak megadják azt a lehetőséget, hogy országos ügyekben legyen befolyása. Az RMDSZ részéről ez teljesen elhibázott felfogás volt. Ma már az autonómiát nem csak a románok ellenzik, hanem nincs markáns magyar képviselet sem, amely az autonómiáért és a vertikális hatalommegosztásért fellépne. Az autonómiához kell egy központi hatalom, amely átad, és kell egy regionális akarat, regionális képződmény, amely hatalmi központtá válva a központi hatalomtól jogosítványokat kap. Nálunk hiányzik ez a regionális képződmény, amely követelni tudná a közösségi jogok képviseletét a Székelyföldön. A két fél nélkül nincs hatalomátadás, és hatalomátvétel.
– Ön szerint milyen szerepe volt az utóbbi két évtizedben az anyaország gyenge, vagy hosszú évekig hiányzó autonómia-támogatásának?
– Az SZNT budapesti gyűlésén, egyik határozatában azt kérte az anyaországtól, hogy a székelyföldi autonómia-törekvést, az erdélyi magyarság autonómia-törekvéseit tegye az államközi megbeszélések tárgyává, hiszen a román-magyar alapszerződés értelmében ezt megteheti. Az alapszerződés szerint jogaink védelme az államközi együttműködés tárgya, összhangban a nemzetközi joggal. Az autonómia nem más, mint ezeknek a jogoknak az intézményi garanciája. Mi elmondtuk, hogy nem a nyomásgyakorlás eszközét látjuk ebben, hanem éppenséggel a bizalomépítését. A dél-tiroli autonómia példája nem csak arról szól, hogy Ausztria lobbizott és nyomást gyakorolt, hanem hármas együttműködéssel jött létre: a dél-tiroli helyi közösség, Olaszország és Ausztria egyezett ki. Ebből Ausztria nem maradhatott ki: kimaradása gyengíti a bizalmat, hiszen nem világos, hogyan viszonyul az autonómia ügyéhez. Magyarországnak világos álláspontot kell kialakítania a székelyföldi autonómiáról, kormányközi együttműködés tárgyává kell tennie. Ebben a kérdésben a magyar politikát átláthatóvá kell tenni.
– Úgy tűnik, Brüsszelben is megtört a jég, hiszen a székelyföldi iroda megnyitása elmozdulás a holtpontról…
– Bármennyire is sikeresnek tartom és üdvözlöm, néhány dolgot hiányolok belőle. Először is hiányzik a tartalom: önmagában a Székelyföldet jeleníti meg, de a nyilatkozók szerint Romániának akarnak pénzt szerezni. Ez Székelyföldnek kevés, de a román politikumnak túl soknak tűnt. Hiányzott az előzetes egyeztetés is. Az lett volna a természetes, hogy az iroda megnyitására a román külügyminisztérium is meghívást kapjon. Utána neki kellett volna megmagyaráznia, hogy miért nem ment el. Az autonómiatörekvés arról szól, hogy ezeket a törvényeket Bukarestben akarjuk elfogadtatni. Az SZNT budapesti nagygyűlésére Románia budapesti nagykövete is kapott meghívót. Ha nem jött el, az már nem a mi felelősségünk. Mi mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre: rendezvényeinkre meghívjuk a román hivatalosságokat is. Ha nem reagálnak, minket felelősség nem terhel.
– A jövő évi választások fő témája ismét az erdélyi magyar autonómia-törekvés lesz. Az alakulóban levő Erdélyi Magyar Néppárt a közbeszéd tárgyává tenné a témát, ugyanakkor a választások előtt valószínűleg létrejövő erdélyi magyar politikai öszszefogás akár fordulópontot is jelenthet az autonómiaküzdelemben. Lát-e reményt az áttörésre?
– Az a kérdés, hogy egységesek tudunk-e lenni az autonómia kérdésében? Az összefogás lényege az volna, hogy egy világos autonómia-elképzelés mögé sorakozzunk fel mindannyian. A múlt keserű tapasztalatait csak így tudjuk megváltoztatni. Mondanék erre egy példát: 2009-ben a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést az SZNT azért kezdeményezte, mert a román politikum diplomatikusan teszteli az erdélyi magyar közösséget, a magyar kormányt, hogyan fogadna egy maihoz hasonló közigazgatási reformot. Akkor is felvetődött Székelyföld beolvasztása, felszámolása. Elképzelésünk az volt, hogy az önkormányzatokat vigyük szembe ezzel az akarattal. Ha ők tesztelnek, akkor legyen világos üzenet, hogy ez nem fog menni. Az önkormányzati nagygyűlésre előkészített dokumentumokban az első és legfontosabb határozat címe ez volt: Állásfoglalás a romániai közigazgatási reformról. A szöveg kulcsmondata így szól: Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható. Székelyföldnek egyben, önálló fejlesztési régióvá is kell válnia. Az egységes fellépés lett volna kívánatos. Ezzel szemben az történt, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács összehívott egy ellen rendezvényt Csíkszeredában, ahol úgynevezett Autonómia-memorandumot fogadtak el. Ebben a közigazgatási reformról nem vettek tudomást, ráadásul egy rendkívüli balsikerű mondattal spékelték meg a szöveget: Romániában jelenleg nincs olyan központi politikai akarat, amely a nemzetiségi arányok megváltoztatását célozná ott, ahol magyarok élnek. Ez döbbenetes kijelentés volt! Ha teszteltek Bukarestből, azt láthatták, hogy a székelyföldi önkormányzatoknak mindössze az egyharmada mondja ki, hogy szembe kell menni a veszéllyel, miközben a kétharmada ország-világ előtt arról beszél, hogy ilyen veszély nincs! Ez nagyon súlyos tévedés volt! Beszélhetünk egységről, de az egységnek az a feltétele, hogy amikor ilyen veszélyek vannak, senki ne szervezzen ellen rendezvényt a közös akarat gyengítésére. Természetesen elképzelhető az egységes fellépés, de csakis az autonómiának elkötelezett, koherens és világos álláspont körül. Ha ez az egység nem valósul meg, a közvéleménynek, sajtónak meg kell értenie, hogy e mögött nem személyi hiúságokat kell keresni.
– Ezt az egységet meg lehet-e teremteni immár három erdélyi magyar párt összefogásával?
– Én szkeptikus vagyok abban, hogy politikai versenypártokkal teremthető-e egység…A Székely Nemzeti Tanács azért nem alakul párttá, és nem határozta meg magát soha pártként, hogy az autonómiáért való együttműködésnek kerete, háttere lehessen. Ha a székelyföldi választásokon három versenypárt indul, azok mindent meg fognak tenni, hogy a létező helyeket megszerezzék. A választásokig nincs esélye az egységnek: a következő egy év a kampányról fog szólni, sőt a közéletben már be is indult a kampány. Persze van ennek pozitív hozadéka is, hiszen annyian beszélnek székelyföldi autonómiáról, mint az előző években még soha. Igaz, e mögött rendszerint az a szándék áll, hogy mindenki tőkét kovácsoljon magának az autonómiával. Mégis jó dolog, mert ez befolyásolja a közgondolkodást. Hogy a választások után sikerül-e egységet kialakítani, nem tudom megjósolni.
Magyarországon ma a nemzetpolitikában erős egység alakult ki, de ez nem úgy működik, hogy a választások előtti pártok valamiben megegyeztek volna, hanem a politikai palettáról egy párt eltűnt, és egy liliputivá zsugorodott. A nemzet egysége egy kétharmados többség égisze alatt valósul meg. Nálunk például az lenne a természetes, hogy a magyar politikai közszereplők a székelyföldi megyei tanácsok tagjaiként közös határozatokkal hozzák létre Székelyföld autonóm regionális parlamentjét, ahol lehetne vitatkozni közös dolgainkról.
– A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés utoljára tavaly márciusban ülésezett. Lesz-e folytatás?
– Ez az önkormányzati résztvevőkön és a házbizottság akaratán múlik. Most, hogy Székelyföld fölött lebeg az országos közigazgatási reform veszélye, szükség lenne a nagygyűlés újbóli összehívására. A Székelyföldön 150 községi és városi önkormányzat működik. Ha a 150 polgármester, és helyi tanács a központi hatalomtól markánsan követelné hatáskörök átadását, eleve előrelépnénk. Akkor nem csak az SZNT követelné mindezt, hanem egység alakulna ki az önkormányzatok részéről is. Ezért van nagy szükség a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés újbóli összehívására.
– Önök is tiltakoztak az új román régió-elképzelések ellen. Úgy tűnik, végül is nem lesz belőle semmi, hiszen a kormánykoalíció tagja, az RMDSZ ezt nem szavazza meg. Vajon elkerülhető az ilyenszerű régiós átszervezés jövőbeli veszélye?
– Ha a románságban tudatosodik, hogy ez egy magyarellenes lépés, és a román pártok a következő választási kampányt is a magyarellenességre akarják építeni, akkor keveset számít, hogy az RMDSZ mit akar. Az RMDSZ által támogatott három megyés Székelyföld szintén elfogadhatatlan: Kovászna, Maros és Hargita megye nem Székelyföld! Ebbe a régióba a két megye mellett csak Marosszék tartozik. Maros megye megalakításakor 290 ezer románt csatoltak Marosszékhez. Maros megyét a Ceauşescu-rendszer kényszerítette ránk. Az a súlyos, hogy immár mi magunk kérjük a három megyét, holott tudvalevő, hogy azok nem képezik le a történelmi Székelyföldet. Azt akarjuk szentesíteni, amit Ceauşescu 1968-ban ellenünk megtett. Miközben mindenki azt mondja, hogy rossz a Ceauşescu-féle megyerendszer, úgy tűnik, az RMDSZ mégis erre építené a fejlesztési régiókat. Kérdés az is, hogy a mezőségi románság akarja-e ezt a régiót? Őket megkérdezték? A cseléd-mentalitás érhető tetten az RMDSZ viselkedésében: ők eleve a kompromisszumból indulnak ki. Azt mondják, a románság számára elfogadhatatlan a Székelyföldet kérni, akkor meg ne is kérjük. Az eleve kompromisszumos magyar kérést a többség nem érzékeli, nem látja az RMDSZ szolgai mentalitását. Nem tudja, hogy ez nem a helyi magyar közösség kérése, hanem a párté. Ezt a megfelelési kényszert senki nem kérte az RMDSZ-től. A három megye iránti igényhez a többség éppen úgy viszonyul, mintha az RMDSZ eleve a történelmi Székelyföldet igényelné vissza.
Makkay József
Erdélyi Napló

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák