Gyimesbükki iskola-helyreállítás kormánytámogatással – film

[ 2010. december 12., 14:35 ] [132]

Százezer eurónyi, azaz csaknem 30 millió forint támogatást kapott a román kormánytól a gyimesbükki magyar iskola, amelynek tetőszerkezete november 29-én hajnalban leégett. A csángó iskola Moldova és Erdély határán található.
Már egy hete dolgoznak a leégett iskola új- jáépítésén. Az iskolaigazgató szerint nagyon nehéz tanítani, mert a 200 gyermek most szétszórva, az egykori gyermekkórházban, az állomás épületében és a plébánián kialakított tantermekben tanul.
„Reméljük, hogy minél előbb együtt fogunk dolgozni újból, beköltözhetünk az iskolába. Habár ezek a gyerekek áldozatul estek, mert szenvedtek majdnem két évet, míg felújítottuk az iskolát, és most ez a szerencsétlenség újból megpróbál- tatásra késztette őket” – emelte ki Antal Etelka, a Dani Gergely Általános Iskola igazgatója.

A tűzvész pusztította épületben javítani kell a villanyhálózatot, a sérült falakat, a külső szigetelést, a csatornarendszert, a nyílászárókat és pótolni kell a tönkrement bútorzatot is. A román kormány 450 ezer lejt, azaz több mint százezer eurót adott a Dani Gergely Általános Iskola helyreállítására.
„A főtanfelügyelőség közbenjárásával már akkor rögtön kijöttek a helyszínre, és másnap mondták, hogy már aznap el is készítik a kormány elé benyújtandó dokumentációt. Tegnapelőtt jött a jó hír a pénzről” – mondta Tankó Tibor, Gyimesbükk alpolgármestere.
A gyimesbükki gyerekek abban reménykednek, hogy februártól ismét visszamehetnek iskolájukba.

Csúcs Mária, Csúcs Péter
Duna TV, erdely.ma

admin
 

>