""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Mindazoknak, akik a holnapra gondolnak!

[ 2011. május 10., 19:49 ] [481]

A Szent Ferenc Alapítvány létrejötte után, 1993-ban úgy gondoltuk, hogy a süllyedő világunk legártatlanabb rétegét, a gyerekeket kell megmentenünk. Igen, a süllyedő Titanic mentőcsónakjában is előre a gyermekek ülnek be. Mindenek előtt ezért hoztunk létre a bentlakó-otthonokat. Természetesen, akkor is és most is úgy érzem, hogy nem lenne szabad engedni, hogy egy-egy család odáig jusson a nehézségekben, gondokban vergődve, hogy széthulljon, és a gyerekek kiessenek a fészekből, ezért alapítványunk második nagy lépése a napközi otthonok létesítése volt. Jelenleg 63 helységben végezzük a jövő generáció érdekében ezt az életmentő munkánkat. Sehol nem szeretnénk ezen a téren visszalépni. A kollégáimat szeretettel kérem és biztatom, hogy ne engedjenek a gonosznak, sehol ne engedjék el a gyerekek, a családok kezét, hanem szépen, szeretettel, a nehézségekkel higgadtan szembenézve oldjuk meg a problémákat. A megkezdett úton alázattal, bátran tovább akarunk menni mindenütt!
A gyermekvédelem önmagában mindig is tudtuk, hogy nem elég. A mindennapokban mindannyian látjuk, hogy családmentés, közösség építés lenne a cél. Ezért is fogalmaztam meg a Szent István Tervet. A gyermekek szüleit, nagyobb testvéreit, a megrokkant családokat kellene talpra állítani, hogy így újból ölbe vehessék legdrágább kincseiket, – a saját gyermekeiket-, és bizakodva, reménnyel építsék a saját és a népünk jövőjét. Nyugati gyermekvédelmi otthonokban 1-2 évig vannak a gyerekek elhelyezve, mert az ottani közösség megtesz mindent, hogy a szülők, a család valahogy talpra álljon, és újból felvállalják a saját gyermekeik gondozását. Nálunk, ha egy gyerek bekerül az állami, de akár a mi hálózatunkba is, az sajnos, szinte „véglegesen" bekerül, mert nagyon kevés család születik újra, áll talpra, indul be annyira, hogy a gyerekeiről gondoskodni tudjon. Sokszor még az intézetből kikerülő fiatal is csak segélyből tud élni.
Az évek alatt több kísérlet is volt a gyermekek szülei talpra állítása érdekében. Végül is magát a dévai tehenészetet is ebből a célból hoztuk létre, de több vállalkozót is támogattunk csak azért, hogy a gyermekeink szüleit segítsék talpra állítani. Sajnos azt láttam, hogy profit orientált vállalkozásokban ezek a csetlő, botló emberek, főleg az elején nehezen integrálhatók. Nem elég nekik megmondani, vagy megmutatni, hogy mit lehet, kell csinálni, velük kell lenni, dolgozni! Most amint tudjátok, itt Csíksomlyón a Mária kertben egy újabb próbálkozásba kezdtünk. Karda Robival, a kedves nevelőink által összehívtuk a gyermekeink apukáit. Öt édesapa jött el, és már több mint egy hete folyik a „próbafúrás". A tegnap kielemeztük a tapasztalatokat. Robinak is, de a velük együtt dolgozó Balázs Attilának is jó véleménye van a hozzánk jött, tartós ideje munka nélkül tengődő apukákról. A munkához odaálltak, egész nap szépen, becsületesen dolgoznak, eddig még italozás vagy más botrány sem volt, eddig a vizsgákon átmentek. Ez az első ilyen jellegű tevékenység, most hétvégén fog véget érni. Én nagyon hálás vagyok ezért Karda Robinak, a csíksomlyói háznak, és mint szerzetes pap a Csíksomlyói Szűzanyának, mert biztos, hogy jóságával velünk van.

Hogyan tovább? Ezen a téren, ha a legszebb álmomat kérdeznétek, akkor a következőket tudnám mondani:
1. Kellene létrehozni olyan otthonokat, melyben életerős, ügyes nevelők nem a gyerekeket, hanem a gyerekek szüleit fogadják be, és 10-20 apukával, anyukával szeretettel együtt élnek. Persze a felnőttek nem iskolába, hanem munkába járnának, a nevelöjukkel együtt. Kertészetre, kézi munkákra, közösségépítő feladatokra kellene befogni, hol az elsődleges cél nem az anyagi javak nagybani termesztése, hanem a tisztességes, becsületes munkára való nevelés, a lelki, szellemi talpra állítás, végső soron ezeknek az embereknek az életbe való visszavezetése.
2. Hogyan? Amikor a vér szerinti rokonok kérik, hogy egy-egy gyereket fogadjunk be, akkor mindenütt a felelős nevelő, aki a gyerek befogadása mellett dönt, vizsgálja meg alaposan, hogy a kérelmező szülő, rokon, milyen indokból kéri a gyermek befogadását, és ahol egy kevés remény is van a család rehabilitálására, ott azt kellene mondania, hogy nemcsak a gyereket, hanem a felnőtteket is befogadjuk. Talán a gyermek elhelyezésének a feltétele is lehetne, hogy ő maga, a szülő is vegyen részt egy ilyen féléves(?) munkaterápián.
3. Lehet, hogy ez rövid távon a kiadásainkat megemeli, de ha akár egy-két év alatt sikerülne egy-egy családot talpra állítani, és a gyerekeiket visszafogadtatni, akkor hiszem, hogy kevesebb pénzből hosszú távon sokkal több hasznot hajtanánk. Hiszem, hogy nekünk nem csak a gyermekeket, hanem a családfőt egész háza népével kellene támogatnunk, megmentenünk. Ez a végső cél, ennél alább nem szabad engednünk!
4. A gyermek parancsszóra, fenyegetésre nem fog tudni írni. Minden egyes gyereknek szépen, nyugodtan meg kell tanítani a betűvetést. Sajnos az oktatási rendszerünk tévesen nagyon elment elméleti síkra, a gyermekeket nem vértezték fel az élet alapvető problémáinak megoldásához szükséges tudással, készségekkel. Bármennyire nehéz, ezeket az iskolából kikerült embereket, kik maguk is keresik a kiutat krízisben lévő életükből, szeretettel be kellene fogadni és segíteni, hogy a mindennapi élethez szükséges készségeket elsajátítsák. Ide természetesen programok, épületek és pénz kell. Egyetlen dolog, ami nem kell, az az élhetetlen papírgyártó tisztviselő réteg, a maguk rengeteg EU-s normáikkal. Mert ha erre is rátelepednek, akkor hiába minden erőfeszítés, semmi nem fog változni.

Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t. , erdely.ma

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák