Japán – ahol a legnagyobb kincs az akarat

 

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/50887
2010 nov 07

Sokan és sokféleképpen próbáltak írni a Távol-Kelet e csodálatos országáról.

A legtöbben arra törekedtek, hogy megfejtsék a modern történelem mondhatni egyedülálló fejlődésének, valamint politikai-gazdasági megerősödésének a titkát. Amikor Japánról esik szó, akkor a legtöbb európainak a harcos szamurájok, kamikadzek, szupergyors golyóvonatok, robotok, vagy egyeseknek éppen a gésák jutnak eszébe. Szóval, amolyan sablonosnak mondható, eléggé általános kép alakul ki a legtöbb esetben. Ha viszont valaki megpróbál egy kicsit alaposabban megismerkedni ezzel az országgal, annak lakóival, valamint a japán kultúrával, akkor nagy meglepetésben lesz része. Azt fogja tapasztalni, hogy az a csoda, amit a japán szóval szoktak általában társítani, tulajdonképpen csak az „egyszerű, de nagyszerű” alapelvek és megoldások sokaságának a megfelelő és harmonikus összeillesztésén alapszik. Igaz, magát az összeillesztést, egy adott rendszerben levő elem harmonikus kölcsönhatását a rendszer többi elemével, legyen szó akár társadalmi-, szociális-, gazdasági-, ökológiai- vagy éppen más rendszerről, azt csak ott tudják a tökéletességig kifejleszteni.

Számtalan példát lehet felsorolni a japán tökéletességre vonatkozólag, olyanokat, amelyek egy magunkfajta Kárpát-medencei polgárnak majdhogynem érthetetlennek, vagy akár hihetetlennek is tűnnek: vasúti közlekedési rendszer (több ezer „hagyományos” vagy szupergyors vonattal), ahol a késés és a szemetelés csak szótári fogalom, vagy a több milliószor összetűrt acél, ami aztán majd tökéletes pengévé alakul. De ott van a hibátlan kommunikációs és távközlési rendszer, a mindennapi tea felszolgálásának tökéletes ceremóniája, vagy a japánok csodálatos harmóniája a körülvevő természettel, amikor naphosszat képesek áhítattal nézni a virágzó cseresznyefákat (szakura). Talán értelmetlen is lenne tovább sorolni a példákat. Mindezekben az a különös, hogy valójában nem nehéz őket megérteni, talán egy kicsit meg kell próbálni japán szemlélettel is „meglátni” a körülöttünk levő világot.

Japán szemmel körülnézni a világban

Kiindulópont lehet az – még ha igen sarkítva is –, hogy valamikor a harcos szamurájok is úgy indultak csatába, hogy meghódítják a világ egy jelentős részét. Dicsőséget akartak és mérhetetlen hatalmat. Ki is fejlesztették ennek érdekében a majdhogynem tökéletes katona sablonját: rendkívülien felkészült és fegyelmezett, parancsra mindig engedelmes, mindhalálig lojális és elkötelezett, s ha kell, a cél érdekében azonnal életét adó. Aztán jött egy pusztító világháború, amikor nemcsak gyújtóbombákkal égették fel városaik javarészét, hanem még az eddigi legszörnyűségesebb fegyvert is élesben kikísérletezte rajtuk az ellenség. Mindezek ellenére, a távoli szigetország bátor lakói nem kezdtek el végtelenül búslakodni, nem is adták fejüket a mérhetetlen csüggedésnek. S az önsajnálat helyett inkább a saját akaraterejükbe helyezték minden reményüket, hiszen ők pontosan tudták, hogy őseik mentalitása nem veszhet el, legfeljebb csak átalakul.

A tudás, mint a modern kor legjobb „fegyvere”

Aztán hamar rájöttek arra is, hogy a modern kor legjobb „fegyvere” – amivel valóban meg lehet szerezni a hatalmat – nem más, mint éppen a tudás. A tudás megszerzése érdekében, pedig azonnal szorgalmas és kitartó munkába kezdtek, úgy ahogyan azt őseiktől tanulták. Pontosan és jól szervezetten, fegyelmezetten és kitartással, mérhetetlen odaadással és konoksággal. Természetesen azt is jól tudták, hogy egy nagy álomnak mindig rendkívülien nagy „ára” van, és a nagy álomért a nagy árat pontosan meg is kell fizetni: a legtöbbször lemondva akár saját érdekeikről és vágyaikról, vagy éppen mindennapi megélhetési szükségleteikről. Röviden és egyszerűen megfogalmazva: ők újra akartak. Erősek, és hatalmasok akartak lenni újra. Egyszerű törvényekre, örök és igaz erkölcsi szabályokra építették kitartó küzdelmüket: dolgozni mindig csak pontosan és szépen… (nem ismerős ez egy kicsit nekünk, magyaroknak?), a szorgalmas munka meghozza gyümölcsét…, a kitartó pedig mindig elnyeri megfelelő jutalmát.

Az akarat ereje és hatalma

Több évtizednyi iszonyúan megfeszített munkába került ez az elhatározás. A japán nemzet számára is igen tragikus XX. század még nem is közeledett a végéhez, s nekik máris sikerült megfordítaniuk a történelem kerekét. Az erős elhatározás, a konok kitartás, a szorgalom, a fegyelmezettség (egyéni és közösségi szinten is), a céltudatosság, a megtörhetetlen akarás meghozta a gyümölcsét. A közös hit meghozta a megérdemelt győzelmet. Jogosan lehet tehát megkérdezni: tulajdonképpen kik is nyerték meg a háborút? Ugye, hogy szokatlan lehet a válsz?

Ha valaki manapság végigutazik ezen a távol-keleti szigetországon, akkor csodálkozással fogja megtapasztalni, hogy mi mindenre képes az a szó, amit röviden úgy mondanak ki magyarul, hogy: akarat. Egy olyan ország, amely az elmúlt század közepéig mondhatni félfeudális állapotok között küzdött a szegénységgel és a nélkülözéssel, mára a világ egyik pénzügyi- és gazdasági-technológiai nagyhatalmává vált, mérhetetlen gazdagsággal és jóléttel. Az elektronika, az automatika és robotika országává alakult, ahol már a poszt-informatizált társadalomról beszélnek (számos területen jól megelőzve az Egyesült Államok mai fejlettségi szintjét), kacérkodva a mesterséges intelligencián alapuló társadalom kialakításával. Mindez egy olyan országban, ahol majdhogynem mindennaposak az észlelhető földrengések, ahol sokszor mérhetetlen károkat okozó hurrikánok pusztítanak; ahol az altalaj igen szegény kincsekben, s viszonylag csak kis területeket lehet mezőgazdasági termelésre alkalmassá tenni. Más kincs híján a japánok a mindenütt megtalálható szilíciumot használták fel, s a tudás hatalmával tették értékes végtermékké. Így születtek meg a világhírű japán audio-videó készülékek, fényképezőgépek, TV készülékek, számítógépek, személygépkocsik, s hadd ne soroljam még mennyi és milyen magasfokú intelligenciát magában hordozó kiváló termékek. Egy korszerű háztartásban vagy lakásban mind megtalálhatók azok a termékek, amelyek a tudásukat és a szorgalmukat hirdetik szerte a nagyvilágban. S mindezt azért, mert akartak.

Fegyvercsörtetés nélküli hódítás

Kissé viccesen fogalmazva, ha a régi szamurájok most feltámadnának, bizonyosan ők is csodálkozva tapasztalnák, hogy milyen gazdag és erős lett az országuk, hogy mi mindent meghódítottak a nagyvilágban, fegyvercsörtetés nélkül. Pontosabban fogalmazva: a tudás „fegyverével”. Véleményem szerint nagyot téved az, aki azt gondolja, hogy e csodálatra méltó ország mérhetetlen ereje az előbb felsorolt technikai csodaszerekben rejlik. Valódi erejük a mentalitásukban, a kultúrájukban van elrejtve, a technikai megvalósítások ennek csak a látható végtermékeit jelentik. Szóval, a golyóvonat nem azért nem késik egyetlen másodpercet sem, mert a közlekedési technika mindig olyan megbízható, vagy a komputer, amelyik vezérli ezt, mindenképpen tökéletes. Hanem azért, mert mindezek mögött ott van a mentalitásuk, a lelkük-szellemiségük. Ez a valódi működtetőjük. Nem árt tehát, ha mi, magyarok is nyitott szemmel járunk a nagyvilágban. Számunkra sem az a legfontosabb, hogy folyton a XX. század traumáin töprengjünk (bár feledni egyáltalán nem szabad), hiszen nyílhat még bőven alkalom segíteni ezeken az elkövetkezőkben. Ha időnként nehéznek, vagy sokszor éppen kilátástalannak tartjuk a jelenünket, és talán kételkedünk is, meg kell látnunk azt, hogy vannak valós történetek a biztos sikerre. Példát kell merítenünk ezekből, s mindezeknek erőssé meg bizakodóvá kell kovácsolnia bennünket.

A siker titkai számunkra sem idegenek

Az előbbiekben csak dióhéjban elemezgetett „csoda” számunkra nem tűnhet idegennek. A kiapadhatatlan szorgalom, az áldozatkészség a közös célokért, a töretlen munka, mérhetetlen konokság és elkötelezettség, az erős céltudatosság – csak ezek a siker titkai. Ezek a tulajdonságok pedig ott vannak a saját ereinkben is, csak talán még kishitűek vagyunk. Vagy talán még nem ébredtünk rá igazából a saját képességeinkre, a lehetőségeinkre, tehetségünkre, mi, magyarok itt a Kárpát-medencében. A megvalósítás, a siker első lépcsője pedig az, hogy legyen akaratunk, hogy valamit nagyon akarjunk közösen. Egy szép és nemes célt, ami ebben az esetben a nemzeti felemelkedés lehet. Aztán hamarosan tapasztalni fogjuk, hogy az erős akarat addig még nem ismert erőket szabadít máris fel bennünk. Fektessük ezeket az erőket a tudásba, a szorgalmas és kitartó munkába, az építkezésbe. S akkor a Kárpát-medence biztosan olyan lesz, amilyennek mi megálmodjuk, amilyennek majd akarjuk. Felejtsük el hamar az olyan ostoba, meggondolatlan és életellenes elszólásokat, hogy: „merjünk kicsik lenni”. A mai világ nem erről szól.

Közösséget vezetni pedig tudni kell

Fel kell ismerni azt, hogy a jelen történése egy könyörtelen küzdelem a nemzetek között, amelyik a gyors fejlődésről, a szorgalmas és megfeszített munkáról, a tudás felhalmozásáról, valamint a tudás által megszerzett új erőforrások felhasználásáról szól. Mindezt még akkor is tudatosítani kell, ha az utóbbi két évtizedben mintha kicsit fordítva zajlottak volna nemzeti közösségünkben a fejlemények. Vagyis, hogy egyesek a személyes hasznukra törekedve, csak a saját kicsinyes érdekeik szemszögéből voltak képesek meglátni a világot. S a közösségük számára, amelyet mindvégig csökönyösen akartak vezetni – tudatuk alatt saját egzisztenciális jólétük építgetésével –, egyetlen jövőbe vezető utat vagy közös célt nem voltak képesek még felvázolni sem, nem hogy nekikezdeni szorgalmasan építeni. Az bizonyos, hogy egy nemes középszerűséggel megáldott vezető – hosszú évekig kapaszkodva a székbe – sohasem lesz képes úgy gondolkodni, hogy bekövetkezzen számunkra egy erdélyi „japán csoda”. Az sem jó megoldás, amikor valaki mindenütt jelen levő és mindent akaró prédikátorként próbálja csökönyösen saját mondanivalóját rá­erőszakolni az egész közösségre: amolyan egyedüli birtokosaként az igazságnak és erkölcsnek, kikiáltva önmagát egy adott eszme egyedüli hiteles képviselőjének, s közben észre sem venni, hogy mindent összetör maga körül. Közösséget pedig nem lehet úgy szolgálni, mint ahogyan az akaratos gyerek viszonyul a saját játékához.

Erdélyi álom: közös akarat és hit

Számunkra tehát csodálatos közös cél lehet az erdélyi magyar nemzeti közösség felemelkedésének a célja. Egy amolyan „erdélyi csoda”, amikor meg tudunk fogalmazni egy összeroppanthatatlan közös akaratot, ami majd éltetni fogja a közös hitet. Ami kibontakoztathatja a közösség még lappangó építőerejét, mérhetetlen szorgalmát és jótékony tehetségét. Aminek birtokában meg tudjuk majd határozni e tájak számunkra kedvező jövőjét. Mert számunkra csak az „erdélyi álom” lehet az igazi. S ha nem vagyunk képesek egy nagy álmot kitűzni magunk elé, amelyért végtelenül meg kell majd küzdeni, akkor valószínűleg a sikert sem fogjuk megérdemelni. Hölgyeim és uraim, a kihívás tehát adott. dr.Szász Csaba

BEJEGYEZTE: MPP.KOLOZS.BLOGSPOT.COM DÁTUM: 14:33 0 MEGJEGYZÉS

admin
 

>