3

Magyar Polgári Párt – 2010- es számú határozat

MAGYAR POLGÁRI PÁRT ORSZÁGOS TANÁCS
2010-es számú HATÁROZAT
a Magyar Polgári Párt szervezeti önállóságának tárgyában

A Magyar Polgári Párt Országos Tanácsa, a 2010. április 10-én Gyergyószentmiklóson megtartott rendkívüli ülésén, az Alapszabályzat

ELHATÁROZZA

1. szakasz Kimondja a Párt szervezeti önállóságának, függetlenségének sérthetetlenségét.

2. szakasz Nem jelölhetőek, illetve nem választhatóak meg a Magyar Polgári Párt vezető tisztségeibe helyi, megyei vagy országos szinten olyan személyek, akik más, politikai célokat is követő szervezetnek, mozgalmak a tagjai vagy tisztségviselői.

3. szakasz Más, politikai célokat is követő szervezet tagjai csak a Magyar Polgári Párt és az illető szervezet között előzetesen országosan megkötött választási együttműködési megállapodást alapján jelöltethetik magukat helyi vagy országos szintű választásokon, az Alapszabályzat előírásaival összhangban.

4. szakasz Azon tagok ellen akik ezen határozatban foglaltakkal szemben bárminemű formában megnyilvánulnak fegyelmi eljárás indítódik, az Alapszabályzatnak megfelelően.

Ülésvezető Elnökség

Elnök ______________________
Tagok ______________________
______________________
______________________
______________________

Gyergyószentmiklós, 2010. április 10.

MPP

admin
 

  • egy haver szerint:

    Hozzászólás törölve.

  • egy haver szerint:

    Hozzászólás törölve.

  • admin szerint:

    Előbbi bejegyzések törölve off-topic jellegük miatt.
    Köszönöm a megértést.
    Admin.

  • >