Mostoha anyanyelvünk

Alkotmánymódosításra készül a fő kormánypárt. Célja ugyan más, ilyenkor azonban nem árt felhívni a figyelmet arra is, amivel a kisebbségek emancipációjának még mindig adósa az ország és parlamentje, például a kisebbségi anyanyelvhasználat szabályozásában a bíróságokon és törvényszékeken.

Hogy mi a soron lévő teendő e téren az emancipáció vonatkozásában, kiviláglik az alaptörvényből. Idézem a népszavazással jóváhagyott 2003-as alkotmányból az idevágó kibővített passzust. A 128-as szakasz megtoldott címe is a változást kívánja sugallni: Az anyanyelv használata és tolmács igénybevétele az igazságszolgáltatásban — mondja, tehát nem szorítkozik csupán a tolmácshasználatra. Kemény nemzetközi bírálatok hangzottak ugyanis el, melyek kifogásolták, hogy a kisebbségi polgár és a külföldi közös nevezőre került a korábbi alkotmányban, egyformán mostohán bántak mindkettővel, illetve a saját kisebbségi polgárt ugyanúgy kezelték, mintha idegen lett volna.

Hogyan nyújtsunk tehát valami többletet a saját állampolgárnak, ha az nem többségi? Íme a szakasz négy pontja:


„(1) A bírósági eljárás román nyelven folyik.

(2) A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgároknak joguk van anyanyelvüket használni a bíróságok előtt az alaptörvény feltételei között.

(3) A (2) bekezdésben előírt jogok gyakorlási módját, ideértve a tolmácsokhoz vagy fordítókhoz folyamodást is, oly módon kell megállapítani, hogy ne akadályozza a megfelelő igazságszolgáltatást, és ne járjon pótlólagos költséggel az érdekeltek számára.

(4) A román nyelvet nem értő vagy nem beszélő idegen állampolgároknak vagy hontalanoknak jogukban áll tolmács útján tudomást szerezni az iratcsomóban foglalt összes iratról és munkálatról, és a bíróság előtt tolmács útján beszélni és következtetéseket megfogalmazni: a bűnperek esetén e jog gyakorlását ingyenesen kell biztosítani.” (Románia Hivatalos Közlönye, 2003, 161. szám)

***

Az alkotmány — a fenti szöveg suta magyarítása is tünetértékű — tehát arra törekszik, hogy az említett vádat kivédje, és differenciált elbírálásban részesítse a saját polgárt és az idegent. Érdekes, ahogy ezt úgy véli elérhetőnek, hogy az idegen nem kap többet, mint korábban a saját. A tulajdon kisebbségi polgárt viszont iparkodik megóvni az anyanyelvhasználatból származó többletkiadásoktól polgári perekben is, de nem mondja meg, hogyan. Elfogadnák a magyar beadványt vagy bizonyító okmányt például? Nem kérnek hiteles fordítást? Erről nincs szó. A tolmács segítségéhez folyamodás járna ingyenesen? Az igazságszolgáltatás hátráltatásának elkerülése pedig vajon mit jelent? Korlátozza-e a kisebbségi felet abban, hogy anyanyelvét használja vallomástétel, kihallgatás vagy előterjesztés közben? Íme, mit mond erről a bíróság szervezeti törvénye, a 2004/304-es. A III. fejezet 14. szakaszának első két bekezdése megegyezik az alkotmány 128-as szakasza első két bekezdésével. A harmadik már nem: „(3) Abban az esetben, ha egy vagy több fél anyanyelvén kíván szólni, a bíróságnak biztosítania kell, ingyenesen, egy hiteles tolmács vagy fordító használatát.” Ez okvetlen nyereség, apró ugyan, de végre kimondatik. A legérdekesebb a negyedik bekezdés, mely a dodonai jósda sok fejtörést okozó feladványaihoz hasonló. Saját fordításomban: „(4) Ama helyzetben, melyben minden fél igényli vagy egyetért azzal, hogy anyanyelvén fejezze ki magát, a bíróságnak biztosítania kell e jog gyakorlását, miként az igazságszolgáltatás megfelelő menetét is, az érvelés és ellenérvelés, a szóbeliség és a nyilvánosság elvei tiszteletben tartásával.” (cu respectarea principiilor contradictorialităţii, oralităţii şi publicităţii).

***

Íme tehát, első olvasásra úgy tűnik, a jogszabály nem zárja ki a magyarul lefolytatott perek lehetőségét. Vagy mégis? Nem maga a tulajdonképpeni eljárás lenne az, amit itt a pereskedők anyanyelvén folytatnak le? A „minden fél” kitétel vajon kiterjed-e a bírákra, ügyészekre is? Avagy ezúttal ők szorulnának tolmácsolásra? Jó ez az ügyfélnek? És vajon mikor következik be a csillagok ama különleges együttállása, amikor mindenki magyar a tárgyalóteremben, pulpituson innen és túl? Különösen, hogy a magyar szakemberek (ügyvédek, bírák, jogtanácsosok stb.) utánpótlásáról nem gondoskodott évtizedeken keresztül senki, ezért egész nemzedékek hiányoznak soraikból. (Az említett tévériportból idézném egy középkorú marosvásárhelyi ügyvéd válaszát arra, mi történik akkor, ha a tárgyalóteremben mindenki magyar: „Ilyen esetre nem volt példa praxisomban.”) Az (5) és (6) bekezdés eloszlatja a kétségeket: a jegyzőkönyveket természetesen minden körülmények között „kizárólag” (numai) románul vezetik, a felek által anyanyelvükön lefolytatott vita is románul kerül bele, ha pedig — erre külön kitér a jogszabály — a fordítás pontatlansága okán az érdekeltek valamelyike panaszt tenne, azt a bíróságnak orvosolnia kell a per vizsgálati része lezárultáig.

***

erdely.ma

A szakasz feladata nyilván az volt, hogy bizonyítsa, nem tilos két magyar ügyfélnek magyarul válaszolnia egymásnak. A bíróság előtt az ügyfelek, akárcsak az ügyvédek, jogtanácsosok, egyéb jogi képviselők azonban csak bírói közvetítéssel szólhatnak egymáshoz, erre itt a tolmácsi közvetítés is rárakódik. Ha tehát az al- és felperes magyarul válaszol egymásnak, azt a bíró számára románra ülteti át a tolmács, a bíró pedig átfogalmazza — tulajdonképpen lefordítja — jogilag értelmezhető nyelvre, és tollba mondja a jegyzőkönyvet vezető alkalmazottnak.

Mi ebben az új? Semmi, ez eddig is így folyt, mert másképp nem folyhatott. A tilalom vádja alól viszont tisztázta vagy tisztázni vélte magát általa a törvényhozó, holott valójában, közel kilencvenévi egy helyben topogás művére és szemfényvesztésére mintegy feltéve a koronát, puszta tolmácshasználati joggá fokozta le ismételten a nyelvi emancipációt.

B. Kovács András, Háromszék

admin
 

>