""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Iorga-idézet a kolozsvári Mátyás-szobor talapzatánál

 

Román nyelvű tábla jelent meg a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt. A táblán a korábban eltávolított Iorga-idézet is olvasható. A talapzatot övező füves részen a földbe süllyesztve elhelyezett bronztáblán domborodó felirat szerint 1932-ben Nicolae Iorga román történésztől származó idézetet helyeztek el a szobron, a 2010-es restaurálás során pedig az eredeti Mathias Rex felirat került vissza a kőtalapzatra. A táblán ugyanakkor megjelenik a Iorga-idézet is: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”

Fotó: Biró István

László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere a Krónikának azt nyilatkozta: a városi önkormányzat nem tudott a tábla elhelyezéséről, ez szerinte műemlékgyalázásnak számít. László szerint a táblát várhatóan kedden eltávolítják.

Virgil Pop, a Területi Műemlékvédelmi Bizottság vezetője elmondta a Krónikának, látta a táblát, kedden pedig hivatalosan is jelzi majd az önkormányzatnak a szabálysértést.

A Ziua de Cluj című kolozsvári napilap honlapján hétfőn azt állította forrásaira hivatkozva, hogy a tábla megjelenése egy politikai alku eredménye: az RMDSZ beelegyezik a Iorga-idézetet tartalmazó plakett elhelyezésébe, cserébe a város nevét magyarul is feltüntető helységnévtáblákat állítanak fel a város bejáratainál, ugyanakkor az RMDSZ garanciát kap arra, hogy a 2012-es önkormányzati választások után betöltheti az egyik alpolgármesteri tisztséget.

László Attila határozottan cáfolta, hogy ilyen egyezség született volna.

Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke „kacsának” nevezte a paktum létezését. Ilyen egyezség nincs – reagált röviden a Krónika megkeresésére.

Szerző(k): Krónika

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák