""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Kalotaszegi cukrászdát nyit az MPP Japánban

Kalotaszegi cukrászdát nyitnak augusztusban Oszakában, Japán második legnagyobb városában – szerepel egyebek mellett az MPP kolozsvári szervezetének gazdasági tervei között. A projektekről Keizer Róbert, a kolozsvári MPP elnöke beszélt lapunknak.

Oszakában terjeszkednek. Cukrászdát készül nyitni a második legnagyobb japán városban a Magyar Polgári Párt

Mint részletezte, az Oszakában a nyár folyamán megnyíló kalotaszegi cukrászda franchise- jelleggel működik majd. Választásuk egyébként azért esett éppen Oszakára, mert a világváros egyetemén mintegy száz japán diák tanul intenzív magyar szakon, így elsősorban az ő találkozóhelyük lehetne a cukrászda.
Keizertől ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy folytatni kívánják a korábban Inaktelkén elkezdett bozdafa-telepítéseket. Elmondása szerint egyhektárnyi bodza telepítése mintegy 700–800 euróba kerül, de két éven belül megtérül a befektetés. A bodza gyümölcsét az élelmiszeripar festékanyagnak használja, ezért rendkívül nagy iránta a kereslet, egy hektár bodza a számítások szerint évi mintegy 2000 euró hasznot hoz. Amennyiben sikerül Erdélyben legalább hétezer hektáron bodzát termeszteni, akkor már feldolgozóüzemek is nyílhatnak a térségben, véli az MPP-s politikus.

A vállalkozó ugyanakkor elmondta: környezetbarát és olcsó, úgynevezett nádas típusú – azaz vízinövényes – szennyvíztisztító rendszert szeretnének több Kolozs megyei településre bevezetni, erre a célra európai uniós pénzeket szeretnének lehívni. Mint részletezte, egy ilyen környezetbarát szennyvíztisztító rendszerek mintegy 2500 lakossal rendelkező településeket tudnak kiszolgálni, és csak 700 ezer euróba kerül, míg a hagyományos szennyvíztisztító rendszerért 3 millió eurót kell fizetni. A környezetkímélő technológia másik előnye, hogy csak a beszerzése kerül pénzbe, a beüzemelést követően többletköltséget nem igényel, miközben az erdélyi falvak többsége rendelkezik olyan vizenyős területtel, amely alkalmas lehet a biotechnológia alkalmazására.

A polgári párti vezető hangsúlyozta, nem különálló projektekről van szó, „ezek az MPP átgondolt gazdaságpolitikáját tükrözik”. Hozzáfűzte: Kolozsváron, Torockón és Lónán is tartottak turisztikai fórumot azzal a céllal, hogy külhoni kapcsolataikat kihasználva minél több magyarországi és németországi gazdasági kiállításra eljussanak az erdélyi vendéglátósok.  A legutóbbi berlini vásáron például héttagú kalotaszegi küldöttség is képviseltette magát. Keizer hozzáfűzte, megpróbálnak többek közt az erdélyi borászoknak is piacot szerezni. „Ez a feladata egy konzervatív magyar pártnak” – szögezte le a kolozsvári MPP elnöke.

Szerző(k): Kiss Előd-Gergely, kronika.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák