21

Állásfoglalás – Seres Dénes képviselő és mindenki más figyelmébe !

Megtiszteltetésnek érezzük azt hogy olvassa szerény blogunkat, tény ami a legutolsó, április 11.– i sarmasági falugyűlésel tartott beszédéből egyértelműen kiderült mindenki számára.

Azonban számomra kevésbé megtisztelő azon kijelentése mely szerint mi, a blog szerzői, azon belül pedig az adminisztrátora volnák, illetve lennénk okozói a Sarmasági Polgármesteri Hivatal, azon belül személyesen a polgármester elleni illetve a polgármesterrel kereskedelmi kapcsolatban levő vállalatok elleni  (állítólagos) rendőrségi feljelentéseknek.

Még egyszer hangsúlyozzuk azt amit egyébként már többször elmondtunk eddig számtalan alkalommal:  mi sem eddig nem tettük, nem tesszük és a jövőben sem szándékozzuk az ön által sugalmazott aljas és kommunizmust idéző módszerekkel politikai ellenfeleinkkel való csatározásainkat vívni.

Hiszünk abban hogy nyílt, egészséges és munkára épülő versengésben kell megnyerni a választópolgárok bizalmát és szavazatait. Meggyőződésünk továbbá az hogy kizárólag a közösség javára végzett munkával és teljesítménnyel lehet elérni ezeket, semmiképp sem azokkal a módszerekkel amikkel ön és az ön ,,sarmasági helytartói” rendszeresen vádolnak minket emberi és politikai lejáratásunk érdekében.

Szíves engedelmével figyelmébe ajánlom önnek és az ön által vezetett Szilágy megyei RMDSZ Pártnak, hogy legyenek szíves és vegyék komolyan azt az egész művelt világban régen elismert és elfogadott szellemi közkincset miszerint egy politikai szervezet létjogosultságát az általa képviselt emberek adják, nem pedig ,,az emberek vannak a pártért”. A történelem szükségleteket teremt, amiket érdemes és hasznos még idejében felismerni a politikum minden szereplőjének.

Tisztelettel:

Admin.

admin
 

  • sarmasagi szerint:

    admin ne idegelodj mert a komcsiknak orokke az volt a bevett gyakorlata, mindig azt csinaltak hogy a disznosagot amit sajat maguk csinalnak rafogjak a rendes emberekre.

  • blogger szerint:

    Vaze, rosszabb mint a Csau-vilagban!
    A nagykutyak szabjak meg most is, hogy mit olvassunk-mit irjunk.
    Ha admin feltenne minden heten a Seres meg a Dombi vigyorgo mutrait meg hasznos utmutatasait a blogra, senkinek semmi baja nem lenne.
    Nem eleg nekik a Szilagysag meg a Hirmondo?
    Miota engedheti meg maganak Seres, hogy Sarmasagon sarmasagiakat fenyegessen?
    Mit keres itt minden heten?
    Az meg hagyjan, hogy pellenkazza az eremdeeszeseket, az o dolguk, de a falu dolgaiba nincs semmi beleszolasi joga.
    Elegunk van a felso utasitgatasokbol!
    Van Sarmasagnak megvalasztott vezetosege, engedjek hogy vegezze a dolgat.
    Semmi szuksegunk idegen szarkeverokre, buzlik itt nelkuluk is rendesen!

  • mpp szerint:

    Igen, messzire buzlik a potyapenz-pia-kaja szaga.
    Erre gyunek a keselyuk.

  • fradi szerint:

    A gyulesen is meg dicsirte a primar faszi gyurit,hogy milyen jo vendeglato szokott lenni a tasnadi bulikon! csak jutkat a szakacsot felejtete e megdicsirni,me o szokik szogalat ido alat fozocskezni nekik.
    a kaja meg a pija hogy ne csalogatna serest ide,plane meg ha ingyen is van. utana meg osztya itt az eszt a sarmasagiaknak,hogy miru meg kiru szabad beszelni! mennyen a picsaba krasznara oszt ot okoskogyon,hagya a sarmasagi embereket hogy osszak el a koncot egymas koszt.

  • valaki szerint:

    Igazad van fradi.Eddig ott torte a nyavaja oket KRASZNAN,mert jo volt a csocs!De miota bele kopott a levesukbe” valaki “,kenytelenek voltak lelepni .Ott is volt egy “DOMBI” fele bizonyos POP EMERIC akit tudtak vaezetni.Ezert megkerjuk a szenator urat huzzon vissza Krasznara vagy Kecelre es ott ossza az eszt!

  • valaki"" szerint:

    Szegyentelenek vagytok!Mit akartok elerni nem tudom de annyit latok le vall rolatok a tudatlansag.
    1 ha nics Faszi akkor hova vinnek az embereket az olyan embereket akik eljonnek messzirol es ell kell oket szalasolni???
    2 Mire valo mindig ez a piszkalodas ????
    3 Igaz is ha jonnek ertelmisegiek ,vendegek, el lehet szalasolni a papi lakra mert tudomasom szerint azert volt epitve ilyen oriasira a falu penzebol , hogy ilyen helyzetekbe mind vendeket el lehet szalasolni.Konnyu osztani itt a semmit !!!!!!Ti sem csinalnatok jobban sott!!!!

  • !! szerint:

    Igazad van valaki ! jo otlet.

  • valasz szerint:

    1.A telepi papi lakot is azert epitik ilyen nagyra nem? arra mennyit utal ki seres cimbora az iden? 3 esetleg 5 milliardot,hogy legyen mibol finanszirozni a tasnadi sejhajkodasokat is? ezutan oda menjen seres diktalni az utemet az embereknek! ott tapsol neki a legjobban az egesz tarsasag,mert aki egy kicsit is ellenkezni mert az ki lett turva az egyhazi es minden mas berkekbol!
    2.Eddig is jottek idegenek es sem ehen sem kialvatlanul nem tavoztak sarmasagrol es a szallasadoknak nem kellett ki utalni tobb milliardos munkakat cserebe,sem ilyen olyan cegeken keresztul nem kellett tobb tizmilliokat attutalni a bankszamlaikra!
    A ”Faszi” tasnadi sot meg a sarmasagi vallalkozasai eggyetlen centet sem hoznak a kozseg kasszajaba 1.mert az eggyik mas kozigazgatasi terulet;2. a masikban pedig ilyen olyan papirok nelkuli munkasok dolgoznak akik utann semmifele illeteket nem fizet a hatosagoknak!
    3. Az igaz,hogy jo nagy a papilak,csak tudatlansagodat megvillantva el felejted megemliteni,hogy meg nincs teljesen kesz! Talan,ha a sarmasagi es orszagos csucsvezetok nem felejtkeznenek el rolla es erre is ki utalgatnanak nem 3,vagy 1,5 milliardot mint ahogy a telepi es a lomperti plebaniaknak, es nem uznenek csufot abbol a 2000nyi falusibol,akik csak akkor kellenenek mikor pocsetelni meg tapsolni meg aszfaltra adakozni kellenek akkor biztositva lehetnenek az elszallasolasi feltetelek!

  • admin szerint:

    Mindenkit szeretnék emlékeztetni, ezúttal utoljára arra hogy aktuális topic arról szól, hogy Seres Dénes az inkriminált sarmasági falugyűlésen megvádolta a sarmasági MPP hivatalos blogja adminisztrátorát, általában az MPP-seket azzal hogy hivatalos feljelentéseket eszközöltek állítólagos rendőrségi nyomozásokat kiváltva a polgármester és a vele szimpatizáló cég(ek) ellen.
    Ennek hatására született a fenti Állásfoglalás.

    Kérek mindenkit arra hogy ne térjen el aktuális topic- tól különben kénytelen leszek (ezt is) lezárni.

    Előre köszönöm a megértést.
    Admin.

  • tanacsos szerint:

    Helyesbiteni szeretnek, admin.
    Igaz, csak hallomasbol, mert ezuttal sem vettem reszt a biznyitvany-magyarazo falugyulesen.
    Tehat: Seres kepviselo ur ertekes expozeban fenyezte a primarunkat, es mikor elfogyott a fenyesitoje, azon sajnalkozott, hogy meg jobban dicserhetne, ha EGYESEK nem akadajoznak Dombi aldozatos munkajat.
    T.i. BIZONYOS szemelyek NEVTELEN feljelenteseket irogatnak a patyolat tiszta primar ellen.
    Termeszetesen, semmi konkretum, semmi valodi inormacio. Csak a jol bevalt kommunista modszer: gyanusitgatasok, utalgatasok, kodositesk.
    Kulonben, erre megtanitotta Dombit is, mert az egyik tanacsulesen eppen ilyen stilusban apropozott.
    Aztan mikor kikertuk magunknak, egybol kiegett a primar ur hanglampaja!
    Meg csak annyit: az MPP-es tanacsosok nem felnek neven nevezni a dolgokat hivatalos helyeken es alkalmakkor. Mikor birosaghoz fordultunk, azt nevvel tettuk es meg is nyertuk. A perkoltsegeket persze nem az fizette aki kellett… Hat errol nem ertekezik a kepviselo ur es tanitvanya?!
    A rendorseggel valo bratyizas pedig egyaltalan nem a mi stilusunk.
    Vegezetul: hiaba probalnak fenyegetni, megfelemliteni. Ezutan is odafigyelunk a kozpenzekkel valo gazdalkodasra, es ha szabalytalansagokat eszlelunk azonnal felhivjuk ra az illetekes hatosagok figyelmet.
    Hivatalosan, NEVVEL!

  • valakinek szerint:

    Figyusz, te szamolos ertelmisegi!
    Elgurult a gyogyszered es nem talalod?
    Ilyen okosnak szulettel, vagy a sarmasagi tanodaban neveltek beloled ilyen eszkombalynt?
    Iras helyett inkabb piszkalodj te is-piszkald az orrodat.
    Hulyesegeid olvasva nem nehez rajonni, hogy mashoz ugysem ertesz.

  • udemeraj szerint:

    Igen biza!
    Nem csak Szekelyfoldon van elmagyaritas, hanem a Szilagysagbanis:
    Pop Emeric-Papp Imreh
    Dombi A. Ianoş-Dombi Attila Janos
    Ezt tudja meg Vadim!

  • sarmasagi nr. 1. szerint:

    tudjatok hogy egy kepviselo pl.seres denes nagy ur 3miliardjaba kerul egy evben az allamnak ezt egy szilagysagiujsagban olvastam.E

  • sarmasagi nr. 1. szerint:

    DE AZT TUDJATOK HOGY MINDEN KEPVISELO PL. SERES DENES NAGYUR IS 3MILLIARDJABA KERUL AZ ALLAMNAK, EZT EGY SZILAGYSAGI UJSAGBAN OLVASTAM.EZT KELLETVOLNA AZ ORRA ALLA DORGOLNI A FALUGYULESEN.

  • !! szerint:

    Micsoda banda!sarmasagi1. Szerinted szep dolog ez amit csinalsz?Az a legkevesebb, de miert csak az rmdsz kepviselo szurja a szemed???? es a tobbi a nagyobb emberek akkor megyibe kerulnek??? Vagy az okk??

  • valaki 2 szerint:

    most van mar asociatia dombi srl azert aszt hiszitek hogy a sarmasagiak vakok ““

  • sarmasagi nr1 szerint:

    az ujsag irta te barom.es minden kepviselore ervenyes.

  • Tapsihapsi szerint:

    Ugye Seres elvtárs is megszavazta a fizetések és a nyugdijak csökkentését!
    Mi itt Zilahon nagyon készülünk neki “megköszönni” ezt!
    Remélem a sarmaságiak is tudják, hogy milyen xar alak Seres és legközelebb ha oda pofátlankodik, akkor lesz 1 bátor ember, aki legalább szóban inzultálni fogja.
    Rohadjon meg minden udmr-s képviselő, akik bukarestben vannak!

  • sarmasági szerint:

    Egy Nostradamus beszélt belőled, Tapsihapsi: csakugyan ide pofátlankodott az a szégyentelen Seres.
    A falugyűlésen osztotta az észt, de csakugyan kerűlt egy BÁTOR EMBER-Balog Sándor- aki megmondta a szája ízit.
    Sajnos, az odarendelt tapsológépek nem vették a lapot, és megbízójuk óhaja szerint, képesek voltak megtapsolni képviselőjüket.
    Szégyellem magam helyettük is!
    Dehát, mit lehet tenni a 20 éves eremdéeszes agymosás
    ellen?!…

  • hmm szerint:

    Ahogy tudom meg gondolom az abator ember is ezekre az emberekre szavazott aki kitanalta a fizetes csokkentest!!!Neki apellajatok nagyokosik!!!

  • sarmasági. szerint:

    Mindanyian rájuk szavazunk már évtizedek óta, kisokos.
    Nincs ebben semmi hiba. A tévedés ott van, hogy nem pont ilyesmikre hatalmaztuk fel őket a voksainkkal.

  • >