Archive

Monthly Archives: március 2010

Cserehát: a rafinált betelepítés forgatókönyve

Emilia nővér, a rendházfőnök

Tizenhat esztendő elég ahhoz, hogy egy esemény(sor)t elég távolról, hideg fejjel értékeljünk. Ennyi idő elég arra is, hogy azok az összefüggések is kiderüljenek, melyek akkor, az aktuális történések hevében elkerülték figyelmünket. És, legyen bármilyen összetételű vagy ideológiájú román kormány is, a csereháti kisegítő iskola története bizonyítja, hogy a román nemzetpolitika szereplői összezárnak, ha az önvédelem a cél, ennek mozgatórugója pedig valahol olyan tartományban keresendő, melyet mintha végleg elveszített volna a romániai magyarság.

Közösségi tudatunkból kiveszni látszik az, amiről a román társadalom ismét és ismét tanúbizonyságot tesz: egyetlen cél sincs már, ami egységes zászló alá terelhetné döntéshozóinkat, vezetőinket, közéleti személyiségeinket, azaz a rommagyar elitet. Pedig a kiegyezési minimum csak annyi kéne legyen, hogy azokból, akikből kiveszett a közösségi tudat, tekintsenek úgy erre az ügyre, mint például a vécékefére, melynek gyártásáról nem kell mindent tudni ahhoz, hogy áru lehessen.

Tényként kellene elfogadni, hogy a keféhez az erdélyi magyarság egy része érzelmi alapon kötődik, aktuálpolitikai kufárjaink pedig merkantilista krédójuk szerint tekintsenek úgy rá, mint árura, amit nem kell szeretni ahhoz, hogy üzleteljünk vele. A vécékefe-biznisz sem azért nyerő, mert a kereskedő érzelmileg kötődik hozzá, hanem, mert mindenki használja. Ki erre, ki arra…


A tehetetlenség dühével olvasom a csereháti kisegítő iskola történetének – úgy tűnik utolsó – epizódját, hogy Székelyudvarhely jogerősen alulmaradt ebben a kérdésben a görög-katolikus apácarenddel, a Szeplőtelen Szív Kongregációval szemben. (Eseménysor, sajtókivonat a bejegyzés végén!)

Anélkül, hogy saját lelkiismeretem képzelt lézerkardjába dőlnék, személyes kudarcként élem meg ezt a történetet, már csak azért is, mert nem csak külső szemlélője voltam ennek az ügynek – mint újságíró -, hanem, mert közvetlen résztvevője is. Az 1996-ban tisztségbe került új önkormányzati testület alakuló ülésén – amikor a csereháti kisegítő iskola ügye botrányosra kezdett fordulni – én lettem a testület ún. Csereháti Bizottságának elnöke.

Személyesn ott voltam, amikor 1997. május 28-án eltávolítottuk (ölben kihordtuk) a Szeplőtelen Szív Kongregáció apácáit a csereháti épületből, ahová az adományozási szerződést lobogtatva akartak beköltözni. Tanúja voltam, ahogyan a vaságy lábába kapaszkodó rendvezető ujjait egyenként le kellett fejteni, és nem érdekelt, hogy a helyi sajtó kamerái éppen mit fotóznak. A román médiát bejárt fotón – mely megfontolatlanul jelent meg az Udvarhelyi Híradóban, máig állítom – nem én, hanem Bardóczy Csaba szerepelt. Letöltendő börtönbüntetést is kapott érte, azóta is Magyarországon kénytelen bújkálni.

Anno meg is kérdeztem a Román Hírszerző Szolgálat helyi vezetőjét, hogy mi alapján választottak bűnbakot, és én miért nem kerültem a vádlottak padjára? Tudjátok mi volt a válasz? Mert a demokrata Romániában nem mutatott volna jól egy nemzetiségi újságíró a börtönben. Igaz, a képen sem szerepeltem, azaz nem volt ellenem kézzel fogható bizonyíték -teszem hozzá.

Megszerveztem Ferenczy Ferenc volt polgármester meghallgatását, ahol a volt városvezető beszámolt arról, hogy túl jóhiszeműen járt el a Polgármesteri Hivatal, amikor az apró részletekre nem figyelt, például arra, hogy miért az Aris Industrie társaság kap építkezési engedélyt a csereháti iskolára.

Ott voltam 1997. december 8-9-én, amikor két napig fizikai jelenlétünkkel akadályoztuk meg, hogy beköltözzenek az apácák az épületbe, melyre aztán karhatalmi nyomásra mégis sor került.

Részt vettem azon a Helsinki Bizottság és Pro Európa Liga által kezdeményezett tárgyaláson, melyen e két szervezet közvetíteni próbált a felek között – nem sok sikerrel.

Látszattárgyaláson voltam Bukarestben, az Aristide Roibu tulajdonában lévő virsligyárban – ez volt a helyszín, komolyan! -, ahol kiderült, hogy nem derül ki semmi.

De voltam személyes meghallgatáson Jakubinyi György gyulafehérvári katolikus érseknél is, aki hümmögött, meg érteni hagyta a mondatok mögött, hogy Vatikánnal szemben nem. És az egyházi tulajdon szent, még ha görög-katolikus is.

Markó Béla RMDSZ-elnökkel vitáztam – elsimerem, igencsak paprikás hangulatban – arról, hogy miért kezeli mostohagyermekként ezt a kérdést a szervezet.

Informális megbeszéléseken vettem részt különböző szintű FIDESZ-vezetőkkel azt remélve, hogy sikerül az ügyet magyar-román kormányközi tárgyalások témájává tenni. Nem sikerült.

És néztem, ahogyan fél év múltán lassan mindenki kihátrál az ügy mögül.

A médiának túl bonyolult volt az ügy, egyre kevesebbeket érdekelt, hogy miért rendezi a csereháti intézmény – amiről máig nem lehet tudni, hogy pontosan mi is – ellátását az udvarhelyi katonai alakulat? Hogy miért érkeznek árva tizenévesek az ország románlakta megyéiből a Cserehátra? Hogy miért nem veri ki a biztosítékot a megyei hatóságoknál, hogy mindenféle engedély nélkül működik egy árvaház, vagy rendház, vagy bentlakás?

Érdektelenné vált, hogy ha évente ötven nagykorú román anyanyelvű árva kerül ki az intézményből, akkor azok automatikusan udvarhelyi polgárok lesznek. Akik letelepednek, házasodnak, gyerekeket nemzenek, és szép lassan átalakul Székelyudvarhely nemzetiségi összetétele. És 99 évről beszélünk. De kit érdekel ez?

Az orrunk előtt próbálják ki az egyik legrafináltabb betelepítési módszert, amihez nem kell egyéb, mint kihasználni a jóhiszeműséget, a demokráciára és a szabad helyváltoztatásra hivatkozva semmibe venni a helyi érdekeket, és érintettként bevonni egy meghurcolt, vagyonától anno megfosztott egyházi szervezetet.

Tessék, már megint kaptunk egy leckét nemzetpolitikából…

Szőke László

* * *

A csereháti ügy hátterének kivonatos ismertetője

1. A kisegítő iskola építését még ’92-ben egy gyergyószentmiklósi egyesület, a Szent Miklós Egyesület kérte az előengedélyezésben illetékes megyei szakosztálytól.

2. Az általános építési előengedélyt a Szent Miklós Egyesület kapta meg.

3. A megyeközpontban, Csíkszeredában működő KONTÚR kft. tervezte az épületet a svájci fél (Basel Hilft Egyesület) nevében eljáró ARIS INDUSTRIE Rt. irányításával.

4. Mint később kiderült, a Szent Miklós Egyesület nevet megbízás nélkül és jogcím nélkül használta egy bizonyos Gavrilă Ioan nevű úriember, aki majd minden engedélyt az ARIS INDUSTRIE Rt. nevére íratott át, melynek ő volt a gyergyószentmiklósi kirendeltségének vezetője.

5. Ettől a pillanattól kezdve, az ARIS INDUSTRIE Rt. úgy lépett fel, mint a svájci BASEL HILFT Egyesület egyedüli megbízottja.

6. 1993-ban a székelyudvarhelyi önkormányzat (máig tisztázatlan körülmények között!) a csereháti épület építkezési engedélyét az ARIS INDUSTRIE Rt. nevére bocsájtja ki.

7. ’93-ban születik meg a Helyi Tanács területbérbeadási szerződése, mellyel 99 évre bérbe ad 16.700 négyzetméter területet a „székelyudvarhelyi és környékbeli fogyatékos gyermekek kisegítő iskolájának” építésére.

8. ’95 végén, a Svájcban megjelenő híresztelések (cikkek) alapján veszi észre Székelyudvarhely önkormányzata, hogy az épületet nem arra akarják használni, mint amiben a felek megállapodtak a területbérbeadási szerződésben.

9. A bukaresti székhelyű görög-katolikus Szeplőtelen Szív Kongregáció apácái az épület várományosaiként jelennek meg a Székelyudvarhelyen épülő csereháti kisegítő iskola környékén. Bombaként robban a városban a hír, és a 96-os választásokon megbukott (többek között a csereháti ügy miatt is!) az addigi polgármester, Ferenczy Ferenc.

10. Az új polgármester, Szász Jenő és az új önkormányzati testület első testületi ülését a csereháti ügynek szentelte. Az ülésen létrejött egy Csereháti Bizottság, mely első alkalommal világított rá arra, hogy túl sok a gyanús körülmény a csereháti építkezés körül.

11. Megállapítást nyer, hogy tisztázatlan körülmények között változik meg a fő megrendelő: a Szent Miklós Egyesületből ARIS INDUSTRIE Rt. lesz. Az új kivitelező nem akar már kisegítő iskolát, hanem árvaházat. Az épület kezd eltérni rendeltetésétől, inkább hasonlít lassan egy szeminárium/rendház épületére, mint fogyatékos gyermekek otthonára.

12. Az önkormányzat e bizottsági jelentés tükrében úgy dönt, hogy kezdeményezi az építkezés leállítását bírósági úton. Ezt el is rendeli a bíróság. Az építkezés leállítják azzal az indokkal, hogy az építtető (ARIS INDUSTRIE Rt.) eltér az engedélyben foglaltaktól. A bírósági ítéletet megfellebbezi az építtető. Másodfokon is az önkormányzat nyer. A leköszönő Vacaroiu-kormány azonban utolsó ülésen hoz egy rendeletet, mellyel átadja önkényesen a város területét a balázsfalvi görög-katolikus érsekségnek. Ennek a kormányrendeletnek az értelmében, a marosvásárhelyi táblabíróság úgy dönt, hogy az építkezés folytatható, tehát felfüggeszti a építkezés leállítását szentesítő bírósági döntést. Az egész csereháti ügyben ez az egyetlen per, melyben jogerős ítélet született. A Vacaroiu kormányrendeletet az újonnan hivatalba lepő Ciorbea-kormany eltörölte, tehát a terület ismét a város tulajdonába került, de ettől függetlenül a marosvásárhelyi táblabíróság döntését már nem lehet megmásítani.

13. 1997. május 28-an, a Szeplőtelen Szív Kongregáció egy adományozási szerződésre hivatkozva megkísérli elfoglalni az épületet. Ugyanaznap közel 1.500 helyi lakos tiltakozik az épület korul, és miután a felszólításra sem hagyjak el az apácák az épületet, 10-12 férfi bántalmazás nélkül, de erőszakosan kitessékelte a beköltőzni óhajtó négy apácát.

14. Nagy a sajtóvisszhangja az esetnek, a román központi sajtó hatalmas botránnyá duzzasztja az egészet. A rendőrség kirakat-kivizsgálásokat indit és megbüntetnek 5 férfit azok közül, akik kivittek az apácákat az épületből. A román kormány főtitkárának, Remus Oprisnak az utasítására a Hargita megyei Prefektura kivizsgálást kénytelen kezdeményezni Szekelyudvarhely polgármestere ellen, melynek során nem sikerült végzetes hibát találni a polgármester tevékenységében. Erre az ügyészség is kivizsgálást indit a polgármester, az alpolgármester és a városi jegyző ellen. Eredmény egyelőre nem ismeretes.

15. A kormányfőtitkár, Remus Opriş eldönti, hogy személyesen jön le Székelyudvarhelyre, hogy a körmére nézzen Szekelyudvarhely polgármesterének és önkormányzati testületének. A látogatás időpontja 1997. december 8-9, a tanügyi törvény szenátusi vitájának tetőpontjára van időzítve.

16. A december 8-9-i kormányfőtitkári látogatás alkalmával, Remus Opriş kéri az önkormányzatot, hogy együtt nézzék meg az épületet. A látogatás alkalmával megjelentek hirtelen a karhatalmi erők, a Szeplőtelen Szív apácarend, valamint a beköltözéshez szükséges bútorok. Az önkormányzati testület két napig fizikai jelenlétével próbálta megakadályozni a beköltöztetést, és csak egy kommandós alakulat fenyegetésére volt kénytelen elhagyni az épületet. A csereháti épületbe beköltözött apácákat azóta állandó rendőri felügyelet védi.

* * *

Az december 8-9-i események jogi vetületéről:

a.) A román törvények szerint egy befejezetlen, építkezés alatt álló épület mindaddig a polgármesteri hivatal kezelésében van, amíg hivatalosan át nem adják, a működéséhez szükséges engedélyek megszerzése után. A csereháti épület nincsen befejezve, semmilyen működési engedélye nincsen.

b.) Bírósági ítélet birtokbahelyezésről nincsen, hiszen e per tárgyalására ’98 január 13-án kerül sor először. A kormányfőtitkár, félretájékoztatásra a marosvásárhelyi táblabíróság azon ítéletet használja, mely érvényteleníti az építkezés felfüggesztésére vonatkozó bírósági rendeletet. Ez azonban nem jelent bírtokbahelyezést.

c.) Az apácarend egy ajándékozási szerződésre hivatkozva nevezi magát tulajdonosnak. Ez a szerződés, mely az ARIS INDUSTRIE Rt. és a Szeplőtelen Szív Kongregáció között jött létre azért érvénytelen, mert olyan javat (ingatlant) ajándékoznak el, mely meg jogilag nem is létezik. Az épület csak felépülés és teljes befejezés után válik tulajdonjogilag elidegeníthetővé, ajándékozhatóvá vagy eladhatóvá.

d.) A román kormány közvetlenül, rendőrség és csendőrség bevonásával beavatkozott egy szokásos, pontosabban megszokott ingatlanviszályba, melyben a felek bírósági úton keresik az igazságot.

e.) A székelyudvarhelyi önkormányzat nem akar többet, mint a területbérbeadási szerződésbe foglaltakat érvényesíteni: döntésjogot a kisegítő iskola működésében, a székelyudvarhelyi és környékbeli 263 fogyatékos gyermek problémáját kezelni, hiszen ezt a szociális gondot kívánta megoldani, amikor egy kisegítő iskola építésére területet adott bérbe 99 évre. Az árvaház ezt a Székelyudvarhely számára nagyon fontos problémát nem oldana meg, sőt további szociális problémákat okozna, hiszen egy új, szociális szempontból hátrányos csoport jelenne meg a 40.000 lakosú városban.

17. A ’97 decemberi eseményeket követően a nacionalista támadások megsokszorozódtak Szekelyudvarhely ellen. Az RMDSz hathatós támogatásával sem sikerül/sikerült mediatizálni a székelyudvarhelyiek álláspontját. A hadjárat során a román közvélemény számára a város szélsőségesen nacionalista maradt.

18. Az önkormányzati testület és polgármesteri hivatal úgy döntött, hogy a nemzetközi közvélemény figyelmet próbálja meg felhívni, hiszen az igazságos jogi orvoslásban nem lehet bízni ma meg Romániában. Az egész úgy mögött pedig olyan erők és célok húzódnak meg, melyek megakadályozása és visszaverése sok tekintetben meghaladja Románia utolsó színmagyar városának lehetőségeit.

19. Ehhez egy akcióprogramot is elkészített a városi önkormányzati testület, melyet kérésre továbbítunk!

A székelyudvarhelyi önkormányzati testület Csereháti Bizottságának nevében,
Szőke László elnök

1998. január 2., Székelyudvarhely

erdely.ma

3

Feloldották a titkosságot – fény derülhet a 89-es fordulat részleteire

Megszüntetik azoknak az iratoknak a titkosságát, amelyek az 1989-es romániai forradalom idején történt cselekményekkel kapcsolatosak – jelentette be kedden a kormány.

„A döntés értelmében megszűnik azoknak az utolsó dokumentumoknak a titkossága, amelyeken az államtitok, a szigorúan titkos, vagy titkos jelzés szerepel az 1989-es forradalommal összefüggésben” – áll a kormány sajtóközleményében.

A forradalom 1989. december 15-i, temesvári kezdete, vagyis a Tőkés László és családja kilakoltatása elleni tiltakozás és Nicolae Ceausescu valamint felesége december 25-i kivégzése között hivatalos adatok szerint 1104 ember halt meg, és több mint háromezren pedig megsebesültek.

Két évtized múltán az ügyészek 48 halálesetet és 150 ember megsebesülésének körülményeit még vizsgálják. Az Emil Boc miniszterelnök által aláírt keddi kormányközlemény szerint „fontos lépés történik annak érdekében, hogy az 1989-es forradalom áttekinthetőbbé váljon az állam szándékai szerint”.

Az egykori áldozatok képviselő szervezetek, csoportok régóta követelik a teljes és korlátozás nélküli hozzáférést a dokumentumokhoz, és az akkori rezsim felelőseinek megbüntetését. A hivatalos adatok szerint csaknem 250 embert, köztük a Ceausescu-rezsim több volt tábornokát, és a Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori tagját állították bíróság elé az 1989-es forradalom idején játszott szerepük miatt.

HírTV / FH , erdely.ma

Egy jobb sorsra érdemes intézmény kálváriája

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Elnöksége szomorúan állapítja meg, hogy a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) megszervezését célzó kezdeményezései meghiúsulni látszanak. Ismételten erősebbnek bizonyulnak kétes csoportérdekek és az erdélyi magyar politikát meghatározó pártszempontok a minden vitán felül álló nemzetpolitikai imperatívusznál: a Székelyföld területi autonómiája érdekében kialakítandó konszenzusos cselekvésnél.

Történik mindez annak ellenére, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) tárgyalásai és az azt követő események kezdetben bizakodásra adtak okot:

• A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői nyitottságot mutattak a csíkszeredai nagygyűlésen bemutatott Székely Memorandum szövegének kiigazításában, vállalták az RMDSZ színeiben megválasztott önkormányzati tisztségviselők támogató aláírásának összegyűjtését, és egyetértettek a Memorandum közös külpolitikai hasznosításával.
• A felek megegyeztek a második SZÖN márciusi összehívásában és egy paritásos vegyesbizottság létrehozásában, amely a Nagygyűléssel kapcsolatos tartalmi és szervezési kérdésekben egyeztet.
• Az EMNT Elnöksége által megbízott küldöttség sikeresen tárgyalt a Székely Nemzeti Tanácshoz (SZNT) közel álló Ideiglenes Házbizottság (IHB) tagjaival, mely ennek eredményeképpen visszavonta a SZÖN egyoldalú összehívására vonatkozó állásfoglalását, és az EMNT-küldöttség részeként szerepet vállalt a vegyesbizottságban.

Az ígéretes kezdetet azonban nem követte hasonló folytatás:

• Határozott ígérete ellenére, az RMDSZ mind a mai napig nem gyűjtötte össze önkormányzati képviselőitől a Memorandumot támogató aláírásokat.
• Az EMEF legutóbbi, februári ülésén az RMDSZ tárgyalóküldöttsége fontos törvényekkel kapcsolatos egyeztetésekre hivatkozva egyoldalúan visszalépett a SZÖN márciusi megszervezésétől.
• Az RMDSZ meggondolásait tudomásul véve, az EMNT küldöttsége nem tehetett többet annál, mint hogy ragaszkodott az előkészítő bizottság létrehozásához és a SZÖN-nek egy későbbi időpontra való halasztásához.
• Az MPP elnöke az IHB türelemre intő álláspontja ellenére ismételten a SZÖN egyoldalú megtartására szólította fel a párt önkormányzati tisztségviselőit, és újabb támadást indított az EMEF intézménye, személyre szólóan pedig az EMNT elnöke ellen.
• Az RMDSZ vezetői mindeddig sikerrel odáztak el minden konkrét egyeztetési kísérletet a SZÖN tartalmi és szervezési kérdéseiről: először, mondvacsinált okokra hivatkozva nem nevesítették képviselőiket a vegyesbizottságba, majd, amikor hosszas unszolásra ezt mégis megtették, a tárgyalások megkezdésére nem találtak alkalmas időpontot április előtt, ezzel a hozzáállással fokozva az amúgy is létező bizalmatlanságot a másik félben.

Pártos elfogultságtól mentesen nézve a helyzetet, napnál világosabb, hogy Székelyföld területi autonómiájának érdekében közös és egységes fellépésre van szükség. Erre pedig a leginkább célravezető utat az jelenti, hogyha a közösségtől – Székelyföld népétől – közvetlen legitimitást kapott önkormányzati tisztségviselők pártállásuktól függetlenül közösen fejezik ki autonómia iránti igényüket, és lépnek fel ennek érvényesítése érdekében. Sajnos, a szűkkeblű pártpolitikai logika ez esetben is felülkerekedett a józan ész és a nemzeti érdekek diktálta belátáson.

Kinek nem érdeke a második – teljes – SZÖN megszervezése és egyféle Székely Parlamentként való sikeres működtetése? A válasz a következőkben keresendő:

• Ellenérdekelt ebben az RMDSZ központi vezetése. A központosított és kizárólag bukaresti politikai egyezségekben gondolkodó vezetők saját párton belüli befolyásukat féltik, minden hasonló regionális szerveződés intézményesülésétől és döntéshozatali befolyásától. Ezzel együtt pedig a kormányzati alkuk szempontjából is zavaró tényező lehet egy markáns székelyföldi intézmény.
• A székelyföldi választott önkormányzati tisztségviselők összességét tömörítő, nagy legitimitású fórum létrehozásában a Magyar Polgári Párt elnöke és követői is ellenérdekeltek lehetnek, hiszen ebben, a választási aritmetika arányainak megfelelően, csupán a másodhegedűs szerepe jutna nekik.

Ennyi ellenérdekelt közéleti szereplő között fájdalmas módon maga az ügy szorul háttérbe: Székelyföld területi autonómiája. Pedig soha nem lenne ennyire fontos az összefogás, mint most, amikor a nagyobbik kormánypárt dönteni készül a fejlesztési régiók átszabásáról. Székelyföld „feldarabolása” és alkotó részeinek szétosztása a többi fejlesztési régió között nemcsak a gazdasági fejlődést vetné vissza, hanem a küszöbön álló alkotmánymódosítás és területi-közigazgatási reform vonatkozásában is jó időre ellehetetlenítené a Székelyföld sajátos közigazgatási jogállásának megvalósítását.

Mindezen megfontolások alapján az EMNT Elnöksége:

• Ezúton felszólítja az RMDSZ képviselőit, ne akadályozzák a paritásos EMEF-előkészítő bizottság munkáját, hanem haladéktalanul kezdjék meg az egyeztetést az EMNT által már jó ideje kijelölt küldöttséggel a SZÖN tartalmi és szervezési kérdéseiről.
• Felkéri az MPP vezetőit, tartózkodjanak a SZÖN ígéretes intézményét aláásó, egyoldalú döntésektől, és – amennyiben összehívják a hét végére – a párt önkormányzati tisztségviselőinek tanácskozásán fontolják meg az EMNT együttműködésre vonatkozó szempontjait, éppen a székelyföldi területi autonómia sikere érdekében.
• Biztosítja az SZNT központi és széki vezetőit, továbbá az MPP szavazóbázisát, hogy az EMNT továbbra is stratégiai partner minden olyan civil-politikai kezdeményezésben, amely Székelyföld területi autonómiájának ügyét szolgálja, és ezen kezdeményezések eszköztárának kibővítése, valamint a konkrét cselekvési lehetőségek számbavétele céljából mielőbbi egyeztetést kezdeményez.

Az EMNT Elnöksége továbbra is egyeztetést, munkamegosztást és közös cselekvést jelentő összefogásban látja az erdélyi magyar politikai képviselet eredményességének kulcsát.

Nagyvárad, 2010. március 10.

Tőkés László Toró T. Tibor
elnök, EP-képviselő ügyvezető elnök
2

Politikai bukfencek

Sem ingünk, sem gatyánk Mircea Geoană, nem dobogtatta meg szívünket múlt őszi elnökválasztási kampánya, és nem ejtünk könnycseppeket, ha leváltják a szenátus éléről. A történések más szempontból, de a magyarság számára is érdekesek: ismét igazolódott, az RMDSZ ékesen idomult a Dâmboviţa-parti, balkáni politizáláshoz, s mi több, már a tisztességesség, következetesség látszatát sem próbálja megőrizni.

Nagyon közeli hónapokban történt, emlékezetünkben még frissen él, miként kampányolt a szövetség minden rendű-rangú tisztségviselője Mircea Geoană mellett. Maga Markó Béla járta a magyarok lakta megyéket, szavazatokat próbált gyűjteni az SZDP azóta megbukott vezérének. S tette ezt erdővidéki körzetében megyénk meglehetősen hallgatag és tétlen szenátora, aki most az elsők közt igyekezett aláírásával támogatni ugyanannak a Mircea Geoanãnak menesztését. Előbb okos taktikázásnak tetszett a lépés, a sürgősen hazautazó szenátorok sokasága, illetve Frunda György és Borbély László óvatos nyilatkozatai: az RMDSZ számára nem ez a legfontosabb kérdés, majd hétfőn elemzik jogi oldalát, s döntenek. Markó Béla azonban péntek délután lerombolt minden illúziót: „az ő engedélyével” írták alá a túlbuzgó magyar szenátorok a listát, mondotta, s nem késett érvelése sem, sokkal könnyebben, jobban lehet kormányozni, ha a parlament mindkét házát koalíciós partnerek vezetik. Az egy kéz, egy gyeplő igazsága ez.

Röpke egy év alatt, amíg ellenzékben volt, sokszor szólalt fel az RMDSZ az éppen aktuális kormánykoalíció Băsescunak alárendelt hatalomösszpontosító törekvései ellen. Élesen vagy siránkozva bírálták az ellenzék teljes elnémítására tett kísérleteket, azt a módot, ahogy a többség erőszakos úthengerként próbálja elsöpörni a legapróbb ellenvéleményt. Most ugyanez, a másik oldalról nemcsak megengedett, de üdvös. Némán tűrik, hogyan számol le a hatalom mindazokkal, akik nem tettek hűségesküt, hogyan tüntetik el az ilyen-olyan funkciókból a Traian Băsescu ellen szót emelőket. S lám, ha szükséges, tettekkel is segítik az államelnök nagytakarítását. Nem ímmel-ámmal, szinte lelkesen.

Markó Béla „engedélyadásról” szóló nyilatkozata sokat elárul az RMDSZ jelenlegi belső demokráciájáról. Rendet és fegyelmet teremtettek a szövetségben, az elnök dönt, szava szent, vitára nincs szükség és lehetőség. Az egykor sokféle véleményt ötvöző szervezet mára szigorú és fegyelmezett párttá vált, vezetői számára a belső vagy a külső többszínűség teher, akadály. Mindaddig, amíg hatalmon vannak…

Azok, akik számára a politikai erkölcs nem különválasztható az általános emberitől, szomorúan szemlélik a szövetséget, melyre néhány esztendővel ezelőtt még büszkén tekintettünk. Az elvek, értékek feladásával együtt váshat a bizalom. Ám nemcsak napi politikai bukfencekre lenne szüksége a romániai magyaroknak, hanem távlatokra.

Farkas Réka, Háromszék , erdely.ma

47

Közszolgálat Sarmaságon

Rövid beírás a Magyar Polgári Párt sarmasági szervezetének blogján (sarmasági.ro): kivonultak tanácsosaink a Helyi Tanács februári üléséről.

Mi van ennek a száraz hírnek a hátterében?

Nem volt éppen okos stratégiai húzás a részünkről, hisz az idei év talán legfontosabb tanácsülésén bomlott össze a bábruha…

Az előzményekről legalább ennyit: csak pár hónapja egészűlt ki a törvényes tizenöt tagúra a tanács, miután végleges bírósági döntéssel bekerűlt a harmadik tanácsosunk is, akit az RMDSZ-es tanácsosok még az alakuló ülésen minden indoklás nélkűl kiszavaztak (nem validáltak). Közben  a két szem képviselőnk közűl az egyik feladta a szélmalomharcot, és önként mondott le a “ dicsőségről”. Utána hónapokba telt amíg a listánkon következőt beengedték.

Ennyit az erdélyi magyar összefogásról!

A közös közszolgálatról meg csak annyit, hogy a négyszeres eremdéeszes túlerő egyetlen egy kezdeményezésünket sem vett figyelembe,

minden javaslatunkat leszavazott. Csak a tanácsülések szupertitkos jegyzőkönyvei (többször megismételt kérésünkre sem akaródzik a Hivatalnak közhírré tenni!) őriznek valamit a süket fülekre találó hozzászólásainkból, teljesen felesleges ellenszavazatainkból.

Így csak  blogunk olvasóival tudathatjuk, hogy mi nem szavaztuk meg egy vadonat új Skoda Fabia leasingelését, sem azt a 130.000 lejt, amennyiért sikerűlt egy roncsautót behozni úgymond utcatakarításra.

Ugyanakkor, határozottan elleneztük a víz-és szemétdíj emelését, vagy a közösségi rendőrség megalakítását (egyelőre) kilenc fővel, meg a fentartásukra kitalált 60 lej/család speciális adó bevezetését.

Csak néhány példát említettem , csakhogy érzékeltessem: mi, MPP-sek is ebben a közösségben élünk , és nem valami “hargitai fecskemadár” pottyantott erre a sarmasági csizmamarasztaló agyagra.

Ilyen előzmények után került a csizma az asztalra, vagyis elébünk a 2010-es  év költségvetés tervezete.

Bár nehezményeztük, hogy összeállitásakor nem kérték ki véleményünket, balgán azt reméltük, hogy a tervezet vitáján figyelembe veszik a mi javaslatainkat is.

Tévedtünk. Nem volt vita, többnyire magunkban beszéltünk.

Először pár eltúlzott költségvetési tétel újragondolását kezdeményeztük.

Szerintünk, a közpénzek elherdálásának iskolapéldája az, mikor ilyen  szűk esztendőben 315.000 lejt szánnak a szilágylompérti sáncok takarítására, 392.000 lejt a köz-és nemzetbiztonságunkra, 305.000 lejt fizetésköltségre az adminisztráció-karbantartó részlegnek, ugyancsak nekik 161.000 lejt üzemanyagra. Hogy csak a fajsúlyosabb summákat említsem.

Ezekhez képest a mi szerény javaslataink lajbizsebből kivitelezhetőek: 30.000-ből egy új ártézikút, másik 30.000-ből a Községfejlesztési Terv (PUG) kibővítése, és a harmadik 30.000 lej a református egyházközség részére (kövezésekre).

Tehát mindössze 90.000 a 10.000.000 lejre rugó össz költségvetésből.

Az eremdéeszes tanácsosok részéről nem volt sem javaslat sem ellenvetés, még egy árva vélemény nyilvánítás se. Így már nem is volt meglepő, hogy az eredeti költségvetés tervezet lett elfogadva.

Egy betű, egy szám változtatás nélkül!

Borítékolható a szavazás végeredménye is: 12-3 az RMDSZ frakció javára. És a sarmasági közösség kárára.

Háromtagú frakciónk nem díjazta a kárörvendő vigyorokat, és kivonult a tanácsülésnek becézett eremdéeszes erőfitogtatásról.

A jövőre nézve komolyan át kell gondoljuk a következő tanácsüléseken való részvételünket, mert mi a tanácsosi beiktatásunkkor  közösségünk szolgálatára és a közpénzekkel való hatékony gazdálkodásra is felesküdtünk.

Szabó Zoltán, tanácsos

Az 1945. – ös Nemzetiségi statútum

Hatvanöt esztendővel ezelőtt, 1945. március 6-án alakult meg a Groza-kormány, ez és a Nemzetiségi statútum elfogadása alapfeltétele volt annak, hogy Petru Groza és Sztálin március 13-i táviratváltása nyomán Észak-Erdélyben újra engedélyezte a román közigazgatás bevezetését az a szovjet hatalom, amely ezt megelőzően az észak-erdélyi román atrocitások miatt (Szárazajta, Csíkszentdomokos, Egeres stb.) kitiltotta a tömeggyilkosságokra és vérengzésekre vetemedő félkatonai alakulatokat és a helyi, meg a magasabb szintű adminisztrációt megszálló személyeket. Ezzel a táviratváltással voltaképpen diplomáciai szempontból eldőlt az a dilemma, hogy Erdély egésze vagy ennek egy része tartozzék-e Romániához.

Egyik felső-háromszéki tanár ismerősöm, aki neve elhallgatását kéri — máig sem értem, miért —, idejében figyelmeztetett ennek az évfordulónak, illetve az egykori Nemzetiségi statútumnak a fontosságára, különösen napjainkban, amikor a parlament új nemzetiségi törvény elfogadására készül. Kedves barátom, aki a szamárvezetőt adta — a nemzetiségi kérdésre vonatkozó 1945—46-os események és rendeletek kronológiáját —, nyomatékkal hívta fel a figyelmemet arra, hogy 1946-ban a párizsi békekonferencián nemcsak a szovjetek, hanem a Szövetségi Hatalmak is elismeréssel szóltak az 1945/86. számú romániai törvényről, amely, mindannyian tudjuk, éppen azért került elfogadásra, hogy Erdély hovatartozását eldöntse. Mindehhez, persze, hozzájárultak az észak-erdélyi magyar baloldal akkor formálódó politikai alakulatai is, a dél-erdélyi magyar baloldaliak pedig ennél is tovább mentek, és a teljes romániai magyar behódolást támogatták. (Az észak-erdélyi baloldal egy része is elégedetlen volt a Groza-féle Nemzetiségi statútummal, amelynek hangot is adott, de a kommunista irányítás alatt álló MNSZ nagy gőzzel agitált Erdély Romániához csatolásáért.)

A jelenlegi romániai helyzet annyiban mérhető össze az 1945—46-os évek politikai sodrásaival, hogy a magyarság Kárpát-medencei háború utáni szorongattatásával ha nem is azonos, de az akkorihoz hasonló magyarságot bekebelező vagy kiszorító törekvéseknek vagyunk tanúi és szenvedő alanyai — lásd a szlovákiai és kárpátaljai eseményeket — , mi több, van, ahol az akkori diszkriminatív, a magyarság egészét bűnös nemzetté nyilvánító dekrétumokat megerősítik, és ezek miatt a magyarkérdésnek újra meg újra európai fórumok elé kell kerülnie. Mindezt Romániára vonatkoztatva nem elhanyagolandó a román kormányzatnak az az igyekezete, hogy — Traian Băsescu szóhasználatával élve — „az egy vérből való románokat” egy nemzettestben egyesítse. Ez alájátszik annak, hogy a magyar politikusok — a határ belső és külső oldalán — a behódolást és szélsőséges ködevést is elkerülve, parlamenti és diplomáciai eszközökkel olyan nemzetiségi törvény elfogadásáért küzdjenek, amely olyan jogokat tartalmazzon, és ezek alkalmazhatóságát garantálja, amelyek a saját maguk számára is megfelelnének.

A múlt évben a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó gondozásában, a Communitas Alapítvány — tehát az RMDSZ — támogatásával, mintha időzítették volna, Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston összeállításában és előbbi bevezető tanulmányával megjelent az Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez, 1944 — 1953 című, 600 oldalas kötet. A vaskos dokumentumgyűjtemény és a bevezető tanulmány megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen a mai nemzetpolitikák alakításában. A kötet a Bukaresti Nemzeti Központi Levéltárban előkerült, a Magyar Népi Szövetség mostanig elveszettnek vélt iratanyagára alapoz elsősorban, és emellett más forráshelyek témára vonatkozó dokumentumait is képbe hozza.

A mai kutató, a téma iránt érdeklődő és — főleg — a nemzetiségi törvény megalkotói/jóváhagyói számára A hatalomba került kisebbség politikai magatartását és sorsát szemléltető fejezetet különösképpen ajánljuk azzal a céllal, hogy az akkori hibák, tévedések ne ismétlődhessenek meg, és a beilleszkedés mértéktelen vágya vagy kényszere ne vezessen az érdekvédelmi szervezet pusztulásához, mint az MNSZ esetében.

Dr. Petru Groza 1945. március 8-án Sztálin marsallhoz intézett táviratának azt a passzusát kívülről illik tudni, miszerint: „A román kormány tudja, hogy annak a közigazgatásnak, amely bevonul ebbe az országrészbe, védelmeznie kell az együtt lakó népek jogait, s módszerében az egész lakossággal szemben az egyenlőség elveit kell meghonosítania.”

Sztálin március 9-i válaszából: „Tekintetbe véve, hogy az új román kormány, amely most vette át az ország kormányzását, Erdély területén a kívánatos rendért és csendért, a nemzetiségek jogainak biztosításáért… felelősséget vállal, a szovjet kormány elhatározta a román kormány kérésének teljesítését, s az 1944. szeptember 12-i fegyverszüneti megállapodás értelmében a román kormány közigazgatásának Erdélybe való bevezetését megengedi.”

A későbbiekben, ha valakinek más gondolata támadt, vagy elképzelése született Erdély sorsáról, azt koncepciós perekbe fogták, kivégezték vagy súlyos börtönbüntetésre ítélték. És nem kerülhették el sorsukat az MNSZ vezetői sem.

Sylvester Lajos

* * *

NEMZETISÉGI STATÚTUM

Általános rendelkezések

1. Minden román állampolgár — származásra, nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra való tekintet nélkül — egyenjogú a törvény előtt, és ugyanazon polgári és politikai jogokat élvezi.

2. A faji származásnak a román állampolgárok jogi helyzetének megállapítása céljából való kutatása tilos.

3. A nyelvi, vallási, származási, illetve nemzetiségi különbség egyetlen román állampolgár részére sem képezhet akadályt mind a polgári vagy politikai jogok megszerzését és gyakorlását, mind a közhivatalokba való kinevezést vagy bármely foglalkozás űzését illetőleg.

4. A nem román anyanyelvű, fajú vagy vallású állampolgárok ugyanolyan bánásmódban, valamint jogi és tényleges védelemben részesülnek, mint a többi román állampolgár.

Az állampolgári jogoknak a román állampolgárok származása, vallása vagy nemzetisége alapján való közvetlen vagy közvetett korlátozását, valamint az ilyen alapon való kiváltságok megállapítását és a faji, vallási és nemzetiségi elkülönülés, gyűlölet és megvetés hirdetését a törvény bünteti.

5. Minden román állampolgár kizárólagos és egyéni joga anyanyelvének vagy nemzetiségének megállapítása. Ilyen tekintetben a hatóságok beavatkozása tilos, közegeik pedig kötelesek az illető állampolgár nyilatkozatát elfogadni.

A nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezések

6. A román állam hivatalos nyelve a román nyelv. Mégis, azokban a közigazgatási és bírósági kerületekben, melyekben a lakosság túlnyomó része nem román ajkú, a 8. §-ban foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást.

7. A magántermészetű kapcsolatok tekintetében, mint a levelezésben, a távbeszélő-forgalomban stb., az ipari és kereskedelmi életben, a vallási életben és a sajtóban, valamint bármilyen természetű kiadványokban, közleményekben és a nyilvános gyűléseken a román állampolgárok szabadon és minden megszorítás nélkül használhatnak bármely nyelvet.

8. Azok a törvényszékek és járásbíróságok, amelyeknek körzetében a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság legalább 30 százaléka nem román ajkú, hanem egy más közös nyelvet beszél, kötelesek:

a) az illető körzet 30 százalékát kitevő lakosság által saját anyanyelvükön kiállított és benyújtott bármilyen beadványt elfogadni anélkül, hogy ezekről román nyelvű fordítást követelhetnének

b) a beadványok felett ugyanazon nyelven határozni

c) a felet saját anyanyelvén meghallgatni. (…)

10. Azok a községi és megyei hatóságok, amelyeknek körzetében a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság legalább 30 százaléka nem román ajkú, hanem egy más közös nyelvet beszél, kötelesek:

a) az illető körzet 30 százalékát kitevő lakosság tagjai által saját anyanyelvükön kiállított és benyújtott beadványt elfogadni anélkül, hogy ezekről román nyelvű fordítást követelhetnének

b) a beadványok felett ugyanazon nyelven határozni

c) a felet saját anyanyelvén meghallgatni

d) ezekben a körzetekben a 30 százalékot kitevő nemzetiségek választott vagy jog szerinti képviselői a községi vagy megyei tanácsokban saját anyanyelvükön szólalhatnak fel. (…)

13. A nem román nyelven megjelenő napilapok és időszakos sajtótermékek megjelenési székhelyüket, valamint az ország többi helységeinek nevét az illető nemzetiség nyelvén jelölhetik meg. (…)

16. A köztisztviselők, fokozatukra való tekintet nélkül, semmi szín alatt nem kötelezhetők románnyelv-vizsgára, amennyiben kinevezésük államilag elismert tanintézet által kiállított oklevél vagy bizonyítvány alapján történt.

17. Az 1944. augusztus 23-a után megjelent törvényeket és ezek végrehajtási utasításait hivatalos törvénytárban kell közzétenni mindazoknak a nemzetiségeknek a nyelvén, amelyek a legutóbbi népszámlálás adatai szerint az ország lakosságának legalább 5 százalékát alkotják.

A helyi hatóságok rendeleteit, szabályzatait és közleményeit mindazoknak a nemzetiségeknek a nyelvén is közzé kell tenni, amelyek az illető megye vagy helység lakosságának legalább 30 százalékát képezik.

A közoktatásra vonatkozó rendelkezések

18. A román állam biztosítja az anyanyelvi oktatást állami elemi, középfokú és felsőfokú iskolák útján mindazoknak az együtt élő nemzetiségeknek, amelyek megfelelő számú tanulóval rendelkeznek, azoknak a helységeknek a kivételével, ahol a felekezeti iskolák ezeket a szükségleteket kielégítik. A nem román nyelvű állami iskolák tanítói és tanárai állásainak a betöltésénél az illető nemzetiséghez tartozók részesülnek előnyben.

19. A román felekezeti iskolákra vonatkozó rendelkezéseket a nemzetiségek felekezeti iskoláira is alkalmazni kell.

20. A nem román nyelvű állami iskolákban és ezek tagozatain, valamint a nemzetiségek felekezeti iskoláiban a tanulókat azon a nyelven kell vizsgáknak alávetni, beleértve az érettségi vizsgát is, amelyen az illető tárgyakat előadták, kivéve azt az esetet, amikor maga a tanuló kéri, hogy román nyelven vizsgáztassák.

21. A nemzetiségek felekezeti iskolái ugyanolyan államsegélyben részesülnek, mint a román felekezeti iskolák.

22. A szükségletekhez képest, illetve a hallgatók nemzetiségi megoszlásának figyelembevétele mellett a kolozsvári tudományegyetem jogtudományi és bölcsészeti karán magyar és német nyelvű tanszékek létesítendők.

A vallásgyakorlatra vonatkozó rendelkezések

23. Az elismert felekezetek vagyonukat a vallásfelekezetek működését szabályozó törvényes intézkedéseknek megfelelően alapszabályaik vagy alapítási iratuk szerint kezelik.

24. A vallásügyi minisztérium kivételével más közigazgatási hatóságnak tilos az elismert felekezetek vallásgyakorlati kérdéseibe beavatkozni. (…)

Háromszék , erdely.ma

1

Tőkés László: Közös titok kapcsolja őket össze, amit meg kell törni – Lista

Két előző alkalommal a hírhedt román titkosszolgálat, a Securitate azon tisztjeinek, illetve ún. tartótisztjeinek a neveit tettük közzé (99 + 37 = 136), akik a Romániai Református Egyház szolgáit, valamint a velük kapcsolatban álló személyeket követték és tartották megfigyelés alatt.

Az előbbi években azon egyházi személyeknek, illetve lelkészeknek a neveit hoztuk nyilvánosságra – és azonosítottuk fedőneveiket –, akik informátorként figyelték meg kollégáikat, és szolgáltattak adatokat róluk, illetve környezetükről.
Ez alkalommal a tartótisztek és a kezükön lévő ügynökök, valamint az általuk megfigyeltek névjegyzékét bocsátjuk a sajtó rendelkezésére – szám szerint 40 tételben –, a kiegyensúlyozott tájékoztatás céljából és a Securitate kapcsolati rendszerének, annak természetének és működésének jobb láttatása érdekében.

A tisztek és – volt – kollaboránsaik neveit egyként titok fedi. Ez a közös titok kapcsolja össze őket, illetve a titok megőrzésének közös érdeke. A többnyire kényszerűségből együttműködésre vállalkozott, kiszolgáltatott személyek húsz év után is ezenképpen vállalnak cinkosságot egykori megnyomorítóikkal, és emezek „fogságában” maradva, velük együtt őrzik tovább a múlt titkait. – Ebben áll a cinkos áldozat szerepének anakronisztikus és tragikus volta.

Márpedig az egyház, illetve a társadalom megtisztulása s a közbizalom helyreállítása érdekében a titkot szükségszerűen meg kell törni, a múltat be kell vallani, a felelősséget meg kell állapítani. A bűnbánat és a bűnbocsánat, másfelől az igazság- és a jóvátétel útjára csak ilyenképpen léphetünk reá.

Nagyvárad, 2010. március 5.

Tőkés László
EP-képviselő sajtóirodája , erdely.ma

A következő linken megnézheted a listát. A lista megnézéséhez Adobe Reader program szükséges amit ingyen letölthetsz az internetről.

Tartótisztek. informátorok3

Mostoha anyanyelvünk

Alkotmánymódosításra készül a fő kormánypárt. Célja ugyan más, ilyenkor azonban nem árt felhívni a figyelmet arra is, amivel a kisebbségek emancipációjának még mindig adósa az ország és parlamentje, például a kisebbségi anyanyelvhasználat szabályozásában a bíróságokon és törvényszékeken.

Hogy mi a soron lévő teendő e téren az emancipáció vonatkozásában, kiviláglik az alaptörvényből. Idézem a népszavazással jóváhagyott 2003-as alkotmányból az idevágó kibővített passzust. A 128-as szakasz megtoldott címe is a változást kívánja sugallni: Az anyanyelv használata és tolmács igénybevétele az igazságszolgáltatásban — mondja, tehát nem szorítkozik csupán a tolmácshasználatra. Kemény nemzetközi bírálatok hangzottak ugyanis el, melyek kifogásolták, hogy a kisebbségi polgár és a külföldi közös nevezőre került a korábbi alkotmányban, egyformán mostohán bántak mindkettővel, illetve a saját kisebbségi polgárt ugyanúgy kezelték, mintha idegen lett volna.

Hogyan nyújtsunk tehát valami többletet a saját állampolgárnak, ha az nem többségi? Íme a szakasz négy pontja:


„(1) A bírósági eljárás román nyelven folyik.

(2) A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgároknak joguk van anyanyelvüket használni a bíróságok előtt az alaptörvény feltételei között.

(3) A (2) bekezdésben előírt jogok gyakorlási módját, ideértve a tolmácsokhoz vagy fordítókhoz folyamodást is, oly módon kell megállapítani, hogy ne akadályozza a megfelelő igazságszolgáltatást, és ne járjon pótlólagos költséggel az érdekeltek számára.

(4) A román nyelvet nem értő vagy nem beszélő idegen állampolgároknak vagy hontalanoknak jogukban áll tolmács útján tudomást szerezni az iratcsomóban foglalt összes iratról és munkálatról, és a bíróság előtt tolmács útján beszélni és következtetéseket megfogalmazni: a bűnperek esetén e jog gyakorlását ingyenesen kell biztosítani.” (Románia Hivatalos Közlönye, 2003, 161. szám)

***

Az alkotmány — a fenti szöveg suta magyarítása is tünetértékű — tehát arra törekszik, hogy az említett vádat kivédje, és differenciált elbírálásban részesítse a saját polgárt és az idegent. Érdekes, ahogy ezt úgy véli elérhetőnek, hogy az idegen nem kap többet, mint korábban a saját. A tulajdon kisebbségi polgárt viszont iparkodik megóvni az anyanyelvhasználatból származó többletkiadásoktól polgári perekben is, de nem mondja meg, hogyan. Elfogadnák a magyar beadványt vagy bizonyító okmányt például? Nem kérnek hiteles fordítást? Erről nincs szó. A tolmács segítségéhez folyamodás járna ingyenesen? Az igazságszolgáltatás hátráltatásának elkerülése pedig vajon mit jelent? Korlátozza-e a kisebbségi felet abban, hogy anyanyelvét használja vallomástétel, kihallgatás vagy előterjesztés közben? Íme, mit mond erről a bíróság szervezeti törvénye, a 2004/304-es. A III. fejezet 14. szakaszának első két bekezdése megegyezik az alkotmány 128-as szakasza első két bekezdésével. A harmadik már nem: „(3) Abban az esetben, ha egy vagy több fél anyanyelvén kíván szólni, a bíróságnak biztosítania kell, ingyenesen, egy hiteles tolmács vagy fordító használatát.” Ez okvetlen nyereség, apró ugyan, de végre kimondatik. A legérdekesebb a negyedik bekezdés, mely a dodonai jósda sok fejtörést okozó feladványaihoz hasonló. Saját fordításomban: „(4) Ama helyzetben, melyben minden fél igényli vagy egyetért azzal, hogy anyanyelvén fejezze ki magát, a bíróságnak biztosítania kell e jog gyakorlását, miként az igazságszolgáltatás megfelelő menetét is, az érvelés és ellenérvelés, a szóbeliség és a nyilvánosság elvei tiszteletben tartásával.” (cu respectarea principiilor contradictorialităţii, oralităţii şi publicităţii).

***

Íme tehát, első olvasásra úgy tűnik, a jogszabály nem zárja ki a magyarul lefolytatott perek lehetőségét. Vagy mégis? Nem maga a tulajdonképpeni eljárás lenne az, amit itt a pereskedők anyanyelvén folytatnak le? A „minden fél” kitétel vajon kiterjed-e a bírákra, ügyészekre is? Avagy ezúttal ők szorulnának tolmácsolásra? Jó ez az ügyfélnek? És vajon mikor következik be a csillagok ama különleges együttállása, amikor mindenki magyar a tárgyalóteremben, pulpituson innen és túl? Különösen, hogy a magyar szakemberek (ügyvédek, bírák, jogtanácsosok stb.) utánpótlásáról nem gondoskodott évtizedeken keresztül senki, ezért egész nemzedékek hiányoznak soraikból. (Az említett tévériportból idézném egy középkorú marosvásárhelyi ügyvéd válaszát arra, mi történik akkor, ha a tárgyalóteremben mindenki magyar: „Ilyen esetre nem volt példa praxisomban.”) Az (5) és (6) bekezdés eloszlatja a kétségeket: a jegyzőkönyveket természetesen minden körülmények között „kizárólag” (numai) románul vezetik, a felek által anyanyelvükön lefolytatott vita is románul kerül bele, ha pedig — erre külön kitér a jogszabály — a fordítás pontatlansága okán az érdekeltek valamelyike panaszt tenne, azt a bíróságnak orvosolnia kell a per vizsgálati része lezárultáig.

***

erdely.ma

A szakasz feladata nyilván az volt, hogy bizonyítsa, nem tilos két magyar ügyfélnek magyarul válaszolnia egymásnak. A bíróság előtt az ügyfelek, akárcsak az ügyvédek, jogtanácsosok, egyéb jogi képviselők azonban csak bírói közvetítéssel szólhatnak egymáshoz, erre itt a tolmácsi közvetítés is rárakódik. Ha tehát az al- és felperes magyarul válaszol egymásnak, azt a bíró számára románra ülteti át a tolmács, a bíró pedig átfogalmazza — tulajdonképpen lefordítja — jogilag értelmezhető nyelvre, és tollba mondja a jegyzőkönyvet vezető alkalmazottnak.

Mi ebben az új? Semmi, ez eddig is így folyt, mert másképp nem folyhatott. A tilalom vádja alól viszont tisztázta vagy tisztázni vélte magát általa a törvényhozó, holott valójában, közel kilencvenévi egy helyben topogás művére és szemfényvesztésére mintegy feltéve a koronát, puszta tolmácshasználati joggá fokozta le ismételten a nyelvi emancipációt.

B. Kovács András, Háromszék

SZÖN2 – Az MPP jelen lesz, az RMDSZ távol marad

A Magyar Polgári Párt részt vesz a március 12-i Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen — erről döntött a párt országos elnöksége. Arról is határoztak, hogy támogatják a tervezett határozatokat. Közleményükben tételesen felsorolják javaslataikat.

Elsőként azt szeretnék, ha az összegyűlt önkormányzati képviselők határozatba foglalnák: a székelyföldi önkormányzatok az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez fordulnak, hogy nevezzenek ki jelentéstevőt a székely nemzeti közösség általános helyzetének felmérésére, a közösség által kinyilvánított autonómiaigény megvizsgálására, de támogatják azt a kezdeményezést is, hogy a magyar nyelv váljék hivatalossá Székelyföldön.

Kérik, az egybegyűltek fogadják el a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés házszabályát, illetve forduljanak petícióval az EP-hez az autonómiastatútum megvitatása és a területi autonómia törvénybe foglalása érdekében. A közlemény végén az MPP elnöksége leszögezi, „minden székelyföldi választott önkormányzati képviselőnek kötelessége megjelenni és elfogadni a fent említett határozatokat, amelyek ígéretként szerepeltek a tisztségviselők választási programjában”.


Jelen pillanatban azonban úgy tűnik, az MPP az egyetlen politikai szervezet, amely támogatja a március 12-i nagygyűlést. Az RMDSZ egyértelműen fogalmazott, „nem tartja időszerűnek a rendezvényt”, és csak Tőkés László unszolására tett eleget annak az ígéretének hogy, a szervezőbizottságba delegál öt embert, amelyben egy „majdani nagygyűlésről” egyeztetnek.

A tavaly januárban kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés célja lett volna, politikai színezettől függetlenül, összegyűjteni minden helyi és megyei tanácstagot, polgármestert, alpolgármestert. Az elképzelés szerint a közösen meghozott döntések, a majd kétezer választott képviselő egységesen kinyilvánított akarata nem lett volna megkerülhető sem Bukarestben, sem Brüsszelben. Tavaly egy gyűlés helyett kettőt szerveztek, így igazán jelentőssé egyik sem válhatott, de elhangzott az ígéret, idén márciusban Sepsiszentgyörgyön egy nagygyűlésen találkoznak majd az MPP-s, RMDSZ-es tisztségviselők. Azonban így, hogy az RMDSZ kihátrált, és nem tartja indokoltnak az összejövetelt, csak néhány száz polgári tanácstag részvételére lehet számítani, s a nagygyűlés ismét felemás, csonka összejövetellé torzul, melynek így súlya s ezáltal lényege is elvész.

erdely.ma

A Szekuritáte árnyékában

Ákos, Csaba, Herman, Katona. Ilyen és ehhez hasonló fedőnevek alatt jelentettek egyes református lelkészek a kommunizmus legsötétebb éveiben. Jelenleg tart az átvilágítási folyamat, munkacsoportok elemzik a romániai protestáns lelkészek múltját. A katolikusok nem vesznek részt az átvilágításban.

„Alulírott, tudva, hogy a haza megvédése minden román szocialista köztársaságban élő állampolgár kötelessége, vállalom, hogy titkos, szervezett és aktív formában támogatom a Titkosrendőrség tevékenységét, együttmüködésem során minden rám bízott feladatot megpróbálok megoldani és erről soha senkinek nem szólok.”- így szólt a beszervezési kötelezvény, melyet lelkészek sora írt a szekuritátéhoz 1974 és 1986 között.

Útlevelért, pénzért, munkahelyekért vagy egyéb kedvezményekért többen együttmüködtek a politikai rendőrséggel. A román kormány 2006 elején, az ún. Ticu törvénnyel lehetővé tette, hogy bárki szabadon belenézhessen saját dossziéjába és megalakította a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Bizottságot is. Ekkor derült ki, hogy több, ma is aktívan tevékenykedő magasrangú politikusnak, egyházi vezető személyiségnek köze volt a titkosrendőrséghez. Bihar megyében például egy lelkésztestvérpárról derült ki, hogy szekustisztek voltak. Azóta mindketten elhagyták az országot. Az egyik legtöbbet figyelt személyiség Tőkés László volt.

– Furcsállom sokak viselkedését, a legtöbben úgy tesznek mintha nem hallanának, és nem látnának, mások mint a hitnek a bajnokai úgy viselkednek, kompenzáló magatartást tanúsítanak. A besugók és kollaboránsok nem éltek a rendszerváltozás kegyelmi pillanatával és még húsz évig vitték magukkal a multnak a hulláját. Nem történt meg a megtisztulás a bünbánat és a bünbocsánat.

1974 decemberében jelenik meg a külföldieket elszállásolását tiltó, majd 1983-ban az írógépek ellenőrzésének a törvénye. Közösségépítő és a nemzettudat erősítését célzó munkásságáért Csernák Béla református lelkész a megfigyelések másik célpontja volt.

– Átjött a szomszédom és megmondta: nekem miliciai kötelességem hogy figyeljem Önt. Ha Önhöz vendég érkezik, nekem le kell írjam a gépkocsi márkáját, színét, rendszámát, a napot, hány órakór jött, hány személy szállt ki, hány nájlonzacskó volt a kezükben, mikor jöttek ki Öntől, hány nájlonzacskó volt a kezükben, mikor távoztak. Kérem ne haragujdon meg, de vegye tudomásul.

A lelkészek közül volt aki alkoholhoz vagy kötélhez nyúlt, vagy egyszerüen beleroppant a zaklatásokba.

erdely.ma

2

Kiutálják az RMDSZ-t a kormányból?

Traian Băsescu, mint Pilátus, mossa kezeit, s mondja, neki az égadta világon semmi köze nincs ahhoz a párthoz, melyet épp most készül összehozni Gabriel Oprea tábornok s az a harminc honatya, aki az elmúlt egy esztendő alatt hagyta el alakulatát. A nagyágyúk — Cristian Diaconescu és Marian Sârbu — épp a múlt héten menekültek át e hajóra, nyíltan vállalva, hogy szakmai és politikai karrierjük kiteljesítése érdekében álltak Oprea mellé, s abban a reményben, hogy olyan baloldali párt születésénél bábáskodhatnak, mely kiteljesíti emberi, szakmai és politikai létüket.

Bármennyire tiltakozik is az államelnök (mert ezt teszi), mindenki az ő kezét látja e példátlan parlamenti hegyomlásban. Szemmel láthatóan addig akarják bomlasztani az ellenzéki pártokat, míg eme függő-függetlenek segítségével kényelmes többségre tesznek szert, s nem lesz szükségük az RMDSZ támogatására. Az utóbbi napokban úgy tűnik, mintha Emil Bocnak és pártjának nem fűllene a foga a Markóékkal kötött egyezség betartásához. Bár a miniszterelnök még a múlt hét végén is azt nyilatkozta, hogy semmiféle kormányátalakításra nem készül, a demokrata párt kisebb-nagyobb tisztségviselői, aktivistái meglehetősen heves kampányba kezdtek mind a gazdasági régiók átszervezése, mind a kisebbségi törvénytervezet ellen. Nemzetellenesnek, románellenesnek tekintik azokat, s úton-útfélen arról prédikálnak, hogy a kisebbik kormánypárt, azaz az RMDSZ követeléseivel túllépte a román többség számára elfogadható határt.

Nos, elképzelhető, hogy Bocék e nyomástól szabadulni kívánva csak arra várnak: gyarapodjék még néhány taggal a függetlenek parlamenti csoportja, hozzák létre baloldalinak tervezett pártjukat, s lépjenek koalícióra velük. Opreáék ugyanis csak néhány miniszteri széket kérnek. És cserében feltétlen hűséget ajánlanak.

Megeshet tehát, hogy a Băsescu—Boc páros — ha a szövetség a továbbiakban ragaszkodik majd az eredeti megállapodáshoz — kiutálja az RMDSZ-t ebből a caragialés ziláltságot mutató kormányból. Bölcs felülemelkedéssel kell ragaszkodnia az eredeti megállapodáshoz, mind a kisebbségi és oktatási törvény, mind a gazdasági régiók átszervezése vagy akár a számunkra igen fontos választási törvény módosítása örvén. Jelezvén mindenkor, ha nem kellünk is — vagyunk!

Simó Erzsébet, Háromszék , erdely.ma

12

A bővített keret – Tőkés László szekuslistája – kétnyelvű

TABEL NOMINAL AL OFIŢERILOR DE SECURITATE
care au activat în urmărirea personelor din cadrul Bisericii Reformate şi a celor cu care aceştia au venit în contact

SZEKURITÁTÉS TISZTEK NÉVJEGYZÉKE
akik a Református Egyház szolgáinak, és a velük kapcsolatban álló személyek megfigyelésével foglalkoztak

Nr. NUME/NÉV GRAD/RANG ANUL/ÉV INSTITUŢIA/
INTÉZMÉNY
FUNCŢIA/
TISZTSÉG
1. Agache Aurel maior 1988 M.I. – I.J. Covasna (Baraolt) (Miliţie)
2. Agoston Alexandru colonel 1984 M.I. – I.J. Mureş Şef Securitate
3. Andras Dorel căpitan 1989 M. I. – I. J. Covasna Şef serv. I
4. Andrei Grijac maior 1985 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer operativ principal
5. Antal Ioan lt. major 1982 U. M. 01244 – Contrainformatii
6. Ardelean Aurel colonel 1975 M.I. – I.J. Maramureş Şef Securitate
7. Aristotel Stamatu 1989 M.I. Adjunct al ministrului de interne
8. Aulik Alexandru colonel 1975 M. I. – I. J. Covasna Şef Securitate
9. Baciu Gheorghe căpitan 1983 M.I. – I.J. Mureş
10. Băţaga Tiberiu lt. colonel 1983 M.I. – I.J. Mureş Şef serviciu
11. Batori O. Alexandru 1989 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer legătură
12. Beloia Se(a)u locotenent 1988 M.I. – I.J. Timiş
13. Beloie Ion lt. major 1989 M.I. – I.J. Timiş
14. Bibarţ …. lt. major 1982 M. I. – I. J. Satu Mare
15. Bica Nicolae colonel 1985 M.I. – D.S.S. Dir. I. Of. Spec. I.
16. Bocica Gheorghe căpitan 1980
17. Borda Sabin maior 1989 M.I. – I.J. Timiş
18. Bordea Aron general lt. 1985 M.I. – D.S.S. Şef direcţie
19. Boricean C-tin colonel 1988 M. I. – I. J. Covasna Şef Securităţii Judetene
20. Bota Emil căpita 1988 M.I. – I.J. Mureş
21. Bota Gheorghe maior 1988 M.I. – D.S.S. – Dir. I.
22. Buciuman Ioan sergent major 1983 M.I. – I.J. Sălaj
23. Bucureştean Lucian căpitan 1984 M.I. – I.J. Satu Mare Ofiţer specialist III
24. Buliga Lt. major 1977 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud
25. Bunta Florian colonel 1986 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şeful securităţii
26. Butiri Valeriu colonel 1985 M. I. – I. J. Sălaj Şeful securităţii
27. Căprariu Aurel lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Bihor/Timiş
28. Cerghizan Ştefan colonel 1975 M I. – I.J. Covasna Şef serv. I
29. Chirilă Mircea maior 1989 M.I. – I.J. Bihor Şef Serv. I/B
30. Chitor Cornel lt. colonel 1975 M.I. – I.J. Cluj Ofiţer specialist II
31. Cociş Ioan maior 1975 M.I. – I.J. Bihor, Serv. I. Ofiţer specialitate
32. Constantin Ioan General lt. 1975 M.I. – I.J. Cluj Şeful Inspectoratului
33. Cordiş Gheorghe maior 1989 M.I. – I.J. Bihor Şef Serv. I/B
34. Cornel Medru lt. colonel 1985 M. I. – I. J. Maramureş (Sighetu Marmaţiei) Şef Securitate Municipală
35. Costin Gheorghe locotenent 1976 M. I. – I. J. Satu Mare
36. Crăciun Mihai lt. colonel 1988 M.I. – D.S.S. – Dir. I. Şef serviciu II.
37. Cristurean Cristian locotenent 1988 M.I. – I.J. Arad
38. Damian M. colonel 1983 M.I. – I.J. Sălaj
39. Darlaczi Francisc lt. colonel 1980 M.I. – I.J. Satu Mare/Bihor Ofiţer legătură
40. Dulama Mihai căpitan 1981 M.I. – I.J. Bihor
41. Ene Iordan căpitan 1988 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef Birou 2
42. Erdei Zoltan plutonier 1986 M.I. – I.J. Satu Mare
43. Farcău maior 1985 M.I. – I.J. Sălaj
44. Frunză Victor lt. colonel 1985 M.I. – I.J. Târgu-Mureş Ofiţer operativ
45. Gaidaci M. Lt. major 1982 M.I. – I.J. Cluj
46. Gaido Gheorghe lt. colonel 1985 M. I. – I. J. Maramureş Şef Securitate Judeţană
47. Ghitea Florea lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Bihor
48. Ghiţea Vasile lt. colonel 1982 M.I.
49. Gordan Aurel locotenent 1983 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer operativ
50. Grab locotenent 1980
51. Gui Ioan colonel 1987 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef serviciu I
52. Hantău Ioan colonel 1984 M.I. – I.J. Bihor Adjunc Şef Securitate
53. Hoduţ Florian plutonier 1982 Miliţie Santău, Jud. Bihor Şef de post
54. Ienea Mihai lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Cluj Serviciul „F” Şef serviciu
55. Igna Iosif căpitan 1983 M.I. – I.J. Sălaj Ofiţer legătură
56. Illi Ioan maior 1978 M.I. – I.J. Satu-Mare Ofiţer legătură
57. Iluţi Vasile locotenent 1987 M.I. – I.J. Satu-Mare Ofiţer legătură
58. Ioana Constantin general maior 1975 M. I. – I. J. Braşov
59. Ionescu Andrei lt. colonel/colonel 1982 M.I. – I.J. Satu-Mare Şeful securităţii judetene
60. Ioniţă Nicolae colonel 1986 M.I. – I.J. Cluj, serv. I/B Şeful securităţii
61. Iulian Vlad general colonel 1986 M.I. Ministru de interne
62. Ivan Ioan Lt. colonel 1985 M.I. – I.J. Sălaj Şef serviciu
63. Jakab Dezső maior 1976 M.I. – I.J. Satu Mare
64. Jula Iulian căpitan 1983 M.I. – I.J. Sălaj
65. Juncu Mircea colonel 1989 M. I. – I. J. Bihor Şef Serviciu I/A
66. Könyves Lajos maior 1987 M.I. – I.J. Harghita
67. Lazar Mihai Maior 1988 M.I. – I.J. Cluj
68. Lehoczky Anton lt. colonel 1977 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer legătură
69. Lipovan T. maior 1975 Ofiţer legătură
70. Mânzat Ioan colonel 1983 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef Securitate
71. Mărginean Gh. Lt. lcolonel 1975 M. I. – I. J. Timiş Şef serviciu I.
72. Marieş Gheorghe căpitan 1982 M. I. – I. J. Satu- Mare
73. Mastan Ioan maior 1977 Şef Dir. III.
74. Mate Alexandru lt. colonel 1978 M. I. – I. J. Cluj Ofiţer operativ
75. Mihuţ(a) Nicolae lt. colonel 1975 M.I. – I.J. Bihor – Serv. I Şef Serviciu I
76. Moldovan Sever lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Covasna Şef securitate judetana
77. Muntean Laurenţiu capitan 1988 M. I. – I. J. Cluj, Mun. Dej Ofiţer opertaiv I
78. Nastau Ioan lt. colonel 1986 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Şef Birou III.
79. Neaga Gheorghe locotenent 1989 M.I. – I.J. Arad Ofiţer legătură
80. Ochea lt. major 1989 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer legătură
81. Ogăşan Dumitru lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Bihor Şeful securităţii judeţene
82. Olariu I. lt. colonel 1976 M.I. – I.J. Braşov
83. Oprea Dan colonel 1984 M.I. – I.J. Cluj Şeful securităţii judeţene
84. Oprea Florian colonel 1984 M.I. – I.J. Cluj Şef serviciu I/B
85. Oprea Ioan colonel 1984 M.I. – I.J. Cluj Şeful Securităţii
86. Oros Petru locotenent 1984 M.I. – I.J. Bihor
87. Păduraru Nicolae lt. colonel 1987 M.I. – I.J. Cluj
88. Pantea Elena locotenent 1986
89. Paul Petru lt. colonel 1984 M.I. – I.J. Mureş
90. Pele Petru lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Timiş Şef serviciu I/A
91. Perşa Andrei căpitan 1979 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer legătură
92. Pista Nicolae căpitan 1989 M.I. – I.J. Timiş
93. Pop Emil lt. colonel 1988 M.I. – I. J. Cluj, Mun. Dej Şef securităţii municipale
94. Pop Ioan lt. colonel 1988 M.I. – I.J. Arad
95. Pop Iosif lt. colonel 1978 M. I. – I. J. Satu Mare Ofiţer legătură
96. Pop Victor colonel 1975 M. I. – I. J. Satu Mare Şeful Securităţii
97. Popescu Bujor Vasile lt. colonel 1983 M.I. – Dir. IV.
98. Popescu Stelian colonel 1985 M.I. – D.S.S. Dir. I. Şef serviciu
99. Radu Liviu căpitan 1986 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer legătură
100. Radu Tinu maior 1989 M.I. – I.J. Timiş
101. Raţ Ioan (Iosif) maior 1986 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer operativ II
102. Raţiu Alexandru maior/colonel 1975 M.I. – I.J. Bihor, Serv. I. B2 M. I. – D.S.S. (Buc) Ofiţer specialist
103. Ristea Gheorghe gereneral lt. 1977 M. I. – I. J. Mureş Şef Inspectorat
104. Rus …. colonel 1989 M. I. – I. J. Bihor
105. Sabău Dan locotenent 1989 M.I. – I.J. Bihor Ofiţer operativ
106. Sabău Nicolae lt. major 1978 M. I. – I. J. Maramureş Ofiţer legătură
107. Sălăgean Ioan lt. colonel 1985 M.I. – I.J. Bihor Şef serviciu I/B
108. Santa Grigoriu maior 1975 M. I. –I. J. Satu Mare
109. Scurtu Mircea lt. major 1979 M.I. – I.J. Satu Mare Ofiţer legătură
110. Şereş Ioan lt. colonel 1979 M.I. – I.J. Bihor
111. Socolan Ioan locotenent 1985 M.I. – I.J. – Satu Mare Ofiţer legătură
112. Stan Ştefan plutonier 1983 M. I. – I. J. Mureş
113. Stan Ştefan plutonier 1983 M.I. – I.J. Mureş
114. Strâmbu Emil lt. colonel 1984 M. I. – I. J. Mureş
115. Szabó Gyula maior 1981 M.I. – I.J. Mureş
116. Szabo Julius maior 1983 M. I. – I. J. Mureş
117. Székely Ioan maior 1988 M.I. – I.J. Bistriţa-Năsăud Inspector principal
118. Székely Ioan maior 1979 M.I. – I.J. Cluj
119. Tănăsescu Tudor căpitan 1988 M. I. – D.S.S.
120. Ţanc Ioan maior 1976 M-I. Mureş Of. Operativ pincipal
121. Tărău lt. major 1982 M.I. – I.J. Sălaj Ofiţer legătură
122. Ţarcă Angela maior 1985 M. I. – I. J. Mureş Şef birou
123. Tarta Ioan căpitan 1980 M.I. – I.J. Sălaj
124. Terziu Rusalin colonel 1975 M. I. – I. J. Timiş Şef securitate
125. Todoran Eugen lt. colonel 1988 M.I. – I.J. Cluj, serv. I/B Adjunct şef securitate
126. Tóth Ioan plutonier 1985 Militie, Bogdand Şef de post
127. Trif Vasile căpitan 1983 M.I. – I.J. Sălaj Ofiţer legătură
128. Tripon I. locotenent 1975
129. Tudor Ioan colonel 1987 M.I. – I.J. Cluj – Dir. I.
130. Ungvari Iosif lt. colonel 1989 M.I. – I.J. Cluj Serviciul „F”
131. Vereş Mihai căpitan 1986 M. I. – I. J. Satu Mare Ofiţer specialist III.
132. Voitila Ştefan căpitan 1988 M.I. – I.J. Arad
133. Vuşcă Alexandru lt. major 1980 M. I. – I. J. Satu Mare Ofiţer legătură
134. Zăpădeanu maior 1986 M.I. – I.J. Cluj
135. Zarcul Nicolae maior 1989
136. Zetea A. lt. colonel 1976 M. I. – I. J. Maramureş Şef Serviciu I.

NOTĂ:
• M.I. – I.J. : Ministerul de Interne, Inspectoratul Judeţean
• M. I. – D.S.S: Ministerul de Interne, Departamentul Securităţii Statului

• Datele provin din dosarele de urmărire al lui Tőkés László şi a familiei, începând din 1975.
• În total s-au identificat 205 de ofiţeri de securitate implicaţi în urmărirea şi racolarea ca informator al personalului Bisericii Reformate şi a celor care au venit în contact cu ei.
• Unii dintre cei care se regăsesc pe listă pot fi decedaţi.
• O mare parte dintre ei sunt pensionari, beneficiind de pensii speciale.
• Cu mare probabilitate mai mulţi ofiţeri din listă şi astăzi sunt activi în cadrul Serviciului Român de Informaţii.

MEGJEGYZÉS:
• M.I. – I.J. : Belügyminisztérium, Megyei Felügyelőség
• M.I. – D.S.S. : Belügyminisztérium, Állambiztonsági Ügyosztály

• Az adatok Tőkés László és családja megfigyelési dossziéjából származnak.
• Összesen 205 szekuritátés tisztet azonosítottunk, akik a Református Egyház szolgáit és a velük kapcsolatban álló személyeket figyelték meg illetve szervezték be.
• A listán szereplők némelyike időközben valószínűleg elhalálozott.
• Nagyrészük nyugdíjba vonult és kiemelt nyugdíjat élvez.
• Valószínű, hogy a listán szereplő tisztek egy része ma is aktív, és a Román Hírszerző Hivatal keretében tevékenykedik.

erdely.ma

Tőkés nemzetközi bíróságot hozna létre

A nácizmus bűncselekményeinek a kivizsgálására hivatott nürnbergi bíróság mintájára a kommunizmus bűneit vizsgáló nemzetközi bíróság felállítását javasolja Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő.

Hétfőn Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján az EP-képviselő beszámolt arról, hogy a múlt héten Prágában tartották a kommunista rendszerek bűntetteivel foglalkozó nemzetközi konferenciát. Az ott elfogadott nyilatkozatban a résztvevők közösen indítványozták egy, a nürnbergihez hasonló nemzetközi bíróság felállítását, amely a kommunista rendszerek emberiesség elleni bűncselekményeinek tetteseit volna hivatott elítélni.

„Az Európai Unión belül egy új nemzetközi bíróság létrehozását indítványozzuk, amelynek feladata a kommunizmus bűneinek kivizsgálása” – olvasható a nyilatkozatban, amely emlékeztet arra, hogy az emberiesség ellen elkövetett kommunista bűncselekmények kivizsgálása nem tartozik a létező nemzetközi bíróságok jogkörébe.

A nyilatkozat szerint ez a bíróság a nácizmus bűneit kivizsgáló és elkövetői felett ítélkező nürnbergi bírósághoz, illetve a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrejött hágai Nemzetközi Törvényszékhez hasonló módon vizsgálná ki és ítélné el az emberiség elleni elkövetett kommunista bűncselekményeket.

Tőkés szerint nem alkalmazható kettős mérce a totalitárius rendszerek megítélésében. Az Országgyűlés által néhány nappal ezelőtt elfogadott jogszabályra utalva érthetetlennek minősítette, hogy míg a holokauszt tagadását büntetik, a kommunista terror tagadásával szemben „a legtöbb országban bűnös engedékenység érvényesül”.

Duna TV , erdely.ma

Nemzetközi tiltakozás a kommunizmus-ellenző vezetők leváltása ellen

Marius Oprea

A kommunizmust ellenző személyiségek – közöttük Tőkés László EP-képviselő is – egy Prágában rendezett fórumon tiltakoztak amiatt, hogy Emil Boc kormányfő leváltotta Marius Oprea történészt és Dinu Zamfirescut A Kommunizmus Bűntényeit Vizsgáló Intézet, illetve a Romániai Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézetet éléről.

A kommunizmus bűnei című nemzetközi konferencián nyilvánossá tett dokumentum- ban a tiltakozók elengedhetetlennek tartják, hogy a kommunizmus rémtetteit feltáró munka továbbra is jelentős kormányzati támogatást élvezzen és aggodalmukat fejezik ki a leváltások miatt.

A kormány 2009 november 25-én egy rendelettel összevonta A Kommunizmus Bűntényeit Vizsgáló Intézetet a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézettel és létrehozta a miniszterelnöknek alárendelt Kommunizmus Bűntényeit Vizsgáló és a Romániai Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézetet. A másik két intézetet felszámolta. A Mediafax hírügynökség szerint több romániai civilszervezet is tiltakozik a kormány döntése ellen. Többek között az Emil Constantinescu, Mugur Ciuvică vagy Zoe Petre által irányított egyesületek sem értettek egyet a két intézet egybeolvasztásával, és kiálltak Marius Oprea mellett.

erdely.ma

>