Félmilliárddal több jut a határon túli magyarok oktatására

A jövő évi költségvetésben a közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra – mondta Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.

Utoljára frissítve: 2010. december 10., 14:30

Jövőre több pénz jut a határon túli magyarságnak

A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre a költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd.
Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.
Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezen kívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.
A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem – jegyezte meg, hozzátéve: hogy a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.
A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről – tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)

admin
 

>