""Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan."

& nbsp;

(Tamási Áron)

& nbsp;

& nbsp;

"Szerelmetes Szép Falumért, Szép Sarmaságomért!"

& nbsp;

(szabadon)

A tér dala

„Csavarogtunk mi már sokszor délután,
Ápolt kerteken, hol elfeküdt a nyár,
És ha este lett és indultunk haza
Visszafogadott minket ott a tér dala.”

A Kolozsvár főterének jelenlegi kinézetét kifogásoló kolozsvári fiatalok egy villámcsődületet (flashmobot) szerveztek, amelynek az volt a célja, hogy alkalmi városrendezőként állítsák vissza a tér eredeti állapotát. Elmondásuk szerint nem feltétlenül a hitelesség volt a céljuk, hanem annak bizonyítása, hogy a tér hangulatát, életét nem a város pillanatnyi vezetése, hanem annak lakói határozzák meg.

6 óra előtt pár perccel még kevesen voltak egy flashmobhoz képest, egy átlagos esténél alig többen. Körülbelül annyian lehettünk, mint régen, mikor miénk volt a tér, mikor esténként ide beszéltük meg találkáinkat, amikor még nem bontották meg a Szent Mihály templom, a Mátyás-szobor és a tér harmóniáját. Igen, a sövények mögött régen egy egészen más világ volt. Aztán egyszer csak valakik palánkokkal vették körbe a teret, és többé nem lehetett belátni. Nem tudtuk, mi történik odabent. Elszoktunk attól, hogy ott találkozzunk. Hosszú hónapok múltán újra megnyitották és megláttuk: a sövények, a fák, a félkör alakban elhelyezett padok eltűntek, helyette római leletek állnak búra alatt, van szökőkút is színes fényekkel és vannak valami kis posztmodern ülőalkalmatosságok is. Kolozsvár főtere olyan lett, mintha letarolták volna, teljesen beleolvad a nyüzsgő városba.

Az ünnepélyes téravató megszervezésekor a magyarokat teljesen kihagyták a meghívottak közül. Ez egy újabb ok volt, amit már nem lehetett lenyelni, hát kimentünk mi is, de táblákkal. És nem ünnepeltünk, ellenkezőleg. Tegnap este pedig a kolozsvári magyar fiatalság egy része húsz perc alatt megmutatta, milyen volt az a Főtér, amit ők szerettek. Az eső finoman csepergett, talán ezért sem gyűltek össze sokan, de mégis elegen voltunk ahhoz, hogy legyen sok virág, illetve jelképes bokor, fa és pad. A szervezők az üdvözlés után rögtön elkezdtek tüsténkedni, ide-oda irányították a leendő növényeket és tárgyakat. Én magam előbb bokor voltam a tér több pontján, végül virágként találtam ideális funkcióra. Egy csokor krizantémmal a kezemben állapodtam meg, amikor felszólítottak, hogy csendesedjünk el. Mindenki a teret fürkészte, emlékezett, és faként vagy virágként talán még élvezte is a rá hulló esőt.

Miután kialakult az arculat, az előre kiosztott, eső áztatta lapokról együtt énekeltük el az LGT dalát: Miénk itt a tér! A vérszegényen induló dal egyre erősödött, és mi is, akik ott voltunk, egyre inkább elhittük, hogy most tényleg miénk itt a tér.

Igen, hinnünk kell, hogy továbbra is a miénk Kolozsvár főtere. Minden adódó alkalommal tiltakozzunk az ellen az idegen, elglobalizált külső ellen, amivé a mi „Matyi terünket” tették. Ne engedjük, hogy a város vezetése elvegye tőlünk!

Köllő Zsófia , erdely.ma

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Képek feltöltése hozzászólásodhoz.

Hozzászólások
Kategóriák