3

Szász Jenőt választották az MPP elnökévé

Szász Jenőt választotta elnökké a Magyar Polgári Párt küldöttsége a gyergyószentmiklósi Országos Tanácson. 124-en adtak le szavazatot, melyek közül csupán hárman voksoltak az alapító elnök ellen. A gyűlésen a párt belső ellenzéke nem vett részt, ugyanis a bihari küldöttek (Lengyel György, Morvai Miklós, Nagy István, Kali István és Borbély Zsolt Attila), valamint Gergely Balázs, Szász Jenő korábbi kihívója bojkottálták a tanácskozást. Őket a küldöttség kizárta a szervezetből az alapszabályzat megszegése miatt.

(hírszerk.) erdely.ma


admin
 

  • mpp-s szerint:

    Gratulálok Szász Jenőnek mert nem sikerült az RMDSZ-nek kifúrnia őt az elnöki posztból.
    Pedig sokat munkálkodott rajta.
    Sok sikert elnök úr!

  • bartha jeno szerint:

    Kár a Tökésekre több időt pazarolni,inkább a fiatalok illetve a családok problémáira tegyük a hangsújt akik torkig vannak a nagybeszédü, semmitmondó politikusokkal.Örvendek ,hogy egyszerü ember vagyok még ha kétbanisnak vagy akárminek is titulálnak.
    Ha valaki megengedi magának ,hogy a becsületes falusi embert, kik képezik nemzetünk gerincét, hogy támadja az méltó a feledésnek. Azért kérem a nemzettársaimat,hogy többé se jót se roszat , egyáltalán ne is beszéljünk róluk.
    Ismerjük fel időben a kor fiatal tehetségeit még akkor is ha kissé botladoznak és támogassuk öket.
    Isten áldjon mindanyiunkat.

  • >