2

Kiutálják az RMDSZ-t a kormányból?

Traian Băsescu, mint Pilátus, mossa kezeit, s mondja, neki az égadta világon semmi köze nincs ahhoz a párthoz, melyet épp most készül összehozni Gabriel Oprea tábornok s az a harminc honatya, aki az elmúlt egy esztendő alatt hagyta el alakulatát. A nagyágyúk — Cristian Diaconescu és Marian Sârbu — épp a múlt héten menekültek át e hajóra, nyíltan vállalva, hogy szakmai és politikai karrierjük kiteljesítése érdekében álltak Oprea mellé, s abban a reményben, hogy olyan baloldali párt születésénél bábáskodhatnak, mely kiteljesíti emberi, szakmai és politikai létüket.

Bármennyire tiltakozik is az államelnök (mert ezt teszi), mindenki az ő kezét látja e példátlan parlamenti hegyomlásban. Szemmel láthatóan addig akarják bomlasztani az ellenzéki pártokat, míg eme függő-függetlenek segítségével kényelmes többségre tesznek szert, s nem lesz szükségük az RMDSZ támogatására. Az utóbbi napokban úgy tűnik, mintha Emil Bocnak és pártjának nem fűllene a foga a Markóékkal kötött egyezség betartásához. Bár a miniszterelnök még a múlt hét végén is azt nyilatkozta, hogy semmiféle kormányátalakításra nem készül, a demokrata párt kisebb-nagyobb tisztségviselői, aktivistái meglehetősen heves kampányba kezdtek mind a gazdasági régiók átszervezése, mind a kisebbségi törvénytervezet ellen. Nemzetellenesnek, románellenesnek tekintik azokat, s úton-útfélen arról prédikálnak, hogy a kisebbik kormánypárt, azaz az RMDSZ követeléseivel túllépte a román többség számára elfogadható határt.

Nos, elképzelhető, hogy Bocék e nyomástól szabadulni kívánva csak arra várnak: gyarapodjék még néhány taggal a függetlenek parlamenti csoportja, hozzák létre baloldalinak tervezett pártjukat, s lépjenek koalícióra velük. Opreáék ugyanis csak néhány miniszteri széket kérnek. És cserében feltétlen hűséget ajánlanak.

Megeshet tehát, hogy a Băsescu—Boc páros — ha a szövetség a továbbiakban ragaszkodik majd az eredeti megállapodáshoz — kiutálja az RMDSZ-t ebből a caragialés ziláltságot mutató kormányból. Bölcs felülemelkedéssel kell ragaszkodnia az eredeti megállapodáshoz, mind a kisebbségi és oktatási törvény, mind a gazdasági régiók átszervezése vagy akár a számunkra igen fontos választási törvény módosítása örvén. Jelezvén mindenkor, ha nem kellünk is — vagyunk!

Simó Erzsébet, Háromszék , erdely.ma

admin
 

  • RMDSZ szerint:

    NAFENE!!!!

  • empépés szerint:

    Ne vicceljünk, Zsókica!
    Az udemerájt kiutálni a húsos fazék mellől?!
    Miután sorra nyalt miden pártsegget, hogy kormányra kerűljön?
    Megtörténhet, hogy bekerűl majd egy új párt, és elszippantja tőle a zsíros posztokat, de a Narkóét meg a Borbeliét biztos meghagyják: a nemzetárulókból kell magot hagyni, hogy szaporítsák!

  • >