Szász Jenő: határozott irányvonalat kell követnünk

Beszélgetés Szász Jenő MPP-elökkel a gyergyói OT kapcsán

Elnök úr, milyen gondolatokkal indul az gyergyószentmiklósi újabb Országos Tanács munkálataira?
Egyetlen tétje a MPP kongresszusnak abban áll, hogy a párt legfelsőbb döntéshozó testületének el kell döntenie egyszer s mindörökre – mert ez mindannyiunk számára kötelező érvényű üzenet, vagy irányvonal – az MPP építi-e, erősíti-e szervezeti önállóságát az elkövetkező időszakban, avagy valamiféle különalkunak, más politikai alakulatoknak, csoportosulásoknak rendeli alá saját érdekeit, mozgásterét?
Mi a véleménye a tavalyi kongresszussal kapcsolatos bírósági döntésről, megérkezett-e meg Bukarestből az indoklás?

Nem tudok arról, hogy megérkezett volna, de ennek a döntésnek azért másodlagos a jelentősége, mert a nagyváradi barátaink bukaresti közbelépése olyan aktus, amely gyakorlatilag jogi álcába öltöztetett politikai lépés. Ez a kérdés az interjú első mondataihoz vezet vissza, vagyis hogy az MPP egy önálló, erős szervezet kíván-e lenni vagy alárendeljük más csoportosulások érdekeinek. Másképp nem látom értelmét, hogy miért volt fontos a nagyváradi kilenc személynek perelnie Bukarestben.
Mi a véleménye a médiában kezdett ellenkampányról, például a Tőkés András Önhöz intézett nyílt leveléről?
Tőkés András az MPP életében sajnos a múlté. Ő kiiratkozott a párt életéből, az EMNT érdekeinek rendelte alá a saját politikai jövőjét, most ott tevékenykedik, amihez sok sikert kívánok. Nyilatkozatait „EMNT-köntösben” írta, az MPP pedig önálló pártként kíván megerősödni, és ennek jegyében kell Gyergyószentmiklóson olyan döntéseket hoznunk, amely mindenki számára olyan kötelező érvénynyű, mint egy alkotmány, vagy megmásíthatatlan, mint az axióma. Mondhatnám úgy is, hogy a szervezet tízparancsolatának legfőbb parancsát kell megfogalmaznunk, azaz, hogy az MPP önálló politikai szervezet, amelynek célja a polgári-keresztény-nemzeti értékrend és az erdélyi magyarság politikai alternatívájának képviselete. Én azt gondolom, hogy ha valaki ettől a céltól bármilyen irányba eltér, az a Polgári Párt ellen dolgozik  és valaki mások érdekei szerint cselekszik. Ha Tőkés Andrásról valamilyen más gondolkodásmódot képvisel, erre neki joga van, de az MPP keretein kívül.
Nagyon RMDSZ-es „sugallatú” a Kelemen Attila felvetése miszerint Szász Jenő csak a Jobbik Magyarországért Párttal szövetkezhet…
Erre mondják, hogy „bolond likból, bolond szél fúj”, egyébként a magyarországi kampány hatással van a határon túli szerveződések életére is. Az RMDSZ-nek szűk a mozgástere, mert elmondhatjuk, hogy akár két-három mandátumra is berendezkedhet a Fidesz Magyarországon, és ez sok idő a politikában. Az RMDSZ-nek nincs más lehetősége, minthogy becsmérelje az egyetlen komoly versenytársát, az MPP-t. Egyébként az RMDSZ állandó helyezkedését mindenki ismeri, de tudniuk kell, hogy a balkáni politizálás nem fér bele a magyar politikai kultúrába. Azzal nem lehet sikert elérni, mint például 2002-ben, hogy az MSZP-nek szurkolnak, Medgyessy Péternek legelsőként gratulálnak, s most a Fidesz leghűségesebb szövetségeseként tetszelegnek. Ez a magatartás, köpönyegforgatás Bukarestben eladható, Budapesten kevésbé.
Mit várhat az MPP a magyarországi választások eredményétől?
Magasztosabb célokat várok, mint arról elmélkedni most, hogy mi lesz a feladata az MPP-nek Én azt várom, hogy a Fidesz- kormánnyal lehetőség nyíljon a nemzeti integráció programjának megvalósítására. A NATO-hoz való csatlakozás előtt azzal hitegettek, hogy jobb lesz az életünk, s az EU-s integráció meghozza a teljes jólétet a magyarságnak. Kiderült, hogy minkét esetben „híja van a dolognak”. Szükség van a nemzet integrációjára, hogy együttesen tudjunk gondolkodni arról a programról, annak végrehajtásáról, amely a Kárpát-medencét nemcsak kulturális, hanem gazdaságilag is egységes térként fogalmazza meg. Ebben az MPP jó szövetségesként a Fidesz Magyar Polgári Szövetség munkatársa lesz. — Fülöp D. Dénes / Polgári Élet, polgaripart.ro


admin
 

>