""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Orbán: október után nem lesz dolgunk a valutaalappal

"Az IMF-től való szabadulás egy lépés a nemzeti önrendelkezés irányába."

Feldolgozta: Pagonyi Judit
Forrás: MTI

2010.07.23. péntek 21:00

Mint mondta, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés lejárta után, októbertől, Magyarországnak nem lesz dolga az IMF-fel. A kormányfő a HírTV Péntek 8 című műsorának adott interjújában a jegybankelnök fizetéséről azt mondta, hogy az nem az IMF vagy az EU dolga, hanem a miénk, s arra kérte az embereket: ötször gondolják meg, vesznek-e fel bármilyen hitelt.

Orbán Viktor a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokra irányuló kérdésre azt válaszolta: 2008-ban az IMF és az EU mentette meg Magyarországot a pénzügyi összeomlástól. "Ezért – függetlenül attól, hogy valaki szereti-e a bankárokat, a nemzetközi pénzügyi szervezeteket vagy magát az IMF-et, vagy sem – azt gondolom, hogy Magyarország hálával tartozik az IMF-nek azért, mert ebben a nehéz helyzetben nem engedett bennünket Görögország sorsára jutni". Igaz, hogy nehezen teljesíthető elvárásokat megfogalmazva, de "egy egérutat kínált a számunkra" – tette hozzá.
Emlékeztetett viszont arra is, hogy a szerződés októberben lejár, és két dolgot ír elő: a pénz visszafizetését és azt, hogy az idei költségvetési hiány 3,8 százaléknál ne legyen magasabb. "Ez a szerződés így október végén teljesülésbe megy, mind a két fél szabad, az IMF is és mi is" – emelte ki. Arra a kérdésre, hogy a szerződés lejárta után lesz-e dolgunk az IMF-fel, a kormányfő azt válaszolta: "ez azt jelenti, hogy az IMF-fel nem lesz dolgunk; viszont lesz az unióval". Az unióval ugyanis más az ország viszonya. Az EU-nak azonban nem elég a 3,8 százalék, mert azt döntötték el, hogy a megbízhatóság mércéje a költségvetési hiány szempontjából 3 százalék. Azt várják el minden tagállamtól, hogy a hiányt vigye le 3 százalék alá – mondta, majd kijelentette: "mi ezzel egyetértünk, mi ezt támogatjuk, és mi is le fogjuk vinni 3 százalék alá a magyar költségvetés hiányát".
Az IMF-től való "szabadulás" szerinte egy lépés a nemzeti önrendelkezés irányába. Hozzátette, ha van gazdasági növekedés, egyensúlyban van a gazdaság, a piacok szívesen adnak Magyarországnak pénzt, akkor "nem kell segélyért kuncsorogni", és ő úgy látja, az ország nagyon közel van ehhez az állapothoz. "És amikor az Európai Unióval meg fogjuk kötni a megállapodást, hogy a 3,8 százalékos hiányt – a többi országgal együtt – hogy visszük 3 százalék alá, akkor szerintem a magyar gazdaság megítélése és piaci lehetőségei jelentős mértékben javulni fognak" – fejtette ki.
A miniszterelnök az előző kormányokra utalva hangsúlyozta, a nemzetközi közvélemény javára kell írni, hogy "mi folyamatosan hazudoztunk nekik", ők pedig nem tesznek különbséget kabinetek között. Magyarország "egy hazudós országnak néz ki, és én nagyon sokat kell, hogy dolgozzam azért, meg mindenki más is annak érdekében, hogy azt a néhány dolgot, amit vállalunk, azt viszont be kell tartanunk, és akkor helyreáll majd a bizalom" – fogalmazott.
Rámutatott, hogy bizonyos intézkedéseik egyeseknek fájnak – például a bankároknak, a nemzetközi bankszövetségeknek. Időnként a nemzetközi szervezetek úgy viselkednek, "mintha a bankárok nemzetközi szakszervezetei lennének" – jegyezte meg. Orbán Viktor elmondta, szeretett volna nem első lenni a bankadó tekintetében, de miután a költségvetés rosszul állt, valamit tenni kellett, és nem tudta megvárni, amíg a nemzetközi világban a bankadóról szóló vita elrendeződik. "Magyarországnak jó lett volna, ha kivárhatjuk, de az örökség miatt ezt nem lehetett megtenni" – fűzte hozzá.
A kormányfő arra kérte az embereket: ötször gondolják meg, vesznek-e fel bármilyen hitelt, és tízszer, hogy vesznek-e fel devizaalapú hitelt a jövőben.
Megismételte, növekedésbarát költségvetési egyensúlyt szeretnének megvalósítani. 
Orbán Viktor kérdésre ismét kitért Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének a fizetésére, és azt mondta: az IMF-nek és az EU-nak egyetlen dolga volt a tárgyalásokon, hogy a 3,8 százalékos hiánycélt ellenőrizzék. "Ami ezen túl van, azt én jóindulatú megjegyzésnek, konzultációs készségnek, tanácsnak tudom felfogni, de nem tárgyalunk róla, mert nem az ő dolguk, hanem a mienk" – hangsúlyozta. Simor Andrásra utalva úgy fogalmazott, "egy ember ki akarja dugni a fejét magasabbra", és ragaszkodik a fizetéséhez. Ez szerinte ízléstelenség és magyarázhatatlan magatartás. Közölte: visszautasította az Európai Központi Bank azon véleményét, hogy a jegybankelnök általános fizetési korlátját függetlenségi kérdésnek tekinti. "Hiába vonul fel a fél világ", egy alapvető elvi kérdésről van szó, és "nem áll módunkban erről a kérdésről érdemben tárgyalni senkivel" – jelentette ki.
A miniszterelnök szólt arról is, hogy azért választotta a "nemzeti centrum" kifejezést, mert az így leírt közösségben nagyon nagy számban vannak baloldaliak, és ők sokkal "érzékenyebbek" olyan kifejezésekre, mint "haza", "nemzet", a "centrum" szó viszont nem hív elő a fejükből ellenérzést, "és nekünk most arra van szükségünk, hogy bizony sok százezer baloldali embert is ebben a közösségben tudjunk tartani". 
Végül megerősítette: ősztől lassabb tempóban kell végeznie a parlamentnek a munkáját.

dunatv.hu

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák