""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

Izsák Balázs felkérése Markó Bélához, Szász Jenőhöz és Tőkés Lászlóhoz

Az elmúlt 20 év bizonyította, hogy a román hatalomtól, legyen az bármilyen politikai színezetű, Székelyföld autonómiájának ügyében meghallgatást, megértést – egyelőre még – nem nyerhetünk.

Éppen ebből a meglátásból kiindulva, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága júliusi ülésén úgy határozott, hogy felszólítja Székelyföld polgárait, hogy a román államelnöki választásokkor a szavazólapok érvénytelenítésével nyilvánítsa ki az autonómia iránti igényét.

Sajnos ezt a kezdeményezésünket nem karolta fel minden magyar politikai szervezet, sőt különböző politikai megfontolásokból már a második fordulóra is igyekeznek megtalálni az esetlegesen támogatandó személyt.

A Székely Nemzeti Tanács álláspontja természetesen nem választási fordulóktól és politikai konjunktúráktól függő, ezért mi – a november 22-i eredménytől függetlenül – úgy gondoljuk, hogy arra kell bíztatni Székelyföld lakosságát, hogy a második fordulóban is tudatosan érvénytelenített szavazólap leadásával tiltakozzanak autonómia-igényük semmibevétele ellen.

Annak érdekében, hogy minél nagyobb számú választóra támaszkodva, magával a román hatalommal rajzoltassuk ki Székelyföld térképét, tisztelettel felkérem Önöket, hogy az elkövetkező napokban találjunk alkalmat az egyeztetésre és fogjunk össze a fenti közös cél érdekében.

Véleményünk szerint, ha Önök is valóban magukénak érzik az autonómia ügyét és annak fontosságát nemzeti közösségünk fennmaradása szempontjából, akkor egy közös, tömeges mozgósítással hatalmas lépést tehetnénk ennek érdekében.

Ez a lépés megmutatná az egész világnak, hogy mekkora igény van arra, amit évek óta hangsúlyozunk, és megtartó hitet, erőt adna Székelyföld lakosságának a további küzdelemhez!

Annak reményében, hogy felelősséggel mérlegelik ezt az elgondolást, várjuk javaslatukat egy négyoldalú találkozó időpontjára és helyszínére.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2009.XI.21. , erdely.ma

Izsák Balázs felkérése Markó Bélához, Szász Jenőhöz és Tőkés Lászlóhoz bejegyzéshez 1 hozzászólás

  • Naznan laci szerint:

    Igazad van de sajnos nem sikerul nekuk!
    A RMDSZ a lépést megtette.Szerintem a világ látta, magyarságunk sajnálja . BASESCU Imádja. Székelységűnk siratja és fel nem adja!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák