Băsescu: az alkotmánybíróság működése kínos

[ 2010. november 11., 22:54 ] [217]

Heves támadást intézett Traian Băsescu államfő csütörtökön egy üzleti konferencián a román alkotmánybíróság intézménye ellen, amelyet részlehajlással és opportunizmussal vádol, működését pedig „kínosnak" nevezte.
„Mérhetetlenül sajnálom, hogy az alkotmánybíróság döntése következtében a kormánynak meg kellett emelnie az áfát. A nyugdíjasok súlyosan megérezték ennek következményeit – az inflációt, a vásárlóerő csökkenését. Pont azok szenvedték meg a legjobban a döntést, akiknek az állítólag kedvezett", mondta Basescu.
A köztársasági elnök szerint azzal, hogy az alkotmánybíróság a nyugdíjak csökkentése helyett adóemelésre kényszerítette a kormányt, súlyosan ártott az ország gazdaságának is. „Hasonlítsák csak össze a második harmad emelkedő adatait a visszaesett kereslet miatt csökkenő harmadik harmadéval", indokolt az államfő.

Szerinte a tény, hogy a taláros testület pusztán opportunizmustól vezérelve és nem alkotmányossági okok miatt rendre megtorpedózza a kormány döntéseit, az sokat árt Románia hitelességének. Băsescu ennél is tovább ment és egyenesen részlehajlással vádolta az intézményt. „Mennyire kínos lehet egy intézmény működése, amikor azt mondja: igen, a nyugdíjak mértékét a hozzájárulás mértéke szerint kell megszabni, kivéve egy kategóriát, minket". Ezzel az államfő arra utalt, hogy a luxusnyugdíjak megszüntetésekor a alkotmánybíróság nem egyezett bele az egykor az igazságszolgáltatásban dolgozók juttatásainak csökkentésébe.
A köztársasági elnök kitért az oktatási törvény körül kialakult vitára is. Elmondta, hogy a rendszer reformja létfontosságú, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a tervezet súlypontja nem az anyanyelvi oktatáson van. „Nem szeretném, ha bárki abba a hibába esne, hogy azt higgye, az oktatási törvény lényege a magyar nyelvű oktatás. Nem, a tanügyi reform lényege az a kényszer, hogy az oktatásnak igazodnia kell a piac igényeihez", mondta Băsescu.
Az államfő elmondta, hogy a strukturális reform keretein belül a kórházak az önkormányzatok felügyelete alá rendelése után az iskolák következnek. „Nézetem szerint az iskolákat minél közelebb kell vinni a közösségekhez", mondta.
Băsescu felhívta a figyelmet arra is, hogy az oktatási törvényt minél hamarabb törvényerőre kell emelni, mert az komoly befolyással van az állam következő évi költségvetésére is.

Kocsis Zoltán, Impulzus, erdely.ma

admin
 

>