""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Szabad március 15-ét!

 

A háromszéki vállalkozókhoz, intézményvezetőkhöz fordult felhívással az MPP megyei elnöke, Kulcsár-Terza József arra kéri őket, adjanak szabadnapot alkalmazottjaiknak március 15-én, ha már törvényesen nem sikerült elérni, így teremtsék meg a szabad ünneplés lehetőségét.

"Nem vagyunk kormányon, és nem vagyunk a parlamentben sem, más eszközünk nem volt, a helyi tanácsokban kezdeményeztük március 15. hivatalos ünneppé tételét, ám a prefektus megtámadta ezeket a határozatokat". A magyaroknak pont úgy joguk van a szabadnaphoz nemzeti ünnepükön, mint a románoknak december elsején" — fejtette ki korábban már hangoztatott véleményét. (-kas)

Háromszék.ro

Polgári Élet – lapszemle

Ha képesek lennénk szelektálni az adók és a műsorok között, fontos és értékes információs csatorna lehetne a tévé, de egyre inkább deformálja az embert, olvasható a Polgári Élet vezető írásában. Van példa arra is, hogy az ördögöt kivitték a házból, elajándékozták másnak. Kiderül az is, hogy munkaszüneti napra nem alkalmas március 15-e, de lógásra igen, miközben a pornép dolgozik és ünnepel, az RMDSZ-es honatyák két szabadnapot kaptak ünneplésre a román parlament jóvoltából. E heti lapszámunkban körképet kínálunk arról is, hogy hogyan ünnepelnek Székelyföld főbb településein március 15-én. Megtudhatják azt is, hogy vasárnap este szobrot avatnak Gálffy Mihály vértanú emlékére Firtosmartonosban. MPP kongresszus lesz Kézdivásárhelyen, az esemény kapcsán Orbán Balázs ügyvezető elnököt kérdeztük. Március elsejétől ifj. Gyarmati Ferenc személyében új igazgatója van a Marosvásárhelyi Iskolás Sportklubnak , Albertini Zoltán felmentésének indoklásában az új tanügyi törvényre hivatkoznak, de a háttérben politikai-gazdasági érdekek húzódhatnak meg. Katona Béla a hazáért elesett székely katonákra emlékezik, feleleveníti miként született újra a Vasszékely szobra. Csíki Sándor a dömbovica parti demokratákat veszi górcső alá. Portré oldalunkon Verzár Csongor Garabet marosvásárhelyi kertészmérnökkel és a kézdivásárhelyi Fekete Márton fotográfussal beszélgetünk. A kormány átadja a városoknak az országutak helyi szakaszát, de pénzt nem, Erdővidéken háború utáni utak vannak, miközben a megye sikertörténetről beszél. Péter Edit a felnőttkori bárányhimlőről mondja el véleményét, Lajos bácsi a böjtös Babos tonhalfilé receptjét ajánlja figyelmünkbe. A sportoldalon interjút olvashatnak a lugosi Horváth Tibor Fila bíróval. Polgári Élet, az érem másik oldala, hogy ne dőljön el a székely igazság.

Városépítés támogatás nélkül (Beszélgetés Rácz Károllyal, Kézdivásárhely polgármesterével)

Rácz Károly közgazdász több mint két és fél évvel ezelőtt került Kézdivásárhely polgármesteri székébe. Csodákat ő sem tudott művelni, választási ígéreteit is csak részben sikerült teljesítenie, hiszen a gazdasági világválság városát sem kerülte el. A múlt esztendő legfontosabb megvalósításának a sofőrvizsgáztatási hivatal, a nyugdíjpénztár és az egészségbiztosító helyi fiókjai létrehozását tartja. A múlt esztendő sikereiről és kudarcairól, illetve az idei tervekről faggattuk a polgármestert.

— Milyennek értékeli a tavalyi évet, mit tart a legnagyobb megvalósításnak?
— A múlt esztendő arról szólt, hogyan lehetett a megyei tanács és az RMDSZ támogatása nélkül is boldogulni, várost építeni. Ha hihetetlenül is hangzik, megvalósítható és bizonyítható, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet. Habár a válság miatt óriási dolgokat nem valósítottunk meg, de következetes munkával és hosszas lobbi után sikerült a sofőrvizsga gyakorlati részét visszahelyezni Kézdivásár­helyre, és megkezdte az ügyfélfogadást a posta épületében a nyugdíjpénztár, a városházán pedig az egészségbiztosító. Ez év elején a katasztrófavédelmi felügyelőségnek is sikerült helyiséget biztosítani. Továbbra is azon dolgozunk, hogy az utóbbi két évtized mulasztásai ellenére Kézdivásárhely és a hozzánk tartozó falvak lakói érezzék, megyei jogú városban laknak.
— További terveik az ügyintézés könnyítésére?
— Arra törekszünk, hogy az összes megyei állami intézménynek kihelyezett fiókja legyen Kézdivásárhelyen, ahol ha nem is a teljes körű, de az alapvető ügyintézést le lehessen bonyolítani. Egyelőre heti egy alkalommal fogadják az ügyfeleket a nyugdíjpénztárnál és az egészségbiztosítónál, de ha igény mutatkozik rá, két nap is lehet. Nyujtódon az önkormányzat alkalmazottjai teljesítenek szolgálatot a faluházban, ahol a kéréseket átveszik, űrlapok kitöltésében segítenek. Nem sikerült megoldani az útlevelek kibocsátását, azokért továbbra is a megyeközpontba kell utazni, ezt szeretnénk a közeljövőben megoldani, amihez a különleges telefonszolgáltató számára kell biztosítani egy védett vonalat.

Nem emelik az adókat
— Hogy állnak az adók behajtásával, tervezik-e az adóemelést?
— Az adóbehajtásnál a régióban első helyen állunk, kilencvenöt százalék fölött, ami nem elhanyagolható teljesítmény. Sajnos, ez nem elég, kilencvenhét százalékra lenne szükségünk ahhoz, hogy magunk döntsük el, miként alakítjuk beruházásainkat 2011-ben. Amikor átvettem a hivatal irányítását, kb. nyolcvanszázalékos volt az adóbehajtási szint. Az adóhivatali nyilvántartást is sikerült megoldani, kilencvenkilenc százalékban pontos nyilvántartással rendelkezünk az épületekről, területekről és járművekről, az adóbevallási nyilatkozatoknak megfelelően. A múlt év végén sikerült a nagy felbontású, egy az ötszázhoz arányú légi felvételeket elkészíttetni, amivel teljesen megbízható és pontos adatokhoz juthatunk, bármilyen ingatlant fel tudunk térképezni. Idén adót nem növelünk, de mindenki esetében pontos topográfiai felmérés alapján fogjuk kiigazítani az adóbevallási nyilatkozatot. Akinél nem talál a nyilatkozat a valós helyzettel, attól három évre visszamenőleg behajtjuk az adót, ellenkező esetben a törvénytelen építkezést le kell bontania.
— Milyen más beruházás történt tavaly?
— Tavaly benyújtottuk két pályázatunkat ipari park létesítésére, de még nem történt meg az elbírálás. Nem sikerült a Vágóhíd utcát aszfaltozni, a Szabadság utcában a parkolóöve­zetet befejezni, mindkettő tavaszra maradt. Igénylést nyújtottunk be a fejlesztési minisztériumhoz kerülő út megépítésére, amely a várost nagymértékben mentesítené a nehézgépjármű-forgalomtól. A Csernátoni utcából indulna a terelőút, és a Torjai úton áthaladva a kézdiszentléleki útra lehetne jutni. Több mint féléves lobbi után úgy néz ki, hogy idén nekikezdhetünk a kivitelezésnek. Az elmúlt év legnagyobb megvalósítása Oroszfalu teljes úthálózatának felújítása volt, amit idén fejezünk be, de csak akkor tudjuk folytatni a munkát, ha mindenki rácsatlakozott a szennyvízhálózatra. Ugyanott újraépítettük a hidat és a művelődési otthont. Tavaly korszerűsítettük és átadtuk rendeltetésének a civil szervezetek házát, ahol helyiségeket biztosítunk a városban működő szervezeteknek. A műjégpályát átadtuk ugyan a Nemzeti Fejlesztési Alapnak, de finanszírozása még várat magára, a megkezdett uszodát ellenben át sem akarják venni, mert a régebb elkészített tervek nem felelnek meg az országosan elképzelt uszodaterveknek. A hőerőmű építését sem sikerült a múlt esztendőben elkezdeni. Remélhetőleg idén erre is sor kerülhet. Nyujtódon idénre maradt a tavalyra tervezett járdafelújítás, ellenben sikerült tatarozni a falusi művelődési otthonokat. A 45 hektáros legelő karbantartása során mintegy huszonöt mezei utat felújítottunk, járhatóvá tettünk, és a teljes árokrendszert kimélyítettük három méterig egészen a Feketeügyig. A Molnár Józsiás park új gyepszőnyeget kapott, idén pedig újraépítjük az egykori zenepavilont. A Vigadó hátsó udvarát befedjük, ahol kisebb színpadot is építünk.

Foltozás helyett új aszfalt kellene
— Az előbb említette az ipari parkokat. Kérem, szóljon bővebben ezekről és a többi pályázatról.
— Az ipari parkokon kívül tömbházak külső hőszigetelésére, alternatív fűtési rendszerre nyújtottunk be pályázatot. Hazudik, aki azt állítja, hogy a volt fás cég területére tervezett ipari parkot megcsonkítottuk volna azzal, hogy pár épületet nem bontottunk le, hanem azokat felújítjuk és szociális lakásokká, illetve menhellyé alakítjuk át. A Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ és a sportcsarnok fűtésére, illetve napkollektorokkal történő felszerelésére benyújtott pályázatunkat visszadobták, de a Vigadó átment a rostán, pedig ugyanaz a cég készítette el a pályázatokat. Az újabb kiírásra átdolgozott formában ismét benyújtjuk a dokumentációt, a kórházat is belefoglalva. Azt is tudni kell, hogy a pályázati iratcsomók elkészítéséért egy vasat sem fizettünk, csak abban az esetben adunk sikerdíjat, ha a pályázat nyer. Úgy próbáljuk a rendelkezésünkre álló pénzt beosztani, hogy abból minél többet tudjunk megvalósítani. Turisztikai pályázatunk szintén nyerőnek bizonyult, ez nagymértékben hozzájárul majd a vidék idegenforgalmi látványosságainak népszerűsítéséhez. A városnapok megszervezésére húszezer eurót nyertünk.
— Mi történik a minorita rendház épületével?
— A kantai minorita rendház épületét végre sikerült telekkönyveztetnünk a város nevére. Ott szociális menhelyet, öregotthont szeretnénk kialakítani. A terv finanszírozásra egymillió lejt kért a római katolikus egyház a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumtól, de eddig egy vasat sem kaptak. Sajnos, csak a terv elkészítése hatvan-hetvenezer euróba kerül, amit a helyi költségvetésből nem tudunk állni, és az egyháznak sincs annyi pénze.
— A tavalyi útjavítást sokat bírálták, az útjavítók pocsék munkát végeztek.
— Akinek ez a véleménye, téved, a tavalyi útjavítás nem volt pocsék. Ahol nem végeztek jó minőségű munkát, újraöntötték az aszfaltot. Sajnos, utcáink negyven-ötven éves útburkolatát hiába foltozzuk, nagyon sok utca új aszfaltszőnyeget igényelne. Az udvarterekben csak akkor érdemes a kockakövet lerakni, ha előbb elkészül a csatornázás. A Gábor Áron téren, a Matkó István utcában, valamint a Vasút utca és az udvarterek egy részében idén újrarakjuk a kockakövet. Ehhez igényeltük a megyei tanácstól a szentkatolnai útról felszedendő kockaköveket.

Áldoznak a kultúrára
— Sok támadás éri, mert nem sikerült új munkahelyeket teremteni.
— Az önkormányzatnak nem is feladata a munkahelyteremtés. Egyet sem fogunk teremteni mindaddig, amíg a kormány befagyasztotta az alkalmazásokat az önkormányzatoknál. A munkahelyeket a vállalkozók teremtik, az önkormányzat megteremtette azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a vállalkozók idecsalogatásához. Ezer örömmel segítjük a vállalkozókat, akik tőlünk kérnek segítséget. Amióta polgármester vagyok, 200—300 új munkahely létesült, de azokat nem én teremtettem, hanem a vállalkozók. A kampányban nem én, hanem a magyarországi vállalkozó ígért nyolcszáz munkahelyet, az ő szájából hangzott el a színpadon. Fejlesztési stratégiánk része az a portfólió, amelyet külföldi és hazai befektetőknek szántunk, és eljuttattunk a nagykövetségekre, hogy továbbítsák olyan befektetőknek, akik érdekeltek lehetnek nálunk beruházni. Hamarosan a város honlapjára is felkerül, és azt folyamatosan bővíteni fogjuk.
— A városi színház miatt is támadások érik.
— Tudok róla. A mi színházunk az ország legkisebb költségvetésű színtársulata, s aki engem támad, nincs ezzel tisztában. A város kulturális múltja arra kötelez, hogy áldozzunk a művelődésre, a színházra, annak fenntartására. Kézdivásárhelyen több évszázados hagyománya van a színháznak, és azt sem kell figyelmen kívül hagyni, hogy színművészeink három színjátszó csoportban több mint száz fiatallal foglalkoznak. A helyi költségvetésből idén például 300 000 lejt különítettünk el a színházra.
— Mi történik a főtéri Táncos-házzal?
— A múlt év végére sikerült jogi helyzetét tisztázni, ez késleltette, hogy a főtér leglerobbantabb épülete önkormányzati tulajdonba kerülhessen, de remélhetőleg tavasszal elkezdődhet az épület megmentése, majd felújítása.
— Mi a helyzet a volt mozi épületével és a fortyogói központtal?
— Minden szinten megnyertük a bérlő elleni pert, de a helyiséget szerződés nélkül birtokolja, és bért sem fizet érte. A bérlő azt kérte, hogy cégének felszámolása ideje alatt használhassa az épületet. Hamarosan újabb kilakoltatási pert indítunk, és remélhetőleg egy hónap alatt birtokunkba vehetjük az épületet. A Fortyogónál tovább zajlik a pereskedés, ezért továbbra sem lehet eladni a volt bérlőnek. Szeretnénk, ha idén végérvényesen megoldódna a jobb sorsra érdemes üdülőhely kérdése, és elkezdődhetne felújítása. A strandot és a mofettát idén nyáron mindenképpen beindítjuk.
— Idei költségvetés, nagyobb beruházások?
— Majdnem ugyanakkora összegből gazdálkodunk, mint tavaly. Nagyobb munkálat az infrastrukturális beruházás, és a különböző pályázatokhoz szeretnénk az önrészt biztosítani. Ha megnyerjük az ipari parkra vagy a nyujtódi csatornázásra a pályázatunkat, minden bi­zonnyal hitelhez kell folyamodnunk az önrész biztosításáért. A csatornázásnál az önrész több mint egymillió euró. Felújítjuk a kertészetet, ezer négyzetméteres, új üvegházat vásároltunk Dániából, mely nálunk ultramodernnek minősül, számítógép-vezérlésű. Felépítésére idén kerül sor. A városháza műhelyének udvarára új garázsokat építünk, és a volt kazánházakkal is kezdünk valamit. Vállalkozói inkubátorházra és sportteremre gondoltunk. Játszótereket, zöld­övezeteket és járdákat építünk, hogy csak a legfontosabb munkálatokat említsem.
Kérdezett: IOCHOM ISTVÁN

3szek.ro

MPP-PRESS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák