Románia megtartja az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát

[ 2011. április 30., 08:43 ] [47]

Románia megtartja az euró bevezetésének 2015-ös céldátumát – döntötte el pénteken a kormány.
A kabinet ezen a napon tartott rendkívüli ülésén véglegesítette a következő három évre szóló konvergencia-programot, amit ezt követően elküldenek az Európai Uniónak.
Emil Boc miniszterelnök a kormányülés után elmondta: nincs oka Romániának arra, hogy elhalassza az euróövezethez csatlakozás céldátumát. Közölte, a kormány elfogadta azokat az adópolitikai intézkedéseket, amelyek révén teljesíthetők az euró bevezetéséhez szükséges feltételek.

A konvergencia-programba foglalt céldátum teljesítése érdekében a kormány vállalta, hogy 2012-ben a konszolidált költségvetés hiánya nem haladja meg a bruttó hazai termék 3 százalékát. Emellett növelik és hatékonyabbá teszik az állami beruházásokat, és megelőzik azt, hogy az állami szektorban újabb kifizetetlen számlák halmozódjanak fel a versenyszférával szemben.
A korábbi konvergencia-program szerint Románia 2015 január 1-jét tűzte ki céldátumként. A Mediafax hírügynökség megjegyzi, hogy a január 1-je nem szerepel az új programban, hiszen a napot is tartalmazó pontos dátumot csak az Európai Unió szakértőivel folytatott egyeztetések után tűzik ki.

MTI, erdely.ma

admin
 

>