""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

1,2 millió embert várnak II. János Pál boldoggá avatására

[ 2011. március 27., 22:32 ] [31]

A líbiai háború és a japán földrengés tartja távol az érdeklődőket II. János Pál boldoggá avatásától.
Sokan mondják le korábbi szállodafoglalásukat, és inkább nem mennek el Rómába II. János Pál pápa boldoggá avatási szertartására részben a japán földrengés és cunami, részben a líbiai katonai akciók miatt.
Az olasz főváros vezetői nagyjából feleannyi résztvevőre számítanak, mint amennyit korábban a Vatikánba vártak. A május elsejei ceremónián 1,2-1,3 millió ember vesz majd részt, de ebben benne vannak a helyi érdeklődők is – idézte a Corriere della Sera napilap a város főpolgármester-helyettesét, Mauro Cutrufót. Cutrufo – aki a város idegenforgalmáért is felelős – azt mondta, a vatikáni Szent Péter téren körülbelül 300 ezer ember fér el, a többiek óriáskivetítőkön figyelhetik az eseményt a Circus Maximus és a Piazza San Giovanni környékén.

A boldoggá avatás a szentté avatási eljárás egyik állomása. Giuseppe Roscioli a római szállodaszövetség elnöke azt mondta, sokan a japán földrengésre és cunamira, illetve a líbiai katonai beavatkozásokra hivatkozva mondják le foglalásukat. Leginkább japánok, amerikaiak és délkelet-ázsiaiak maradnak otthon, annak ellenére, hogy korábban jelezték, elmennek a boldoggá avatásra.
Index,erdely.ma

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák