2

Borászat „a dűlő mögött”

Szatmár megye egyik legjobb szőlőtermő vidéke, a Bükkalja lábánál fekvő Krasznabéltek borászatának újbóli fellendítését tűzte ki célul a Németországból hazatelepült Brutler házaspár.

rasznabéltekről, a Szatmárnémetiből Zilah felé vezető út mentén fekvő településről még a környékbeliek közül is kevesen tudják: közel ezeréves borászmúltra tekint vissza, és néhány évtizeddel ezelőtt még a környék leggazdagabb mezővárosának számított. A községen keresztülhaladó valóban nem sokat lát a hajdani szőlőhegyekből, mivel ezeket csak egy igen rossz, többnyire kizárólag terepjáróval járható úton lehet megközelíteni.

Megéri azonban kilátogatni: a pincesor mögött húzódó dombokon a szőlőültetvények jócskán megritkultak ugyan, az elharapódzó akácos pedig csak karót terem, mégis lebilincselő élményt kínál a táj. A dombtetőkről a szőlősökön túl ellátni a Bükk-hegységig, ugyanakkor a nézelődő elé tárul az itt kezdődő Alföld is. Krasznabéltekre a Rákóczi-féle szabadságharc után würtenbergi svábokat telepített a környék új ura, Károlyi Sándor gróf, a határrészeket pedig ma is régi sváb nevén emlegeti a lakosság.

Északnyugati irányból az első jelentős szőlőhegyen, a Nachbilen (’bil’ svábul dűlőt jelent, a ’nach’ szócska pedig azt, hogy: után, mögött) levő új telepítésekből látszik: nemcsak múltja van, de jövője is lehet a krasznabélteki szőlőtermesztésnek. A mellette fekvő Stumpfabil tetején a borászat védőszentje, Szent Orbán tiszteletére épített kápolna kémleli mementóként a vidéket: mutatja, mihez érdemes viszszanyúlni annak érdekében, hogy ismét virágozzék a környék gazdasága.

Johann Brutler

Modern borászat az uradalmi pincében

A községnek, mely körülbelül hatszáz házat számlál, közel négyszáz pincéje van. Közülük a legnagyobb az 1730-as években épült hajdani uradalmi pince, mely akkora, hogy egy szekér is megfordulhat benne. A szőlészetért sokat tevő és kitűnő gazdasági érzékkel rendelkező Károlyi Sándor ugyanis Krasznabéltekre telepítette saját szőlősét, és itt működtette borászatát is. A hatalmas grófi pince a kommunizmus idején az állami gyümölcsátvevő, a MATT egyik központja volt, az üzemeltetők azonban hagyták tönkremenni, így be is omlott. Mára azonban felújították: a helybéli születésű Johann Brutler és felesége, Katharina huszonhat évi németországi tartózkodás után hazaköltözött, megvásárolta és rendbe tette az uradalmi pincét, a kibővített présházban pedig borászatot alapított Nachbil néven, ugyanis a „dűlő utáni” dűlőn fekszik szőlősük nagy része.

„Öregek háza” és új telepítések

Johann Brutler (képünkön) és társa, Lieb Mihály szatmárnémeti vállalkozó 16 hektáron termeszt szőlőt, boraikkal pedig jelenleg helyüket keresik a hazai piac kínálatában. Ebből Brutlerék öröksége mindössze másfél hektárnyi volt, melyen megőrizték a régi, őshonos fajtákból álló ültetvényt. A hagyománytiszteletből ápolt szőlőst egymás közt „öregek házának” nevezik, ugyanis nem ritkák itt a 100-200 éves tőkék sem.

Johann Brutler azonban nem csak muzeális értéket lát az őshonos szőlőfajtákban, ezért egy ausztriai kertészetben szaporíttat is, és folyamatosan telepíti a Grispitzet vagy Grünspitzet, a Barast, a Furmintot, a Bakatort és a Ropogóst. Ezzel párhuzamosan behozott nemzetközileg ismert fajtákat is. Szakértőkkel vizsgáltatta meg a terület adottságait (meglehetősen hűvös itt a klíma), majd két-három évnyi kísérletezés után ültette be a Nachbilen vásárolt földjeit.

A vörösök közül bevált a pinot noir és a syrah, a fehérek közül a chardonnay, a rajnai rizling és az olaszrizling, az erdélyi fajták közül pedig királyleánykát termeszt. A borászat alapjait feleségével együtt még itthon sajátították el, hisz ebben nőttek fel, majd autodidakta módon képezték magukat mindvégig, míg Németországban éltek, ahol Johann orvosi asszisztensként, Katharina pedig köztisztviselőként dolgozott.

A kézimunka jobb minőséget ad

Johann Brutler elmondta: folyamatosan keresik az egészséges egyensúlyt a hagyományos borkészítési eljárások és a modern technológiák között, törekedve arra, hogy a borban a lehető leginkább felismerhető legyen a gyümölcs, melyből előállították. A borkészítéssel kapcsolatos munkák zömét kézzel végzik, és mindenben a természetességre törekszenek — ezt bizonyítja többek között a kézi palackozású üvegekre ragasztott címke egyszerűsége is. A szőlészetben is az ökotermesztés elveit követik, néha hagyják a szőlőt „szenvedni”, mivel így ízletesebb, jobb minőségű lesz a gyümölcs.

Épp ezért van az, hogy bár a Nachbil 14,5 hektárnyi „munkaképes” szőlője 70–80 ezer liternyi bort lenne képes adni évente, ők mindössze 45–50 ezer liternyit állítanak elő. Ráadásul a kézi munkaerő költségesebb, mint a gépek, így a boraik nem olcsók, bár az ömlesztettet szélesebb rétegek számára is elérhető áron forgalmazzák. Johann Brutler állítja: egy bor egyéniségét nemcsak a szőlőfajta, a tájegység adottságai és a feldolgozási módszerek határozzák meg, benne van ugyanis a borász lelke, személyisége is, mely a túltechnologizálás, azaz a nagymértékben gépesített eljárások következtében elveszhet.

Hézagos borkultúra

A kommunizmus utáni viszonyok sok keserű meglepetést okoztak a hazatelepülőknek, melyek egyikét épp a romániai borpiaci viszonyok jelentették. Kifejtették: itt egy bor sikere, keresettsége, ára szinte egyáltalán nem az ital minőségének függvényében alakul, ahogy más országokban. Ez, persze, jórészt annak tudható be, hogy az a réteg, mely megengedheti magának a drágább borok fogyasztását, nem vagy csak alig-alig rendelkezik borkultúrával, így egyetlen iránytűjük a sznobizmus. Lényegében azok a borászok „futnak be”, akik valamilyen úton-módon el tudják intézni, hogy elitnek számító helyeken az ő boraikat kínálják.

Kénytelenek ezért többé-kevésbé ők is igazodni az itteni játékszabályokhoz. Meg is jelennek boraikkal, ahol csak lehet: számos helyi, regionális és országos szintű borversenyen nyertek, és külföldön is bemutatkoztak már. Ez év februárjában, Sógor Csaba képviselő jóvoltából az Európai Parlament épületében tartottak borbemutatót, márciusban pedig Berlinben, a legnagyobb európai turisztikai vásáron ők képviselték a romániai borászatot. Johann Brutler hangoztatja: a minőséget szem előtt tartó borászok egyik fő feladata kell hogy legyen a jövőben a fogyasztók ízlésének kiművelése.

Visszatérnek a régi szép időkhöz

A településen és a szőlőhegyen is meglátszanak a lélekgyilkos rendszer nyomai, illetve az, hogy a 80-as években a svábság több mint fele kitelepült: a lakosság hozzáállásában tanyát vert az igénytelenség. A község házain, akárcsak a pincesor épületein, megkopott a sváb takarosság. A közállapotok, a köztisztaság leginkább Johann Brutler feleségének, Katharinának a szívügye, aki folyamatosan kampányol a szemét összegyűjtése érdekében, valamint a pincék és környékük rendben tartásáért. Brutlerék már jó néhány évvel ezelőtt ezer márkát adakoztak a községnek egy szeméttároló kialakítására, Katharina pedig szorgalmasan győzködi mind az elöljárókat, mind a lakosokat annak érdekében, hogy úgy nézzen ki a község, mint gyerekkorában.

És, persze, igyekszik jó példával elöl járni. Nosztalgiával mesél a régi szőlőhegyről, mely frissen meszelt borházaival, feketével kihúzott ablakaival valóságos dísze volt a környéknek. Brutlerék törekszenek minden lehető módon segíteni a községet: csakis helybéli munkásokat alkalmaznak, a helyi boltokból vásárolnak. Remélik: sikerül hozzájárulniuk ahhoz, hogy a település visszaszerezze régi rangját, és az itt élők kibontakoztassák a borászatban rejlő páratlan lehetőségeket. És persze azt, hogy borász fiuk, aki jelenleg Ausztriában él és dolgozik, hozzájuk hasonlóan megszereti régi-új hazájukat, és továbbviszi az általuk alapított Nachbil borászatot.

Szerző: Babos Krisztina , kronika.ro

admin
 

  • sarmasagi szerint:

    itt sarmasagon miert nem lehetne megvalositani valami ilyesmit?

  • >